Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-24 / 19. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994. január 24., hétfő Változatlan árfolyampolitika Új zloty Új pénzeket hoz forgalomba a lengyel jegybank hétfőtől. Az 500 ezer és az egy millió zloty címletű bankjegyek színe nagyjából megegyezik a korábbi, azonos címletű papírpénzekével, de kisebb grafikai módosításokat hajtottak végre rajzolatukban, s megváltoztatták a papír minőségét is, hogy tartósabb legyen. Új vízjelet alkalmaztak, és számos, az ibolyán túli fény hatására felfénylő jelzéssel látták el. A szokatlan „pénzcsere" nem érinti a forgalomban lévő bankókat, és nyilvánvaló célja az utóbbi időben mind gyakrabban és sikeresebben hamisított két címlet védelmének erősítése. Mezőgazdasági robotok Japánban Japánban rövidesen sokféle mezőgazdasági robot jelenik meg a gépgyárak kínálatában. A szigetországot az agrárnépesség elöregedése és a nagyfarmok kialakításának szándéka kényszeríti rá arra, hogy kiváltsa a mező- gazdaságban is az emberi munkaerőt. A múlt héten mutatták be például azt a sok célú robotot, amely a káposztának, a rizsnek és más terménynek betakarítását is képes elvégezni, 0,7 hektáron egyetlen óra alatt. Elhunyt Kojak Hetvenéves korában szombaton este prosztatarákban meghalt Telly Savalas amerikai filmszínész. A hetvenes években a világszerte játszott TV-sorozat Kojak felügyelőként vált világhírűvé. Orosz fegyver- kereskedők Németországban Fegyverekkel kereskednek a Németországból kivonuló orosz hadsereg tisztjei: nemrég a Nyugati Hadseregcsoport wünsdorfi főhadiszállásának közelében Hamburgba szánt, tízezer pisztoly tartalmazó szállítmányt fedeztek fel a német hatóságok - közli a Der Spiegel legújabb számában. Hasonló témájú jelentésében a Berliner Morgen- post vasárnap azt közölte, hogy a Nyugati Hadseregcsoport több mint 80 ezer tonna lőszerrel nem tud - vagy nem akar - elszámolni. 1991. január elsején még 677 ezer tonna lőszert tárolt a nyugati hadseregcsoport Ke- let-Németországban, két év alatt 580 ezer tonnát szállítottak haza, ám lőszerállományukat 1994.január elsejével 15 560 tonnában adták meg. Feltételezhető, hogy a hiányzó lőszerek nem mindegyikét használták fel éleslövészeten - írta a lap. A Köztársaságpárt kampányindítója Országos kampánynapot szervez április 17-én mind a 176 egyéni választókerületben a Köztársaságpárt — jelentette be vasárnap Palotás János elnök, a párt választási irodavezetőinek értekezletén. Mint fogalmazott, ezt a választások előtti politikai erőpróbának tekinti. A több mint 130 választási irodavezető részvételével megtartott kampányindító értekezleten Palotás János hangsúlyozta: minden körzetben önálló képviselőjelöltet indítanak, pártok támogatását nem fogadják el, s ők sem támogatják más pártok jelöltjeit. (Folytatás az 1. oldalról) Eddig a jegybank a forint reál árfolyamszintjének meghatározásánál az ipari belföldi értékesítési árindexet vette figyelembe. Úgy tűnik azonban, hogy ez utóbbi mutató nem felel meg már ennek a célnak, mert az importliberalizáció eredményeként a magyar ipari árak lényegében felzárkóztak a világpiaciakhoz. Ebben a helyzetben minden árfolyamlépés újabb áremelkedést eredményez, ami — változatlan számítási mechanizmus esetén — ismételt árfolyamkorrekciót Ötvennyolcra emelkedett a hétfői kaliforniai földrengés áldozatainak száma. Pénteken több erős utórengést észleltek Los Angeles térségében, s ezek közül néhány elérte a Richter-skála szerint 4,2-4,6-os fokozatot. A városban és környékén folyik a mentés. A Nemzeti Gárda alakulatai óriási lakósátrak felállítását kezdték meg a katasztrófa által legjobban sújtott San Fernando völgyben, ahol ezrek töltötték az éjszakát a szabad ég alatt — jelentették a hírügynökségek. Az SZDSZ elnöke szerint a következő kormány az előzőnél nehezebb feltételek között kezdi majd meg munkáját, mert az ország gazdasági és lelki állapota rosz- szabb, mint 1990-ben volt. Pető Iván erről szombaton, a párt budapesti küldöttgyűlésén beszélt. Szólt a liberális politikus arról is, hogy a Bo- ross Péter miniszterelnökkel kedden folytatott megbeszélés után úgy látja: nem nő arra sem az esély, hogy az ország nyugodtabb körülmények között érjen el a választásokig, mint 1990-ben, legalábbis erre enged következtetni a kormányfő és ellenzéki beszélgetőpartnerei között megmutatkozott véleménykülönbség. A koalíciós fantáziálgatások kapcsán Pető Iván nem foNem a NATO-hoz való csatlakozást kell mindenáron szorgalmaznunk, hanem a szomszédos országokkal a megfelelő gazdasági és politikai viszonyt kialakítani — hangzott el szombaton a Magyarországi Szociáldemokrata Párt Dohány utcai székházában. Király Zoltán pártelnök egyhetes észak-európai útjának tapasztalatait ismertette a sajtó képviselőivel, kiemelt fontosságot tulajdonítva a NATO-hoz és az Európai Közösséghez való csatlakozás kérdésében. Dániában, Svédországban, Norvégiában és Finnországban a szociáldemokrata vezetőkkel történt igényel. Ezért a Magyar Nemzeti Banknál a jövőben a relatív bérköltségek alakulását kívánják figyelembe venni, vagyis azt, hogy a termelés egységét mekkora munkaköltség terheli. Ugyancsak szükségesnek tartják a jegybanknál a forint valutakosár összetételének elemzését is. Mint ismeretes, a forint konvertibilis valutákkal kapcsolatos árfolyamát egy valutakosárhoz képest határozzák meg. Ebben a kosárban a múlt év közepéig fele arányban a dollár, fele arányban pedig az ECU szeFolyik a segély kiosztása is, bár a jelentések szerint körülményesen, s nem kevés bosszúsággal, izgalommal. A segélyhelyeket valósággal ostrom alá vették az igénylők, mérhetetlen hosszúak a sorok. Az izgatott várakozók között a rendet a Nemzeti Gárda igyekszik fenntartani. Clinton elnök az események kapcsán nyilatkozatában elégedetlenségét juttatta kifejezésre, s az áldatlan állapotok mielőbbi megszüntetését sürgette. A Fehér Ház máris újabb segélyhelyek megnyitását jelentette be. galmazott meg új SZDSZ-ál- láspontot, kifejtette azonban véleményét a „kommunistá- zás” várható következményeiről; ez szerinte az MSZP-nek kedvez, mert a párt felé fordítja az elbizonytalanodott választókat. A szabaddemokraták ezért a választási harcban a szocialisták programjának és elképzeléseinek elemzésével küzdenek az MSZP ellen, és nem a „kommunistá- zással". A budapesti küldöttgyűlésről tartott sajtótájékoztatón az újságírók Pető Ivántól megtudhatták: a szabaddemokratáknak 3 budapesti és 4 vidéki körzet kivételével mindenhol megvan a képviselőjelöltje, közülük többen már bizonyítottak országos szintű politizálással, vagy az önkormányzatokban végzett munkájukkal. megbeszélései is megerősítették a pártelnököt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának tagját abban, hogy — mint mindenhol Európában —, nálunk is népszavazásnak kell eldöntenie: csatlakozzon-e az ország e két szervezethez. Mielőtt a népszavazást Király Zoltán kezdeményezné, konzultál a parlamenti pártok képviselőivel és az MSZDP testületéivel. Király Zoltán észak-európai útját több szempontból is eredményesnek tartotta, hiszen valamennyi ország szociáldemokrata pártjának vezetősége kinyilvánította: készek támogatást nyújtani az MSZDP politikai megerősödéséhez és Parlamentbe jutásához. repelt, amely valójában az európai valutákat képviselte. Mivel azonban a múlt esztendőben a közös piaci valutarendszerben jelentős problémák adódtak, így az ECU helyét a márka vette át. így azonban a valutakosár nem teljesen tükrözi az ország külkereskedelmi kapcsolatait. A dollár és a márka mellett nem elhanyagolható forgalom alakult ki az úgynevezet gyengébb valutájú országokkal is. Emiatt szükséges a valutakosár összetételének lehetséges változtatását megvizsgálni. MSZP: kongresszus dönt a koalícióról Befejeződött az MSZP szakmai programkészítéssel kapcsolatos munkája, miután a párt országos választmánya szombaton véglegesítette valamennyi részprogram-tervezet szövegét. A dokumentumokat a február 27-ére kitűzött pártkongresszus hagyja jóvá. Akkor fogadják el az MSZP politikai programját is, egyúttal összeállítják a képviselőjelöltek országos listáját — jelentette be Vitányi Iván választmányi elnök a testület ülését követő sajtótájékoztatón. Horn Gyula pártelnök a Nemzeti Sportcsarnokban tartandó kongresszus további programját ismertetve elmondta: a választmány mostani döntése értelmében a tanácskozás elé terjesztik azt a kritériumrendszert, amely alapján — ha a választási eredmények úgy hozzák — részt vennének a koalíciós tárgyalásokban. Ezek az alapelvek döntően gazdasági és szociális jellegűek — fűzte hozzá. Példaként említette, hogy a következő kormány nem háríthatja vég nélkül az átalakulás terheit a lakosságra. Elképzelhetetlennek tartják az együttműködést olyan párttal is, amely külpolitikájában határrevízióra épít. Horn Gyula a későbbiekben elmondta, hogy a kongresszuson a mintegy 350 küldött, a képviselőjelöltek, valamint az önkormányzati és a parlamenti képviselők mellett széles nemzetközi részvételre számítanak. A képviselőjelölt-állítással kapcsolatosan a pártelnök utalt arra, hogy az MSZP valameny- nyi egyéni körzetben állít jelöltet, a jövő hét elejére összeáll a teljes lista. A szombati nappal befejeződik a megyei listák véglegesítése is. Az országos listát a kongresszus állítja össze. Horn Gyula kitért arra, hogy a választmányi ülésen szóba került: megnevezzenek-e miniszterelnök-jelöltet. Mint mondta, ez az indítvány mindössze két szavazatot kapott. A választmány döntő többsége tehát úgy foglalt állást, hogy a választási eredmények és a pártprogramok egyeztethetőségének függvényében nevezzék majd meg jelöltjüket. Szót ejtett a pártelnök végül a Fidesznek az MSZP-t érintő megjegyzéséről, miszerint sajnálatosnak tartják, hogy az MSZP szociális demagógiával operál. Horn kijelentette: az érvekkel szeretnének szeretnének, de a minősítéseket nem tartják erre érdemesnek. Egyben sajnálta, hogy az egyes szakmai programokról a Fidesszel nem sikerült vitákat rendezni, mert a fiatal demokraták nem reagáltak az MSZP másfél éve tett indítványára. Földrengés: áldozatok, utórengések Pető: kommunistázás helyett programelemzés MSZDP: Jó viszonyt a szomszédokkal Tisztelt Olvasó! Tájékoztatjuk lapterjesztő ügynökségeink címéről és telefonszámáról. Tesszük ezt azért, mert az előfizetéssel és a kézbesítéssel kapcsolatos észrevételeiket ők intézik el a leggyorsabban. Természetesen kiadónk terjesztési osztálya is készséggel ad felvilágosítást és fogadja a panaszokat a 82/423-213-as kaposvári telefonszámon. A Somogyi Hírlapot terjesztő ügynökségek: Balatonlelle és környéke: Molnár Géza, Balatonlelle, Rákóczi u. 60/4. Tel: 85/351-784. Balatonlelle-Balatonboglár-Fonyód-Balatonfenyves-Lengyeltóti-Nikla-Somogfajsz-Somogyvár-Szőlősgyörök-Látrány-Gamás útvonalon. Csurgó és környéke: Varga Imréné, Csurgó, Kert u. 47. Tel: 207. Csurgó-Zákány-őrtilos- Inke-Nemesdéd-Varászló- Berzence útvonalon. Barcs és környéke: Men- döl József, Barcs, Dr. Piszár A. u. 10. Tel: 82/463-336. Barcs-Komlósd-Somogyudvarhely-Vízvár- Babócsa-Somogytarnóca- Darány-Lakócsa útvonalon. Kaposvár város: Kovács Sándor, Kaposvár, Petőfi u. 31. Tel: 82/313-234. Kaposvár I. sz. körzet: Kovács Sándor, Kaposvár, Petőfi u. 31. Tel: 82/313- 234. Toponár-Zimány-lgalGölle-Baté-Csoma-Szentbalázs-Bőszénfa-Szenna útvonalon. Kaposvár II. sz. körzet: Lantos és Társa Bt, Kaposvár, Arany János u. 2. Tel: 82/418-138. Kaposmérő-Nagybajom- -Csököly-Kadarkút-Ho- mokszentgyörgy-Szulok- Bárdudvarnok útvonalon. Kaposvár III. sz. körzet: Petrol Coop Bt, Kaposvár, Temesvári u. 13. Tel: 82/319-364. Kaposfüred-Juta-So- mogysárd-Bodrog-Oszto- pán-Somogyjád-Magyar- egres-Mernye-Ecseny- Szentgáloskér útvonalon. Marcali és környéke: Városépítő Szóig. Kft, Marcali, Kossuth u. 74. Tel: 85/312- 611. Marcali-Böhönye-Két- hely-Balatonszentgyörgy- Balatonberény-Sávoly- Somogysimonyi-T apsony útvonalon. Nagyatád és környéke: Kolics József, Nagyatád, Jókai u. 6/a. Tel: 82/352- 051. Nagyatád-SomogyszobSegesd-Kutas-LábodGörgeteg-Háromfa-Tarany útvonalon. Siófok és környéke: Rad- ványi László, Siófok, Wesselényi u. 57. Tel: 84/312- 613. Siófok-Kiliti-Balatonend- réd-Balatonföldvár-Pusz- taszemes-Balatonszárszó- Kötcse-Balatonszemes- Karád-Andocs útvonalon. Tab és környéke: Péterffy Árpád, Tab, Kossuth u. 128. Tel: 84/320-983. T ab-Balatonszabadi- Ságvár-Nagyberény-Be- degkér-Kapoly-Somogy- meggyes-Nágocs-Török- koppány-Kisbárapáti útvonalon. ................................................2c................................................. M egrendelőlap Kérem a Somogyi Hírlap díjbeszedő kézbesítőjét, hogy keressen fel a következő címen Név:.............................<................................................. C ím: hogy február 1-jétől előfizethessem a Somogyi Hírlapot. □ egy hónapra 375 forintért □ negyed évre 1125 forintért □ félévre 2250 forintért □ egy évre 4140 forintért (Kérjük a megfelelő négyzetet megjelölni.) Kérjük, hogy az itt közölt megrendelőlapot küldjék vissza postafordultával a Somogyi Hírlap 7401 Kaposvár, Pf. 31. címre, amelyre postabélyeget nem kell ragasztani. A borítékra írják rá: Terjesztés. A levél beérkezése után soronkívül keressük föl a megrendelőket. 4 i >