Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-24 / 19. szám
1994. január 24., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 121 éves város Kaposvár Dr. Bodosi Mihály díszpolgár — Átadták a Városért és a Város szolgálatáért kitüntetéseket, köszöntötték az év sportolóit Vekni az infraktus ellen Februártól boltokban a bioszelénnel dúsított kenyér Új tornaterem Andocson Andocson új tornaterem felépítéséről döntöttek. Az előzetes elképzelések szerint az épületben helyet kap egy korszerűen kialakított öltöző és egy vizesblokk is. Ez utóbbiban tusolókat építenek ki. A várható költség tízmillió forint lesz. Kaposmérői telefonok Korszerű szennyvíztisztító-telep és egy hulladéklerakó-hely kiépítését tervezik Kaposmérőben. A másik fontos beruházás egy ezer vonalas, modern digitális telefon- központ lesz. Ennek elkészültével még korszerűbbé válhat a helyi infrastruktúra, s lényegesen javulna a telefon-ellátottság a megyeszékhelyhez közeli településen. Kedvezményesen a városi fürdőbe Kedvezően érinti a kaposvári nyugdíjasokat, hogy január tizenötödikétől május közepéig lényegesen olcsóbban vehetik igénybe a megyeszékhely fürdőjét. Korábban is nagyon sokan keresték fel rendszeresen — főként délelőtt — a meleg vizes fürdőt. A kedvezmény mértéke eléri az ötven százalékot, s így a korábbi nyolcvan forint helyett jelenleg negyven forintot kell fizetnie az idősebb embereknek. Miklósi munkanélküliek A munkanélküliség az egészen kicsiny településeket sem kíméli. A néhány száz lakosú Miklósiban jelenleg tizennyolc munkanélküli van, közülük ketten részesülnek jövedelem pótló támogatásban. A rendszeresen segély- zetteken kívül a helyi önkormányzat szociális ellátásban illetve étkeztetésben részesíti az arra rászorulókat. Fenyvesi szennyvízcsatorna Folyamatosan építik a bala- tonfenyvesi szennyvízcsatornát. A déli-part egyik legnagyobb községének új beruházása lényeges helyen szerepel az idei önkormányzati tervek között. A munkálatokat jelenleg is, az időjárási körülmények figyelembe vételével a szakemberek folyamatosan végzik. Az előzetes elképzelések szerint a szennyvízcsatornát a Kisdobos utca, a Jan- csi-árok és a 7-es főútvonal által határolt területen készítik el. Mivel az érintett terület rendkívül kiterjedt, ezért a beruházás előreláthatóan több hónapig is eltarthat. A beruházás állami támogatásból épül, melyhez a helyi önkormányzat és lakosság is hozzájárul. A csatorna bekötését igénylőknek tíz éven keresztül évi hat ezer forintot kell fizetniük. Árok ásás Kazsokon Vízvezetéket építenek a folyamatosan bővülő kis somogyi településen, Kazsokon. Az ott élők régi gondja oldódik meg ezzel, hiszen a beruházás következtében lényegesen korszerűbb körülmények között jut az ivóvíz a házakba. A közel harminchárom millió forintba kerülő fejlesztés kilencven százalékát állami beruházásból fedezik. A helyi önkormányzat tíz százalékkal járul a koncepció megvalósításához. Az ívóvíz bevezetéséhez a kazsokiak is hozzájárulnak, családonként ezer forinttal. (Folytatás az 1. oldalról) A közgyűlésen részt vett dr. Bőgner Miklós címzetes államtitkár, köztársasági megbízott, dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke. Kaposvár testvérvárosát, a németországi Glindét Gerda Massmann elöljáró képviselte. Ott voltak, az egyházak, a pártok és a társadalmi szervezetek, intézmények, valamint a fegyveres testületek képviselői is. Szita Károly alpolgármester ünnepi beszédében mindenekelőtt a közös feladatokról és a közös felelősségről szólt. Mint mondta: még nem jött ugyan el a végső számadás ideje, de van miről szólnia, s lesz mit tennie Kaposvár első, hosszú évtizedek után szabadon választott önkormányzatának. Véleménye szerint a városatyák jogosan vívnák ki a kaposvári polgárok ellenszenvét, ha csak egyoldalú értékelést hallanának, amely szerint minden nagyon szép, minden nagyon jó... A rendhagyó ünnepi beszédből megtudhattuk, hogy van igényes tornaterme a Táncsics gimnáziumnak és a to- ponári iskolának, készült járda és út. Van új szociális otthon és biztonságosabb lett a szociális háló, ám mégis sok még a feladat. (Folytatás az 1. oldalról) Mayer József, a MÁV Rt kaposvári állomásfőnökségének vezetője mondta: — 1993-ban több mint 121 ezer tonna árut adtak fel, és közel 226 ezer tonnát küldtek Kaposvárra a fuvaroztatók. Ez kevesebb az előző évinél. Ám a darabszámot tekintve jelentős volt a növekedés. Ez, a mintegy hetven százalékos javulás az új vá- gányhíd-mérleg üzembe állításának következménye. Magyarországon mindössze három van ebből a számítógép által vezérelt, rendkívül korszerű technikai berendezésből, amely jelentősen gyorsítja a munkát. — Lényeges az is, hogy megnyílt a vámpályaudvar. Ezt Az alpolgármester azt is elsorolta, hogy mit kell tenni. Elmaradt fejlesztésekről, kifogásolható várostisztaságról és közlekedési biztonságról hallottunk és arról a sajnálatos tényről is, hogy az elmúlt években a megyeszékhelyen nem építeta Volán Spedíció Kft-vel működtetjük együtt. Ebben a szektorban a kereskedelmi áruforgalom a legfontosabb tevékenységi körök egyike, a magánforgalomban behozott gépkocsik vámolásán kívül. A vámpályaudvar rövid működési ideje alatt már érzékelhető vált az egyik legfontosabb előnye: az államhatárokon keresztül az áruk átszállítása — a korábbi évekkel ellentétben — lényegesen felgyorsult. Az új koncepciók másik • meghatározó eleme a kereskedelmi pályaudvaron is igényelhető szállítmányozási szolgálat. Ennek lényege: a fuvarozó megbízatása alapján — mely az adminisztrációs tevékenységet is érinti — a MÁV tek önkormányzati lakást. Szabados Péter polgár- mester adta át a kitüntetéseket. Majd ezt követően az ünnepség végén kitüntetettek nevében dr. Bodosi Mihály a város díszpolgára köszönte meg az elismerést. (Lengyel) Külsőre már szép Fotó: Lang Róbert teljes körű intézkedést végez, sőt, egyes esetekben kedvezményt is ad üzleti partnerének. — Az idei tervek közül az egyik legfontosabb a kereskedelmi pályaudvaron egy közúti mérleg elkészítése és a SZÍR (szállítási, irányítási rendszer) program elindítása lesz. Ez utóbbi várhatóan csak az év második felében működik, s ennek segítségével információáramlás még gyorsabbá válik. Ezen kívül tovább folytatódik a kaposvári állomás épületének festése és tatarozása; a belső- és az utasokat kiszolgáló helyiségek is új arculatot kapnak. Harsányi Február első napjaiban a boltokba kerül a Sütév Rt új terméke, a szelénnel dúsított kenyér. Sarudi Imre tanszékvezető egyetemi tanár, az agráregyetem kaposvári laboratóriumának vezetője elmondta, a termék orvosi ellenőrzése, illetve kipróbálása megtörtént, a szükséges engedélyek együtt vannak, megvan a gyártáshoz szükséges technológia is, minden készen áll tehát a starthoz. Az új kenyér az agráregyetem laboratóriumában előállított szelénnel dúsított élesztővel, az úgynevezett bioszelénnel készül. A szeléntartalmú kenyér minden bizonynyal hamar népszerűvé válik a megyében, mivel a szelén — ezt kísérletek sora bizonyítja — hatékonyan használható fel infarktus megelőzésére, hiánya pedig a feltételezések szerint az infarktus mellett bizonyos rákos, főként gyomor- és vastagbél-daganatoknak is oka lehet. (Folytatás az 1. oldalról) A hét végén gyakran villant a traffipax vakuja a nagyszámú gyorshajtó miatt. Aki lakott területen 75 kilométeres sebességgel vezette járművét — vagyis a megengedettnél ötven százalékkal többel — már fel is jelentették a rend őrei. Az ORFK által elrendelt akcióban — amely havonta egy alkalommal és egymást követő napokon tartanak a közeljövőben is — kedvező tapasztalat az volt, hogy kevés volt az ittas vezető. Gyak— A Magyar Vidék 56-os Szövetsége 56 szellemiségének ápolója és a meggyötört, perifériára szorított forradalmárok érdekvédelmi szervezete — mondta dr. Tamás Károly, a szövetség elnöke. — Nem vagyunk párt — tette hozzá —, s egyetlen pártot sem támogatunk közvetlenül. A választásokon sem pártként veszünk részt. Indoklásul elmondta: nem lenne helyes, ha egy pártot támogatnának, a forradalom idején is pártállásra való tekintet nélkül a régi rend ellen lázadtak, s nem kérdezték egymástól, hogy honnan jött: örültek annak, ha velük volt és még jobban, ha velük jött. Számomra mindegy, hogy 56-os bajtársam melyik nemzeti alapon működő pártnak a tagja — folytatta. — Ez magánügy. Nem korlátozunk senkit, s azt sem írjuk elő, hogy melyik pártot támogassák tagjaink. A pártok egy része mégis természetes szövetségesének tekinti a szervezetet. Az 56-os szervezetek sajátos csúcsszervezetbe, a félmillió tagot számláló 56-os Magyarok Mint Dr. Rumi György, a Kaposi Mór megyei kórház főorvosa elmondta, szükség is van e fontos nyomelem pótlására a megyében, mert a vizsgálatok kimutatták, hogy egész Magyarországra, s különösen a Dél-Dunántúlra jellemző a szelénhiány. Az új kenyér szerencsére pótolhatja a hiányzó meny- nyiséget. Lényeges azonban a rendszeres fogyasztása. Mint megtudtuk, a szelénnel dúsított kenyér egyelőre 25 dkg-os csomagolásban kerül a boltokba, de az elképzelések között szerepel 80 dkg-os változat is. Az ára — bár pontos ár még nem ismeretes — az ígéretek szerint nem lesz sokkal több a hagyományos kenyérénél. S hogy milyen az új kenyér íze? Dr. Rumi György elmondta, hetekig fogyasztott szelénnel dúsított kenyeret, és semmilyen mellékízt nem tapasztalt. Mitöbb, határozottan ízlett. ran találkoztak a járművezetők a komplex — vagyis a gépjárműre és vezetőjére vonatkozó általános — ellenőrzéssel is. Akinél mindent rendben találtak, az az Autóklub által felajánlott 300 és 1000 forintos ajándékutalványt kapott, míg akinél ennek ellenkezőjét észlelték, nos, az a gépjárművezető másféle „utalványt” tett zsebre... A tapasztalatokat ma értékelik. Az ellenőrzés ideje alatt nem történt baleset megyénkben. H. M. Világszövetségébe tömörülnek. Ehhez csatlakozott a Magyar Vidék 56-os Szövetsége is a legutóbbi kongresszuson. — Érdekvédelmi tevékenységünkkel igyekszünk gyakorlati segítséget nyújtani bajtársainknak — mondta Erdő Endre, a szövetség szociális bizottságának vezetője. — Sokan napi megélhetési gondokkal küzdenek. Segítünk a jogi képviseletben, az adminisztrációs ügyek intézésében. Az erdészetektől mintegy 200-250 köbméter tűzifát sikerült szerezni kedvezményes áron főleg vidéki tagjainknak. Október 23-án és karácsony előtt több mint száz bajtársunknak tudtunk néhány ezer forintos szociális segélyt, illetve ajándékcsomagot adni. Ebben segített több kaposvári cég és a megyei önkormányzat is. Szabó Lajos elnökhelyettes szerint végérvényesen kiderült: a rendszerváltás nem hozott fordulatot bajtársaik életében. A volt 56-osok jó része ma is az átlagos életszínvonal alatt él. Nekik erkölcsileg és anyagilag is segíteni kell. L. J. Kaposvár díszpolgára: Dr. Bodosi Mihály ny. kórházi főorvos, magasugrásban főiskolás világbajnok, Európacsúcs-tartó, többszörös magyar bajnok. Kaposvár Városért kitüntető címet kapott Hans Meier, az Európai Unió glindei szervezetének vezetője Papp Árpád költő, műfordító Drahos Béla fuvolaművész és karmester Kaposvári Cukorgyár Rt Kaposvári Csiky Gergely Színház Munkácsy Mihály Gimnázium és Egészségügyi Szakközép- iskola nevelőtestülete. Kaposvár Város Szolgálatáért kitüntetésben részesült Nagyvári János építész Dr. Ozsváth Ferenc, a katolikus gimnázium igazgatója Fésűs Éva mesekönyvíró Szabó László őrnagy, a Honvéd zenekar vezetője Dr. Zádori László nyugdíjas Dr. Tódor János kaposvári háziorvos Antal Csaba, a polgármesteri hivatal irodavezetője Paár Ibolya, a polgármesteri hivatal munkatársa Micsinai Péterné, a polgármesteri hivatal munkatársa Dr. Farkas Edit, a polgármesteri hivatal irodavezetője Ketskés K. Endre, a sportiskola úszó szakosztályának edzője dr. Király Ferenc Kaposvár rendőrkapitánya Szabó Gyuláné bábtervező és -készítő. Az év kaposvári sportolója címet kapta: Szalay Andrea, Borhi Zsombor és a Kaposvári RC röplabda-csapata. GYORSABBAN MÉRLEGEL A MÁV Új arcot kap a kaposvári állomás (Nagy) Gyakran villant a traffipax a hétvégén Nem pártokat támogat a szövetség Segélyre szorulnak a somogyi ötvenhatosok