Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-24 / 19. szám
__________________________________________________ •• / ____ V. évfolyam, 19. szám Ára: 16,30 Ft KÖZÉLETI NAPI LAP 1994. január 24., hétfő Magyar katonai ellenőrzés Romániában Az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló — a fegyverzetcsökkentéssel foglalkozó — szerződés keretében magyar tisztek ellenőrzést hajtottak végre Romániábant. A nyolctagú katonatiszti csoport — Pornói Imre ezredes vezetésével — január 18-22. között két katonai bázist ellenőrzött. Küldetésük célja a szomszédos Románia által az adott objektumba bejelentett, korlátozás alá eső harceszközök számbavétele volt. RMDSZ-tiltakozás a kolozsvári Mátyás-szobornál A Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetői szombaton délelőtt a kolozsvári Mátyás-szobor előtt rövid, néma tiltakozó megmozdulást tartottak. Az akcióval a Gheorghe Funar városi polgármester által a szobor feliratán és környezetében, illetve más kolozsvári szobrok tekintetében tervezett — a magyar önazonosság jelképei ellen irányuló — változtatások ellen tiltakoztak. A Kossuth centenárium A magyar akkor teljesíti hivatását ezen a földön, ha a nemzetit és a demokratikusát ötvözni tudja, mert egyik sem adhat teljességet a másik nélkül — idézte Szabad György, az Országgyűlés elnöke, a Kossuth Emlékbizottság elnöke a leghívebb magyarnak, Kossuth Lajosnak az utókornak küldött egyik üzenetét szombaton Szentendrén, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán tartott beszédében. Az ünnepség Kossuth halála 100. évfordulója alkalmából ez évben rendezett centenáriumi eseménysorozat megnyitója volt. A Piacpárt elnökségének tagja dr. Tamás Károly A Magyar Piacpárt szombaton Budapesten zárt ajtók mögött tartotta meg első országos gyűlését. Az országos gyűlésen a küldöttek megválasztották a párt országos elnökségének kilenc tagját és két póttagját, az Országos Szám- vizsgáló Bizottság három tagját, az Országos Fegyelmi Tanács öt tagját, valamint a pártügyészt. A párt elnöke dr. Balás István ügyvéd, miskolci országgyűlési képviselő lett, az elnökségi tagok között van dr. Tamás Károly, a kaposvári állattenyésztési kar termelési intézetének főigazgatója is. Az első idei avartűz Az első avartűzhöz riasztották tegnap a siófoki tűzoltókat. Az M 7-es autóút mellett gyulladt meg a száraz avar, s a füst az autók közlekedését veszélyeztette. Barcson egy Skoda motorterében keletkeztek lángok. A helyi tűzoltók oltották el. Szombaton is két tűz volt a megyében: Nagybajomban egy fáskamra lett a lángok martaléka, Kaposkeresztúron pedig egy előszoba berendezése égett. A tűz két gyereket veszélyeztetett. Közúthálózat fejlesztés Balatonszentgyörgyig M-7 Az országos közúthálózat üzemeltetésére, fenntartására és fejlesztésére a közlekedési tárca idén 46 milliárd forintot kíván fordítani — tartalmazza a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium összefoglalója a tárca 1994-es célkitűzéseiről. A tárca 15 milliárd forint hitelt kíván felvenni elsősorban hazai bankoktól. A tervek szerint 23 milliárd forintot fordítanak fejlesztésre, 18 milliárdot üzemeltetésre, fenntartásra, és 5 milliárd forintot a felvett hitel törlesztésére. Az elképzelések szerint az országos közúthálózatot kezelő Közúti Igazgatóságok létszámát idén tovább csökkentik, a feladatokat hatékonyabb munkaszervezéssel oldják meg. Az M7-es autópálya területelőkészítése pedig Balaton- szentgyörgy térségéig megközelítően 2,5 milliárd forintot visz el majd ebből a pénzből. 121 éves város Kaposvár Dr. Bodosi Mihály díszpolgár — Átadták a Városért és a Város szolgálatáért kitüntetéseket, köszöntötték az év sportolóit A kitüntetettek. Balról az első dr. Bodosi Mihály, a város díszpolgára Fotó: Lang Róbert Ünnepi díszbe öltözött tegnap délutánra a kaposvári városháza. Kaposvár rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 121. évfordulóján tartott rendkívüli közgyűlésen Szabados Péter polgármester rövid köszöntőjében arról beszélt, hogy az olyan fiatal városnak is lehetnek gazdag hagyományai, mint Kaposvár is lehetnek gazdag hagyományai. Ezek egyike a város születésnapja, amelyet az önkormányzat nyilvánított hivatalos ünneppé. (Folytatás a 3. oldalon) Hárommilliárd forint termelési támogatás az állattartóknak Vissza nem térítendő termelési támogatással segíti a földművelési tárca az állattartó kisgazdákat, szövetkezeteket, társaságokat — hozta nyilvánosságra a minisztérium most kidolgozott elképzelését Szabó János miniszter, szombaton Szécsényben, a kisgazda fórum előtt tartott sajtótájékoztatón. Elmondta, hárommilliárd forintot használnak fel a tervek szerint arra, hogy a hazai termelők minőségi áruval jelenhessenek meg az európai piacokon, s ez az összeg szolgál majd a szarvasmarha levágásának megállítására is. A keret egyharmadával a tenyészállatok, elsősorban a kocasüldők vásárlását ösztönzik, a gazda a vételár negyedét kapja meg belőle. Az erre vonatkozó elképzeléseket már szerdán a pénzügy- miniszter asztalára teszik. A további egymilliárd forinttal a gázolaj felhasználók anyagi terheit enyhítik, s ugyanekkora összeget fordítanak hi- telgarancia-alap létrehozására is. Szabó János hangsúlyozta: a hárommilliárd forintos akció részleteit még nem dolgozták ki, a lehetőséget azonban már kora tavasszal meghirdetik. Gyorsabban mérlegel a MÁ V Új arcot kap a vasútállomás Közel húsz százalékkal csökkent a MÁV árufuvarozása Kaposvár térségében tavaly. Áz okok rendkívül összetettek: kevesebb a sikeres gazdálkodó szervezet és tovább csökkent a fuva- roztatással foglalkozó partnerek száma is. Ennek ellenére — bízva a gazdasági prosperitásban és a kibontakozás lehetőségében — több új, a későbbi esztendők teljesítmény-alakulását is meghatározó fejlesztésekbe kezdtek Kaposváron. (Folytatás a 3. oldalon) Saját országgyűlési képviseletet szeretnének a magyarországi németek V áltozatlan Téli öröm a Desedán árfolyampolitika A Magyar Nemzeti Bank várhatóan az idén sem változtatja árfolyampolitikáját. A legfontosabb cél továbbra is a belföldi áremelkedés korlátozása, mégpedig úgy, hogy ez ne vezessen a nemzetközi versenyképesség romlásához, és ne okozza a külső egyensúly pótlólagos romlását. Ennek megfelelően reál szintentartó árfolyampolitikára törekszik a Magyar Nemzeti Bank, ami azt jelenti, hogy csak olyan mértékben értékeli le a forintot a konvertibilis valutákhoz képest, amennyire ezt a hazai és a fejlett piaci országokban kialakuló áremelkedés különbsége indokolja. Mindezt az MNB ez évi monetáris politika irányelvei tartalmazzák. (Folytatás a 2. oldalon) Gyakran villant a traffípax a hétvégén A megyei rendőr-főkapitányság munkatársai átfogó közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak a hétvégén. Az akció elsődleges célja az ittas- és a megengedett országúti sebességnél gyorsabban közlekedő gépjárművezetők felderítése, illetve a nagyterjedelmű és túlsúlyos teherautók rakomány rögzítésének ellenőrzése volt. — A közlekedés ellenőrzése két egymást követő napon, péntek délután és szombat délelőtt volt — mondta Sinkovics Ferenc, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának vezetője. — Az akcióban száz rendőr vett részt. A négy traf- fipaxon kívül az új, lézeres sebességmérőt is használták. (Folytatás a 3. oldalon) A kaposváriak kedvelt kirándulóhelyét, a Deseda környékét emberek tucatjai lepték el a hétvégén. Mivel a múlt héten jóval hidegebb volt az eddig megszokottnál, így mindenki boldogan vette birtokba a várva-várt természetes jégpálya „szolgáltatásait”. A tó jegén a siklás örömét egyaránt élvezték a profik és kezdők, az ügyes kicsik és nagyok, de az első, bátortalan csúszásokat tévők is. Fotó: Lang Róben Az Alkotmányban és a kisebbségi törvényben deklarált jog alapján, továbbra is saját országgyűlési képviseletre tartanak igényt a magyarországi németek — hangzott el a Magyarországi Németek Szövetsége Elnökségének szombati ülésén.