Somogyi Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-17 / 268. szám

1993. november 17., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 Gyöngyöspuszta, Kőkút és Alsótapazd vizét megkapta Hátrányos helyzetből előnyös megoldás Közkifolyós rendszer 90 százalékos támogatással—3,7 millió forintos beruházás Rendelőt építettek, óvodát alakítottak ki Intézményépítések hencsei éve Támogatott kadarkúti vízműberuházás Csaknem hatmillió forintos vízműberuházás kezdődött meg nemrégiben Kadarkúton; a fejlesztést a csúcsidőben gyakorta előforduló, a nem elegendő tárolókapacitás mi­att jelentkező vízhiány tette szükségessé. A vízmű kivite­lezéséhez a települési önkor­mányzat céltámogatási pályá­zatot adott be és nyert el, mi­nek következtében 2,4 millió forintos támogatást élvez a kadarkúti beruházás. Az ed­digi kis tárolókapacitást most egy 100 köbméteres tároló és egy kiszolgálóhelyiség építé­sével orvosolják. Iroda épül a szövetkezetben A kazsoki termelőszövetke­zet tehenészetének egy volt szociális épületéből alakíta­nak ki egy irodát. A központi fűtés beszerelésével a közel­múltban végeztek a kivitele­zők, az épület tejles átalakítási és rekonstrukciós munkálatai­ból már csak a festés és az üvegezés van hátra. Terv marad csak a szentpáli vízrendezés Zselicszentpálon már évek óta gondot okoz a nagy eső­zések következtében a ma­gaslatokról lezúduló csapa­dék. E probléma megoldására a helyi önkormányzat kidol­goztatott és beadott egy cél- támogatási pályázatot, ám azt — hasonlóképpen az orszá­gos tapasztalatokhoz — nem fogadták el. Zselicszentpál két évre lebontva 10-10 millió fo­rintot kért volna terveinek a va­lóra váltásához. Számítógép a rendelőbe A fonói orvosi rendelő mű­szerezettsége már egy ideje kielégítő színvonalon biztosí­tott. A helybéliek nemcsak korszerű, de gördülékeny or­vosi ellátása érdekében azon­ban nemrégiben egy számító­gépet is vásárolt a települési önkormányzat. Népművészeti műhely lesz a régi pajtából A büssüi képviselők szeret­nék, ha a település előrelépne a helyi szellemi és tárgyi érté­kek megóvásában. Ezért a kastélypark területén lévő nagy pajtából egy jellegzetes népművészeti műhelyt sze­retnének létrehozni: a népmű­vészet és a népi hagyomá­nyos tevékenységek számos formája, így a teknővájás és a kosárfonás is megférne ott. Az önkormányzat tervezi azt is, hogy kialakít egy faluházat is, amely célra a legalkalma­sabbnak tetsző épületet már kiszemelte a testület. A céltámogatási pályáza­tok legutóbbi megítéltetése során Gyöngyöspuszta, lé­vén hátrányos helyzetű tér­ségben fekvő település, ki­lencvenszázalékos támoga­tást kapott a vízellátás helyi „betegeskedésének” akut orvoslására. A víz ugyanis ott — bizony­ság erre a vizsgálatok sora — nem felelt meg az egészséges ivóvíz által általában támasz­tott követelményeknek. Úgy látszik a jóakarat fer­tőző. Még a nyáron hírül ad­tuk, hogy néhány jószándékú taszári és kaposhomoki ma­gánember ingyenes tábort szervezett nehéz anyagi kö­rülmények között élő gyerekek — köztük boszniai menekültek — számára. Az önkormányza­tok azonnal melléjük álltak, Laskai József kaposhomoki polgármester gondoskodott a táborhelyről, dr. Kovács Jó­zsef taszári elöljáró pedig pénzzel, ingyenes filmvetíté­sek megszervezésével, strandbelépővel támogatta a kezdeményezést. Segítsé­gükre sietett a honvédség és a taszári iskola is, s ennyi jóaka­ratnak meg is lett az eredmé­nye: a tábor kitűnően sikerült. Mára a jóakarat tovább fer­tőzött. Annyira ráéreztek a se­gítségnyújtás ízére, hogy Ta- száron ennek köszönhetően újraéledt a vöröskeresztes mozgalom. Megindult a gyűj­tés, jelenleg ruhát és pénzt A pályázat szeptemberi el­nyerése után azon nyomban kezdődtek meg a gyöngyös­pusztai munkálatok. Néhány hónappal ezt követően el­mondható: hamarosan a befe­jezéséhez közeledik a közkifo­lyós vízellátási rendszer kivite­lezése. A beruházás 3,7 millió forintot emésztett föl, eredmé­nyét a szociális otthon lakóival együtt csaknem 300 helybéli élvezheti majd, már a közeli jövőben. gyűjtenek a térség rászorultja­inak és a nagyatádi menekült- tábornak. Létrehozták a Belső-somogyi Gyermektábor Alapítványt, amelynek célja, Kaposvár és vonzáskörzete általános iskolás korú gyer­mekeinek ingyenes vagy ked­vezményes táboroztatása. Egy kaposvári család fölaján­lotta e célra ingyen üresen álló desedai házát, és a taszári önkormányzat is vásárolt itt egy telket a számukra. Vala­mint a kaposhomoki tábor is várja a gyerekeket továbbra is. Metzger István, az alapítvá­nyi kuratórium elnöke el­mondta, a támogatásnak kö­szönhetően jövőre két párhu­zamos tábort szerveznek. Kéthetes turnusokban nyaral­hatnak a gyerekek, felét a De- sedánál, felét pedig a kapos­homoki táborban töltve. To­vábbra is megőrzik a vándor­tábor jelleget. N. L. szomszédos Alsótapazdon és Kőkúton már megoldódott. Ezeken a kistelepüléseken az idén az utak javításával foglal­koztak. Kőkúton a temetőig építették meg — egyelőre szórt burkolattal — az utat, amelyet a következő eszten­dőben terveznek szilárd bur­kolattal ellátni. Hasonló a helyzet az alsótapazdi- gyöngyöspusztai temetőhöz vezető úttal is. Jövőre ezeket is, a tervek szerint, aszfaltoz­zák. B. T. • A nem fő- és másodrendű útvonalak mentén fekvő tele­pülések lakóinak a tél beálltá­val ugyancsak sok kellemet­lenséggel kell szembenéz­niük. Ezt bizonyította egy jelenleg büssüi ismerősöm kalandos szombati munkába „igyek- vése”: reggel fél nyolckor in­dult el ugyanis munkahelyére, és a déli harangszó után per­Csaknem 4,5 millió forint beruházásával épült föl, és nemrégiben tartották meg a műszaki átadását az orvosi rendelőnek Hencsén. Beren­dezése folyamatban van, és még ez évben megkezdi ottani rendelését a kadarkúti házior­vos, tudtuk meg Takács Já­nos kadarkúti körjegyzőtől. Az alapvető orvosi műszerek beszerzésére, a gyermek- és a felnőttrendelő, valamint a ki­szolgáló helyiségek berende­zésére mintegy háromszázezer forintot költ összesen az ön- kormányzat. Amint ezzel elké­szülnek, a hencseiek helyben vehetik igénybe a háziorvosi szolgáltatást, beleértve a gye­rekorvosi és védőnői ellátást is. A gyerekeknek, közülük is az óvodáskorúaknak más tekintet­ben is változik a kényelmi foko­zatuk: ha nem is karácsonyi ajándékként, de nem sokkal a nevezetes ünnep után, jövő év elején birtokukba vehetik az új óvodát. Erről a körjegyző el­mondta: az iskola egykori szol­Szomszédosak, így a tata­rozásukra is „egy kalap alatt” kerítettek sort, A visnyei könyvtár épületének és a buszvárónak a megújhodása az önkormányzat 300 ezer fo­rintos beruházása révén jöhe­tett létre. A könyvkölcsönzés sokáig zavartalanul működött a telepü­lésen, a mostani könyvtárhoz közel eső épületben: egy idő óta azonban cézárt a könyvek vis­nyei tára. Az újraindulás lehető­ségét a tatarozással nyitotta meg a képviselő-testületi dön­tés, amelyben gondoskodtak az állomány felfrissítéséről, be­cekkel már meg is érkezett a megyeszékhelyre. Pedig Büssühöz még csak nem is bekötőút vezet, azokat ugyanis nagy havazások ese­tén — a korlátozott gépi kapa­citás miatt — a „felszabadítás” harmadik ütemében érik el a Közúti Igazgatóság hótolóval, sószóróval felszerelt gépei, így a zsákutcatelepülések la­kói néhány órával, esetenként gálati lakásait alakíttatja át a helybéli önkormányzat óvodai célokra. A mindösszesen csak­nem ötmillió forintos fejlesztés­ből ez évben 3,5 milliói áldoz a hencsei hivatal erre: 2 millió fo­rintba az átalakítás, míg a ter­vek szerint 1,7 millióba a kiszol­gáló egységek berendezése ke­rül. A foglalkoztató helyiség fel­szerelése, amelyben a 17-19 óvodáskorú gyermek minden­napjait tölti majd hamarosan, újabb csaknem egymillió forin­tos kiadást jelent. Ám a cél aligha megkérdőjelezhető, és ez indokolja az önkormányzat esetleges hitelfelvételi elhatá­rozását is. Enélkül ugyanis nemigen „férnének bele” Hen­csén a költségvetés által beha­tárolt lehetőségekbe. A két nagy hencsei beruhá­zás mellett a települési önkor­mányzatnak futotta a járdák rendbetételére, felújítására is. A falugondok vezetésével elvég­zett munkákat sikerült 250-300 ezer forintból kihozni, amely összeg gyakorlatilag csak az anyag árát tartalmazza. B. T. szerzéséről is. A tervek szerint évente 30-40 ezer forinttal tá­mogatja a könyvvásárlást a he­lyi önkormányzat. Két helybéli intézmény renoválása is meg­történt az idén: csaknem félmil­lió forintból a polgármesteri hiva­tal és az prvosi rendelő kapott új külsőt. Út- és járdaépítések, -fölújítások terén is történtek előrelépések Visnyén. Ez évi költségvetéséből 900 ezer forin­tot költött az önkormányzat a járdák járhatóvá tételére, miután a település minden egyes jár­dája járhatóvá, az eddigi állapo­tok pedig lényegesen jobbat tük­rözővé váltak. Út Kápolnásvis- nyére épült — szórt alappal. Már a bekötőutak is járhatók fél nappal később merész- kedhetenek az utakra gépjár­műveikkel. Ezt Právics József­től, az igazgatóság tegnapi ügyeletesétől tudtuk meg, amint azt is: a kritikus szom­bati állapotokat követő hétfő óta a megyeszékhely környé­kének bekötőútjai már járha­tók. -b-t­Ugyanez a probléma a Javuló körülmények a pálmajori iskolában Jobb körülmények között tanulhatnak a pálmajori iskolások: a tanévet megszépült tan­termekben kezdték. A kerítésépítés után remélhetőleg hamarosan sor kerül az iskola tető­zetének teljes felújítására is. A javuló körülmények közé a pedagógusok körülményei is ér­tendők: Pálmajorban mind az óvoda, mind az iskola dolgozói 16 százalékos bérfejlesztést kaptak ebben az évben. Fotó: Balassa Tamás Mint a mesében Taszáron és Kaposhomokon terjed a jóakarat Példás összefogás révén táboroznak a gyerekek Télen „rekordlassúsággal” Büssüből Két tatarozás Visnyén — egy kalap alatt Megújult a buszváró és a könyvtár — Járhatók a járdák < > t

Next

/
Thumbnails
Contents