Somogyi Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-17 / 268. szám

1993. november 17., szerda SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Módosításra váró támogatások A kaposvári városatyák még idén áprilisban tárgyalták a szociális törvény végrehaj­tásaként bevezetésre kerülő helyi rendeletet. A képviselők akkor azzal a megszorítással fogadták el a rendeletet, hogy a végrehajtás tapasztalatait és a szükséges és a szükséges korrekciókra javaslatot kell tenni. Az eddigi tények azt mu­tatják, hogy a bevezetésre ke­rült jogintézmények döntő ré­szének előzetes felmérése, modellezése jól sikerült, a szakemberek szerint a gyakor­latban tovább alkalmazhatók. A szakemberek azonban a lakbérek emelése miatt java­solják a lakásfenntartási tá­mogatás felülvizsgálatát és az értékhatárok változtatását. Gyűjtemény a kollégiumban Nemrég született meg a döntés, hogy Csurgón, a Cso­konai utcában lévő Öreg kol­légium Helytörténeti gyűjte­ménnyé alakításáról, illetve az épület felújításáról. Az előze­tes becslések szerint a mun­kák körülbelül 7 millió nyolc- százezer forintba kerülnek. Je­lenleg a pontos tervek elkészí­tése van folyamatban, melye­ket aztán a műemlékvédelmi felügyelőség munkatársai is bírálnak majd. Gáz lesz Endréden Három millió forintot nyert pályázaton az endrédi önkor­mányzat. A falu a kapott millió­kat a gázberuházás megvalósí­tására fordítja. A munkák vár­hatóan még az idén elkészül­nek, így hamarosan Endréden is fellobbanhat a gázfáklya. Szennyvíz­csatorna-építés Nagyatádon Megkezdték Nagyatádon a szennyvízcsatorna építés első ütemét. A város a szennyvíz- tisztító mű építése után a csa­tornaépítés támogatását is le­nyerte, ennek köszönhetően három utcában már munká­hoz is láttak szakemberek. A terv szerint három év alatt 25 kilométer hosszúságú csa­torna épülhet Nagyatádon. Kerékpárút Lengyeltótiban Az útalap támogatásával épül kerékpárút Somogy legfi­atalabb városában, Lengyeltó­tiban. Az aszfaltos út a város­ból Fonyód felé vezet majd, a tervek szerint csaknem másfél kilométer hosszan. A kivite­lező Közút Kft várhatóan egy hónap alatt készíti el az út aszfaltburkolatát. Felújították a kultúrházat Ságvárnak csaknem másfél millió forintjába került a köz­ség kultúrházának felújítása. Az új színpad és bútorzat színvonalasabbá teszi a prog­ramokat és műsorokat. Út épül Bálványosban Bálványos egyik nagy prob­lémája volt az elmúlt években az utak állapota. Az önkor­mányzat elszánta magát és két és fél millió forintot költ az utak felújítására és új utak épí­tésére. Jelentős ráfordítás ez, de megéri, mert a milliókkal hosszú időre megoldódnak a bálványosiak ilyen gondjai. Jogilag védettek, ezért csak kiutálni tudják őket Elektronika az élelmiszervizsgálatban A jegyző az állandóságot jelenti a közigazgatásban Az első országos konferencia az Ezüstparton (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Verebély Imre, a Bel­ügyminisztérium közigazga­tási államtitkára erről azt mondta:reméli, hogy nem a jelenlegi parlament tárgyalja, s politikai rögtönzések helyett a szakma véleményét veszik majd a döntéshozók alapul. A politikusok változhatnak, a jegyző azonban nem manipu­láló személyiség — ő jelenti az állandóságot, a stabilitást a közigazgatásban. A jegyzőt csak alkalmatlansága miatt lehet felállítani, amit Munka­ügyi Bíróság előtt kell bizo­nyítani. Igazi stabilitásukat azonban az jelenti, hogy ilyen kevés bérért, és ilyen sok munkáért nem találni helyet­tük megfelelő képzettségű szakembert. Dr. Kolber István, a So­mogy megyei Közgyűlés al- elnöke köszöntötte tegnap délelőtt házigazdaként a jegyzőket. Az, hogy a szakma megjelent a tanács­kozáson, önmagában is jelzi, hogy a jegyzők intenzíven elemzik helyzetüket és kere­sik lehetőségeiket. Az ország működőképességének a fenntartása miatt is fontos feladatot töltenek be;a de­mokratikusan választott tes­tületek döntéseit ők készítik elő, majd később azokat vég­rehajtatják. Idén eddig 25 ezer felül­vizsgálatot végeztek a bírák az önkormányzati munka tör­vényességével kapcsolat­ban. Ez a szám elenyésző­nek tudható be ahhoz képest, hogy 1,5-2 millió határozatot hoztak a települések válasz­tott testületéi. Csak néhány jegyzőt függesztettek fel állá­sából alkalmatlanságuk miatt munkakörükből; az önkor­mányzatok általában nem vi­szik perre a dolgot, inkább kiutálják, lehetetlenné teszik a jegyzőt, ha probléma merül fel vele kapcsolatban — summázott Dr. Verebély Imre államtitkár. — Bár a jegyző jogi védettsége megfelelő, társadalmi védettségük igen kicsi, s ez különösen figye­lemre méltó most, a válasz­tások közeledtével. Nem szabad megengedni, hogy a jegyzők kampányt szervez­zenek, nekik politikamente­sen kell dolgozniuk. Az or­szágban jelenleg valamivel több, mint száz jegyzői állás nincs betöltve, — követelmé­nyek munkájukkal kapcsolat­ban Európában talán a leg­magasabb nálunk. Ők azok a menedzserek, akik a lokál- patriótákat buzdítva telepü­lésfejlesztés erői lehetnek. A Magyar Közigazgatási Kamara és a Magyar Köz- igazgatási Bírák Egyesülete tegnap együttműködési megállapodást írt alá. Ma délelőtt dr. Fogarasi József, a Magyar Közigazgatási Ka­mara első emberének elnök­letével folytatódik a munka. Tervezik, hogy a konferencia közös állásfoglalást fogad el. Mottójukként a szervezők Bibó István gondolatát vá­lasztották: „Egy igazgatás jó­sága mindenekelőtt azon mú­lik, hogy az igazgatásban résztvevő személyek, és az igazgatás által érintett lakos­ság közigazgatási szem­pontból azonos nyelven be- szélnek-e...” Czene Attila A munkaképesek 11,5 százaléka állástalan Somogybán Siófok körzetében mintegy négyszázzal nőtt, Kaposvár környékén ugyanennyivel csökkent a munkanélküliek száma (Folytatás az 1. oldalról) Csökkent a regisztráltak száma — 486 fővel — Ka­posvár vonzáskörzetében, míg Nagyatád és Csurgó ré­giókban mintegy 70-nel, Bar­cson 39 fővel kevesebb a re­gisztrált állástalanok száma. A megyében 26 812-en ke­resnek munkát. Októberben a Somogy Megyei Munkaügyi Központ 19 946 állástalant tartott nyilván: az előző hó­naphoz képest összességé­ben 23 fővel kevesebbet. A munkát keresők közül 4588-an rendelkeznek ugyan munkahellyel, azonban vala­milyen ok miatt változtatni szeretnének... A regisztrált munkanélkü­liek 12,5 százaléka pálya­kezdő. Számuk — a várttal el­lentétben — kismértékben csökkent. Október végén 2492-en, 81 fővel keveseb­ben nem találtak még munkát az iskolából kikerülve, mint az előző hónapban. A munkaü­gyi központ szerint ebben a hónapban a pályakezdők számának emelkedése vár­ható. Szeptemberben 410 beje­lentett üres álláshelyre keres­tek dolgozókat. Októberben ez a száma 163-ra csökkent: 46 főnek a feldolgozóiparban, 35 munkanélkülinek az építő­iparban, 10 állástalannak a mezőgazdaságban, míg 11 főnek a közigazgatásban tudnának megélhetést bizto­sítani. Három munkahely több mint két hónapja betöl­tetlen... A munkanélküliek közül ok­tóberben 14 010-en részesül­tek segélyben, 51-en szociá­lis támogatásban, 3062-en pedig a munkanélküliek jöve­delempótló támogatásában. Az átlagos havi segély 9323 forint, a segélyezésen töltött idő 221-ről 198 napra csök­kent. Fokozatosan növekedik az előnyugdíjat igénybe vevők száma, az előző hónapban 1170-en részesültek e támo­gatásban. A foglalkoztatást segítő eszközök közül legna­gyobb arányban a képzésben vesznek részt a munkanélkü­liek: 740-en járnak tanfo­lyamra. Októberben 1043-an dolgoztak közhasznú mun­kásként, legtöbben kommu­nális és egészségügyi-szociá­lis munkát végeznek. Míg szeptemberben mindössze 14 munkahely leépítését, ok­tóberben 140 ember állásá­nak megszűnését jelezték a munkáltatók... T. K. Új berendezést vásárolt az Állategészségügyi és Élelmi­szerellenőrző Állomás. Az élelmiszer vizsgáló laboratóri­umban fehérje meghatározást végeznek vele. A csúcsmi­nőségű gépnek a tulajdonságai közül kiemelhető a nagy­biztonságú mérés és az, hogy a korábbi vizsgálatoknál sokkal többet eltudnak végezni egy nap. A géppel takar­mányvizsgálatok is végezhetők. Fotó: Kovács Tibor Önkormányzat nélkül maradt a falu Polgármestert és képviselőket is választani kell januárban Torvajon Torvajon három évvel ez­előtt, az önkormányzati vá­lasztáskor öt jelölt indult a polgármesteri tisztség elnye­réséért, míg az öttagú önkor­mányzati képviselői mandá­tumért heten szálltak a „ringbe”. Azóta a település „elfogyasztott” két polgár- mestert és lemondott több képviselő-testületi tag is. Vagyis, a közel négyszáz la­kosú településen jelenleg működésképtelen a helyi ön- kormányzati vezetés... A kialakult helyzet lehetsé­ges megoldásáról kérdeztük dr. Garabon Károly tabi jegy­zőt, aki Torvajon is ellátja a jegyzői teendőket. — A polgármesterrel együtt hattagú képviselő-testület mára mindössze három főre csökkent — mondta dr. Gara­bon Károly. — Ez azt jelenti, hogy a helyi választási bizott­ságnak rövid időn belül idő­közi választást kell kiírnia mind a polgármesteri, mind pedig a megüresedett képvi­selő-testületi helyek betölté­sére. Ennek az időpontját úgy kell meghatározni, hogy a he­lyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választá­sáról szóló 1990. évi 64-es törvényben meghatározott ha­táridőket be lehessen tartani. Először is el kell készíteni a választási névjegyzéket, majd azt 10 napra közszemlére ki kell függeszteni. Azoknak az állampolgároknak, akik pol­gármesternek, vagy képvi­selő-testületi tagnak jelöltetik magukat, megfelelő számú ajánlást kell begyűjteniük. A polgármester jelöltnek a vá­lasztásra jogosult lakosság három százalékos, a képvi­selő jelölteknek a választásra jogosultak egy százalékos ajánlását kell megszereznie ahhoz, hogy felkerüljenek a je­löltek közé. A torvaji időközi polgármesteri és képviselői választásra — a törvényben meghatározott időpontokat is figyelembe véve —, január második felében kerülhet sor. A torvaji választópolgárok 40 százalékának kell az időközi választáson megjelennie ah­hoz, hogy az érvényes legyen! (K. J.) Készenlétben a megyei polgári védelem (Folytatás az 1. oldalról) Németh Gyula alezredest, a megyei polgári védelmi pa­rancsnokot kérdeztük, hogyan tudták, illetve tudják a hirtelen beköszöntő tél gondjait enyhí­teni. Elmondta, hogy Bőgner Miklós köztársasági megbízott, mint a megyei honvédelmi bi­zottság elnöke — a rendkívüli időjárási viszonyok miatt — szombaton készenlétet rendelt el a megyei polgári védelmi pa­rancsnoknak, illetve a körzeti polgári védelmi parancsnokok­nak. Feladatuk egyrészt az volt, hogy tájékozódjanak a megye területén az alapellátást bizto­sító üzemek, vállalatok műkö­déséről, hogy minden települést el tudtak-e látni az alapvető élelmiszerekkel; másrészt pe­dig, hogy a mentők, tűzoltók, rendőrség járművei tudnak-e közlekedni, illetve hol vannak az utakon kritikus helyzetek. Felmérték azokat a technikai eszközöket, terepjárókat, nagy teljesítményű vontatókat, ame­lyek az esetlegesen a hóban rekedt autók, emberek menté­sében számításba jöhetnek. Egyes településeken — például Siófokon — a mentőállomásra egy terepjárót állítottak, hogy szükség esetén azonnal segít­hessen. A készenlét továbbra is tart... Lapunk tegnapi számában ír­tuk, hogy szombaton súlyos gondokkal küszködtek a tejes, illetve a kenyérszállító autók. Az alapellátást biztosító vállalatok­tól megkérdeztük: gondoltak-e a hólánc használatára? Töli Gyula, a Sütév műszaki és termelési igazgatója el­mondta, hogy keresték már az üzletekben, ám a környéken nem lehet kapni, ezért 1-2 na­pon belül a saját javítóműhe­lyükben gyártják le a hólánco­kat. Simonies László, a Tejipari Vállalat szállítási üzemvezetőjé­től megtudtuk, hogy vállalatuk gazdasági helyzete miatt nem tudnak vásárolni hóláncokat, de ha lenne is, óriási időveszteség a láncokat leszerelni. Kontra Lászlónénak, a Kaposvári Húskombinát szállítási üzem­vezetőjének a tájékoztatása szerint még nincsenek hólán­caik, de napokon belül beszer­zik. Lukács György, a húskom­binát kereskedelmi igazgatóhe­lyettese a szombati „ítéletidő” okozta problémákról elmondta, hogy egy, a mérlegelés után ki­tolató külföldi kamion elakadt a hóban, a honvédség nagy telje­sítményű terepjárója húzta ki. Megkérdeztünk néhány kiste­lepülést is, okozott-e gondot a közlekedésben, illetve az alap­ellátásban a szombati hóesés. Tóth Lajos Bálványos polgár- mestere elmondta, hogy a köz­úti igazgatóság hókotrói letaka­rították a bekötőutat, s a mellé­kutak egy részét. Éppen most terveznek egy szerződést a ke- reki téesszel a mellékutak tisztí­tása érdekében. Bálványosra az alapvető élelmiszerek is megérkeztek. Endrédi Piroska simonfai polgármester tájékoztatta la­punkat, hogy szombaton az utak tisztítását helyileg oldották meg, egy vállalkozó tolta le a havat traktorával. Azt is el­mondta, hogy szeretnének „va­lakivel” szerződést kötni erre a munkára, ám eddig nem találtak partnert. Tegnap reggel két au­tóbuszjárat maradt ki (utána­néztünk, ezek a járatok csak késtek), egyébként az ellátás zavartalan. (Tamási) őlb BANK A BIZTONSÁG NAGYSÁGA, A NAGYSÁG BIZTONSÁGA OTP BANK ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. (25316))

Next

/
Thumbnails
Contents