Somogyi Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-17 / 268. szám
• • / IV. évfolyam, 268. szám Ára: 16,30 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1993. november 17., szerda Készenlétben a polgári védelem „Jégveszélyben” a gyalogosok — Terepjáró a mentőállomáson — A hólánc segített volna Január elsejétől saját terjesztő- hálózata lesz a Somogyi Hírlapnak Az új évben megjelenő első Somogyi Hírlapot már saját kézbesítőnk viszi el az olvasóhoz. Törekvéseink szerint ezt abból veszik észre előfizetőink, hogy időben — a mostaninál korábban — kapják meg az újságot. Aztán tapasztalni fogják azt is, hogy az olvasót szolgáló saját terjesztőhálózat rugalmasabb lesz, jobban alkalmazkodik a változó igényekhez. Emberünk mindenütt azért dolgozik, hogy az előfizető elégedett legyen. Az új terjesztési rendszerre való áttérés előkészítése hónapok óta tart, s tegnap döntő lépés következett be: a Pécsi Postaigazgatóságon bejelentettük, hogy január elsejétől nem kívánjuk megújítani azt a szerződést, amelynek alapján a posta gyűjtötte az előfizetői díjakat, s vitte ki az újságokat. A szilveszterre megjelenő lapot még a posta kézbesíti, az új évben viszont már saját terjesztőnkkel találkozik az előfizető. Reményeink szerint örömteli lesz ez a találkozás. Lapunk 8. oldalán a változtatás indokáról és módjáról talál információkat az olvasó. Jogilag védettek, ezért csak kiutálni tudják őket A jegyző biztos pont a közigazgatásban Tegnap délután az ilyen vizes, hókásás utak voltak jellemzőek a megyében Fotó: Kovács Tibor Az első országos konferencia az Ezüstparton A főutak megyeszerte járhatók, viszont nagy gondot okoz, hogy a járdák takarítatlanok; üzletek, butikok, családiházak tulajdonosai (tisztelet és a gyalogosok nevében köszönet a kivételnek) sok helyütt nem törődnek azzal, hogy az előttük levő járdaszakaszról nekik kell(ene) letolni a havat. Nehezíti, s veszélyessé teszi a gyalogosok közlekedését a tetőkről lezuhanó vizes hótömeg is. Danes Gabriella, a Kapos Volán Rt személyszállítási osztályvezetője elmondta, hogy a helyközi autóbuszjáratok minden településre beértek, Kaposvár térségében tegnap reggel kilenc óráig — a síkos út miatt — 12 járat késett 10-45 percet. A megye más területein csupán 5-10 perces késések fordultak elő, a forgalom zavartalan. (Folytatás a 3. oldaton) A jegyzők kulcsszerepet töltenek be a magyar köz- igazgatásban. A Közigazgatási Kamara Somogy Megyei Tagozatának szervezésében tegnap közel hatszáz szakember részvételével hagyományteremtő országos konferencia kezdődött a balatonszéplaki Ezüstpart Hotelben. A jegyzők áttekintik a választások óta eltelt három év tapasztalatait és elmondják véleményüket a közigazgatási törvény jövő esztendei módosításával kapcsolatban. (Folytatás a 3. oldalon) Elfogadta a parlament az üzbég-magyar alapszerződést Vihart kavart az ügynöktörvény llkei Csaba az erdők ügyében kérdezett, Gaál Antal a balatoni horgászokért interpellált Felveszik a kesztyűt A téli hideg meghozta a kesztyűk iránti keresletet. Ezeket a kaposvári Delta bőrkonfekció és sportszergyártó szövetkezetben gyártják. Megrendelőik között számos önkormányzat is található; a hó eltakarítást végzőknek vásároltak védőkesztyűt. Fotó: Kovács Tibor A munkaképesek 11,5 százaléka állástalan Somogybán Siófok körzetében mintegy négyszázzal nőtt, Kaposvár környékén ugyanennyivel csökkent a munkanélküliek száma Továbbra is 11,5 százalékos a munkanélküliségi ráta Somogy megyében. Az előző hónaphoz képest 86-tal több állástalant regisztráltak Barcson és körzetében, a siófoki régióban 389-el nőtt a munkanélküliek száma, Ba- latonbogláron és környékén 156-an váltak munkanélkülivé októberben, míg Tab vonzás- körzetében 22 fővel nőtt a munkahelyre várók száma. E területeken a munkanélküliség növekedését a balatoni szezonzárást követő leépítések, és az egyre kevesebb álláslehetőség okozza. (Folytatás a 3. oldalon) Német-magyar külügyminiszteri találkozó Az európai unióbeli tagság, valamint az atlanti struktúrákhoz való kapcsolódás magyar igénye állt t a keddi bonni német-magyar külügyminiszteri tárgyalások középpontjában, a problémamentes kétoldalú kapcsolatok mellett. Jeszenszky Géza külügyminiszter Hollandiából érkezett néhány napra Németországba. A hivatalos bonni megbeszéléseken kívül előadást tart a CDU-hoz közel álló Konrad Adenauer alapítványban, csütörtökön Münchenben a tervek szerint részt vesz a CSU-hoz közel álló Hanns Seidel Alapítvány kül- és biztonságpolitikai tanácskozásán is. Eladó Ász-ok Befejeződött annak a kilenc pályázati anyagnak az átvétele, amelyet a potenciális befektetők a hat hálózati áram- szolgáltató privatizációjára kiírt pályázatra küldtek az ÁVÜ- höz. A pályázatokat közjegyző jelenlétében veszik át, illetőleg ellenőrzik, hogy a beérkezett ajánlatok megfelelnek-e a formai követelményeknek. A hat hálózati áramszolgáltató részvényei 15 százalékos részhányadának eladására kiírt pályázat értékelésében, s a további munkálatokban az ÁVÜ szakértője is részt vesz. Megállapodás Phare-hitelről A Svájci Államszövetség Kormánya a Phare-program keretében 30 millió frank értékben vissza nem térítendő segélyt nyújt a magyarországi reformok támogatásához. Az erről szóló megállapodást tegnap Budapesten írta alá Bogár László, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának államtitkára, és Max Dahinden, a Svájci Államszövetség magyaroszági nagykövete. A szerződő felek elmondták: a támogatást a megállapodás aláírásától számított két év során lehet igénybe venni. A pénzből eszközbeszerzések és infrastrukturális fejlesztések finanszírozhatók. Prioritást kapnak a környezetvédelmi, továbbá a közegészségügyi programok. Elutaztak Kanadába a bosnyák menekültek A Ferihegyi repülőtérről tegnap 73 délszláv menekült indult Kanadába. Az 1991 augusztusa óta Magyarországra érkezett délszláv menekültek közül a kanadai kormány többségében gyermekes családok számára adott lehetőséget a beutazásra. Tegnap reggel a Vöröskereszt Fonyód utcai menedékotthonából indultak útnak a zömében a nagyatádi és a bicskei táborból érkezett menekültek. A kiutazás előtt kéthónapos angol tanfolyamot szervezett számukra a Magyar Vöröskereszt és a Nemzetközi Migrációs Szervezet. Elképzelhető, hogy Kanada után néhány európai állam, így Norvégia és Anglia is tervez hasonló akciót. Egy idősebb parasztember mondta a hét elején: a hetvenes években egyszer fordult elő, hogy november elején nagy hó jött, de nem ilyen mennyiségben, és aztán el is ment. Ez a hó most mást mutat. Nem akar menni, sőt újabb és újabb hull. Sok számítást, tervet áthúz, még több aggodalmat, „fejfájást”, és tetemes károkat is okoz. A munkák megtorpanásából és a hó alatt maradt termés kárából adódó veszteség a megyében meghaladja a 120 millió forintot. Tudósításunk a 4. oldalon. Megyeszerte megbénult az őszi betakarítás Hó alatt a cukorrépa negyede — Végleg megakadt a búzavetés — A becsült veszteség meghaladja a 120 millió forintot Két történelmi évfordulóról emlékezett meg röviden Szabad György Házelnök az Országgyűlés tegnapi plenáris ülésének kezdetén. Tegnap egyébként az ügynöktörvényről és a magyar-üzbég alap- szerződésről vitatkoztak a honatyák, az interpellációk sorában pedig két somogyi képviselő is szót kapott. (Folytatás a 2. oldalon) Törzskartonon az adatok 80 százaléka Pusztai Erzsébet népjóléti államtitkár: Az a követelmény, hogy a kapcsolat valóban közvetlen, intenzív legyen Néhány hónapja már a gyakorlatban vizsgáznak az egészségügy korszerűsítését célzó nagyobb változtatások, köztük az úgynevezett teljesítményarányos finanszírozás. Vizsgaeredményekről még korai volna beszélni, de néhány tapasztalat már összegyűlt; ezekről kérdeztük a népjóléti tárca államtitkárát, Pusztai Erzsébetet. (Folytatás a 7. oldalon)