Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-21 / 246. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — KAPOSVÁR 1993. október 21., csütörtök Kezdeti gondok, utána meleg Vélemények a távfűtésről Fotó: Király J. Béla HAHÓTHY ÚR LEVELEIT MEGÍRTA Maradt a „grund” a Szarvas mellett Munkaerőpiac álláskeresők Kaposváron és körzetében 7305 volt az állásnélküliek száma szeptemberben, közülük 4399-en részesültek munkanélküli ellátásban. 203 üres álláshelyre várnak alkalmazottakat: 138 fizikai foglalkozásút keresnek a munkaadók. Tanfolyamon 132-en vettek részt, egyéni képzésben 35-en részesültek. Ketten kaptak támogatást a vállalkozóvá váláshoz. 140 közhasznú munkást foglalkoztattak az önkormányzatok, intézmények. Az előző hónapban 14 embert bocsátottak el munkahelyéről. A munkanélküliségi ráta 12,4 százalékos volt, a megyei 11,5 százalékkal szemben. Szellemi öttusa közép- iskolásoknak A Somogy megyei TIT és a TIT Alapítvány szellemi öttusát hirdetett a kaposvári székhelyű középiskolák számára. Az verseny tantárgyai a földrajz, az irodalom, a történelem, valamint a sporttörténet és a művészetek. A nevezéseket szeptember 30-ig lehetett eljuttatni a szervezethez. Az iskolai versenyeket december 10-ig rendezik meg, januárban lesznek az elődöntők, s márciusban a tavaszi fesztivál részeseként kerül sor a döntőre. Az elődöntőben öttagú csapatok vesznek részt, a döntőbe pedig az öt legjobb csapat kerül. Marad a fiatalok napköziotthona A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége 2001. július 31-ig szóló elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztetett be a Rippl-Rónai utca 11. számú ingatlanra. Az épületben jelenleg a fiatalok napközi otthona működik. A kaposvári önkormányzat az Izraelita Hitközség számára csereingatlanként egy családiházas épületet ajánlott fel ugyanebben az utcában, s ezt a hitközség elfogadta. Lőtér önkormányzati kezelésben Átvette a Kincstári Vagyonkezelő Szervezettől a Zaranyi út 6. szám alatti lőtér üzemeltetését a kaposvári önkormányzat. Ezzel a városi sportlövészek edzési feltételeit akarja javítani. A zaranyi lőtér, valamint a kiképzési központ (a volt edzőcsarnok) sportcélú használatát a Somogy Megyei Rendőrkapitányság és a polgármesteri hivatal külön megállapodásban szabályozza. Indul a rockklub Az Édosz művelődési házban rockklubot szervezték. Az első találkozóra a mai napon kerül sor, 18 órától. A programban a Deep Purple együttest mutatják be, videóról és hanglemezről. A sorozatot a Kópia zenekar szerkeszti. Folytatódik a sulimozi Tovább folytatják a sulimozi előadásait az Édosz művelődési házban. Ezen a héten pénteken az Egri csillagokat nézhetik meg az érdeklődők. Idén is, mint minden évben október 15-én a Vagyonkezelő Rt távfűtőüzeme megkezdte a fűtési szezont. Erről tudósítottunk az induláskor, de most arra voltunk kíváncsiak, mi a lakók véleménye az első napokról. A kezdet — ez a kritikus időszak. Ráadásul épp az indulás után megérkezett a hideg is, így „érezhető”, ha van fennakadás. Tizenöt távfűtéses lakásban érdeklődtünk az első napok tapasztalatáról. Kiderült: az indulás most sem volt zökkenőmentes, de nem mindig a távfűtők hibájából. A 48-as ifjúság útján — így Herbei József lakásában is — csak 18-án kezdték meg a fűtést. Elmondta, hogy a lakómegbízott nem kérte idejében a szolgáltatást. Azóta ez a gond megoldódott, és kellemessé vált a hőmérséklet a lakásban. Kovács Emil szerint — ő aki a Béke utcában lakik — az lenne a legjobb megoldás, ha minden lakásban egyedileg lehetne mérni a fogyasztást. Ez egyébként szinte valamennyi beszélgetés során felvetődött. Ám mint megtudtuk: ez megoldható ugyan, de olyan költséggel járna, amit csak kevesen tudnak kifizetni. Az egyedi fogyasztásmérők beszerelése annyiba kerül — megközelítőleg — mint egy évi fűtési díj. Nem minden lakásban oldható meg a hőmérséklet szabályozása sem, mert a rendszer ezt nem teszi lehetővé. Évvégi csúcs várható az önkormányzati lakások eladásában. A tervezettnél kevesebb számú önkormányzati lakás értékesítésére került sor az első hat hónapban Kaposváron. Eddig több mint ezer lakásbérlőhöz juttatták el az ajánlatokat, de erre kevés lakó reagált. Ennek valószínűleg több oka is van. Az egyik feltehetőleg az, hogy mindenki nagyon meggondolja a számára legkedvezőbb megoldást, ugyanakkor elegendő idő kell a szervezéshez és a többség akaratának érvényesítéséhez. — Az év elején több mint ezer bérlőhöz juttattuk el az ajánlattételt alternatív módon a régi vagy új feltételekkel — — Tizenöt éve vagyon anyakönyvvezető. Székely Jánosné és Walkshöfer Já- nosné kollégáimmal dolgozom együtt. Az eddig eltelt idő alatt több mint négyezer ifjú és kevésbé ifjú párt adtam össze — kezdte a beszélgetése Alföldi László. — Kezdettől szeretem a munkámat, hivatásomat, s ezen keresztül a hozzám forduló embereket. A kaposvári polgármesteri hivatalban összesen hárman adják össze a házasulandókat. Munkájuk nemcsak az ünnepi percekre korlátozódik. Sok az adminisztrációs és jogi jellegű elfogultságuk is, melyet a gyakran változó jogszabályok tovább növelnek. Rájuk vár a külföldi államA Honvéd utcai hőközpont Manitz Péterné lakásában már ellenőrizték a hőmérsékletet. Kaposváron a megkérdezettek otthonában 21-22 fok van, a szolgáltatással eddig elégedettek. Van azonban olyan, aki a túlzott melegre panaszkodik. Pál Andrásék lakásában 26-27 fok van, így éjszaka is nyitva kell tartani az ablakot. A meleget a rendszer hibájának tartják, mert a forró víz a legfelső emeletről indul, és a földszint felé haladva melegíti fel a radiátorokat. A távfűtés díját sem hagyták szó nélkül egyik esetben sem. mondta dr. Kéki Zoltán jegyző. — A kezdeti időszakban, az év első felében a vártnál jóval kevesebben vásároltak lakásokat. A bérlők alaposan átgondolják az új feltételeket, másrészt bizonyos időnek is el kellett telnie, hogy a szükséges hatvan százalékot elérjék. A nyáron napvilágot látott az új lakástörvény, amelynek a megértéséhez és a bérlők számára a lehető legjobb variáció megtalálásához szintén szükséges, hogy néhány hét, esetleg egy-két hónap elteljen. ősszel bizonyára megnövekszik majd a lakásvásárlási igény. Jelenleg mintegy ezer- hétszáz vételre ajánlott lakásból hatszázat vettek meg szeptember közepéig. — A közgyűlés újabb lakápolgárok ügyének hivatalos intézése is, így a telepedési és honosítási eljárások előkészítése. A legtöbb igent 1976-ban mondták ki Kaposváron: nyolcszázhetven párt adtak össze. Ez a szám fokozatosan csökkent, s tavaly már csak négyszáztizennyolcan jöttek. Az idén valószínűleg ennyien sem lesznek. — Eddigi pályafutásom során gyakran éltem át mélyen megható pillanatokat, beszélgetéseket — folytatta Alföldi László. — Többször is előfordult már, hogy meg kellett értenünk kényesebb magánéleti problémákat, családi ügyeket, s ezek mielőbbi megoldásához hozzájárulMint mondták: túl drága, és nemcsak a fizetéshez, hanem szolgáltatáshoz képest is az. A tényleges felhasználás általában kevesebb, mint a kért összeg. Kosztyi Ferencné az elmúlt évekről beszélt. — Voltak olyan időszakok a sávházban, mikor egyes családoknak pokrócot kellett magukra teríteni esténként. A megfelelő hőmérsékletet hősugárzók és a gáztűzhely bekapcsolásával próbálták elérni. Az idén azonban — eddig — megfelelő a hőmérséklet. (Stelly) sok eladását szavazta meg, ezért az év végéig vélhetően lakásmegvásárlási csúcs lesz Kaposváron. Rövid idő alatt annyit eladhatnak mint korábban egy év alatt összesen — folytatta dr. Kéki Zoltán. — Az értékesítést az Inköz, a budapesti Memória Kft és az OTP Ingatlan Rt végzi: a legtöbbet az Inköz. Fontosnak tartom, hogy mindegyik cégnél megfelelő számú alkalmazott intézze az ügyeket, mert így az egész eladási folyamat gyorsulhatna. Az ügyintézés során el kell jutni legalább addig, hogy a lakások műszaki felmérését követő ajánlattételek a bérlőkhöz kerüljenek. Ugyanis ez a feltétele az adásvételnek. Harsányi nunk. Ennek az ellenkezője is előfordult már: vagyis a szokásos ünnepélyességet váratlan esemény zavarta meg. Néhány éve az egyik esküvő már éppen abban a fázisában tartott, amikor a nagyon fontos igen szót kellett volna kimondani. A menyasszony gyorsan felelt a kérdésre, ám a vőlegény egyszerűen nem tudott megszólalni. Valószínűleg kissé ideges lehetett. Rövid várakozás után elmúlt ez az állapot, és sikeresen folytathattuk az ünnepséget... Az is emlékezetes, ami egy külföldi illetőségű férfival és magyar párjával esett meg. Épphogy véget ért az esküvő, s kiléptek a díszteremből, hatalmas rizseső-zuhatagban A kaposvári Szarvas üzletház melletti „grund” beépítésének ügye lassan tengeri kígyóvá nyúlik. Beruházó cégek jönnek-mennek, vállalkozók érdeklődnek, ám — állítják a város vezetői — eddig komoly partnerre nem találtak. Alexander Hahothy, egy Linzben élő, kaposvári születésű üzletember azonban cáfolja ezt. Ő már 1991-ben felfigyelt a telekre, felkereste a polgármesteri hivatal illetékeseit azzal, hogy kapcsolatai révén tudna vállalkozót hozni Kaposvárra, aki beépíti a területet. Hahóthy egyébként Linzben beruházásokkal foglalkozik. Egy ilyen ajánlatot valószínűleg minden városban örömmel fogadnának. Ezt tették Kaposváron is. Ám — és ez is természetes — biztosítékokat szerettek volna kapni, ha már egyszer kizárólagosságot biztosítanak. A kezdeti „lelkesedés” hamvába halt, s Hahóthyt — maga nyilatkozott így — nem érdekli tovább szülővárosának sorsa. Kemény szavak ezek. A miértről kérdeztem. — Három év küszködés elég volt — mondta az üzletember. — Olyan falakba ütköztem, amelyeket úgy érzem, nem tudok ledönteni sem, megkerülni sem. Ezeket a falakat a városi önkormányzat illetékesei állították. Elmondásából kiderült: opciós jogot kért a várostól arra, hogy megtalálja a kivitelezőt az építkezéshez. Hosszas huzavona után került a kérése a képviselő- testület elé s a városatyák egy évre megszavazták neki a kizárólagosságot. — Amit aztán lerövidítettek a szerződésben fél évre. Én azt vállaltam hogy hat hónap után beszámolok arról, mit intéztem. De egy ilyen munka előkészítésére nem elég fél vagy egy év: még kettő is kevés. A nemzetközi gyakorlat szerint minimum három év egy ilyen nagy horderejű beruházás piackutatásra fordítható ideje. Ezt én elmondtam Szita Károly alpolgármesHalottak napjára készülve a Keleti temetőben, itt is, ott is kicsi lobogó gyertyafényeket láttam. Megálltam mellettük, s néztem, hogyan kap beléjük az októberi szél, s hirtelen arra gondoltam: viszi, elviszi a kicsi lángot. Vajon hova is kellene vinnie? A Don mellé a II. világháború áldozatainak jeltelen sírrészesültek. Nálunk ismeretlen ez a szokás, ezért mindenki, aki ott volt a környéken, nagyon csodálkozott az aláhulló bőség és termékeny- ségjelkép-szemeken. Alföldi László szerint a dekorációra majdnem mindenki nagy súlyt fordít. — Ebből a sorból egyszer egy' bőkezű vőlegény tűnt ki azzal, hogy az asztal felé vezető hosszú szőnyeg mindkét oldalát drága virágokkal díszítette fel az ifjú asszony nagy meglepetésére. — Hány éves volt a legidősebb ifjú pár? — A férj kilencvenkettő, a feleség pedig húsz évvel fiatalabb... A házasulók döntő többsége huszonéves. Újabternek és megírtam levélben Szabados Péter polgármesternek is. Első levelemben kitértem arra is, hogy bár az időhúzás miatt az egyik befektető visszalépett már, de még négy nagy osztrák építőcéggel állok tárgyalásban. Kértem, hogy a határidőt hosszabbítsák meg. A válasz: felbontották hat hónap után a szerződést. Úgy érzem — és ezt itt élő barátaim is megerősítették — hogy politikai és személyes céloknak rendelték alá a terveimet. Ezért akadályoznak engem. Figyelmeztettek arra, hogy hiába is próbálkozom, mert az alpolgármester nem szeretné ha valami pozitív dolog történne addig, míg Szabados Péter a polgármester. Akkor nem vettem komolyan. Most sajnos már el kell hinnem. Szita Károly alpolgármestert ezekről az utólsó mondatokról kérdeztük először. — Nem gondoltam, hogy már most elkezdődik a harc — felelte kesernyés mosollyal az alpolgármester. — Természetesen az az álláspontom, hogy mindenkinek érdeke: a városközpont szégyenfoltját, a Szarvas melletti területet mielőbb beépítsék. Ezért igyekszünk minden lehetőséget felderíteni, ezért írtuk ki még egyszer a pályázatot a hasznosításra. Ami Alexander Hahóthy számára is nyitott, sőt ahogy állítja — mert okmányokat erről nem mutatott — már lépéselőnyben van az újakkal szemben. Ami a „véleményét” illeti: én személyesen egyszer találkoztam vele, nem tudom, miért épp rám dühös, hisz az én szavazatom is csak egy a testületben. Talán azért, mert amikor felajánlotta szolgálatait a városnak, elmondta: valószínűleg sűrűn kell megtennie a Linz-Ka- posvár közötti utat, és kért, fizessük ki a költségeit. Ezt — többek közt — én sem javasoltam. Könnyen lehetséges, hogy ebben az esetben mindkét félnek van igazsága. Ezzel együtt a tény az tény: a Szarvas üzletház melletti grundon semmi sem épül... Varga Ottó jaira? „Vidd, vidd októberi szél a kicsi gyertyalángot, s benne a mi soha el nem múló szerete- tünket!” S talán itthon is e hazában, amikor hősökre emlékeznek ezekben a napokban —, talán majd rátok is gondolnak, akik e hazáért haltatok meg. Szakálas Györgyné Kaposvár, Kisgát u. 2/a ban az idősebbek — a hat- van-hetven évesek — közül is többen keresik fel irodánkat. Az esküvőn jobbára még most is klasszikus zene szól. Sokan a hagyományos Nászinduló dallamaira vonulnak be, de előfordult már, hogy valaki egy ismert rockegyüttes muzsikáját akarta. A kedvenc időpontok május és augusztus között vannak. Az idén például az utolsó tavaszi hónapban és a nyáron volt a legtöbb esküvő. Ha valaki épp most gondol arra, hogy kimondja a boldogító igent, akkor a kötelező várakozási időn után nyomban megteheti. Ehhez a születési és anyakönyvi kivonat, hajadonoknál a személyi igazolványhoz szükséges adatlap, az elváltaknál a házasság megszűnését igazoló okirat szükséges. És természetesen egy pár. Harsányi Miklós Ajánlatok több mint ezer lakásbérlőhöz Három cég sok ügyféllel A vőlegénynek elakadt a szava Rizseső és szőnyegszéli virágok — Még mindig a klasszikusok Gyertyák, októberben