Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-21 / 246. szám

1993. október 21csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 7 Korai rehabilitációs központ a Siketek Intézetében Utazó gyógypedagógusok A kaposvári Siketek Intézete majdnem 100 éve foglalko­zik hallássérült gyerekek oktatásával és nevelésével. Az 1959-ben közadakozásból létrehozott hallássérültek óvo­dája nemcsak hazánkban, hanem a környező' országokban is példaértékűnek számított. Kiállítás Nagyatádon Nagyatádon a művelődési ház kamaratermében látható Sáli Begovics Hibra bosnyák festőművész kiállítása. Az at- ádi menekülttáborban élő festő egyik alkotását a városnak ajándékozta. Képünkön: Gyertyák a holtakért című festmé­nye. Fotó: Csobod Péter Évi 40 ezer forint fejlesztésre Olvasókat csalogat a szemesi könyvtár Az iskola szakembergárdája ma — a régi szellemi örökség folytatásaként — korai rehabili­tációs központ létrehozásán fá­radozik. Minél korábban — Minél korábban kezdődik a fogyatékos gyerekkel való szak­szerű foglalkozás, annál haté­konyabb — magyarázza Miha- lovics Endre igazgató. — Ma már technikailag olyan jó minő­ségű berendezések vannak, amelyekkel — ha párosulnak a korai felfedezéssel — a súlyos fokban hallássérült gyerekből nagyothalló nevelhető. A gyermek három éves koráig sok szülő nem meri bevallani, hogy fogyatékos a gyereke vagy nem tudja, hová forduljon. Ki­dolgoztunk egy szisztémát ami­nek alapján az egész térségben a látás-, hallás- vagy mozgássé­rült gyerekek felderítését és ellá­tását meg tudjuk oldani. Külön erre a munkára felkészült gyógypedagógusaink felkeresik Vajon honnan vette az ötle­tet a tizenhárom éves alsóa­usztriai fiú, aki iskolájának igazgatójára rálőtt, majd ugyanazzal a fegyverrel ön­gyilkos lett? Ausztria-szerte nem hagyja nyugodni a kedé­lyeket a szörnyűséges eset, amellyel kapcsolatban a rend­őrségnek nem sok nyomozni- valója maradt. Az indíték egyértelmű: a fiút előző napon cigarettázáson érték tetten, s emiatt az igazgató behívatta az apját. A gyerek magához vette az apa fegyverét, amit — félreértés elkerülése végett — nem hagytak elöl könnyel­műen, előbb meg kellett sze­reznie a szekrény kulcsát. Őt már nem lehet kérdezni, nem fogja elmondani, honnan tá­madt az ügy elintézési módjá­Iskolában tanítják a néptáncot Iskolában oktatják a nép­táncot már a tanévben Szek- szárdon. A Liszt Ferenc Zene­iskola bővült ezzel az új tago­zattal, miután a városi önkor­mányzat, majd a Művelődési és Közoktatási Minisztérium megadta hozzá a szükséges támogatást. A tolnai megyeszékhelyen évtizedek óta a Babits műve­lődési házban tanultak a gyermekek és ifjak néptáncs- csoportjai a Bartina együttes­ben, amely sok elismerést szerzett. Az utóbbi időben már nagy nehézségekbe ütközött az együttes fenntartása, an­nak ellenére, hogy a Bartina Egyesület létrehozásával a hi­vatalos támogatás mellett egyéni pártolóktól is segítsé­get kaptak. Az iskolai keretek között tör­ténő oktatás révén anyagiak­ban számottevően erősödik a néptácos gyermekek hely­zete, hiszen az önkormányzati támogatás mellé a fejkvótát is megkapja a 169 növendék, aki ebbe a tagozatba jár. A szek­szárdi zeneiskola 900 6-14 éves növendéke közül 39-en zenélni és táncolni is tanulnak. az audiológiai állomásokat, fül­orr- gégészeti osztályokat,neve­lési tanácsadókat, gyerekorvo­sokat, akikről vélhető, hogy tud­nak ilyen gyerekekről. Amint az egészségügyi hálózat megálla­pítja a fogyatékosságot, mi meg­teremtjük a pedagógiai ellátás feltételeit: a szülőt megtanítjuk a kisgyerekkel való otthoni foglal­kozásra, gyógypedagógust ke­resünk számára vagy a mi szakemberünk veszi gondo­zásba. Növekvő lehetőségek Hallássérülteknél — saját ■ erőből — már régóta végzi az iskola ezt a fajta felderítést. A megyei közgyűlés által nyújtott anyagi támogatás most lehe­tővé teszi ennek a kiterjeszté­sét. Egy-egy fogyatékosság nem tisztán jelentkezik, egyre több a társuló fogyatékosság: a mozgássérült gyerek nem lát vagy az értelmi fogyatékos hal­lássérült is. A halmozódó fogy- tékosság komplex kezelést igá­hoz ez az ötlete — a pedagó­gus lábadozik, a gyerek nem élte túl a saját magára leadott lövést. Ő már nem tanúskodik. De nagyon sokan az ausztriai bíróságok elé kerülő fiatalko­rúak közül azt vallják: látták a televízióban. Megtetszett az ötlet. Gondolták, kipróbálják. Ausztriában sokan találják aggasztónak a mozikat és a képernyőt egyaránt elöntő erőszakhullámot. Olyannyira, hogy a gráci Kleine Zeitung és az ÓRF nemrégiben nemzet­közi tanácskozást is tartott a témáról. Záporoztak az érvek és ellenérvek. A televízió vé­delmében például az, hogy az erőszak csírája ott van a min­dennapi életben, nem lehet a tévét kizárólagos bűnbaknak kikiáltani. S aligha hozna A Művelődési és Közoktatási Minisztérium illetékesei és a Pedagógus Szakma Megújítása projekt kuratóriuma október 20. és 30. között tárgyal annak a 114 millió forintnak a felhaszná­lásáról, amit a tárca visszatartott a korábban megszavazott 164 millió forintból — nyilatkozta Szi­lágyiné Szemkeő Judit, a közok­tatás operatív feladatait ellátó megbízott helyettes államtitkár. A megbeszélésre azért van szükség, mert a programok nem A középiskola területén au­tószerelő szervizt és műszaki vizsgáztató állomást épített a budapesti érdekeltségű Turbo 2000 Kft: a cég öt év alatt lakja nyel. A kaposvári intézmény rendelkezik olyan felkészült szakemberekkel, akik el tudják látni az ilyen gyerekeket: gyógypedagógusok, logopédu­sok,a Pető Intézetben végzett konduktorok, szemész és audio- lógus szakorvos segítik a gye­rekek fejlődését. A korai rehabi­litáció másik óriási előnye, hogy az ép értelmű gyerekeket, akik például enyhén hallássérültek, eredményesebben tudják az in­tegrált oktatás felé irányítani. Ha már hat hónapos korban kap a kisgyerek hallókészüléket és szakmai ellátást, alkalmassá vá­lik arra, hogy normál általános iskolában tanulhasson. Együttműködéssel Nagy jelentősége van az egészségügyi dolgozók és a gyógypedagógusok közötti együttműködésnek. Az újszü­löttkorban történő látás- és hal­lásvizsgálat során ha a sérülés mértékét nem is lehet megálla­pítani, a több mint gyanús ese­tek kiszűrődnek. Ha már a korai szakaszban meg jelenhet az utazó tanár a sérült kisgyerek­nél, akkor sokkal nagyobb eredményt tud elérni. S. Pap Gitta megoldást, ha kitiltanák a mű­sorokból az erőszakot sugalló filmeket. Inkább a nevelés, a társadalmi környezet megvál­toztatása a megoldás. A legtöbbet támadott keres­kedelmi tévé, a PRO 7 képvi­selője azt állította: kimutatha­tóan egyre kevesebbet tévéz­nek a gyerekek. És különben is: miért pont a tévé? Tessék csak körülnézni az újságos- tandokon, a képes magazinok tájékán. Másrészt a kedves szülő parancsolja ágyba gyermekét, hiszen ezek a fil­mek azért inkább késő este kerülnek műsorra. Hogy ne csak szócséplés legyen a konferencia, Gerd Bacher, az ORF intendánsa tízpontos parancsolatot hozott nyilvánosságra. felelnek meg az új közoktatási törvénynek. A Nemzeti Alaptan­terv kidolgozásával kapcsolat­ban megjegyezte: már 600 helyre — iskolákba és szakem­berekhez — juttatták el a köve­telményrendszert. A NAT kidol­gozásával egyébként a külön­böző oktatási intézményeket bízták meg. Az iskolai kísérletek — mint például az új tantárgyak, az etika, vagy a háztartástan — ki­dolgozása nem folytathatók, le a beruházási költségeket, havonta tízezer forintos bérleti díjat is fizet a Rudnay Gyula szakiskolának, és még a rezsit is tisztességgel megfizeti. Az Eltűntek a nyaralók a Bala­tonról, s eltűnt velük jó néhány könyv is. A balatonszemesi községi könyvtárban javában folyik a leltározás. Tekintve, hogy öt éve nem volt selejte­zés, a könyvtárra ugyancsak ráfér a rendcsinálás. Kovács Boldizsárné, az új, félállásos könyvtáros a tanári katedrát hagyta ott az olvasást kedvelő szemesiekért. Koráb­ban a művelődési ház igazga­tója vitte a könyvtárat is, ám a szemesi elöljárók úgy vélték: a zökkenőmentes munka és nyitvatartás külön embert kí­ván. Kovácsnéval pedagógusi tapasztalata mondatja, hogy egy hangulatos, meghitt könyvtári óra sokat nyom a latban a nebulóknál. Ezért a helyi önkormányzat támoga­tásával a könyvállomány fel- frisítésénél elsősorban az ifjú­mert a Művelődési és Közokta­tási Minisztérium a Közoktatás­fejlesztési Alapot nem ezeknek, a Parlament által elfogadott programoknak a támogatására használta fel. Erről viszont Sáska Géza, a Fővárosi Ön- kormányzat Oktatási Bizottsá­gának elnöke beszélt újságírók előtt. A Települési Önkormány­zatok Országos Szövetsége ne­vében kéri a helyi önkormányza­tokat, hogy folytassanak tárgya­lásokat a tanárokkal arról, mely előnyös „üzlet” második része nem jöhetett volna létre a So­mogy Megyei Munkaügyi köz­pont nélkül, amely egymillió forintot biztosított munkanél­küli-átképzésre. A második éve tartó, októ­berben elkezdődött, 40 hetes átképzés átlag tíz mezőgaz­dasági gépszerelő szakmával rendelkező, ám munkanélkül lévő szakmunkás jövőbeni, sági, ismeretterjesztő és szép- irodalom gyarapítását szor­galmazza. Évi 40 ezer forint áll a rendelkezésére, s ezt az összeget a lehető leggazda­ságosabban szeretné fel­használni. Könyvtárossá csak szep­tember közepén nevezték ki, de tervekben nem szűkölkö­dik. Az első és legfontosabb feladat minél több ember be­csalogatása a könyvek há­zába. E célból ifjúsági, felnőtt- és nyugdíjas-klubdélutánok szervezésén töri a fejét. Szí­nes-képes divatfolyóiratokkal, videókazetákkal, kártyaparti­val — kinek mi kell alapon — próbál meghitt légkört terem­teni a művelődési házzal egy épületben található könyvtár­ban, hogy minden könyvsze­rető szemesi jól érezze magát. Cs. K. E. pedagógiai kísérleteket lehet folytatni és milyen módon a je­len körülmények között. Szenes György a szakmai szervezetek szóvivője el­mondta: a napokban kapott le­velet, amelyben a minisztérium közli, hogy a Közoktatáspolitikai Tanácsot megszünteti. Szerinte a minisztérium ezt egyoldalúan nem teheti meg, mert a tanácsot hétoldalú — többek között diá­kok részvételével tartott — tár­gyalások nyomán hozták létre. elhelyezkedési gondjait hiva­tott enyhíteni, hiszen bizonyít­ványt szerezhetnek a jelent­kezők autószerelő szaktudá­sukról. Az intézménynek pe­dig mindezen előnyössége mellett az átképzés erőpróbát is jelent: gondolkodnak ugyanis, hogy hamarosan fel­veszik oktatott szakmáik közé az autószerelő szakmun­kás-képzést. B. T. Fordítói díjak A Füst Milán Fordítói Alapít­vány kuratóriuma az 1993. évi fordítói díját Hans-Henning Pa- etzkenek (Németország) és Ka­rol Wlachovskynak (Szlovákia) ítélte. Az alapítványt Füst Mi­lánná végakaratának megfele­lően az Akadémiára hagyott va­gyonából az MTA hozta létre. Szabolcsi Miklós akadémikus, a kuratórium elnöke adta át a díjat Hans-Henning Paetzkenek, aki a 60-as évek végén Mészöly Miklós Saulus című művével kezdte műfordítói pályáját, ké­sőbb Déry-novellákat, Szabó Magda esszéit, majd a Régi­módi történet és Az ajtó című regényét fordította. Paetzke for­dítása ismertette meg Nyu- gat-Európával Konrád György Az értelmiség útja az osztályha­talomhoz című esszéjét is. Kie­melkedő érdeme, hogy a mai magyar irodalom a német nyelv- területeken is olvashatók. Az alapítvány díjazottja, Karol Wla- chovsky, a PEN Club október végi budapesti konferenciáján veszi át a díjat. Zenei fesztivál Budapesten Budapesten rendezik meg 1995-ben a IV. európai ifjúsági zenei fesztivált, amelynek fő szervezője a Magyar Zeneisko­lák Szövetsége és az Európai Zeneiskolák Uniója. Segítséget nyújt ehhez a művelődési mi­nisztérium, a Belügyminiszté­rium és több zenei társaság, va­lamint egyesület. Ez lesz az első páneurópai ifjúsági zenei feszti­vál. Az előzetes felmérések alapján körülbelül 6000 külföldi és 2000 magyar résztvevőre számítanak, közülük négyezren érkeznek Nyugat-Európából. A szervezők ifjúsági szimfonikus zenekarok, kamarazenekarok, fúvósok, kórusok, egyházi együttesek, dzsessz- és népze­nei csoportok jelentkezését vár­ják. A fesztivál műsorai Carl Orff születésének 100. és Bartók Béla halálának 50. évfordulójára is megemlékeznek. Megjelent a Környezetvédelmi Lexikon Fontos állomásához érkezett el a hazai környezetvédelmi is­meretterjesztés: az Akadémiai Kiadó megjelentette a kétköte­tes Környezetvédelmi Lexikont. A tízezer címszavas könyv több éves munka eredménye, és nemzetközi jelentőségű. A kör­nyezetvédelem ilyen általános jellegű, átfogó összesítését ugyanis még a hazánknál fejlet­tebb országokban sem végez­ték el. Nem csoda tehát, hogy a legutóbbi frankfurti könyvvásá­ron hat ország könyvkiadói ér­deklődtek a liszensz-átvételről. A kiadvány jellegénél fogva nem a legolcsóbbak közé tartozik, a kiadó nagyobb mennyiség ren­delése esetén vállalná, hogy az oktatási intézményeknek árked­vezményt biztosít. A Miskolci Szimfonikus Zenekar jubileuma A vidék első hivatásos hang­versenyzenekara, a Miskolci Szimfonikus Zenekar harminc évvel ezelőtt alakult meg Mura Péter Liszt-díjas karnagy veze­tésével, a helyi zeneművészeti iskolák művésztanáraiból és fia­tal főiskolásokból. A zenekar fontos eleme a város kulturális életének, állandóan telt házak előtt koncerteznek, s a fenntartó város, nehéz gazdasági gondjai ellenére finanszírozza a nyu­godt alkotó munkát. Évente tu­catnyi koncertjüket közvetíti a rádió, a televízió, s jelen vannak a főváros zenei életében to­vábbá a legrangosabb európai koncerttermekben. Tévé és erőszak Minisztérium — önkormányzatok — szakmai szervezetek A Közoktatásfejlesztési Alapról A SZAKMUNKÁSKÉPZŐ MEGOLDÁST KÍNÁL Hogy ne a munkanélküliség dolgozzon Mezőgazdasági gép helyett autót szerelnek — Átképzési erőpróba egy tabi szervizben Két — nem is akármilyen — legyet ütött egy csapásra a tabi szakmunkásképző: egy korlátolt felelősségű társaság jóvoltából folymatosan bevételhez jut, ráadásul az intéz­ményben végzett, és azóta munkanélkülivé lett mezőgaz­dasági gépszerelőket átképezheti autószerelő szakmun­kássá.

Next

/
Thumbnails
Contents