Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-21 / 246. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1993. október 21., csütörtök Telefonfejlesztés Pécsett Tízezer új telefonnal gyarapodhat Pécs egy több mint egymilliárd forintos hálózatfejlesztés révén. A november közepén induló és tizennégy hónapig tartó beruházási program keretében az igénylők negyvenezer forintért juthatnak telefonhoz. Az eddiginél magasabb belépési költség fejében az új igénylők forgalomképes távbeszélőállomáshoz juthatnak, melyet elköltözés esetén lakásukkal együtt el is adhatnak. Kermi-közlemény A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet megtiltotta a Prima csoker Kft. Szuperantenna elnevezésű termékének árusítását és reklámozását. Megállapította, hogy a forgalmazó a terméken a kötelező előzetes vizsgálatot sem a Kermivel, sem a MEEl-vel nem végeztette el. Ezért az áru minősége és villamosbiztonsága egyaránt kétséges. Kiderült az is, hogy a reklám szövege több szempontból megtéveszti a vásárlókat. A Kermi egyúttal felhívja a vásárolók figyelmét arra, hogy a Szuperantennát biztonságuk érdekében ne használják. Pick a biztonságos felvásárlásért A Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Részvénytársaság és a sertéstenyésztők képviselői érdekegyeztető fórumon tanácskoztak a sertésfelvásárlási árakról. Jövőre a tenyésztők részére kiszámítható, biztonságos felvásárlási árat állapítanak meg. A Pick ősztől a szerződéses fegyelem betartása érdekében 80 forintot fizetett a sertés kilójáért a tenyésztőknek. A gyár a jövő évben a minőségi sertések felvásárlásán kívül a szalámihoz szükséges, de nem kifejezetten osztályba sorolt állatokat is táveszi. 1994-ben 500 ezer sertés átvételét tervezik. Osztrák-magyar agrárkapcsolatok Mindkét szakminiszter jónak minősítette az osztrák-magyar agrárkapcsolatokat. Franz Fischler osztrák mezőgazdasági és erdészeti miniszter külön is hangsúlyozta, hogy olyan jó együttműködést sikerült kialakítani a magyarokkal, amilyenre nincs még példa a keletebbre levő országokkal. Szabó János földművelésügyi miniszter azt húzta alá, hogy október elején lépett életbe Magyarország és Ausztria között a szabakeres- kedelmi megállapodás, ezzel párhuzamosan a kétoldalú mezőgazdasági egyezmény. Vegyipar és korrózióvédelem Két, szakmailag szoros kapcsolatban levő ágazat, a vegyipar és a korrózióvédelem mutatkozik be október 26-29 között a Budapesti Nemzetközi Vásáron. A Hun- gexpo Rt. törekvésének megfelelően az idén az első alkalommal az őszi BMV-től elválva, önálló szakkiállításként nyílik meg a Chemexpo I. Nemzetközi Vegyipari és Mű- anyagipari Szakkiállítás, egy- időben a kilencéves múltra visszatekintő Hungarokorr Nemzetközi Korrózióvédelmi Szakkiállítással. Magyar vállalkozási szakemberek az lse re partján A francia „ ikerkapcsolat” Aki lassít helyrehozhatatlanul lemarad (Folytatás az 1. oldalról) Az EGK azt szorgalmazta, hogy a somogyi szakemberek szerezzenek tapasztalatokat a nyugati befektetési módszerekről, illetve a vállalkozás-fejlesztési tevékenységről. Ehhez főként a Phare-alapból támogatást is kínált. így írta ki a megyei vállalkozási központ azt a nemzetközi tendert, melyre hat pályázat érkezett. A vállalkozási központ kuratóriuma ezek közül Grenoble lsere Developpement ajánlatát találta a legígéretesebbnek. A francia cég nem valamiféle jótékony gesztust tesz, amikor sokféle módon igyekszik növelni Somogy vállalkozás-fejlesztési esélyeit. Jól felfogott üzleti érdeke, hogy a megyét föltérképezve hasznosítható fejlesztési ajánlásokat tegyen, tapasztalatait átadja, sőt, hogy a gazdasági „párkereső” szolgálat szerepét vállalva is segítségünkre legyen. A tanácsokért mintegy 80 ezer ECU-t (nyolcmillió forintot) kapnak a somogyi vállalkozók megelégedettségétől és a Phare iroda értékelésétől függően a Phare-alapból. A két hete kint járt csoport az idegenforgalom, a falusi turizmus fejlesztési lehetőségeit kutatta, míg a most Gre- noble-ban tartózkodók az élelmiszergazdasági és ipari vállalkozás menedzselés francia tapasztalatait ismerik meg. Tegnap egyebek között a Rhone-Alpok régió tőkekockázati intézetében jártak Lyonban, ahol az is kiderült, hogy a francia vállalkozás-fejlesztés nem azért sikeresebb, mert ott ötletesebbek, rátermettebbek a szakemberek. Egyszerűen: több — főleg állami — pénz jut erre a célra. Számos látott és hallott példa erősíti azt a kézenfekvő igazságot: sok pénzt csak még több pénzzel lehet csinálni. Szakadatlanul fejleszteni, bővíteni, gazdagodni kell. Aki lassít, helyrehozhatatlanul lemarad. Hasonló, könnyen belátható, ám otthon nehezen megvalósítható tapasztalat, hogy a pénz a vállalkozás-fejlesztésének csak eszköze és nem kizárólagos célja. Mert a jómódú ember nem habzsol, csak csipeget. Nehéz azonban erre az illemtudó magatartásra rászoktatni az éhezőt. A somogyi szakemberek több hasznosítható tapasztalatot remélnek a válságövezetek fejlesztését és föllendítését, s az ezt segítő módszereket demonstráló holnapi programtól is. Bíró Ferenc Nagy a répa, alacsony a cukortartalma Túl a munka egyhetedén — Többre is képesek lennének a cukorgyárban Tart a századik kampány a Kaposvári Cukorgyárban Fotó: Török Anett Folyik a századik kampány a kaposvári cukorgyárban. A kezdeti nehézségeken túljutva, a gyár dolgozói az új gépek és technológiák segítségével felkészülten végzik a munkát. Jelentős segítség az új turbina, a szűrőállomás, és a cukorszállító dob. — Hetven napra terveztük az idei kampányt az előzetes számításaink szerint, s végeztünk már a munka egyhetedé- vel — mondta dr. Karl Schultes, a Kaposcukor Rt elnök-vezérigazgatója. — Az első időszak kissé nehezebben telt el, ám most már minden remekül működik. Az idén a répa cukortartalma alacsony. A nyári hónapokban elég nagy volt a szárazság, akkor mindössze 14- 15 százalékot mértek. Később, az augusztus végi nagy esőzések hatására a répa ugyan megnőtt, ám cukortartalma nem. Most mindössze 14 százalékos. — Százhetvenezer tonna répát tudunk feldolgozni, valójában ennek a mennyiségnek a dupláját szerettük volna — folytatta az elnök-igazgató. Újdonság, hogy ausztriai és németországi üzemek együttműködésének keretében sűrűiét hoznak be Magyarországra. Németországból tízezer, Ausztriából nyolcezer tonnát szállítanak az irányvonatok. Az értékesítésről annyit: a tizenkét magyarországi gyár közül a kaposvári a Dunántúl nagy részét ellátja; így Pécset és a Balaton parti településeket is, s ez mintegy kétmillió fogyasztót jelent. (Harsányi) Hiányos földadó mérséklési kérelmek Visszakérni is csak pontosan... Hozamot fizet a Prémium Alap A földadóról szóló törvény 1992. január 1-jén lépett életbe, a földadófizetési kötelezettség bevallása és határidőben történő teljesítése terén azonban még ma is sok a bizonytalanság. Az APEH Somogy Megyei Igazgatóságának tapasztalatai szerint ez igaz, a földadó elengedése iránti kérelmekre is. — A földadófizetési kötelezettség mérséklése és törlése iránt beadott kérelmek számából ítélve Somogy megyében széles kört érint ez a kérdés — mondta Antal Attila adóügyi igazgatóhelyettes. — Az 1992. évi földadó elengedését 275-en kérték, a kérelmek zöme magánszemélyektől származott. Ok általában 1-2 ezer forint elengedését kérik. A vállalkozók, gazdasági társaságok földadója azonban több millió forint is lehet. Főleg az utóbbiak miatt került sor összesen közel 82 millió forint földadó eltörlésére. Tavaly legtöbben elemi kár miatt kérték a földadó elengedését, néhány kérelem érkezett csak környezetkímélő technológia alkalmazása miatt. Előbbihez a Földművelésügyi Hivatal, utóbbihoz a Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás igazolását kell az ügyfélnek csatolnia. 1992- ben azonban szinte minden harmadik kérelem mellől hiányzott az igazolás, hiánypótlásra kellett felhívni az adózót, amely az ügyintézést jelentősen meghosszabbította. — Még egy fontos adat hiányzott gyakran a kérelmekből: az adóalany adószáma. Pedig az adóalanyok figyelmét már az adószám kérésekor nyomatékosan felhívjuk arra, hogy minden beadványukon tüntessék fel az adószámot. Ezzel ugyanis megkönnyítik az adatkeresést, meggyorsítják az ügyintézést. Sajnos, e téren 1993- ban sincs változás: az eddig beérkezett kérelmek nagy részéről hiányzik az adószám. A kérelmekből az is kiderült, hogy az adózók sokszor pontatlanul számolták ki a földadójukat. Figyelmen kívül hagyták ugyanis, hogy az adó alapjának és mértékének kiszámításakor két tizedesjegy pontosságig kell számolni. Ha a pontatlan számítás miatt az adózó kevesebb földadót vallott be, kevesebb adó került törlésre, mivel az adóhatóság nem terjeszkedhet túl az ügyfél kérelmén, nem módosíthatja a bevallását. Egy revízió során azonban kiderülhet az eltérés, és adóhiány megállapítására is sor kerülhet, ami jelentős többletköltséget okoz az adózónak. Érdemes tehát pontosan számolni! — Somogy megye nemcsak 1992-ben, hanem idén is aszály sújtotta vidék. Emiatt a földadó elengedési kérelmek áradata már megindult, de sajnos hasonló hiányosságokkal, mint tavaly. Kicsit több odafigyelés az ügyfél részéről,jóval gyorsabb ügyintézést tenne lehetővé az adóhivatalban. V. 0. Évi bruttó 16 százalék hozamot fizet 1993 első félévére a Prémium Befektetési Alap. A hozamot október 25-től egy hónapon keresztül vehetik fel a befektetők. A Prémium Alap jegyzési időszaka 1992. november 9-től december 15-ig tartott. Török Mihály, az Inves- tor-MKB Befektetési Alapkezelő Kft munkatársa elmondta: elégedettek az első féléves hozam szintjével. A betéti kamatok szintje ugyan meghaladja a most fizetett hozamösszeget, az előző félévben azonban a kamatok jóval alacsonyabbak voltak. A diszkont kincstárjegy kamataiban például az év eleje óta mintegy 10 százalékos emelkedés történt. A június 30-i állapot szerint az alap portfólió- jának hozzávetőleg 90 százaA termelői árak augusztusban a korábbi hónapoknál gyorsabban, 1 százalékkal emelkedtek. Az év első felében a termelői árak változása 0-0,8 százalék között alakult. Júliusban az árak változatlanok voltak. Az áremelkedés augusztusban elősorban az export termékeknél következett be. Minderről a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatott. Az augusztusi 1 százalékos termelőiár drágulás úgy alakult ki, hogy a belföldi árak 0,7 százalékkal emelkedtek, míg az export árak növekedése 1,9 százalék volt. Az elmúlt tizenkét hónapot vizsgálva az ipar összeségében, a termelékát tették ki az állampapírok. A második félévre a Prémium alapnál a jelenleginél jóval magasabb hozamra számítanak. Az ugyancsak az Inves- tor-MKB által indított Bonus Befektetési Alap jegyzése jelenleg is tart, a Bonus-jegye- ket június 30. óta lehet megszerezni, jegyzésük utolsó napja december 3. A jegyzéshez kárpótlási jegyet is fel lehet használni. A befektetési jegyek kibocsátási tájékoztatójában az alapkezelők 350 millió forintos minimális alaptőkét jelöltek meg, ennél azonban már jóval több elfogyott a papírokból. Az eddig vásárolt Bonus-jegyek névértéke e héten megközelítette a 600 millió forintot, melynek csak töredéke talált kárpótlási jegyért gazdára. lői árak 9,5 százalékkal növekedtek augusztus végéig. A belföldi értékesítés árai kisebb mértékben, 8,3 százalékkal emelkedtek, míg a forintban számított export árszínvonal 13,2 százalékkal növekedett. Múlt év decemberéhez viszonyítva a termelői árak 5,9 százalékkal, a belföldi értékesítés árai 4,6 százalékkal, a forintban számolt export árak pedig 8,9 százalékkal nőttek. A forint leértékelések hatása, mintegy 10 százalékra tehető, ami azt jelenti, hogy a magyar termelők nem drágábban, hanem a korábbiaknál mintegy 1 százalékkal olcsóbban értékesítették — dollárban és márkában számolva — termékeiket külföldön. UJ minősítési rendszer lep eletbe Tenyésztők a jobb minőségért Kiváló tenyészanyag Nagybajomból Mezőgazdasági minisztériumi rendelet írja elő a sertés- törzstenyészetek felülvizsgálatát. A nagybajomi Mezőgazda- sági Termelő és Értékesítő Szövetkezetnél az e héten tartott tenyészszemlének különös jelentőséget adott az a tény, hogy január elsejétől új minősítési rendszer lép életbe, mely egyértelműen a vágóállatok minőségi javítását szolgálja. A bizottság a szövetkezet magyar nagyfehér hússertés törzstenyészetének szaporasági, felnevelési, hízékonysági és vágóérték eredményeit vizsgálta és a tenyészetet egyértelműen kiválónak minősítette. Ezen belül is az értékes húsrészek aránya kiemelkedő: 48,5 százalék, és ez kiváló konstitúcióval párosul. A tenyészetből ebben az évben eddig százhúsz tenyészkansüldőt és mintegy kétszáz kocasüldőt értékesítettek. A kimagasló eredmények alapján a bizottság továbbra is megadta a szövetkezetének a törzstenyészeti címet. A szövetkezetben most van folyamatban egy Pietrin tenyészet kialakítása. Ennek a tenyésztői munkának az a célja, hogy az értékes húsrészek aránya elérje vagy meghaladja az 55 százalékot. V. M. Termelői árak augusztusban Gyorsabb emelkedés A I I