Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-02 / 230. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1993. október 2., szombat Hangversenyek Budapesten Három hangversenyt rendezett a Nemzeti Filharmónia a zene világnapja alkalmából Budapesten. A városháza dísztermében a Componen- semble Soós András, Tóth Benedek, Kocsis Zoltán és Perényi Miklós műveiből adott elő, a Mátyás-templomba látogatók Király Csaba orgonajátékát hallgatták meg: a francia zeneszerzőnek és orgonaművésznek, Messiaennek állított emléket. A Szent István Gimnázium szimfonikus zenekara a Szent István oratórium-kórussal a Zeneakadémián lépett a közönség elé Kodály, Schumann és az angol Williams Serenade műveivel. Mozgásszínházi találkozó A budapesti őszi fesztivál keretében rendezik meg a Vili. nemzetközi mozgásszínházi találkozót. A Műszaki Egyetem kulturális titkársága és a Szkéné színház újdonságokat bemutató csoportokat hívott meg: Olaszországból, Németországból, Japánból, Dániából és Hollandiából. Közöttük van a már korábban Magyarországon járt Odin Te- atre és a Grif Theater. Tizenhárom színház tart előadást a Szkéné színházban, a MU színházban és az Arany színházban. Régészeti feltárás az M3-as vonalán Most kezdik a régészeti feltárást a Gyöngyös-Barabás között épülő M3-as autópálya, valamint a miskolci autóút tervezett nyomvonalán. Az ukrán határig épülő 257 kilométeres autópálya útvonalán a muzeológusok 214 régészeti lelőhelyet találtak. Császárszállás környékén kezdik a munkát, ahol három szarmata kori település nyomaira bukkantak. Ugyancsak a jövő héten látnak munkához a Heves és Hajdú megyei régészek. A feltáráshoz két, két és fél év áll rendelkezésükre. Védett madaraknak százait pusztítják Riasztó méreteket öltött Magyarországon a nyugati határ mentén a védett és fokozottan védett állatok preparálása, kiárusítása — állapították meg az Országos Természetvédelmi Hivatal munkatársai. Külföldiek tömegével vásárolják fel lakásdísznek a kitömött ragadozó madarakat. Az ellenőrzések során többek között vörösvércséket, egerészölyveket, héjákat fedeztek föl. Volt olyan preparátor, akinél 2 millió 150 ezer forint értékben találták meg a védett állatok tetemét. Rajzfilmsorozat a kábeltévéken A Tapsi Hapsi és vendégei című amerikai rajzfilmsorozatot a jövő hétfőtől vetítik az ország 35 kábelrendszerén — hangzott el az HBO mozicsatornán és a Warner Brothers tv-társaság sajtótájékoztatóján. Az HBO program előtt hetente három nap: csütörtökön, pénteken és szombaton délután ötkor sugározzák a filmeket. A heti három epizódot vasárnap reggelenként 8 órakor ismétli meg az HBO. SZÍNES HÉTVÉGE „A somogyi dombokra hasonlít a hely” Nagy Imre-szobor F ranciaországban Nagy Erzsébet: Úgy tudom, hogy Kaposváron jövőre mégis állítanak szobrot apámnak Nagy Erzsébet, a mártír miniszterelnök lánya Az elveszett realitásérzék nyomában Zsákutcából a misztikus magyar úton (Folytatás az 1. oldalról) A Pére Lachaise-beli emlékművön franciául és magyarul az is olvasható, hogy a már említetteken kívül „az 1956-os magyar forradalom minden kivégzettjének, akiknek saját hazájukban nincsen sírjuk.” Nos, rá egy évre lett sírjuk, ám most is megelőznek bennünket a franciák. Ugyanis né— Harminc helyen folyik ma Magyarországon újságíróképzés. Túlképzésre nagy esély ott van, ahol általában kommunikátorokat képeznek. Ahol viszont gyakorlati — szakmára is alkalmas — újságírókat, ott inkább csak a verseny élesedik — mondta Földes Anna, a budapesti Bálint György Újságíró-iskola igazgatója, aki Kaposváron a tanítóképző főiskolán járt abból az alkalomból, hogy ebben az intézményben is megkezdődött a kommunikátorképzés. Az igazgatónő a Somogyi Hírlap kérdésére felelve hozzátette: — Akár hiszi, akár nem, a Bálint György újságíróiskolának tavaly maradt betöltetlen állása is. A tehetséges hallgatóink megcsinálják a maguk útját a hathetes szakmai gyakorlaton. — Milyen közös munka képzelhető el az ön iskolája és a tanítóképző között? — A Bálint György iskolának van egy tankönyvprogramja, ami az újságírást oktató felsőoktatású intézményeket kapcsolja össze. A törekvésünk az, hogy Sajtóhány domborművön — Hódmezővásárhely, amely város az ideiglenes nemzetgyűlésbe küldte, Badacsonytomaj, a kedvéit üdülőhely, a kaposvári szülőház, a fővárosi Orsó utcai lakóház, a Gyorskocsi utcai Nagy Imre tér- és emléktáblán kívül nagyobb méretű alkotás nem őrzi a kivégzett miniszterelnök emlékét. (Igaz, hollandiai makönyvtár elnevezéssel közösen adjunk ki újságírói tankönyveket más, újságíróképzéssel foglalkozó intézményekkel. A közös kiadásában eddig hét intézmény vesz részt, például az ELTE bölcsészkara, a közgazdaságtudományi egyetem, az esztergomi tanítóképző, a pécsi és a szegedi egyetem. Szeretnénk ebbe bevonni a kaposvári tanítóképzőt is. A cél, hogy ugyanahhoz a tankönyvhöz egyaránt hozzájussanak a kaposvári újságíró-hallgatók, a szegediek, a budapestiek stb. — Előadásának címe — Médiák a 2000. év küszöbén — egyfajta prognózist sejtetett, előrejelzést azonban ön sem tudott adni arról, hogy miképpen alakul a közeljövő magyar hírlapírása. — Az előadás címét nem én választottam, de nem rossz cím, mert valami olyasmit is jelöl, ami nemcsak az újságírásszakos hallgatókat érdekelheti, hanem az újságolvasókat is. Érthető, hogy nem tudtam adni előrejelzést, hiszen kétezerig hét év van hátra. Ha a mástól visszagyarok megrendelésére Varga Imre megalkotta a miniszterelnök szobrát, de a fővárosi ön- kormányzat nem találta meg még a helyét...) — Mi a szobor története?— kérdeztem Nagy Erzsébetet, a leányt, a Nagy Imre Társaság örökös elnökét. — Még 1991-ben jártunk ebben az elzászi kisvárosban, amelynek környéke nagyon hasonlít a somogyi dombokra és lankákra. Nos, akkor meghívott bennünket a polgármester a városházára, s ott merült föl, hogy szeretne szabadság-emlékparkot létrehozni, amelynek legyen a nyitó szoboralakja az apám. Hogy mit kerestünk éppen ebben a városban? Ott élt Nagy Ernő, akinek a nyomdájában készült a Méray Tibor szerkesztette Irodalmi Újság, s aki több könyvet adott ki, olyan fifikus módon, hogy a Szikra nevet tüntette föl nyomdája elnevezéseként, a magyar vámosok megtévesztésére. — Ki a mű alkotója? — Gál Andrásnak hívják, aki még Budapesten vett feleségül egy francia lányt, a Corvina Kiadó lektorát, majd vele távozott annak hazájába — folytatta Nagy Erzsébet. — A szobrászt én még Fazekas Györgynek, a jeles újságírónak a társaságában ismertem meg, így adta neki a megbízást a Nagy Imre Alapítvány.. Egyébként, bár korántsem mellékesen: Gál András nyerte el a Közös Piac pénznemének, az ECU-nak a pályázatát is, e pénzen rajta áll a három betű, hogy GÁL, így magyarosan. Egyébként úgy tudom, hogy Kaposváron jövőre mégis állítanak szobrot apámnak. K. N. számolunk hét évet, ki sejtette akkor, hogy 1993-ban ilyen lehetőségekkel találkozunk és ilyen problémákkal fogunk küszködni? Mivel újságíró vagyok, de levelibéka nem, azt én sem tudom, hogy mi lesz kétezerben a magyar sajtóval. Hogy állunk majd a sajtószabadsággal, a sajtópiaccal, mit jelent a sajtóban a prulaliz- mus, milyen követelményeket támaszt ez velünk, újságírókkal szemben? Mit jelent ez az újságolvasóknak? Én is csak a jelenről beszélhettem. Elmondhattam, hogy bár sokat szidják a magyar sajtót — mi is szidjuk, akik írjuk —, de azért a magyar sajtó ma színes, érdekes, ellentétes vélemények megnyilvánulnak benne. És ha nem is érvényesül maradéktalanul, de legalább töredékben elmondható, hogy a hír szent és a vélemény szabad. Persze a kötelezettségekről is szólni kell a jövő újságírói előtt: a tájékoztatás objektivitásáról, hitelességéről. A hangvételről, hogy érvek álljanak érvekkel szemben, nem pedig jelzők jelzőkkel szemben. Nagy László — A tavalyi évem nagyon rosszul telt el: kétszer volt infarktusom, s aztán meg is operáltak — magyarázza közéleti visszavonulásának okát Hanák Péter, akinek a nemrégiben megjelent Ragaszkodás az utópiához című kötete árulkodik arról, hogy Kaposvár díszpolgárát ma is élénken foglalkoztatják a közelmúltban és napjaink történései. — Ki kellett cserélni a koszorúereimet, mert eléggé elromlottak a történelemben, a mi történelmünkben, [gy — a szeptembertől januárig terjedő időszakban — a közéletből a magánéletbe szorultam. Ezalatt írtam egy könyvet, amely részben az operációmat eleveníti föl. Azt hiszem, hogy ebben a művemben Magyarországon elsőként — a sebészprofesszor utólagos elmondása alapján — rögzítettem egy úgynevezett koszorúér-áthidalás műtétet. Betekintést nyertem a szívműtőbe, amely a modern, elektronikus technikának, a legmagasabbrendű racionalitásnak és valami irracionális hiteknek, egymásrautaltságnak, életvágynak a kombinációja. — Egy súlyos, életmentő műtétet követően az embernek módja nyílik a mélyebb önreflexióra. Arra is, hogy még nagyobb távolságtartással lássa a körülötte lévő világot. Ön, történészként miként élte meg ezt? — Telibe talált a könyv nemcsak a műtétemről szól, hanem már a megelőző néhány hétről is. Amikor elgondolkodtam azon, hogy érdemes-e alávetnem magamat egy nem egészen biztos kimenetelű operációnak. Visszatekintettem az addigi életemre és egy kérdés foglalkoztatott, amit el kellett mondanom a fiaimnak, a fiaim korosztályának, a tanítványaimnak, a mai 25 és 40 közötti nemzedéknek: azt, hogy én, aki eléggé kritikus és reflektív alkat vagyok, miért csatlakoztam a kommunista párthoz 1945-ben. Miért hittem ennyire ebben a pártban? Hogyan tettem félre ezt a kritikusan szemlélő történész-alkatot, s aztán milyen körülmények taszítottak el tőle, hogy 1956-tól a mai napig messze elkerülöm? Ezt a mozgalmat és ezt a pártot is a történelem zsákutcájának tartom. — Sikerült megválaszolni a kérdésekre? — Nem tudom. Ezt döntse el az olvasó. A magam számára eléggé megnyugtató, amit írtam, de a fiaim úgy érzik, nem tökéletes az a válasz, amit adtam. A másik fontos dolog: megerősítettem magamban azt a magatartásformát, hogy nem érdemes nekem mint a tudománnyal hivatalosan foglalkozónak a napi csetepatékba, politikai torzsalkodásokba, párbajokba belebocsátkozni, mert ezek a felszín fodrozódásai. Inkább azt kellene kutatni, hogy mi van a felszín alatt. — Nevezhetném ezt a magatartást a tudomány elefántcsonttornyába való elvonulásnak? — Nem. Amit most írok, az Az eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem című Bíbó-tanulmány nyomán annak az átgondolása, hogy Hanák Péter: „...Ady és József Attila szavaival szólalunk meg...” (Fotó: Kovács Tibor) kikerültünk-e ebből a zsákutcából azzal, hogy függetlenek lettünk. Hogy az utolsó 45 évben vajon javult-e a magyar alkat vagy a torzulások — bizonyos okoknál fogva — még jobban mélyültek. Arra jutottam végül, hogy egy jobb, mélyebb tanulmánynak maradandóbb hatása van, mint a napi publicisztikának. Tervezem, hogy befejezem a kiegyezésről írott, félig kész tanulmánykötetemet, hogy mai szemmel — amikor megint egyezkedünk és kiegyezünk, amikor megint alkalmazkodunk egy európai realitáshoz — láttassam a történéseket. Úgy látom, hogy sem a kommunista időszak, sem az elmúlt 4-5 évben ez a realista alkalmazkodás nem itatta át eléggé a társadalmunkat. Vannak különböző elgondolások: a tiszta liberális piacgazdálkodás; egy kötöttebb piacgazdálkodás, kötöttebb alkalmazkodással, és fölmerül az, ami már Szent István idejében, az Árpád-ház végén, Kézai Simon munkásságában, a török vagy osztrák vitába is fölmerült: a magyar irrealista hatalmi aspiráció. Az, hogy nekünk nem kell se Nyugat, se Kelet. Nekünk nem kell se kapitalizmus, se szocializmus. Hanem valami olyan magyar út kell, amely csak misztikusan van megfogalmazva és nem lehet világosan tudni, hogy mit jelent ez a gazdaságpolitikában, a társadalompolitikában és a kultúrában. Mert az, hogy őrizzük a hagyományokat, természetes, azt nem is kell programmá tenni; magyarul beszélünk, gondolkodunk. Ha beszélünk, Ady és József Attila szavaival szólalunk meg, és Németh László-tanulmányokat olvasunk... Azt kellene megnézni — az egész magyar történelembe ágyazva —, hogy miért romlott el a kezdetben Géza fejedelem, István, IV. Béla, az Anjouk vagy Mátyás idejében a jól működő magyar realitásérzék. Várnai Ágnes Újságírók az ezredfordulón Földes Anna: A tehetséges hallgatók megcsinálják a maguk útját
