Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-02 / 230. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGÉ 1993. október 2., szombat Cseppben a tenger Göncz Árpád: A falukép megőrzése — kulturális tett (Folytatás az 1. oldalról) A kétszázéves német hagyomány az épületekben testesül meg. Múltunk szép és nemes kövülete. Mintaszerű, ahogy ez a kisközség a maga 260 lakójával templomot újít fel, kápolnát épít, faluházat hoz létre, buszvárót létesít; gondol öregjeire és fiataljaira. Ebben benn van a „cseppben a tenger” gondolata. Az emberi minőségé. — Hogy látja: mi a legnagyobb gondja ma a falvaknak? — Tulajdonképpen az, hogy a strukturális munkanélküliség most elsősorban falun jelentkezik. A falvak szokatlanul nehéz helyzetbe kerültek. Meg vagyunk győződve arról, hogy meg tudnak majd birkózni ezzel — mondta Göncz Árpád köztársasági elnök. — Országszerte az az általános, hogy mindenütt rendkívül aktív az önkormányzat. Nemigen enged beleszólni a dolgába. Nagyon fontos elképzelései vannak a jövőről. Hogy menynyit tud egy-egy falu a saját embereinek a munkaerejéből kihozni, hogy mennyire tudja megteremteni a maga belső egységét a nehéz gazdasági körülmények között, az részint a közösség szerkezetétől, részint a helyi mezőgazdaság helyzetétől, s a falu vezetésétől függ. A falvak sok helyütt nagyot lépnek az élet minősége terén. Az élet minősége pedig elképzelhetetlen az érintett emberek közreműködése nélkül. — Az élet minőségét ön most miként éli meg? Gyakran fáj a szíve, hogy politikusként le kell mondania, az írásról, a fordításról? — Néha igen. Kétségtelenül nehéz érzés ez. De ugyanakkor betölt az is, amit most kell csinálnom. Talán sikerül egy kicsit kordában tartanunk az ország lelki egyensúlyát. A fordításnak egyébként teljesen vége. Korábban sokat olvastam angolul, most sokat beszélek. Az írás, a fordítás teljesen introvertált foglalkozás volt, a mostani extrovertált. Hál' Istennek bírom a kettő közötti feszültséget. Lőrincz Sándor MADARAK II. Hitchcock szellemében — még egyszer Egyike volt Hitchcock azon jéghideg tekintetű, tökéletes szépségű szőke hősnőinek, akikben egy vadmacska természete lapult: a skandináv bevándorlóktól Amerikában született Nathalie Hedren modellt a Mester 22 éves korában fedezte föl, s első főszerepével, a Madarakkal egy csapásra karriert csinált. Ennek épp 30 éve. Nathalie, becenevén Tippi Hedren most ismét a kamerák elé áll, méghozzá ugyanebben a mesében. Készül ugyanis a horror-klasz- szikus mai változata, Hitchcock szellemében. A még mindig szőke, 52 éves színésznő — aki sok fiatal amerikai szemében csak az Oscar-díjas Melanie Griffith édesanyjaként ismert — ez alkalommal mellékszerepet játszik a filmben. A Madarak II. nem a Hitch- cock-klasszikus feldolgozása. A történetet a mába helyezték, épp ezért erőteljes környezet- védő felhangot kapott: a hollók és sirályok életterük szennyezése miatt állnak bosszút az embereken. A technika is mai, a szabadban fényképezett madárrengeteg mellett igazi félelmet az elektronikus úton mozgatott, élethű modellek keltenek majd. A bemutatót márciusra tervezik. Ferenczy Europress Szicília színei az élet örömével Marcella Tuttobene: A családom, a művészet és a tanítás jelenti nekem a reményt — Amit szerény művészetemmel megpróbálok kifejezni, az az élet öröme. Minden alkotásomban, akár városrészlet az, akár egy levél vagy egy portré, mindig a pillanatnyi érzelmeim, gondolataim tükröződnek, és az, hogy örülök az életnek — mondta önmagáról, illetve képeiről Marcella Tuttobene szicíliai festőművész, akinek alkotásaiból kiállítást rendeztek a Kapos ART Kortárs Galériában. Mondhatni: a művésznőnek nemcsak a tehetsége istenáldott, de a neve is. A Tuttobene ugyanis azt jelenti, hogy mindent jól... — Huszonöt éve meghalt édesapám szintén erre törekedett: művészi szinten, szívvel és lélekkel gyógyított. Nagyon szerettem, s megpróbálok a nyomdokaiban lépni... Marcella Tuttobene a szicíliai Valguarnerában született; gyermekkori élményei is — a szépséges környezet, rajongásig szeretett szülei, az ismert arcok — művészi képekké varázsolódtak keze nyomán. — A festészet számomra olyan kifejezési forma, amelyben a szívem diktál — hangsúTavasz Marcella Tuttobene (Fotó: Török Anett) lyozta a rendkívül elegáns, törékeny délolasz asszony. — Mindig az érzelmeim szerint ítélem meg a jelenségeket. Édesapám korai halála után a művészetben találtam vigasztalást. Most a férjem és a gyermekeim jelentik nekem a boldogságot. — Elkísérték a művésznőt Kaposvárra? — A lányom elkísért, a férjem, sajnos nem lehet itt. A Szicíliában élő bírák nagyon nehéz helyzetben vannak: férjem egyik szereplője a törvényszéki területen lejátszódó jelentős változások végrehajtásának. Amíg itt vagyok, napontatelefonál... — Ezt a feszültséget hogyan tudja feldolgozni mint művész és mint családanya? — Amikor a férjem súlyos gondjait látom és viselem magam is, csak a reménység éltet. Hazámnak, Szicíliának a nyomasztó terhei fedezhetők fel növendékeim tekintetében is. Amikor reggelente felébredek, azt mondom: Istennek hála, hogy újra látom a napot; az együtt töltött estéket pedig az élet ajándékának érzem. A családom, a művészet és a tanítás jelenti nekem a reményt. A művésznő terveiről elmondta, hogy szeretne mind többet foglalkozni hazája történelmével, s a falra festés technikáját szeretné elsajátítani. Először járt hazánkban, élményeiről mondta: — Magyarországban a testvérországomat fedeztem fel. Népe figyelmes és udvarias. Örömet, a gondjaimra pedig vigasztalást jelent, hogy hazámtól 2500 kilométerre ilyen kellemes meglepetés ért... Tamási Rita Csanutyin és Ravgyin két éve kutatja Heves viták egy készülő Lenin filmről Az orosz közvéleményt mostanában egy nem mindennapi, még csak készülőben lévő dokumentumfilm foglalkoztatja, amely Lenin halálát és annak körülményeit kívánja bemutatni. A „Lenin Gorkija” című film forgatókönyvét már közzétette az „Iszkussztvo Kino” című folyóirat, ám az nem aratott osztatlan sikert. A moszkvai Pravda kampányt is indított a forgatás megakadályozásáért. A béna vezér — Borisz Ravgyin történész és Alekszej Csanutyin dokumentumfilm-rendező olyan felháborító és etikátlan filmet eszeltek ki, amely csak keveseket érdekel — írja Nyikolaj Krivomaszov, a Pravda munkatársa, aki már korábban adakozásra szólította fel a lakosságot a Vörös téren található Le- nin-mauzóleum megőrzése érdekében. Az újságíró megfelelő mennyiségű tiltakozólevél birtokában megpróbálná meggyőzni a film készítőit, hogy ilyen filmet nem szabad bemutatni. A film Lenin utolsó napjait mutatná be Gorkijban, a Moszkva melletti településen, ahol a forradalom lebénult vezére kénytelen volt elviselni az orvosok és ápolók „gondoskodását” 1924. január 21-én bekövetkezett haláláig. A készülő filmet a Központi Lenin Múzeum vezetője is bírálta. Szerinte ellentmond a keresztény erkölcsnek, hogy egy halálosan beteg emberből gúnyt űzzenek. A múzeum egyébként a közelmúltban kiállítást rendezett azokból a fotókból, amelyeket eddig még nem láthatott a nagyközönség. Az egyik fénykép például a szovjet állam alapítóját ábrázolja tolószékben, Gorkijban. A számos nemzetközi díjjal kitüntetett dokumentumfilm-rendező mindenáron folytatni akarja a forgatást: segítőtársával, Ravgyinnal már majdnem két éve kutatnak az SZKP archívumában, hogy mindent megtudjanak Lenin utolsó hónapjáról. A számukra fontos dokumentumok 80 százaléka csak 1992 elején vált hozzáférhetővé. A forgatókönyv nagy része az áttanulmányozott anyagokon alapszik. A filmben Lenint hús-vér emberként ábrázolják, nem pedig „nem evilági bálványnak” , ahogy az a szovjet történet- írásra jellemző volt. Ortodox háborgás Miközben változatlan hevességgel folytatódik a vita a készülő Lenin-filmről, ortodox sztálinisták a szocialista forradalom költőjének kikiáltott Vlagyimir Majakovszkij iránti ragaszkodásukat is kifejezték a költő születésének századik évfordulója alkalmából rendezett tüntetésen. A Győzelem terén (volt Majakovszkij tér) mintegy 400 ember, — főleg nyugdíjas - gyűlt össze, hogy megemlékezzen arról az emberről, akinek a verseit annak idején minden szovjet kisdiáknak kívülről kellett fújnia. — Majakovszkij nagy ember volt, zseni, a szocialista forradalom költője — mondja a 75 éves Lida Nyikolajeva nyugdíjas tanárnő, miközben az egykori szovjet lobogót lengeti. A szovjet állam Majakovszkij forradalmi verseit használta fel szocialista propagandaként, még a költő 1930-ban bekövetkezett halálát követően is. A Szovjetunió „halálába” bele nem törődök számára Majakovszkij alakja, akár csak Leniné és Sztáliné, összefonódik a bolsevik forradalommal. A költő és drámaíró a század elején lépett be a munkásmozgalomba, politikai tevékenységéért a cári kormány bebörtönözte. 1917 után a bolsevik kormány bízta meg azzal, hogy írjon propagandaverseket és jelszavakat a világ első szocialista államában. A rendszer „eszköze” A költő 36 éves korában — hét évvel a sztálini értelmiség-üldözés bevezetése előtt — bekövetkezett halála körül még mindig nem csitult el a vita. Évekig azt terjesztették róla, hogy öngyilkosságot követett el, de sok kommunista még ma sem hisz ebben. A nyugati közvélemény szerint azért végzett magával, mert hitt a szocializmusban, és nem tudott beletörődni a sztálini rezáim kegyetlen valóságába. A Majakovszkij tér a 60-as, 70-es években vált a moszkvai értelmiség találkozóhelyévé, ahol nyilvános felolvasásokat tartottak. Ma azonban több liberális lap is mellőzi Majakovszkijt, a „kegyetlen rendszer eszközét” , jóllehet műveinek 30 százaléka igazi l'art pour l'art művészet. Csurgói üzenet a Vörösmarty- téren Hadik a mértani közepén Bár csak 1936-tól 1947-ig volt csurgói lakos Hadik Magda, dr. Bódi Ferenc gimnáziumi tanár felesége, állandó csurgói jelenléte 1962-vel kezdődött; a gimnázium előparkjában felavatott Juhász Gyula-portréja az ifjúság kedvencévé, amolyan bensőséges „Abigéllé” vált. A diáktól, tanártól megelőlegezett bizalom adta a kezeibe tavaly, a gimnázium 200. évfordulójára a Nagyváthy-em- lékmű megalkotását. Most az ország talán legrangosabb kiállítótermében, a Vigadó Galériában mutatkozik be Hadik Magda. Az igényes kivitelű katalógus szerkesztője, dr. Dávid Katalin az éppen félszáz kiállított kisplasztika és szobor sokféle anyagában a művészi egyéniség sokszínűségét látja: „A kő simasága, a fém ritmusa, a fagyűrűk mozgása behatárolják a művész alkotó lehetőségeit. Alkalmazkodást kívánnak annak érdekében, hogy szolgálni tudják a művészi akaratot. Hadik Magda tiszteli és érti az anyagban adott lehetőségeket. Ezért olyan magától értetődő a gondolat és a szobor anyagának találkozása. így válik művészetté a forma. ” Fekete György, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára nagyszámú tisztelő és barát jelenlétében nyitotta meg a kiállítást: — Jó dolog most Magyarország mértani közepén állni. A Vörösmarty tér az ország közepe. Rangot jelent itt kiállítani. Nem helyettes államtitkárként köszöntőm a művésznőt, hanem Hadik Magda egykori barátjaként, akivel egy kaszthoz tartozunk. 1944 októberében Bódi tanár úrnál feleltem történelemből, amikor szaggatott csengőszó hallatszott. A front Csurgóhoz közeledett, megszűnt és csak egy év múlva folytatódhatott a tanítás, de én akkor már nem mehettem vissza. Bele kell élni magunkat annak a leikébe, aki ebből a kasztból jött és eljutott a Vörösmarty térre. A köztéri szobrait is ismerem. Tavaly Csurgón az évfordulón a Nagy- váthy- emlékművet én avathattam, és nyithattam meg a kiállítást. Az igazi szobrász annak alkot, aki szellemileg birtokba képes venni a műalkotást. Úgy nézzük ezeket a műalkotásokat, hogy egy melegszívű asszony érlelte őket, miként költöznek át ezek az anyagok az örökkévalóságba. Hadik Magda jó szobrász. Csöndes, halk, nem feltűnő, nem gesztikulál. A csendes, komoly értékek közé fog besorolni. Várnagy Ildikó rendezése méltó a gazdag életműhöz. A tizenegy körtéri szobra legfeljebb valamelyik tanulmányban lehetett jelen, de aki ismeri Hadik Magdát, a Kirgiz lány, a Meteora külföldi tanulmányútjainak termésére ismer. Egyaránt szereti a követ és a bronzot, mely utóbbiba szívesen formálja példaképei, mesterei, Medgyessy, Pátzay portréját, és a fiatalságot, a derűt, a bájt árasztó kislányfiguráit. Hadik Magda kiállítása október 10-ig lesz látható a Vigadó Galériában. Horváth József
