Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-14 / 240. szám
1993. október 14., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Idősek egészségvédelme Továbbképzést tartottak a héten Balatonföldváron, a Jogar Hotelben. A tanácskozás témája, hogy miként tehetnék hatékonyabbá az időskorúak lelki egészségének védelmében kifejtett tevékenységüket a somogyi szociális otthonokban dolgozó mentalhigienes szakemberek. A háromnapos, ma befejeződő rendezvény programja — melyet a Tegyünk többet öregjeinkért! jelszóval szerveztek a Balaton parti településen — dr.Boldi- zsár Ferenc pszichiáter főorvos vezetésével zajlott. Úszásoktatás a jutái diákoknak Októbertől úszni tanulnak a jutái iskolások. A helyi önkormányzat költségén hetente autóbusszal Kaposvárra utaznak, ahol a kaposvári Gyakorló általános iskola uszodájában rendszeres úszásoktatást szerveztek meg számukra. Nemcsak a vízzel, de az idegen nyelvekkel is korán ismerkednek meg a jutái diákok: már első osztálytól németül és angolul tanulhatnak. Fehér bot napja Zákányban A „Fehér bot napja” alkalmából a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Somogy Megyei Szervezete és a nagyatádi körzeti csoport Zákányban rendez kulturális műsorral színesített kiállítást. „A látássérültek közlekedése szóban és képekben” című rendezvény megnyitójára pénteken 9.30-kor kerül sor, ahol ünnepi beszédet mond Csik Lajos, a megyei szervezet elnöke, aki 8-10 százalékos látásával készítette el a 20 tablóból álló kiállítást. Piactér épült Csurgón Befejezték a Petőfi téri piactér és a hozzá tartozó parkoló megépítését Csurgón. A piactér új felületi zárással aszfalt- burkolatot kapott. A piaci árusító asztalok kihelyezése is megtörtént, a közterülethasználati engedélyek kiadását folyamatosan végzi a csurgói önkormányzat. Somogyi nemzetiségek története A somogyi almanach 52. számaként látott napvilágot Szita László Baranya megyei levéltárigazgató Somogy megyei nemzetiségek település- története a xviii xix. században címmel. A tanulmány hor- vátok szlovákok németek betelepülésének történetét tárgyalja a török megszállás megszűnésétől a XIX. század közepéig. Előadást tart a Csokonai Színkör Jean Genet Cselédek című darabja alapján készített előadását mutatja be a kaposvári Csokonai Színkör a Somogy Megyei Művelődési Központban ma este nyolc órakor. E hónapban tagfelvételt is hirdet a Csokonai Színkör. Mindazokat szívesen látják, akik kedvet éreznek az amatőrszínjátszáshoz. Tabi és nágocsi tapasztalatok Megyei tisztségviselők észak-somogyi intézményeket látogattak meg Készülve a jövő évi költségveA Gyenesei István vezette csoport a tabi szakiskolában Emberközelből a menekülthelyzetről tési koncepció kidolgozására, tegnap folytatták intézménylátogatási programjukat a Somogy Megyei Önkormányzat tisztségviselői: Tabon a Rudnay Gyula Szakmunkásképző és Szakközépiskola, valamint a szociális otthon, Nágocson a Móra Ferenc Nevelőotthon vezetőinek tájékoztatóját hallgatták meg, és a saját szemükkel is meggyőződtek a támogatás után leginkább „áhítozó” hiányosságokról. Mindez egy célt szolgál: a megyei önkormányzat a rendelkezésére álló normatívákból és egyéb bevételekből megközelítőleg aképpen juttasson, amint azt a rászorultság megköveteli. A tabi szakiskolában a feladatok rangsorát, egy új kollégium építése vezeti, mondta el Frányó László igazgató a dr. Gyenesei István vezette „küldöttségnek”. A közgyűlés elnökét elkísérték a szakemberek is, Dudák Lajos és dr. Riez Ferenc főtanácsosok, valamint a pénzügyi főosztály vezetője, Szentgróti József. Jelenlétük majdan, a költségvetési tervezet vitájakor erősítheti a helyszíneken kialakult meggyőződések és rangsorok „jogosságának megvédését”. Farkas István tabi polgármester sem véletlenül vett részt a találkozón: az említett kollégium tervének megvalósításában — a megyei önkormányzat mellett, amely a jövő évre Ígérvényként átvitt 5 millió forinttal támogatja a beruházást —, a helyi testület az egyik fő letéteményes. A másik az állam, amely jó esetben rábólint a beadott céltámogatási pályázatra. Csak így kivitelezhető a várhatóan 60 millió forintra rúgó vállalkozás. Noha Gárdonyi László igazgató tájékoztatója szerint az év elejétől összevontan működő, elmeszociális sérülteket, és súlyos értelmi fogyatékosokat ápoló egészségügyi gyermek- otthon számtalan fejlesztést vitt végbe, azért hiányosság így is maradt. Ezekből a mintegy 20 millió forintos fűtéskorszerűsítés látszik fontossága miatt reali- zálhatónak, két ütemben, mondta a megyegyűlés elnöke. Gyenesei István a nágocsi Móra nevelőotthonban sem épített légvárakat: csak a legszükségesebbek, a múltidéző vizesblokk, az ifjúsági otthon további fejlesztése, a családias elhelyezést biztosító galériás beépítés, valamint a Zichy-kastély épületének belső tatarozása az, amit felelősséggel tud a közgyűlés elé tárni. Simor Péter, az igazgató mindezt nyugtázta, és elismerte: a mai világban 7 millió forint hatalmas összeg. (Balassa) (Folytatás az 1. oldalról) A vendégek azt is megtudhatták, hogy Atádon 1991 őszén, majd pedig 1992 nyarán volt a „csúcsforgalom”, hiszen akkor itt állt meg a határról visszafordított vonat. Jelenleg a táborlakók 80 százaléka boszniai, s új fejlemény, hogy Svédországból is egyre többen érkeznek vissza, elsősorban vajdasági magyarok. Gondot okoz, hogy a jelenlegi menekültek többségének nincs jövőképe. A boszniaiak azt sem tudják, mi történt a településükkel. Amíg a horvátok voltak többségben Atádon, mindig élt a remény: a harcoló csapatok felszabadították a falvak egy részét. Most más a helyzet, s kezelése is új módszereket követel. Horváth Lajos igazgatóhelyettes plasztikusan érzékeltette: hogyan lett az egykori laktanyából elfogadható körülményeket biztosító menekülttábor. Az első menedékesek nők és gyermekek voltak. Időnként szörnyű tragédiákat kellett átélni — a lelkekben. Jöttek a hírek, hogy a harcoló férfiak közül kik estek el. A gyermekek voltak — legalábbis lelkileg — a legkevésbé sérültek, de az óvodai gyurmázás témái is rendre halottak, harckocsik és különböző fegyverek voltak. Az atádi tábor úgy működik, mint egy kisváros. Minden előnyével és hátrányával együtt. Van önkormányzat, óvoda, iskola, külön kórházépület, orvos, fodrász és imaterem. Nincs viszont munkavállalási lehetőség, hiszen ezt a menedékeseknek a törvény nem biztosítja. A parlamenti képviselők többsége a gyermekek helyzetére volt kíváncsi. A 177 diák 8 osztályban, szakképzett tanárok segítségével tanul. A vendéglátók azt is elmondták: szervezik a középiskolai oktatást is. A kisgyermekes családokat megkülönböztetett figyelemben részesítik. Speciális konyhák biztosítják, hogy a szülők elkészíthessék a legapróbbak táplálékát. A táborban kapott ellátás a menekülteknek ingyenes. Emellett szerződést kötöttek egy büfés és egy zöldséges vállalkozóval, hogy árusíthatja termékeit, de a városi árnál olcsóbban. A képviselők saját szemükkel is meggyőződhettek a tájékoztatóban elhangzottak valóságtartalmáról. Megtekintették a tábort, beszélgettek lakóival. Mint azt többen elmondták: sok hasznosítható tapasztalattal lettek gazdagabbak. (Lengyel) A szükséges és elégséges elve A Pharmavit öt éve Eszmecsere és adomány Somogybán - Külhonra nyitva - Tovább „pezseg” a Plussz Miközben folyik a gyógyszerárakról és a gyógyszer- tárakról a vita, a Pharmavit Gyógyszer és Élelmiszer- ipari Részvénytársaság fennállásának öt évét ünnepli. A Plusszal indultak, s most nem látványos külsőségekkel, hanem a szakmai igényekre és a piaci lehetőségekre érzékeny kapcsolatteremtéssel foglalják össze fél évtizedüket. Megyéről, megyére járva... Tegnap a zselici Ropolyban gyűltek össze Somogy kórházainak első számú vezetői, gyógyszerészeti és gazdasági irányítói, hogy megvitassák: mit kínál és mit ér nekik a Pharmavit. Ahogy a fiatal közgazdász dr. Somody Imre vezérigazgató nyugtázta, a kereslet-kínálat „racionalitása” jegyében történt mindez. A Pharmavit-reklámok Egerszegi Krisztina közreműködésével fémjelzett sokaságából nem tudható: a cég mindössze öt esztendős. A pezsgőtablettákkal indultak, s azóta egyre jobban pezseg náluk az élet. Harmincán kezdtek, a gyógyszerészeti és közgazdasági szakemberek száma ma már százötven — ez azért jó nagy Plussz! — termékskálájuk bővült, piacaik kitágultak. Nemcsak a betegségeket megelőző szereket gyártják és kínálják már, hanem — most már többségében — a gyógyszereket is; és nemcsak itthon, hanem Csehországban, és Szlovákiában is. A következő igen közeli „kitekintés” iránya Lengyelország. A cég „filozófiája” a zöld pecsét égisze alatt a szükséges és elégséges elve. Ez azt jelenti egyszerűen szólva, hogy az extra igényekkel szemben, az elérhetőt igényesen és elérhető áron hozzák forgalomba. Mintegy „nyomatékül” mindehhez — mert ez nem a reklám helye — a fiatal cég két rászoruló kórháznak hatszáz, hatszáz ezer forintos adományt juttatott Somogybán. „Átszámítva”: tíz beteg egész évi gyógyszerellátásának fedezete lesz ez a kaposvári és nagyatádi kórházban. A veresegyházai székhelyű részvénytársaság tehát — az elhangzottak szerint — szerény árakkal, stabilan állja a versenyt. Ezért még szponzorálásra is futja: az Eötvös Lo- ránd T udományegyetem énekkarának támogatói. Ez a kórus is öregbíti tehát Veres- egyháza és a Pharmavit hírnevét... T. T. Lábodon tanácskoztak a somogyi szakemberek A honismeret holnapja Halász Péter: A helytörténet a történettudomány hajszálgyökere A 30. születésnapját ünneplő lábodi művelődési ház adott otthont a somogyi honismereti találkozónak. A megyei honismereti egyesület, a lábodi önkormányzat, és az SMK szervezte eszmecserén csaknem félszáz szakember gyűlt össze tegnap. Lassú István lábodi polgármester a megyei közgyűlés ifjúsági tanácsnoka köszöntötte a résztvevőket a 2300 lelkes község nevében, majd dr. Magyar Kálmán tartott előadást. A megyei múzeum régésze a dél-somogyi ispánsági és nemzetségi központok meghatározó szerepéről beszélt. — A honismeret mindig progresszív tevékenység volt. Akkor is, amikor nem nevezték annak — hangsúlyozta előadásában Halász Péter, a Magyar Művelődési Intézet igazgatója, a Honismereti Szövetség alel- nöke. — Az elmúlt évtizedekben ez a mozgalom bizonyos politikai pótcselekvéssé is vált — mondta a honismeret múltjára utalva, s megjegyezte azt is: az utóbbi néhány esztendőben javultak feltételei, és nincs kitéve annak a veszélynek, hogy tájékozatlan emberek nacionalista jelzővel illessék. Örvendetes, hogy a mozgalomban tevékenykedők a politika porondjára léphettek. A honismereti mozgalom feladatai nem változtak meg, hiszen a helytörténet a történettudomány hajszálgyökere. Ezután honismereti emléklapot nyújtott át Mike Györgyi lábodi, Pálfi István zákányi szakkörvezetőknek. A találkozó résztvevői Mike Györgyi tanárnő kalauzolásával tekintették meg a művelődési házban rendezett gazdag helytörténeti kiállítást, ami a községben folyó több évtizedes honismereti munka eredményeként jött létre. Majd Lassú István tartott tájékoztatót a faluszépítő kör munkájáról. A honismereti találkozó Nagysallérban, a Hubertus ká- pálna megtekintésével ért vég- det. (Lőrincz) Termékbemutatóval egybekötött szakmai tanácskozást tartott a MEDKOM International kft tegnap Kaposváron az egészségügyi főiskolán. Az orvosi műszereket gyártó cég a hagyományos termékeinek számító EKG-berendezések, minilaborok, fizioterápiás készülékek, diagnosztikai műszerek mellett újdonságait is fölvonultatta, például a car- diax típusú 12 csatornás EKG-t Fotó: Lang Róbert Vízügyi felülvizsgálat kezdődött Somogybán A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén, Baranya és Somogy megyében szeptember végétől november elejéig tartanak az évente visszatérő felülvizsgálatok — tájékoztatta lapunkat Szappanos Ferenc igazgató. A vízügyi szakemberek elsősorban a Vízig kezelésében lévő, kiemelt jelentőségű létesítményeket tekintik meg. Különös hangsúlyt kap az árvízvédelmi művek felülvizsgálata, emellett sorba veszik a társulati és egyéb vízfolyásokat, tározókat is, amelyeket a helyi vízkár-elhárítás szempontjából fontosnak tartanak. Az őszi szemléken az Országos Vízügyi Főigazgatóság munkatársai is jelen vannak. A szemlék értékeléssel és a további tennivalók meghatározásával zárulnak. Orvosi műszerek bemutatója