Somogyi Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-27 / 225. szám

1993. szeptember 27., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 A marcali tévé mai műsora 18.45-től képújság. 19 órá­tól: Hétfő esti hírmagazin. Benne: Megnyitották az első marcali nemzetközi kiállítást és vásárt. — Vásári összefog­laló. Hírek, információk, sport. Kb. 20 órától tv mozi: Kincs, ami nincs (olasz vígjáték 109 percben). Siker és önbizalom Az ember képességei és kor­látái címmel ingyenes elő­adást tartanak szeptember 27-én, hétfőn a Marcali Kultu­rális Központban. A 18 órakor kezdődő ismeretterjesztő programon az érdeklődők a sikerről, az önbizalomról és a felszínre hozható valódi ké­pességekről hallhatnak prakti­kus tanácsokat. Hálózatfejlesztés Tapsonyban, Szenyérben Tapsony, Nemeskisfalud és Szenyér telefonhálózat-fej­lesztésre készül; a régi kézi kapcsolású készülékek helyett modern, cross bar rendsze­rűre szeretnének átállni. A községekben most mérik fel a leendő előfizetőket; a bekerü­lési költségekről pedig a na­pokban tárgyalnak az önkor­mányzati képviselők, valamint a pécsi Matáv szakemberei. Falusi turizmus ősszel Majdnem egy hónapon ke­resztül, szeptember 13-tól ok­tóber 9-ig naponta fogad né­met vendégeket Mesztegnyő. A magyarországi körút sop­roni Lokomotiv Tourist szer­vezte egyik szép állomása ez a község, ahol a faluház és a templom megtekintését köve­tően a külföldi turisták kisvas- úttal kirándulnak a környező erdőbe. Várják a gázt Főnyeden is Szegerdőn és Főnyeden ja­vában folynak a gázvezetéké­pítési munkálatok. A beruházó a nagykanizsai Közép-Dunán­túli Gázszolgáltató Rt, a belte­rületi kivitelező pedig az ugyancsak kanizsai Prizma Mélyépítő Gmk. Szegerdő la­kossága 2,4 millióval, a fő- nyedeik 1 millió 640 ezer fo­rinttal járultak hozzá az ön- kormányzati és lakossági költ­ségen készülő vezetékes- gáz-programhoz. Az átadás — a tervek szerint — október végére várható. Finisben a csatornaépítés Befejezéséhez közeledik Marcaliban a várdombi csa­tornaépítés. A tavaly augusz­tusban elkezdett és szaka­szosan megvalósuló közmű- beruházás során 13 utcában több mint 300 ingatlant kötöt­tek rá a szennyvízelvezető rendszerre. A hivatal egy romhalmaz volt Kelevíz az önállósodás útján Az újjáépített hivatalban kapott helyet a könyvtár és az or­vosi rendelő is A körjegyzőségbe kezdet­ben még négy település — Mesztegnyő, Gadány, Hosz- szúvíz és Kelevíz — tartozott. A két előbbi kiválásával — ha nem is pártában, de igen nagy gondban maradtak a másikak: a soha nem létezett hivatalok „helyére” kellett megszervezni a falusi közigazgatást. Igaz ugyan, hogy a manapság alig hatvan lakost számláló Hosz- szúvíz még valamikor az öt­venes-hatvanas években ren­delkezett saját tanáccsal, de Kelevíz még sohasem cipelte a függetlenség nehéz-édes terhét. Most kóstolgatják csak, s alig hiszik el, hogy ügyes-ba­jos dolgaikért nem kell mesz- szire menni. Elég a művelő­dési ház kibővített épületében működő körjegyzőséget felke­resni, amelynek túlsó, szepa­rált szárnyában orvosi vizsgá­lót hoztak létre. A romhalmaz­ból újjávarázsolt épületegyüt­tes tetőterében a községi könyvtárnak készítik elő a he­lyet: a falu elöljárói azon van­nak, hogy a sokat hányódott könyvek végre az őket megil­lető környezetbe kerüljenek. Aki munkaképes errefelé, az mind a mezőgazdaságból próbál megélni. Néhányan kisvállalkozásba kezdtek — a legnépszerűbb — aránylag alacsony beruházási költégei jóvoltából — az italdiszkont volt. S hogy a vállalkozások bizony kemény erőpróbák, arra a községben található két, félbemaradt nagyberuhá­zás: a Convoy és a szabadidő park a szomorú példa. A köl- csönökben reménykedő ma­gánvállalkozók ötletgazdag kísérletei pénz híján befucs- csolni látszanak, pedig Kele- víznek jól jönne mind a cam­ping, mind a fogadóval kombi­nált autóspihenő. A polgár- mesteri hivatalban is akad megoldandó probléma elég. Ilyen a szennyvíz-kérdés, amiben nem tudnak dűlőre jutni. Egy megfelelő minőségű szennyvíztisztító kialakítása önerőből ugyanis nem megy, az kellene, hogy a négy köz­ség — Mesztegnyő, Gadány, Hoszúvíz és Kelevíz közösen pályázza meg. A képvielőtes­tületek szinte versenyt futnak az idővel, hiszen a hátralévő nyolc hónap édeskevésnek látszik egy ésszerű kompro­misszum elfogadtatásához. Ami pedig a vezetékes ivó­vizet illeti, nos a nyár óta ez is külön teher az önkormányzat nyakán. A tulajdonjogot meg­kapták ugyan a DRVV-től, ám mit ér a jog működő vagyon nélkül? A 22-es csapdája, úgymint a szennyvíz, amely kedve szerint oda folyik, ahová akar. Remélhetőleg nem a kutakba... csíky Sikeres beiskolázás, követendő értékrend Harmadik éve, hogy a ma­tematikából és magyarból felvételi vizsgát kell tenniük a marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium és Szakközép- iskolába jelentkező fiatalok­nak. így eredményesebb a beiskolázás: nagyobb az esély, hogy megfelelő ta­nuló kerül a megfelelő helyre. Kiemelt helyen sze­repel az idegennyelvi kép­zés a Berzsenyiben. S mint Olasz Istvánná igazgató elmondta: a párhu­zamos osztályok kialakítá­sánál a pedagógusokat az az elv vezérelte, hogy húsz tanulónál több lehetőleg ne szakosodion ugyanarra a témára. így a „sima” osz­tályokban harmadiktól záró­vizsga-bizonyítványt adó számítógépkezelői, illetve gépírás fakultáció van. A közgazdasági osztály számvitel-gazdálkodási és pénzügyi csoportra bomlott, a nyelvi tagozaton kezdő és haladó német, valamint an­gol csoportot indíthattak. A létszámcsökkenést ígérő előrejelzésekkel szemben az idei beiskolá­zás jól sikerült a Berzsenyi­ben. Száznégy tanuló kezdte meg tanulmányait a hagyományos, valamint a nyolcosztályos gimnázium­ban és a szakközépiskolai tagozaton. A választható fakultációk és egyetemi előkészítők mellett kamarazenekar, énekkar, népszerű bicikli­csapat és filmklub nyújt le­hetőséget a kikapcsoló­dásra. A rendszeres szín­ház- és múzeumlátogatások pedig az élmény erejével hatnak a fiatalokra — hoz­zásegítve őket a követendő értékek elsajátításához, s a megfelelő komunikációs és magtartáskultúra kimunká­lásához. (cs. k. e.) Pamuki példa — a rosszra Avagy: mire kéne használni a fejünket? Távol áll tőlem a szándék, hogy mások gondján-baján poénkodjam. De nekem gya­nús, ha egy amúgy jellegte­len, alig háromszáz lelkes község unos-úntalan a me­gyei lapban szerepel. Például Pamuk. Pamuk, így, Pamuk úgy. Már megint Pamuk. S a belterjes, önmagát gerjesztő viszály részesei elvárnák a kívülállóktól, hogy perleke­désükben igazságot tegye­nek. Igazságot, de miben? A nép szava szerint sok az öttagú apparátus a község házában: „ki kellene spórolni” egyet, s mindjárt több jutna a köznek. Emezek kézből kont­ráznak: ha nem lennének ennyien, leállna az egész gépezet. Különben is: nevet­ségesen kevés bérért dol­goznak. És ott a szolgálati kocsi, s van jegyzőprob­léma... A legutóbbi falugyűlésen talán 35-en ha részt vettek. Jó egy hónappal korábban is tartottak hasonló fórumot, amelyen kétszerennyien vol­tak, s ott a nép a polgármes­ternek bizalmat szavazott: hi­teles számvizsgálóval ha bi­zonyítja, hogy a pénzügyek rendben mennek, úgy marad­jon, irányítson — legalább a jövő évi választásig. Megtörtént. A könyvszakértő mindent rendben talált. De a nép nem érti vagy — jobbik(?) esetben — nem akarja érteni. Inkább fejeket akar, mint né­mely forradalmak. Ki új jegyzőt, ki új polgármestert; ki meg új, okosabb lakosságot a falunak. Hát itt tartunk. Nem tudom, örülhetnék-e úgy igazán, ha mondjuk Mátyás király lennék, avagy Bölcs Salamon? Hiszen igazságot így sem, úgy sem tudnék tenni Pamukon. Amúgy — jut eszembe — demokrácia van, önkormány­zat. Felülről már senki sem dik­tál, a „dolgozó nép okos gyüle­kezete” ítél. Mindenki más, de nem önmaga felett. Pamuk, nem kéne egy kicsit megrázni a fejünket?! Kun G. Tibor NEM VÉR, CSAK... Rozsdás víz folyik Marcaliban Reméljük, gyengébb ideg­zetű olvasóinkra már fenti cím is megnyugtató hatással lesz. Va­lóban: nincs ok aggodalomra. Mindössze az van, ha megnyit­juk a vízcsapot Marcaliban, úgy nem vér, csak rozsdás víz folyik onnan. Jobb helyen is előfordul ilyesmi — vélhette kezdetben a naiv marcali polgár —, nálunk ugyan miért ne? Meglehet, átmossák a csöve­ket, vagy valami efféle zavarta meg a vizet... Jóindulatban te­hát nincs hiány. De néhány hét után kezd kissé türelmetlenné válni a jónép, hisz’ az ezenköz­ben kimosott fehér ruháin „be­csületfoltot” hagyott a rozsda. Arról nem is beszélve, hogy inni ebből nem lehet — főzni muszáj —, s a jó szülők az estvéli für­dővízből úgy kapkodják ki gyermekeiket, mint megannyi kis üvöltő indiánt: (rozsda)vörö- sen. A biztosítótársaságok szlogenje szerint „baleset min­denkit érhet” — s ez így igaz. Érheti a Vízmüvet is. De ha már egyszer megtörtént — ezt a mi­nimális tisztesség így kívánja —, értesíteni kellene róla azt a tíz-húszezer embert, aki e zava­rossá lett vizet „fogyasztja”. Lelke rajta. Miként Marcali­ban a DRV-nek, melytől meg­tudni e rozsda-ügyben bizony semmit sem lehet. Akit mindez mégis közelebbről érdekel, tá­jékozódni engedélyt esetleg csak a „nagyfőnökségtől” nyer­het. Teheti ezt pénzt, időt s fá­radságot nem kímélve, s vég­eredményként megtudhatja: a csapokból az utóbbi hetekben nem vér, csak rozsda folyik Marcaliban. (ku-ti) Néhány nap alatt elnótázzák a segélyt A somogyszentpáli „C” változat A balhét többnyire előre bejelentik Hihetetlenül rossz körülmények között élnek, leromlott há­zakban Mint macska a forró kását, úgy kerülgeti a „C témát” Somogyszentpál polgármes­tere. Mintha rossz útra tért nagylány vagy börtöntöltelék lenne a családban, igyekszik leplezni a kényes, de tagad­hatatlan tényt, hogy nagy gondja van a falunak. A baj gyökerei alaposan vissza­nyúlnak a tanácsi rend­szerbe, mikoris „egyesítés” címen ez a bereki kis telepü­lés társközsége lett a na­gyobb szomszéd Kéthely- nek. Akkor telepítették ide a ci­gányokat, kiket is valami buta politikai vagy szociális szemérem okán nem illett nevén nevezni, holott önma­gukat is leromázzák, cigá- nyozzák. A legkisebb gond persze még ez lenne Szent- pálon, de az a tény, hogy a 950 lakosnak egynegyede cigány, megoldhatatlan, mondhatni képtelen helyze­tet teremt. Tisztelet a ritka kivételnek: tartós, értékel­hető munkára képtelenek. A korábban kapott lakásaikat már teljesen tönkretették, hihetetlenül rossz körülmé­nyek között laknak, nem ritka esetben három generá­ció — tízen, tizenketten egy fedél alatt. A kisebb-nagyobb bűnök úgy hozzájuk tartoznak, mint ólhoz az „illat”. Bár a szociá­lis támogatások, segélyek háromnegyedét viszik el, azt néhány nap alatt elnótázzák. Olyan a segélyezésre fordít­ható másfél millió forintunk — mondja az egyik önkor­mányzati tisztségviselő —, mintha a kocsmárost támo­gatnánk vele. Ha pedig egy­szer már beittak, ugyan mi­ért ne balhéznának. Több szentpáli ül egyidőben kü­lönböző börtönökben, s ha eljön a várt szabadulás, azon nyomban váltják egy­mást. A balhét többnyire elvi­szik, mi több, előre bejelen­tik: „Főnök — mondják a polgármesternek —, adjon egy kis lóvét, mert nincs mit adjak a gyerekeknek. Ha nem ad, hát lopni megyek.” S úgy is lesz — pénzszűke idején; kiássák a terményt a földből, viszik a tyúkot, a ka­csát... Se vége, se hossza a szentpáli „C” variánsnak. A jobb sorsra vágyó — s arra érdemes — kis falu úgy érzi, mintha keze-lába gúzsba lenne kötve. Még az az egy szerencse, hogy a sötét hát­tér ellenére szeretik ottho­nukat, s csak a legritkább esetben hagyják el a jobb sorsra érdemes helybeliek. Mi egyebet tehetnének? Vi­szik a kinőtt vagy megunt ruhákat a Vöröskeresztnek. Kivált mostanában. Küszö­bön az ősz, jönnek a hide­gek, s viszik, hogy osszák szét közöttük — ne vegye meg kis porontyaikat isten hidege. (k. g. t.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents