Somogyi Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-25 / 224. szám
1993. szeptember 25., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 23 A solymásznak futni kell Reményteljes tilalom — hátulütővel Bukás a via Venetón Csúfos bukás lett roma leghíresebb utcája, a Fellini filmjeiben is megörökített via Veneto sétálóutcává nyilvánítása. az utca elnéptelenedett, a boltok a csőd szélére kerültek. A bohémek és a turisták helyett a hajléktalanok vertek tanyát rajta, csak néha tévednek oda tájékozatlan japán turisták kósza csoportjai. A via Venetónak az antik városfal kapuja, a Porta Pincio és via Buoncompagni közötti szakaszáról abban a reményben tiltották ki az autókat július végén, hogy a szmogtól és zajtól megszabadított, az ’’életörömnek és szépségnek” átadott szakaszon feltámadhat a 60-as évek legendás életérzése, a dolce vita. A kezdeményezés azonban katasztrofális bukásnak bizonyult: az autókkal együtt a gyalogosok is eltűntek a via Venetóról. A boltosok a hajukat tépik, mert forgalmuk a korábbi töredékére esett vissza. Megbénult a közlekedés a környező utcákban, amelyekbe a via Veneto forgalmát terelték. Való igaz, hogy a város egyik fontos ütőerének eltorlaszolása átgondolatlan volt: egy széles, csupasz aszfaltút, csúf terelőkorlátokkal, alkalmasint sok rendőrautóval, önmagában nem elegendő. Hiányzanak a virágok, a padok, a kandeláberek, a díszburkolat, más hangulati elemek. Az utcában lévő elegáns üzletek, kávéházak, szállodák túlságosan drágák, a nem különösebben szép épületek amúgy is rövid szakasza nem vonzza a nézelődőket, akik inkább a Trevi-kútnál, a Spanyol-lépcsőn vagy a Navona téren ücsörögnek. Hiányzanak a parkolóhelyek is a környékről, márpedig a rómaiak még sétálni is autóval mennek. A „Via Veneto Barátai” azonban egyelőre nem adják fel: műsoros esteket, könyv- és régiségvásárt, az aszfalt helyett díszkőburkolatot, a terelőkorlátok helyett virágágyásokat ígérnek. Nemrég népes közönséget vonzó brazil dalestet tartottak (Pé- rizs után roma Európa legnagyobb brazil városa; itt külön fogalmat alkotnak a „viadók”, a brazil nőimitátorok, akik az elmúlt évek folyamán özön- lötték el a helyi szexpiacot, átütő sikert aratva. Nemsokára újra megnyitnak kettőt a hajdani irodalmi szalonok közül: a Doney kávéházat és Harry bárját, októberben pedig nagyszabású ünnepségeket tartanak abból az alkalomból, hogy Itália népe ezer éve tért át a tésztaevésre. Borsos Sándor Találkozót szervezett ügyfeleinek a Szigetvár melletti Domoloson a Piac Menedzser Club. A horgászat és a vadászat kedvelői jöttek el elsősorban erre a kiállítással, vásárral és bemutatókkal tarkított napra. A programból kiemelkedett a kaposmérői Kassai Lajos íjbemutatója és a ragadozó madarakkal vadászó solymászoké. A vadászatnak ezt a módját csak kevesen ismerik. Berces János, a Magyar Madártani és Természet- védelmi Egyesület solymász- szakosztályának titkára mondta: — Valójában bárki kérheti felvételét szakosztályunkba: természetvédelmi okokból azonban aktívan csak kevesen gyakorolhatják ezt az egyébként fárasztó és költséges sportot. Jelenleg kilenc- venkét tagunk van és több tagjelöltünk. Egyikőjük éppen kaposvári. Ő most vörösvércsét tanít vadászni, hogy a kétéves próbaidő után letehesse vele az állami vadász-sólymász vizsgát. A legelterjettebb madár a héja és a karvaly, de bármelyik ragadozó madár használható vadászatra a kerecsensólyom és a parlagi sas kivételével, mert a velük való vadászatot tiltja a törvény. — Mik tartoznak az „áldozatok” közé? — Szajkót, szarkát, a nagyobb madarakkal fácánt, foglyot, üregi nyulat ejtünk. — A bemutatón nem élő madarakra vadásztak. — Természetesen nem, az gyilkosság lenne, hiszen zárt helyen nincs esélyük az állatoknak a menekülésre. Előfordult, hogy egy vadászatról üres tarisznyával tértünk haza, mert a kiszemelt áldozat ügyesebb volt a madarunknál. Itt bábuzást csináltunk, vagyis műprédára csap le a madár. — Hogyan lehet az, hogy nem eszi meg áldozatát a madár? — Megenné, ha hagynánk! Akcióra készen Bizony, jó nagy futásokat kell tenni a solymásznak, ha haza is akar vinni valamit a vadászatról. Ezért aztán a klasszikus vadász solymász hű társa a kutya és a ló is, bár az utóbbit csak kevesen engedhetik meg maguknak. Szeretném elmondani, hogy a vadászat csodálatos élményén túl a solymászoknak köszönhetően a világ olyan nagyvárosaiban, mint New York is, repülnek ragadozómadarak. A természet védelme is feladatunk. Kovács Tibor A falvakban nem eszik az olasz tésztát Sporttörténeti érdekesség 55 évvel ezelőtt A volt Légierők első és utolsó országos atlétikai bajnoksága Pécsett KAPOSVÁR VOLT A GYŐZTES Szeptember elején múlt 55 éve annak, hogy a pécsi Tüzér utcai PAC-pálya rangos sporteseménynek nyújtott otthont. Ott rendezték meg ugyanis a volt Légierők első országos atlétikai bajnokságát, amely sajnos egyben az utolsó is lett. A honvédség és ezen belül a repülők nagy súlyt fektettek a sportolásra. Előző évben, 1937 júniusában rendezték meg a hadsereg-hét sporteseményeit. A tiszti számok győztesei között több pécsi is volt, így a kisöbű puskalövés mindhárom testhelyzetében Benkő János légügyi segédellenőr győzött, ugyancsak ő lett az első a pisztoly-számokban is. A pécsi 4. Repülő Fényképező Alcsoport csapata nyerte a 4x1000 méteres mezei stafétaversenyt, valamint a pécsi pilóták lettek az elsők az ötös távol- ugró-csapatversenyekben is. Az ünnepélyes díjkiosztást a Ferenc József laktanyában tartották, ahol a meghívott vendégek és a felsorakozott csapatok előtt vitéz Falta József altábornagy, a 4.vegyesdandár parancsnoka adta át a díjakat. /Kz ünnepséget díszmenet Jiárta. ' Több mint 280 nevezés A Pécsi Napló 1938. szeptember 3-án adta hírül, hogy a Légierők első országos vándordíjas atlétikai csapat- bajnokságát Pécsett rendezik. A Légierők és a Légügyi Hivatal felkérésére az itteni 4. Vörös Kakas Közelfelderítő Század fogadta a repülő sportolókat a Tüzér utcai sportpályán, ahol a verseny előkészítő munkái azonnal megkezdődtek Heinrich István századparancsnok és Andrásovich István zászlós főrendező irányításával. Több mint 280 nevezés érkezett be, 50 repülőgéppel jöttek az ország minden részéből a pilóta versenyzők. A döntők előtt megkoszorúzták a szerb megszállás alóli felszabadulás Széchenyi téri emlékművét, közben a pécsi század gépei köröztek a város felett. Babérkoszorút dobott le Szeptember 7-én kellemes őszi időben kezdődtek meg a vetélkedők a zászlókkal és repülőjelvényekkel díszített, zsúfolásig megtelt tribün előtt. A lelátón foglaltak helyet a Légierők és a LÜH vezetői, közöttük vitéz Háry László repülő-dandárparancsnok, Kenese Waldemár légügyi szemlélő, a helybeliek közül dr. Nikolics Mihály Pécs és dr. Blaskovich Iván, a megye főispánja. A közönséget Vörös Mihály dr. városi tanácsnok köszöntötte. Ezt követően a repülők díszmenetben vonultak el, majd egy Fokker repülőraj kis ejtőernyővel babérkoszorút dobott le a győztes csapat számára. A 100 méteres síkfutást a pécsi Madarász nyerte 12 mp-es idővel, a 400 méteres síkfutást a budapesti Csopaki 55,4 mp-el. Magasugrásban első lett Zimonyi Kecskemétről 161 cm-rel, viszont a kézigránát-dobás bajnoka a kaposvári Rákhely lett 86 méterrel. A 800 méteres síkfutásban elsőnek ért célba a pécsi Hetényi 2 perc 15,7 mp-cel, a diszkoszvetés győztese a székesfehérvári Horváth 34 méterrel, a távolugrásban a pesti Csopaki és a súlydobásban a kaposvári Rákhely 13,22 méterrel jeleskedett. A 4x100 méteres stafétában a pécsi csapat — Benedek, Árva, Dudás, Madarász — vitte el a pálmát. A bajnokságot Kaposvár nyerte 46 ponttal, Pécs 40 ponttal a második lett. Vitéz Háry László nyújtotta át a győztes csapatnak a Légügyi Hivatal díszes ezüstserlegét, a helyezetteknek pedig az érmeket. A remény nem vált valóra A résztvevők abban a reményben köszöntek el egymástól, hogy a következő években is összemérik tudásukat a zöld gyepen. Erre azonban már nem kerülhetett sor a háború kitörése miatt. Dr. Pagáts Pál Az utóbbi években piackutatók lepték el az országot, ránktörnek levélben, lerohannak az utcán, otthonunkban. Kevesen vannak, akik ezt igazán jól csinálják. A Gfk-Hungária Piackutató Intézet három éve végez felméréseket, közvéleménykutatásokat az egész országban. A kaposvári Tóth Beáta több mint két éve tartja velük a kapcsolatot. — Hogyan fogadják az emberek? — Általában nem érkezem váratlanul: a cégem előre jelzi levélben, hogy menni fogok. Sokan mégis gyanakodnak, nem akarnak beengedni. Megesett, hogy a lépcsőházban, a kukucskálóablakon át kommunikáltam egy nénikével, mert meg volt győződve, hogy az adóhivataltól jöttem. — Milyen „állandó jellegű" munkát említett az előbb? — Több ilyen feladatom is van. Kéthavonta be kell mennem bizonyos műszaki üzletekbe, kérdőíveket kitölteni termékekről, márkákról, a forgalomról... Egy másik kérdőívet egy éven át kell vezetniük a családoknak arról, hogy milyen élvezeti cikkeket vásárolnak; hol, mennyiért, milyen márkát kedvelnek, mennyit vesznek egyszerre. Volt olyan is, hogy nyolc üzletet kellett végigjárnom (maszek, szövetkezeti, szupermarket, stb.), és rengeteg termék árát jegyeztem fel. Akkor jöttem rá arra is, hogy némelyik szuperolcsónak kikiáltott diszkontüzlet semmivel sem olcsóbb, mint más boltok. —r Melyik a legrosszabb tapasztalata? — Nagyon megdöbbentett, hogy mennyi szegény ember van. Amikor a tv-csatornák nézettségéről kérdeztem, jártam olyan helyen is, ahol az ócska, öreg tévét sem tudták megjavíttatni. Persze igaz az ellenkezője is: ahol jó körülmények között élnek az emberek, ott is siránkoznak, sajnál- tatják magukat. A legtöbben alig olvasnak, anyagi helyzetüktől függetlenül. Nagyrészt egyetlen lapot járatnak. A tésztafogyasztási szokások felmérését egy olasz tésztákat forgalmazó cég kérte. Nekem vidéki körzet jutott; persze a legtöbb családban hírét sem hallották az olasz specialitásoknak, otthon gyúrják a házitésztát. — Hogyan került kapcsolatba a Gfk-Hungáriával? — Egy munkatársam hívta fel rá a figyelmemet, levélben kerestem meg őket, és azóta is így tartjuk a kapcsolatot. Nem jelent óriási jövedelmet, de szeretem csinálni. Érdekes dolgokat tudok meg nap nap után, s a cégem már többször is küldött elismerő levelet a jól végzett munkámért. Apró figyelmesség, de megsokszorozza a munkakedvemet. Vezér Judit Sárgarépa A természet néha különös dolgokat produkál — például ezt a nem mindennapi formájú sárgarépát, amely Zóka Sándor kertjében termett, Kaposfüreden. (Fotó: Török Anett) Egzotikus tájakon A színpompás virágok szigete Réunion sziget az Indiai-óceánban fekszik, Ma- dagszkártól 800 kilométerre keletre. Területe 2510 négyzetkilométer. Körülbelül félmillió ember él e szigeten, amelynek fővárosa St. Dines. A sziget neve a történelem folyamán többször is változott, 1848-ban kapta a végleges nevet. A festői szigetet 1507-ben Pedro de Masca- renhas portugál hajós fedezte fel. Hosszú időn át lakatlan volt, s csak 1638-ban szállták meg a franciák. A sziget eleinte kalózkodásból tartotta fenn magát, az 1600-as években ugyanis Madagaszkár kormányzója fegyenceket deportált ide. A kalózkodást később a kávéültetvények művelése váltotta fel, de a gyakorta pusztító ciklonok sok kárt tettek az ültetvényekben, ezért 1830 táján vetésforgó következett: a kávéültetvényeket cukornád földek váltották fel. Ezért járja errefelé a mondás a szigetlakok ereiben: „rum folyik, nem vér.” Réunion sűrűnlakott sziget: 200 ember jut 1 négyzetkilométer területre. Kik élnek itt? Malgasok, egykori fekete rabszolgák, arabok utódai, és a fehérek, javarészt természetesen franciák, hiszen ez a sziget 1946 óta Franciaország tengerentúli megyéje. Réunion szigeten monokultúrás gazdálkodás folyik, a mezőgazdaságban dolgozók nagyrésze a cukornád ültetvényeken talál munkát. Kávé, vanília és illóolaj-termesztés folyik még itt. Parfümök szigete — így is nevezik. Ylang-Ylang nevű illóolajat állítanak elő a sziget üzemeikben nagyobb meny- nyiségben, amelyet azután franciaországi parfűmgyárak dolgoznak fel véglegesen. Kanangából (Cananga odo- rata) készül a ylang-ylang illóolaj. Virágokból, illóolajokból és rumból egyedül nem lehet megélni, ezért a sziget élelmiszerekből behozatalra szorul. Érdekes és csodálatos szép tájú a sziget. Építészetét, kultúráját a kikötővárosokban lehet megfigyelni. Minden város neve szent-tel kezdődik, mivel kulturális szempontból erős a francia katolicizmus hatása. Saint Paul város a sziget nyugati részén terül el, jelentős kereskedelmi központ, rumgyárral. Temetőjének hófehérre meszelt kriptái, kisebb mauzóleumai olyan látszatot keltenek, mintha egy uralkodóház halottjai aludnék itt örök álmukat. A sírok, a kripták felett gyönyörű trópusi virágok. A temető szélét pálmák és legyezőpálmák szegélyezik. Névvel jelölt és névtelen sírok: malgasok, franciák, arabok, kalózok, hajótöröttek, matrózok, tisztviselők, kereskedők nyugodnak itt. A sírok felett láthatatlan legendák lebegnek, a tórpusi Trisztánok és Izoldák. Paul és Virginie alakjainak szelleme ragadja meg az embert, akiknek tragédiája a szomszédos Mauri- tiuson játszódott le Bernardin de Saint-Pierre leírása alapján. Endresz István
