Somogyi Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-25 / 224. szám
24 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1993. szeptember 25., szombat Farkas József: „...munkás, vezető' egy emberként határozta el: tulajdonhoz jut” (Fotó: Kovács Tibor) A hír így szól: a kaposvári Agroker Rt dolgozóinak kilencvennyolc százalékából alakult MRP szervezet elnyerte az ÁVÜ privatizációs pályázatát. így az itt foglalkoztatottak tulajdonosként dolgoznak tovább munkahelyükön. Hasonlóra eddig nem sok példa akadt. Elégedetlenséget, kétségeket ébresztő, vitákat kavaró hír viszont annál több. Azok az emberek, akik évek, évtizedek óta munkavállalóként, alkalmazottként léptek be naponta a mezőgazdasági kereskedelmi vállalat kapuján, szeptember közepe óta a sajátjukban dolgoznak. — Akkora minőségi változás ez, amit az ember lelke, tudata ilyen rövid idő alatt még nem is tud pontosan érzékelni — mondta az egyik dolgozó. Hogyan is történt? Farkas József vezérigazgató: — A törvények szellemében egy éve, 1992. szeptember elsejével alakult át az Agroker állami tulajdonú részvénytársasággá. A teljes vagyon 469 millió 360 ezer forint értékű. Ennek 86,3 százaléka az állami tulajdon, a földtulajdon alapján a 13,7 százalék — a csaknem 58 millió forint — pedig a helyi önkormányzaté. — Ez volt az első lépés — mondja Farkas József —, melynek minden „papírmunkáját” a Pannon Trade Kft végezte. Természetesen ezt követően létrejött az igazgatóság, a felügyelőbizottság, kinevezték a könyvvizsgálót... A következő lépésként az Állami Vagyonügynökség meghirdette az állami tulajdon egy részének privatizálását, az állami tulajdon 50 százalékát plusz egy szavazatot, összesen 211 millió forint értékű vagyont ajánlott értékesítésre nyilvános pályázaton. Az itt dolgozó hatvan ember között igazából akkor indult el a beszélgetés. — Olyan sok tépelődés nem is volt — mondja Kustra Zsolt Dolgozói vették meg az Ágrokert Bízni kell: a befektetés visszajön raktári dolgozó —, hiszen ha a közelmúlt nehéz éveiben megélt ez a cég, ezután is meg fog élni. — Megalakult a munkavállalói résztulajdonosi szervezet, az MRP — idézi a vezérigazgató —, és a dolgozóink 98 százaléka csatlakozott hozzá. Gyakorlatilag összesen ketten nem. Az MRP szervezet augusztusban megpályázta a megvásárolható 211 millió forint vagyonrészt. Nos, ezt megnyertük, és most már csak az adásvételi szerződés aláírása van hátra. — A 211 millió forint, amit ki kell fizetni, nem kis pénz hatvan embernek. — A vételárból nyolcmillió-négyszázezer forint dolgozói kedvezményt kapunk. Az MRP szervezet 135 millió forint egzisztenciahitelt kért és kapott a Takarékszövetkezeti Banktól. Ehhez természetesen le kellett tenni két százalék saját erőt, a fennmaradó rész pedig kárpótlási jeggyel is fedezhető. — De a hitelt vissza kell fizetni, és ez teher! — Az adósságot az eredményből törlesztjük. — Mennyi ideig? — Ez a piactól függ. Számításunk szerint nyolc-kilenc év kell ehhez, és akkor válnak a mai tulajdonosok tényleges, osztalékot is élvező tulajdonosokká. Másszóval: most igazából a legszemélyesebb érdekünk, hogy minél eredményesebben dolgozzunk. Egymást ismerő, régóta együtt dolgozó, összeszokott kis csapat — így is lehetne jellemezni ezt az új tulajdonosi közösséget. — Ha ez nem így lenne — jegyzi meg Bognár Jánosné pénzügyi előadó —, akkor azt hiszem, ez az egész váltás nem így történt volna. — Ámde személyre szóló pénzügyi vonzata is van ennek. — Természetesen. És számított is erre mindenki. Én tíz éve dolgozom itt, ismerem a hátteret, és biztos vagyok abban, hogy lesz itt jövő. — A vevőt maximálisan ki kell szolgálni — jegyzi meg Antal László, az alkatrész-üzletág vezetője —, ezt tettük eddig is, de most még ennél is jobban kell csinálni. — Más az — veti közbe Kustra Zsolt —, ha az ember érzi: a saját zsebén múlik, miként szól, hogyan foglalkozik egy vevővel. — Jó esetben nyolc-kilenc évig nem lesz nyereségrészesedés — mondom ismét —, hozzávetőlegesen az ezredfordulóig csak adni, adni kell, hogy a beérjen a tulajdonos gyümölcse. Hogy legyen osztalék. A válasz itt is, ott is csak ennyi: — Bízni kell, hogy a befektetés visszajön... Vörös Márta Csokonyavisonta: elkelt Jól sikerült felszámolás — Bagóért nem lehetett vásárolni Tíz óra előtt pár perccel már alig lehet megmozdulni Csokonyavisontán a volt té- esz volt irodaházának udvarán, és bár a falu hozzászokott a vendégjáráshoz, megbámulták a hosszú kocsisort az utcán. Több mint nyolcva- nan licitáltak különféle vagyontárgyakra, a szövetkezet felszámolási eljárásának második fordulójában. Elsősorban mezőgazdasági gépekre és épületekre érkezett be pályázat, mégpedig jobbára Visontáról és a környékbeli falvakból, a volt tagok és alkalmazottak közül. Talán nem lesz sokáig parlagföld a falu határában. Gépvásárlással próbálkoztak Ezt a felszámoló, a Patik, Varga és Társaik Kft ügyvezetője, dr. Varga László is megerősítette, amikor elmondta: bár jelenleg közel ötven folyamatban levő felszámolási ügyük van, ilyen érdeklődésre még nem volt példa. Ráadásul ez már a második kör volt, az első pályázat kihirdetésekor a nagyobb egységek és az értékesebb berendezések már gazdára találtak. Mégpedig jó áron, úgyhogy a hitelezők is örülhetnek, megkapják a pénzüket. — Egy traktort szeretnék venni — mondta Kovács Lajos, aki egy szomszédos faluból érkezett. — Kárpótlásként kaptam földet, volt is egy darabka szőlőm meg háztájim, kapálógéppel már nem győzzük a munkát. A traktor mellett pályáztam egypár adapterre is; rendsodrót, ekét vennék, ha lehetne. Ki, mire és mennyiért A várakozók közt sokan próbálkoznak gépvásárlással, úgyhogy várhatóan licitálásra kerül sor. Csakúgy, mint a szolgálati lakások egyné- melyike esetében, azokra is érkezett szép számmal pályázat. A bontásra szánt épületekre, a már eladott telepeken maradt, leginkább csak alkatrésznek jó gépekre, szétszedésre váró színekre egy-egy jelentkező akadt; nagyrészt egymás közt már megbeszélték, melyik kinek kell. Legalábbis ezt mondták a pályázatok bontása előtt. Tíz órakor dr. Varga János elkezdte a beérkezett pályázatok ismertetését. Nagyrészt tudták — főként a falubeliek —, ki mire és mennyiért pályázott, így csak néhány esetben döbbentek meg egy-egy ajánlaton. Ilyen volt egy ügyvédi iroda pályázata: ők a szövetkezet 1 millió forintos részvényére nyújtottak be pályázatot — a névérték 2 (kettő) százalékáért szerették volna megkapni. „Ennyit nekem is megérne, még ha semmire sem jó”— hangzott fel néhány helyről, szörnyül- ködve. — Erre módja van mindenkinek — mondta a licit után Varga János. — A szövetkezeti tagoknak elővásárlási joguk van, pályázat nélkül is, elég ha tartják a kívülálló ajánlatát a licitnél. Ám ez esetben erre nem került sor, de úgy döntöttünk, nem adjuk el 2 százalékért a részvényeket. A licitre az értékelés után került sor. Az eleinte álmosan csordogáló események a szolgálati lakásoknál gyorsultak fel. Akadt olyan ház, amelyik végül az eredeti ajánlat hétszereséért kelt el, pontosan 700 ezer forintért. A leg- vérmesebb alku azonban egy traktor eladásánál alakult ki: a belelkesedett szövetkezeti tagok egymást licitálták túl, míg végül a 10 ezer forintra tartott jármű kerek százezerért talált gazdára. A második forduló legértékesebb darabja a burgonyatároló volt. Két ajánlat érkezett: egy kétmillió és egy ötmillió forint értékű. A kétmilliót ajánló, hallva a nagyobb ösz- szeget, elállt a szándékától, ám a felszámoló nem hirdetett egyből eredményt. — Áfával vagy áfa nélkül érti ezt az összeget? — kérdezte Varga János a licitálót. — Áfával — hangzott a válasz. — A tároló ára ötmillió, plusz áfa. Elfogadja? A férfi megvakarta a fejét, a feleségére nézett, aztán az asztalra csapott: — Elfogadom. Nem többet a reális árnál A fentiekből is kiderül: felszámolás ide, végkiárusítás oda, bagóért nehéz volt értékesebb dolgokhoz hozzájutni. — Ki kellett használni, hogy sok pályázó volt, hiszen a felszámolónak a hitelezők Licit: megér annyit? (Fotó: Török Anett) érdekeit kell szem előtt tartania. Azért a reálisnál többet semmiért sem kértünk. Jól halad a visontai felszámolás: eddig összesen 30 millió forint folyt be az eladásokból, és ennél sokkal több már nem is várható. Bár könyv szerinti értéken még 20 millió forint érték van a szövetkezetben, valójában — forgalmi értéken — ez talán ötmillió. Még egy végkiárusítás várható, aztán a szövetkezet kiürül és megszűnik. Az élet mehet tovább. Varga Ottó Bognár Jánosné: ....egy évtized köt ide, itt látom a jövőmet” K ustra Zsolt: „...ez a cég holnap is meg fog élni”
