Somogyi Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-02 / 204. szám
SOMOGYI HÍRLAP • • / IV. évfolyam, 204. szám Ára: 13,80 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1993. szeptember 2., csütörtök Amikor még segít a mentőöv Mától megszűnik a kényszerű öncsőd Az érdeklődés az idén már nemzetközi Kapunyitás az Alpoktól az Adriáig vásáron 160 kiállító közül nyolc a külföldi cég 160 kiállító cég részvételével nyílt meg tegnap Kaposváron az Alpoktól az Adriáig Nemzetközi Kiállítás és Vásár. A szervezők és vállalkozók reményei szerint a standokat 30-35 ezer látogató nézi meg a hét végéig. Nyolc cég érkezett külföldről, többen jelezték, hogy az idén ugyan nem tudtak eleget tenni a meghívásnak, jövőre azonban már szívesen a kiállítók sorában lennének. Náluk is többen küldtek idén szakmai delegációt, hogy a vásáron részt véve kutathassák fel itteni üzleti lehetőségeiket. (Folytatás a 4. oldalon) Vásárváros-részlet madártávlatból (Fotó: Kovács Tibor) A KM nem engedi a főútra a kerékpárosokat Siófokon „Piros posztó” lett az útügy A MEDDŐ VITA UTÁN A VÁROS LAKÓI TILTAKOZNAK A DÖNTÉS ELLEN Megegyezés a bérháborúban Megszületett a kompromisszum az érdekképviselet és a munkáltató között a repülőgépszerelők bérének emeléséről. A megegyezés létrejötte — a szakszervezet véleménye szerint — a karbantartók munkabeszüntetésének és a több hete tartó tárgyalásoknak köszönhető. A repülőgépek szerelését végző Ae- roplex cég vezetésének elfogadott ajánlata: a szerelők bérének 18 hónapra szóló, július elsejétől érvényes, 34,6 százalékos emelése volt. Befejeződött az orenburgi vizsgálat Nem szolgáltattak bizonyítékot az orenburgi gázvezeték építésén dolgozók kérésére indított egészségügyi vizsgálatok arra, hogy különleges ártalom érte volna az 1975 és 1979 között Ukrajnában dolgozókat. A vizsgálatok folytatása és kiterjesztése ezért nem indokolt — hangzott el a Népjóléti Minisztériumban a tegnapi sajtótájékoztatón. Spanyol-magyar ipari tárgyalások Spanyolországba utazott Latorcai János ipari és kereskedelmi miniszter, aki szombatig tárgyalásokat folytat vendéglátóival a két ország közötti ipari, idegenforgalmi együttműködés fejlesztéséről. Találkozik Juan Manuel Egui- garay spanyol ipari és energetikai miniszterrel, valamint Javier Gomez-Navarro kereskedelmi és turisztikai miniszterrel. A tárgyalásokon elsősorban az energetikában létrehozható együttműködésről lesz szó. Tüntetési tiltás-vita Bírósághoz fordul a Mező- gazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, hogy felülvizsgáltassa a BRFK azon határozatát, mely megtiltotta a szeptember 14- ére bejelentett tömegdemonstrációnak, a Kossuth térre tervezett részének megtartását. A rendőrség döntését azzal indokolta, hogy a tömegdemonstráció ideje alatt az Országgyűlés plenáris ülése zajlik majd, így a rendezvény zavarhatja a Parlament működését. A MOSZ ezt értetlenül fogadta, hiszen a Kosssuth térre tervezett nagygyűlés 11 órától tartana 12 óra 3 percig, amikor a képviselők az ülésteremben tartózkodnak. így a felvonulás résztvevői nem zavarhatják a képviselők munkáját. Horn-Palotás találkozó Kétórás megbeszélést folytattak az MSZP és a Köztársaság Párt vezetői tegnap a szocialisták Köztársaság téri székházában. Horn Gyula és Palotás János tárgyalásaiból kitűnt, hogy főként gazdasági és privatizációs ügyekben hasonló a véleményük, s szociális téren is vannak közös elképzeléseik. Mától új szabályok szerint folynak majd a csodás felszámolási eljárások és a végelszámolások. Az új szabályokról tartott szakmai fórumot tegnap a Co-Nex-Training Bt Budapesten. Az új jogszabály egyik leglényegesebb változtatása, hogy megszűnt a kötelező öncsőd intézménye, mivel a múltban ezáltal számos esetben olyan cégek is kényszer— Újfajta kezdeményezést szeretnénk elindítani — mondta megnyitójában dr. Széles Gyula egyetemi tanár, a kar dékánja — az a célunk, hogy a Szlovéniával, Horvátországgal határos Dél-maA fénysorompó piros jelzését figyelmen kívül hagyva hajtott a vasúti sínekre tegnap délelőtt Balatonszemes határában mikrobuszával a 26 éves budapesti Gáti Tamás, pályára kerültek, melyek ellen a hitelezők még nem indítottak volna eljárást. Mától a csődegyezséghez nem kell valamennyi hitelező hozzájárulása. Az új törvény hatására minden bizonnyal a csődeljárások száma csökken és a felszámolási eljárások száma emelkedik. Egyértelműbben elkülönül a csőd- és a felszámolási eljárás funkciója. A csőd feladata a cég megmentése és újjászervezése lesz. gyarországi térségünkben, szorosabban kapcsolódjanak a tudományos erők ezzel is elősegítve az Európai Közösséghez való csatlakozás feltételeinek megteremtését. (Folytatás a 3. oldalon) és összeütközött a Budapest felé tartó Maestran-expresz- szel. Gáti Tamás a helyszínen életét vesztette. Az anyagi kár a gépkocsiban 300 ezer, a mozdonyban 100 ezer forint. Földgázzal üzemelnek az autóbuszok? Gépjármű gázprogram Kaposváron A gázautó már nem tiltott kísérlet, hanem követendő gyakorlat. A számítások szerint augusztus végén szeptember elején ezernél több autó járja az ország útjait gázmeghajtással. Ezek a kocsik lényegesen kisebb mértékben szennyezik a környezetet, és 30-50 százalékkal olcsóbban közlekednek, mint a benzin üzemű autók. (Folytatás 6. oldalon) Nemrég adták át Siófokon a 70/a jelzésű tehermentesítő főutat, mely 300 millió forintjába került a városnak. Az örömbe azonban már a használatba vétel legelső napján üröm vegyült; a lakosságot és az önkormányzatot A sokadik egyeztető tárgyaláson, képviselői meghallgatáson is túl vannak az érdekeltek a Nagyatád térségét és a déli határszélt is érintő telefon Nemcsak a község és a környék nyugalmát zavarta meg, hanem a hazai sajtónak is bőséges témát szolgáltatott az a Csákányban, 1992 szeptember 6-án történt eset, amelynek szövevényes szálait presztízsféltésből, korrupcióból, kishatalmi csatározásokból és nem utolsósorban bosszúszomjas indulatokból azóta is bosszantja, hogy a közlekedési minisztérium kitiltotta az útról a kerékpárosokat, s a jelzőlámpák működése sem épp a legjobban szabályozott. Lassítja a forgalmat. (Folytatás a 3. oldalon) ellátási gondok megoldásában. A Matáv ígért, de megoldást még mindig csak keresik az illetékesek. (Folytatás az 5. oldalon) szőtték. Az emlékezetes botrányt kavart ügyben tegnap a Marcali Városi Bíróság dr. Tóth Sándor vezette tanácsa. Az immár negyedik bírósági tárgyaláson hozott ítéletet magánlaksértés, súlyos testi sértés, illetve arra tett kísérlet és csoportos garázdaság bűntettében. (Folytatás a 3. oldalon) Fűrészlapok új technikával A Dunántúlon egyedülállóan modern az a hegesztő' berendezés amelyel a kaposvári Fűrész Szerviz kft készíti fűrészlapjait. Évente 4-5 millió forintért adnak el ebből a termékből az országba. Fotó: Kovács Tibor Nemzetközi konferencia Kaposváron Tudományos kapcsolatok országhatáron innen és túl Az állati termékek minősítése, a minőség javítása kulcskérdése a kibontakozó piacgazdaságnak és lényeges feltétele az európai integrációnak — hangzott el Kaposváron, a Pannon Agrártudományi Egyetem állattenyésztési karán. Tegnap délelőtt két napos nemzetközi szimpózium kezdődött itt, ahol a minőségi termelés kérdéseivel foglalkoznak a külföldi és hazai kutatók, tudósok. Expresszel ütközött a mikrobusz Szemesen Újabb tragikus baleset a fénysorompó tilos jelzésénél Elzárva a világtól — délutántól reggelig Háromfán Meghiúsult telefonremények Ingyen könyvvel támogatják a tanulókat Mindenki fellebbezett Pénzbüntetést kapott az „igazságtevő” csákányi polgármester \