Somogyi Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-02 / 204. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1993. szeptember 2., csütörtök A kiszámíthatóság szándéka Jeszenszky-interjú a Badische Zeitungban A kormány törvényalkotási menetrendje Novemberre várható az adótörvény módosítása Izraeli-palesztin aláírásidőzítés Nem valószínű, hogy a mostani tárgyalási fordulón sor kerül a zsidó állam és a PFSZ kölcsönös elismerésé­nek, illetve a kettejük között létrejött megállapodás alá­írására — mondta a Was­hingtonban tárgyaló Nabil Saat, a PFSZ-t vezető Jász- szer Arafat politikai tanács­adója. A kétoldalú ratifikálás így várhatóan egy hónapot késik, amelyet azzal indokolt, hogy a PFSZ vezető testüle­téinek éppen úgy jóvá kell hagynia a megállapodás­tervezetet, mint azt az izraeli kormány tette. Balás István lemondott Lemondott MDF-elnökségi tagságáról Balás István. Mint elmondta, döntésének az a legfőbb indoka, hogy a meg­választása óta eltelt nyolc hó­nap alatt nem tudott érdemi munkát folytatni, és a hamis látszat fenntartásához nem kívánja a nevét adni. Balás István további terveit illetően, arról még nem kívánt nyilat­kozni, hogy új pártot alapíta­nak-e ő és elvbarátai, de azt nem tagadta, hogy az új „for­mációnak” Zacsek Gyulához — aki a hírek szerint szintén lemondott MDF-elnökségi tagságáról — és a Monopoly- csoporthoz lesz köze. Nem várható EK-tagfelvétel Nem bővülhet új tagokkal az Európai Közösség véglege­sen, amíg jelenlegi intézmény- rendszerének jövőjét — lega­lábbis megközelítőleg — nem tisztázzák — jelentette ki a belga külügyminiszter, Willy Claes. A Tizenkettek tavaly júniusban döntöttek a jelenleg létező EK-intézményrendszer alapos felülvizsgálatáról. Ak­kor 1995 végében jelölték meg a határidőt az esedékes újítások kidolgozására és el­fogadására. Am mégsem ki­zárt, hogy egyes országok — mint például Ausztria, Finnor­szág, Svédország és Norvé­gia — belépése már 1995 ele­jére valósággá válik. Új határátkelő Bácsalmásnál Új határátkelő nyílt tegnap Bácsalmás és Bajmok kö­zött, a magyar-szerb határ- szakaszon. Kőműves József alezredes, a Határőrség he­lyettes szóvivője elmondta, hogy az új átkelőt gyalogo­san, kerékpárral és sze­mélyautóval egyaránt igénybe vehetik a két ország állampolgárai. A határállo­más szeptember 30-áig 8 és 18 óra között, október 1-jétől április 30-áig pedig 8 és 16 óra között tart nyitva. Nyugdíjba küldték az altábornagyot Für Lajos honvédelmi mi­niszter előterjesztésére — a hivatásos szolgálat felső kor­határának elérésével — szeptember 1-jei hatállyal Göncz Árpád köztársasági elnök megszüntette Kelemen József altábornagy szolgálati viszonyát és nyugállományba helyezte. Kelemen József, aki eddig helyettes államtit­kárként is dolgozott, várha­tóan továbbra is — immár ci­vilruhásként — betölti ezt a funkcióját, ugyanis beosztá­sából nem mentették fel. Budapest szorgalmazza, hogy az Európa Tanács a szlovákiai nemzetiségi poli­tikában tapasztalható ked­vezőtlen fejleményeket tartsa számon, és reagáljon szankciókkal. „A szlovák kormány eddigi lépései ellentétben állnak a Szlovákia európa tanácsi fel­vételéről szóló 6864-es számú dokumentummal, s bizonyít­ják: a felvétel kapcsán felme­rült aggályaink a szlovák nemzetiségi politika vonatko­zásában jogosak voltak. Ma­gyarország — mint az Európa Tanács tagja, Szlovákia szomszédja, valamint a Szlo­vákiában élő, a lakosság 12 százalékát kitevő magyar anyanemzete — erkölcsi és politikai kötelességének tartja, hogy következetesen kiálljon az Európa Tanács által meg­fogalmazott követelmények betartásáért. Ezért fontosnak tartjuk, hogy az Európa Ta­nács ellenőrző és szankciós mechanizmusa a lehető leg­hamarabb létrejöjjön és sike­res alkalmazást is nyerjen” — közölte Jeszenszky Géza ma­gyar külügyminiszter a frei- burgi Badische Zeitung szer­dai számában megjelent inter­jújában. A külügyminiszter a Ger­hard de Groot tollából megje­lent interjúban kijelentette: Magyarország magatartását az új Jugoszláviával szemben a válság kitörése óta az az akarat határozta meg, hogy a kapcsolatok kiegyensúlyozott és józan alapra helyeződje­nek, miközben a magyar poli­tika összhangban áll a nem­zetközi szervezetek határoza­taival. A magyar külügyi tárca irá­nyítója az interjú egy más ré­szében kifejtette: magyar megítélés szerint a boszniai háború elkerülhető lett volna, ha a válsággal foglalkozó szervezetek — a NATO-t is beleértve — időben és energi­kusan léptek volna fel. A kormány mai ülésén várhatóan jóváhagyja az őszi, illetve a jövő évi vá­lasztásokig terjedő törvény- alkotási programjavaslatát. Az első félévben 84 kor­mányelőterjesztésből 43-ban született törvény, illetve határo­zat. Az őszi programjavaslat ér­telmében a kormány október­ben kéri elfogadni többek kö­zött a honvédelmi és a rendőr­ségi törvényt, illetve a válasz­tási jogszabály módosítását. Novemberben kell megszület­nie az 1994-es költségvetésnek és az 1994-es vagyonpolitikai irányelveknek, illetve a módosí­tott adótörvényeknek. Az 1994-es választásokig feltétle­nül elfogadandó törvények sora a katonák szolgálati viszonyá­ról szóló jogszabállyal kezdődik és a nemzeti szabványosításról szóló törvénnyel végződik. A kormány minden bizony­nyal kibővíti az E-hitel fel­használási lehetőségét. Az előterjesztés szerint a Kincs­tári Vagyonkezelő Szervezet kezelésében lévő volt szovjet ingatlanok megvásárlása ese­tén a teljes nettó vételárra le­het E-hitelt igénybe venni az eddigi 50 százalék helyett. KÉRDŐJELEK Bűnös-e Jackson? Aligha csodálkozhatunk azon, hogy a világsajtó oly sok időt és teret szentel Mi­chael Jacksonnak. Hiszen a 35 éves popsztár — tetszik, nem tetszik — százmilliók számára bálvány, sőt van­nak, akiknek ennél is több. Nem tudom, bűnös-e Jack­son? Nem tudom, elköve­tett-e bármit azok közül a bű­nök közül, amelyekkel vádol­ják? Bűnözött-e valóban ön­maga ellen azzal ahogyan feketéből fehérré vedlett? Nem tudom, de szeretném ártatlannak hinni, mert hiszek abban, hogy művészet és nem más az, amivel meghó­dított egy nemzedéket. Hihetek-e Michael Jack­sonnak? Természetes, hogy védi magát. Magától érte­tődő, hogy a családja eskü­szik az ártatlanságára. Hihe- tek-e Liz Taylornak, aki szinte szentként tekint a világ e tarka dalosmadarára, miköz­ben őt magát is állandóan botrányok kerülgetik? Pedig szeretném remélni, hogy Jackson nem méltatlanul lett istene oly sok fiatalnak. De remélhetem-e, hogy va­laha is kiderül az igazság Jackson ügyeiben? Hisz hány elbizonytalanító példá­val találkoztunk az elmúlt év­tizedekben. Szívesen hin­ném, hogy Jackson nem lesz ilyen példa. Hadd örüljünk, ha örülhetünk eg/világsztár tisz­taságának. De azt is tudja meg a világ, ha méltatlanra pazarolta a szeretetet. Mert hiszem: senkinek sincs joga arra, hogy akár jó, akár rossz szándékkal el­kenje a valóságot bárkiről, aki fontos a világnak, bárki is az. Mert minden Michael Jack­sonnak tudnia kell: bálvány­nak lenni megkülönböztetett felelősség, méltatlan bál­vánnyá válni pedig az irtóz- tató bűnök egyik legnagyob­bika. Kocsis Tamás Olajügy Tolnában A háztartási tüzelőolajjal folytatott manipulációra de­rült fény Tolna megyében is, ilyen bűncselekmény ügyé­ben nyomoz a megyei rendőr-főkapitányság. Jelen­leg 10 gyanúsított van előze­tes letartóztatásban Szek- szárdon, kettő ellen pedig el­fogatóparancsot adtak ki — közölték a megyei főkapi­tányság tegnapi sajtótájékoz­tatóján. Ki mondta, hogy egy befektetés nem mobilizálható? A Lakossági Kincstárjegy az 1 éves lekötés előtt, már akár 2 hónap után is visszaváltható, és akkor is kamatozik. Jó tudni, hogy amikor Ön La­kossági Kincs­tárjegyet vásá­rol, és így egy évre megválik pénzétől, befektetése mégis köny- nyen mobilizálható. A Lakossági Kincstárjegy az 1 éves futamidő lejártának napján az egyik legkedvezőbb, 19%-os kamatot fizeti! Ha Önnek azonban ha­marabb van szüksége pénzére, akkor a Lakos­sági Kincstárjegyet már 2 hónap elteltével is visszaválthatja. És ami a legfontosabb: akkor is kamatozik! A Kincstárjegy állami értékpapír, így visszafi­zetését az állam garantálja. Az Ön követelése nem évül el, ezért bármely értékesítő fiók köte­les visszaváltani az Ön Kincstárjegyét. A Lakossági Kincstárjegy augusztus 23-tól folyamatosan kapható a Budapest Bank és az OTP fiókjaiban, valamint az értékpapír forgalma­zóknál. Ha tehát szeretné pénzét egyszerűen, rövid távra és jó hozamra befektetni, válassza a kézenfekvő megoldást! Forgalmazóhelyek: Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. 1052 Budapest, Deák F. u. 5. • Budapest Bank Rt. valamennyi fiókja OTP Bank Rt. kijelölt fiókjai • Budapest Bank Rt. Kaposvár, Fő u. 3. • Budapest Bank Rt. Balatonboglár, Dózsa Gy. u. 49. Budapest Bank Rt. Marcali, Rákóczi u. 16. • OTP Bank Rt. Kaposvár, Széchenyi tér 2. r % ^LLaMPAPÍK ♦] A KÉZENFEKVŐ

Next

/
Thumbnails
Contents