Somogyi Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-26 / 198. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP — KAPOSVÁR 1993. augusztus 26., csütörtök Adóbevételek az első félévben A kaposvári önkormányzat helyi adókivetéseinek ösz- szege 260 millió forint. Ked­vezően alakultak a helyi adó­bevételek az első félévben a megyeszékhelyen. Az ösz- szességében legjelentősebb iparűzési adóbevételek 20 százalékkal haladták meg a tervezettet. A kivetések reali­zálását bizonytalanná teszi, hogy évről évre nő a behajt­hatatlan tartozások összege, jelenleg meghaladja az 50 millió forintot. Homlokzatfelújítás a nagyteremig Az idén a nagyteremig ké­szül el a szerződött munka alapján a polgármesteri hiva­tal homlokzatának felújítása. A mintegy 10 millió forintos beruházás befejezésének határideje október középére várható. A beázás megszün­tetése érdekében azonban szükséges lenne a nagyte­rem homlokzatának az elké­szítése is. Felszín alatti vízkészletek A városban a vízhaszná­lati igények kielégítésének mind minőségi, mind meny- nyiségi korlátái vannak. A legjelentősebb felszín alatti készlet a felszín közeli ré­tegvíz, amely nem ivóvíz minőségű. Ennek oka a víz- fogyasztás felfutása a illetve a szennyvízkibocsátás nö­vekedése, valamint a mező- gazdasági és házi kerti in­tenzív műtrágya használat. A hasznosítható vízkészletet a fonyód-bélatelepi és a Kaposvár közötti felszíni eredetű vízátvezetés terve­zett rekonstrukciója növel­heti. A Dráva irányából tör­ténő vízbeszerzés jelenleg megoldhatatlan. Munkálatok a közlekedési iskolában Felújítják a közlekedési szakközépiskolát és kollégi­umot. Már elkészült az eme­leten a vizesblokkok felújí­tása, s készül a földszinti vi­zesblokkok rendbetétele is. Felújították a liftet is, s még a szünidő alatt elkészül a pad­lóburkolás is. A központi fűtés korszerűsítését folyamatosan végzik. A munkálatokkal év végére készülnek el. A beru­házás 11 millió forintba kerül. Korszerűbb gépek a város rendjéért Korszerű gépekkel tervezi felváltani az elavult, nagy rá­fordítások árán működtete- hetőeket a Városgazdálko­dási Rt. A gépek egy részét már üzembe helyezték. A korszerű eszközök között van személy illetve hulla­dékszállító gép, konténer- szállító, szemétszállító és fűnyírógép is. \ Ipari légszennyezés Az ipari füstkibocsájtás éves szinten összesített ada­tai szerint Kaposvár légteré­ben többek között 1071 tonna kén-dioxid, 1006 tonna szén­dioxid, 394 tonna szilárd por, 64 tonna korom van, melyek az emberi egészségre külön­böző formában károsak. Az adatok a magyarországi vá­rosok adataihoz képest azonban alacsonyabbak, többek között azért, mert a meteorológiai viszonyok ked­vezően hatnak a levegő minőségének alakulására. Az asztalitenisz lett a „házastársa” Varga János nem a kis kau- csuklabdával kötött barátsá­got: a focit kergette napestig. Igaz, nem lett nagy játékos, de neki nem is ez volt a fontos. Sportvezetői szárnypórbálga- tásai is a labdarúgáshoz kap­csolódnak: az egykori MTE-Petőfinél intézősködött. Annak, hogy engedett a kis fehér kaucsuklabda csábítá­sának egyszerű az oka. Az if­jabb Varga János ugyanis fity- tyet hányt a hagyománynak és a zöld gyep helyett a zöld asz­talt választotta. Egy apa a gyermekéért a legnagyobb szerelméről is képes lemon­dani. A VBKM Vasas elnöksé­gében képviselte az asztalite­niszt, s amikor a szakosztály a Rákóczihoz került Varga Já­nost is „könyvjóváírással" vet­ték át. Varga János azóta is első számú vezetője az NB l-es férficsapatnak, együtt menetelt a játékosokkal a Ka- posplasthoz, majd alakított önálló klubot Kapos Zselic néven. — Mi is pontosan a fel­adata? — Egyszerűbb volna felso­rolni, hogy mivel nem foglal­kozom az utóbbi időben — mondja nevetve. — Az elnöki teendőim mellett voltam én itt már edző, culáger, lakatos, villanyszerelő, karbantartó, takarító, hogy csak a legfon­tosabbakat soroljam. Azok közé tartozom, akik azért fize­tik a tagsági díjat, hogy társa­dalmi munkában dolgozhas­sanak. — Magányos ma a sport­vezető? — Gyakorta érzem úgy, hogy egy nagy sivár puszta közepén állok, ahol hiába kiál­tok, s nincs, aki meghallja. — Amint tudom, mégsem „elégedett” meg ezzel az egyetlen vezetői funkcióval, mert elvállalta a Kaposvári Sportegyesületek Szövet­ségének elnöki posztját is. Újabb gondokat vett a nya­kába. — Igen, rám esett a klubve­zetők választása, de hát rokon problémákat kell megolda­nunk, hiszen valamennyi klu­bot ugyanazok a gondok feszí­tik. — Aki ilyen régóta él a magyar sport vérkeringésé­ben, óhatatlanul is össze­hasonlításokat végez. Ré­Varga János, a kaposvári sportegyesületek szövetségének elnöke Somogy megye sportdíját kapta a megyei közgyű­léstől (Fotó: Kovács Tibor) gén azért könnyebb dol­ga volt egy sportvezetőnek. — Lényegesen. A gazda­sági vezetők ajtaja előbb ki­nyílt, és volt lehetőségük, s fő­leg pénzük a sport finanszíro­zására. Az egyesületek szilárd anyagi bázisra épültek. Ma többnyire az üres kalapból kell elővarázsolni a pénzt. — Klubja évek óta nehéz­ségekkel küzd, mégis mindez ideig talpon maradt. Varga János tehát bűvész? — Nem, nem vagyok az, csak megmaradt az a „rossz” tulajdonságom, hogy imádom a sportot és tisztában vagyok azzal, ha mi visszavonulnánk, nem akadna aki a helyünkbe lépjen. — Ön szinte a semmiből — maradjunk a szónál — „összevarázsolt” egy remek kis sportcsarnokot. Gondo­lom, ez is láncként köti az asztaliteniszhez. — Én azt a csarnokot az életművemnek tekintem. Volt hárommillió forintunk és abból építettünk egy nyolcmillió fo­rintot érő létesítményt. Veze­tők, versenyzők, szülők és az asztalitenisszel rokonszenve- zők, hihetetlen sokat dolgoz­tunk rajta, de megérte. Meg­győződésem, ha az akkor nem kerül tető alá, ma már nincs férfi asztaliteniszsport Kaposváron. — Hogyan látja a jövőt? — Érzem, hogy lesz kiút a magyar sport számára is. Jutási Róbert Kaposvári uborka A kultúra, a művelődés kertje nem érlel szezonális termést, ám Kaposvár kivétel: uborka zsákszámra termett. A kapos­vári nyár aszálya meg is keserítette. Nem képes a város arra, hogy a folyamatosságot biztosítsa a művelődésben. Mintha a tavaszi fesztivál ki­szívta volna a kultúra ritkán gondozott talajának minden ere­jét. Művészeti együtteseink, eme kert ritka virágai a locsolás (anyagi támogatás) csörgedező csapjai ellenére is ki-kivirultak, hogy bizonyosságot szolgáltas­sanak: az elvetett mag nem ve­szett kárba. A kaposvári nyár kulturális kí­nálata szegényes volt. Nem az „ünnepi” rendezvényeket hiá­nyolhatjuk, hiszen ellentmon­dásba is keverednénk, mivel minden kulturális megnyilvánu­lás magában hordozza azt. A szellem megdicsőülése egy könyv elolvasása, egy hangver­seny meghallgatása, kiállítás megtekintése, részvétel a szín­házi előadáson. Mindig is a pénzszűkére hi­vatkozott a város, ha a kulturális élet elmaradottságára mutat­tunk rá. Szerencsére együttese­ink javarésze, ha nehezen is, megőrizte működőképességét, ám szerepeltetésük kiművelt koncepció híjján nem kielégítő. Több neves együttesünk megfordult a nyáron a „világ­ban”; a meghívásért, a sikerért meg is dolgoztak, érdemük sze­rint képviselték Somogy, Ka­posvár művészeti értékeit. El­lenben elmaradt a nyáron Ka­posvár polgárainak és az ide lá­togató vendégeknek az igényes program szervezése. Több in­tézmény is rákényszerült a munkatársak meghosszabbo­dott szabadságának a kiadá­sára, be is zártak. A munka- szervezés alapos megreformá­lásával talán ezen is lehetne vál­toztatni. Valójában a szentjakabi nyár programját élvezhettük, bent a város a hőségtől és az unalom­tól szédelgett. Mire vezethetjük vissza a ka­posvári nyár kulturális aszályát? Arra a szemléletre (is), hogy a hatvanas-hetvenes években el­burjánzott úgynevezett „nagy- rendezvények” kerültek elő­térbe. Várhatjuk az őszt, amiko- ris Kaposváron megint lesz szü­reti mulatság, látvány és szóra­kozási lehetőség. Miről beszélnek azok a friss adatok, amelyeket a városi és megyi könyvtár közölt az intéz­mény nyári látogatottságának hirtelen megemelkedéséről? Ar­ról, hogy van igény a művelő­désre a városban. A könyvtár lá­togatottsága a múlt év hasonló időszakához képest megkétsze­reződött! Igaz, a legolcsóbb mű­velődési lehetőség, ám mögötte az igény is felfedezhető. Ennek az igénynek a kielégítésével maradt adósa a város polgárai­nak. Horányi Barna A pihenés szigete Kellene egy ivókút — Csak az a kutyapiszok A Berzsenyi park kedvelt sétahelye sok kisgyerekes szülőnek, idősebb ember­nek. A kőasztaloknál kisebb csoportok naponta találkoz­nak. Beszélgetnek, kártyáz­nak, megvitatják az „élet dol­gait”. — Jól érzik magukat a parkban? — Jó, hogy itt van Kapos­vár szívében ez a park — mondja Manduk Elemér nyugdíjas —, de több prob­léma is van vele. Többször megrongálták a padokat, karbantartásukkal pedig nem nagyon törődnek. Ugyanez történt a virágágyásokkal is. — Kár, hogy a szökőkút sem működik — veszi át a szót Farkas János, aki ugyan­csak nyugdíjas. — Nyáron ugyanis ez kellemesen hűtötte a levegőt. Kovács Gyula szerint hasz­nos lenne egy ivókút, s egy il­lemhely is elkelne. Ezzel a többiek is egyetér­tettek. — Tudja, min kellene változ­tatni? — kérdezi Farkas Já­nos. Felel is a kérdésre: — Az emberek magatartásán. Ve­szélyesek azok a kerékpáro­sok, akik itt száguldoznak, mit sem törődve az itt lévőkkel. De a kutyások sem takarítják el, amit odapiszkítottak kedven­ceik. — Mit jelent maguknak ez a park? — A pihenést, a nyugalmat — mondja Kovács Gyula. — Nekem a csendet, a ba­ráti társaságot — feleli Farkas János. (Harsányi) Kedvezményes hitel és támogatás a vállalkozóknak Kaposvár megyei jogú város éves költségvetésében hatá­rozza meg, hogy milyen ösz- szeggel támogatja a vállalko­zásokat, a munkahelyteremtő beruházásokat. A kezdemé­nyezés óta eltelt közel két éve alatt eddig igencsak kevesen vették igénybe a lehetőséget. Ennek oka az, hogy nem tud­ják: milyen célból, mekkora hi­telhez és egyéb kedvezmény­hez lehet jutni. Az önkormányzati támoga­tásnak sokféle formája van. Termelő és szolgáltató jellegű vállalkozások részére ked­vezményesen adnak el, illetve bérbe ingatlanokat. Meghatá­rozott feltételek esetén az ön- kormányzat is részt vesz ap­porttal vagy egyéb módon el­sősorban termelő jellegű vál­lalkozásokban, a munkahely­teremtő beruházásokat pedig pénzügyileg is támogatja. Azt a vállalkozót, aki az önkor­mányzati vagyon felhasználá­sával legalább 20 teljes mun­kaidőben foglalkoztatott mun­kavállalót három éven keresz­tül foglalkoztat, az önkor­mányzat 50 százalékos bérleti díj kedvezményben részesíti. Ha a vállalkozó új szolgálta­tást, iparágat honosít meg és több mint ötven személyt fog­lalkoztat, ingyenesen vagy kedvezményesen juthat ön- kormányzati vagyonhoz. A vállalkozástámogatási alap felhasználásáról a vállal­kozási és gazdasági bizottság dönt, amely kizárólag Kapos­vár közigazgatási területén te­lephellyel rendelkező vállalko­zók támogatására használ­ható föl. A minimum 200 ma­ximum 500 ezer forint ked­vezményes kamatú kölcsön mindenekelőtt induló, terme­lési célú, valamint munkahely­teremtő beruházásokra, alap­ellátást szolgáló üzlet, műhely építésére és bővítésére szol­gál. A futamidő legfeljebb 5 év, és a törlesztés megkezdé­sére két év türelmi idő adható. A kérelmeket a polgármesteri hivatal vállalkozási irodájához kell benyújtani. (Lengyel) Szúrja a szemünket... Lassan vége az idegenforgalmi szezonnak, de a bel­városi Nagyboldogasszony székesegyház Kossuth tér felőli oldalán levő Szent István díszkutat fényképezők egy-egy felvételére odakerül a rozsda marta vasoszlop is, tartóláncaival együtt. A megoldás aligha költségve­tési tétel... (Fotó: Király J. Béla) Területek kutyafuttatásra Nemrégiben módosította a kaposvári önkormányzat a kutyafuttatásra kijelölt he­lyeket. A Toldi-lakótelepi zöldterületen csak a Szondi utcától nyugatra és az Apeh-irodaháztól északra fekvő mintegy 300 méter hosszú területen lehet au­gusztus közepétől kutyát fut­tatni. Újabb területtel bővült a sétáltatás lehetősége a Kinizsi-lakótelepi garázsvá­rostól nyugatra a patak par­tig elterülő mintegy 900 mé­ter hosszú területrésszel. így az előbb említettek mellett a városban a keceli bejárótól a Kapos partig ter­jedő szakaszon, a cseri park erdős részén, a Búzavirág utcától északra, a lőtéri ku­tyatanpályán, a Béla király utca, Malomárok, Kapos-csa- torna által határolt részen, A Gilice utca mentén a Ka- pos-parton, a Kemping utcá­tól nyugatra az árokparton, az Árpád utca — felüljáró — patak mellett, valamint a Szi­getvári utcai téglagödörben lehet kutyát futtatni. i t

Next

/
Thumbnails
Contents