Somogyi Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)
1993-08-25 / 197. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEINK VILÁGA 1993. augusztus 25., szerda Nyár végén, még egyszer Hogy milyen a strand, a fürdés, a napozás — életemben először ezen a nyáron ismertem meg. Mondhatom: nagyszerű dolog! Reggeltől délutánig egy pokrócon heverészünk, játszunk Anyuval, Apuval. Néha birkózunk is. Apu hagyja, hogy én legyek az erősebb... Jó ez a nyár! Együtt vagyunk! De ahogy hallom, a nyárnak nemsokára vége! Kár! A kis játékmackó A játékmackó szerényen ült a kirakat sarkában, a legalsó polcon. Onnan nézte az utca forgatagát, az embereket, a gyerekeket, akik rácsodálkoztak a kirakat közepén elhelyezett távirányításos autókra, a zenélő babákra. A játékmackó már régóta volt a kirakat lakója. Ahányszor átrendezték a kirakatot, valahogy róla mindig elfeledkeztek. Rosszúl esett neki a mellőzés, olykor vágyakozva nézte a csillogó-villogó játékcsodákat és megdöbbent azon: bizony ő éri a legkevesebbet. A többiek ezért nem vesznek tudomást róla, csak arról fecsegnek: milyen fényes, nagyszerű, gazdag környezetbe kerülnek majd, ahol mindig-tükörtiszta parkettán lehet gurulni majd. A játékok a terveikről, a vágyaikról beszéltek, a kis- mackó meg hallgatott. Ő nem álmodozott gazdagságról, fényes pályafutásról. Akkor volt boldog igazán, mikor látta a kirakatüvegen túli gyerekarcokat, ahogy nézegetik a sok szép játékot. Csak ült a sarokban, — közben a csillogó játékokat sorra elvitték mellőle, de őt nem emelte ki senki. Egy délelőtt aztán váratlan dolog történt. Hirtelen a levegőbe emelték, bevitték a boltba, és letették egy fekete hajú kislány elé a pultra. — Kicsit piszkos már — mondta a boltos, — de félárért odaadom! — Nem is lenne több pénzem! — mondta a kislány, és magához ölelte a kismacit. Fizetett, és boldogan szaladt ki a boltból. A közeli parkban leült egy padra, új barátját ölébe ültette és mesélni kezdett neki: — Engem Annamáriának hívnak, de általában Cserebogárnak becéznek. Tudod, nekem nincs anyukám, apukám, árva vagyok! Kedves öreg keresztanyám nevel. Jaj, Maci! De sokáig vártam, rád! -Lassan gyűlt ősze a pénz, hogy megvehesselek! De biztos vagyok benne, hogy Te vagy, Te leszel a legjobb barátom! Majd megfürdetlek, varrók neked új ruhát, és minden nap együtt fogunk játszani! A kis játékmackó csak nézte, nézte a kislány boldog arcát. Közben arra gondolt, lám mégsem minden a gazdagság! Az alsó polcon porosodó játékmackónak is megérkezhet az igazi öröm, szeretet. Szarka Zoltán A néma fiókák Szőlőtetejezés közben az eléggé elsűrüsödött levél- dzsungelben bukkantunk rá a feleségemmel egy madárfészekre egy kordonkaron. Ráadásul a fészek nem volt üres; egymáshoz bújva, apró pihés élőlények mocorogtak a fészek mélyén. Hamarosan kiderült, a kerti rozsdafarkú választotta, a földtől alig egy méternyire ezt a nem éppen „macskabiztos’’ helyet. A madárfiókák általában hangosak, magamban el is temettem a kis rozsdafarkú palántákat, hiszen ha csicseregni kezdenek, az a halálukat jelenti. Ők azonban némán, szinte mozdutalanul pihegtek a fészekben. A kóbormacskák jöttek-mentek a szőlősorok között, de a nagylombú tőke közül soha egy hang sem hallatszott. Hosszú ideig figyeltem ezt a fészket. És titok marad számomra a fiókák némasága. Vájjon az ösztönük, netán anyjuk intése késztette őket némaságra? Most várom, mi következik majd. Hiszen a fiókáknak el kell szakadni majd a földközelből, meg kell tanulni repülni. Lesem őket, és kiváncsi vagyok arra is, hogy mikor szólalnak majd meg... (Kerner) Tücsök Dani a cinkebálon Erdő mögött, hegyen túl, egy csobogó patak partján Cinke Cini egy nagy testű tücsköt fogott. Nagyon megörült neki, és vidáman mondta: — Épp ma lesz a cinkebál, megesszük a lakomán. Amint hazaért vele, Cili, a nénje megkérdezte: — Hoztál-e jó csemegét? Hadd kóstoljam meg elébb! — Patak partján jártam, nézd, mit találtam! — mutatja Cini a csőrében kapálózó tücsköt. — Ez lesz a jó falat, senki éhen nem marad! Cili elámult a tücsök láttán. — De hiszen ez senki más, mint Tücsök Dani, a prímás! Óh, te bolond hajadon, ereszd nyomban szabadon! Mert a réten egyedül a legszebben hegedűi. Inkább hívd meg a bálra, hogy a táncot nótázza! Cinke Cini azonnyomban elengedte a tücsköt, rátette egy levélkére, és nagy szá- nom-bánommal mondogatta: — Ejnye, mi volt énvelem? Bizony szörnyen szégyellem, s be kell mindjárt vallani: tévedés volt ez, Dani! Ezer pardon és bocsánat, jóváteszem a hibámat, s meghívlak a cinkebálra, uzsonnára, vacsorára, táncpergető muzsikára. Tücsök Dani előbb nyújtózkodott egyet, hogy megtudja épek-e a csontjai, mert Cini csőre bizony erősen oldalba nyomta. Ám nem volt semmi baj és máris szaladt: — Csak a hegedűmért futok, aztán jövök ahogy tudok! Ótthon előbb frakkba vágta magát, kipederte bajszát, majd fogta a hegedűjét és úgy jelent meg a cinkebálon. Volt is ott már nagy vigalom! Eljött sok szép úri nép, sárga, piros, barna, kék, mindenik tolla úgy ragyogott, mint az égen a csillagok. Pompás lakoma volt, melyet tánc követett. Hanem Dani a legszebb nótákat Cinke Cili fülébe húzta, hálából, hogy szabadon engedte. Egyszercsak hirtelen elhallgatott a hegedű muzsikája. Cini hiába érdeklődött: mi a baj Dani úr? Talán elszakadt a húr? De Dani nem felelt, nem volt sehol. Végül a falánk Szarka Tóni bevallotta, hogy annyira tetszett a muzsika, hogy bekapta a prímást. Ezen mindenki elszomorodott, Cini meg keserves könnyeket hullatott. Óvodássarok Készítsetek csigabigát Vegyetek egy sajtosdobozt, vonjátok be fehér vagy színes papírral, de az oldalát is. Ha kész, filc-tollal rajzoljátok rá a csigabiga vonalát is. Végül ragasszátok rá egy kartonlapból kivágott csíkra. Hogy még igazibb formája legyen, ragaszthattok rá „szarvakat” is. ZALÁN TIBOR Zümmögi vacsorája Szállá alá havasokból zúgva az erdei Tündér. Várja a vizimanóknál telve, rotyogva a kondér. Zümmögi látja a Tündért, szállna utána, de szárnyát ólmos erő lekötözte; ülve marad a virágján. Elpanaszolja a sásnak, mennyire mostoha sorsa. Béka Benő kiabálja: „így jön a kopp is a hoppra!” Száll havasokba a Tündér, vizimanók kara védi. Zümmögi sírva fakad lent: volt vacsora, de csak „égi”! Mit jelképez a kígyó? A gyógyítás őstörténetében a legintelligensebb állat a kígyó. Mind a mai napig a kígyó a gyógyszertárak jelképe. Ellenőrizni tudja saját testsúlyát, és szükség esetén, akár negyven napos böjttel is fiatalítja magát. A bőrüket levedlő kígyókban elődeink az örök megújhodást vélték felfedezni, abban a hitben, hogy minden vedléskor a kígyó újjászületik, így betegségnek, halálnak nincs hatalma felette. Állatok és tévhitek Az éneklő hattyútól a tűzoltó szalamandráig Induló sorozatunkban állatokról szóló történeteket mutatunk be. Megtudhatjuk majd, hogy okos állat-e a krokodil, valóban olyan vastag bőre van a vízilónak, hogy a vadászpuska golyója sem tud áthatolni rajta, milyen összefüggés van az énekes hattyú dala és a dalköltészet között, tud-e sebet kötözni az erdei szalonka. Megismerhetik majd a kőbe zárt béka történetét, a „tűzoltó” szalamandrát, a kígyóhoz fűződő varázslatos legendák eredetét, a kaméleon színveáltozásának megyarázatát, időjárásjelző állatokat, az éneklő kutyát, valamint a földkerekség legbutább négylábúját, a teknősöket. A dalköltészet és a hattyúdal A dalköltészetet kedvelők körében gyakran emlegetik azt a kimondhatatlan és felülmúlhatatlan szépségű utolsó dalt, amellyel a közeli halálát megérző hattyú az élettől búcsúzik. De vajon hogyan tudhatná a hattyú, hogy mikor és milyen ragadozó formájában csap le rá a végzet? Mert aggkori gyön- geségben kevés madár pusztul el. Legkevésbé éppen a hattyúfélék, noha általában a hosszú életű madarak közé tartoznak. Ha pedig az éhhalál bekövetkezte előtt hallatott hangjára gondolunk, amelyről az irodalomban oly magasztosan szólnak, Chernelre hivatkozhatunk, aki szó szerint ezt írja: „A haldokló hattyú sem énekel, bár utolsó hörgése csengő, mint minden szólása.” Több neves kutató dicséri az énekes hattyú érces, harangok hangjához hasonló énekét. Ezzel szemben Naumann, a tudományos madártan megalapozója az énekes hattyúk hangját közelről inkább érdes, átható és nem kellemes hangzásúnak mondja. Távolról azonban, főleg ha egyszerre többen szólnak, szerinte is kellemes csengésű. Az arany középúton tartó Homeyer ítélete állhat talán legközelebb az igazsághoz, aki szerint a hattyú „szava” jóhangzású ugyan, de dallamos éneklésnek nem mondható. Végülis készséggel elismerhetjük, hogy költői képzelőtehetséggel megáldott és esetleg a zenéhez sem sokat értő emberek nem egészen minden alap nélkül hivatkozhatnak a hattyúdal elbájoló és szívhez szóló szépségeire. (ABC-Europress) A gazdival a szabadba Egy új sportdivat van kialakulóban, melynek máris számos kutyatulajdonos a híve. A divat a nyolcvanas években az USA-ból indult, mely egyfajta „kutyás jogging”. Az új sport neve „Walking” (séta), az egészséges, sérülésmentes testmozgás a filozófiája. Naponta kétszer húsz perc, a hétvégeken kétszer egy-egy óra séta kutyával, a teljes szellemi, idegrendszeri lazítás, a szellemi és fizikai erőnlét megőrzésének új formája. A hétvégi sportos sétához lehetőleg természetes környezetet, hegyes, völgyes, erdős területet keressünk. Boldoggá teszi a kutyát, ha a kirándulás közben fadarabot, labdát dobálunk neki, ami kielégíti a mozgás- és játékigényét. A sétálás egészséges hatásának a titka a rendszerességben rejlik. Nincsen rossz idő, csak rossz öltözék van. Az egészséges kutyák esős, havas időben is szeretnek a szabadban lenni. Ha viszont nedves időben sétálunk az állattal, hazatérés után dörzsöljük le alaposan száraz törölközővel. Ügyeljünk arra is, hogy séta közben adjunk lehetőséget a kutyának arra, hogy szembejövő ebtársait üdvözölhesse, a szagnyomokat megvizsgálhassa. A bezárt, rohanó városi életben a kutya nemcsak barát, hanem igazi társ a testi erőnlét megőrzésében is. < <