Somogyi Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-28 / 148. szám
1993. június 28., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Szent Lászlóra emlékezett Somogyvár Az érdeklődők szórakoztatására szombaton délután kispályás labdarúgó mérkőzéseket, majd rendőrségi bemutatót tartottak. A vásártéren délután megrendezett „roncsderbi” szépszámú közönség előtt zajlott. Az első nap programját a Vikár Béla kórus hangversenye zárta a Mária Magdolna templomban. Tegnap reggel több helyen térzene ébresztette a helybelieket, majd délelőtt dr. Szemes József címzetes so- mogyvári apát celebrált szentmisét, mintegy 300 hívő előtt a bencés bazilika romterületén. Ezután dr. Gaál Antal országgyűlési képviselővel, dr. Gyenis István somogyvári polgármesterrel, illetőleg dr. Szemes Józseffel élükön az egyházi személyiségek helyezték el a kegyelet koszorúit Szent László síremlékénél. A somogyvári ünnepség második napjának délutánja a szórakozás és a sport jegyében telt el. A kastélypark szabadtéri színpadán néptáncosok tartottak bemutatót. (kun. g.) Fonyód és Leipheim testvérvárosok Ünnepi nyilvános képviselő-testületi ülést tartottak szombaton a fonyódi középiskolai kollégium belső udvarán. A szokatlan, helyszínválasztást az indokolta, hogy ekkor írták alá a Fo- nyód-Leipheim között létrejött testvérvárosi kapcsolat dokumentumait. Az ünnepi alkalomra négytagú küldöttség érkezett a németországi városkából, élén Gerhard Hartmann polgármesterrel. A külföldi vendégeket és a szépszámú hazai érdeklődőt a Városi Ijúsági Fúvós Zenekar játéka köszöntötte, majd Horváth Gábor, Fonyód város polgármestere mondott köszöntő szavakat. Emlékezetette a jelenlévőket a két város közötti kapcsolat eddigi alakulására. Ezeket mindkét fél részéről kedvezőnek ítélték meg, így határozták el, hogy partneri kapcsolatra lépnek egymással. S az erről szóló első dokumentumot április 29-én már aláírták a Duna-menti németországi városkában, valóban érvényessé és „hivatalossá” pedig a mostani aláírással lesznek a kapcsolatok. Válaszbeszédében Gerhard Hartmann a szót magyarra fordítva mondta: — A partnervárosi kapcsolat felvételéről szóló dokumentum aláírásával, képletesen szólva, mi most egy kis palántát ültetünk el. Kívánom, hogy erőteljes fává terebélyesedjék, városaink polgárainak hasznára és mindenkori kedvtelésére... Ezek után már csak a dokunentumok aláírása maradt hátra, majd a polgármesterek megajándékozták egymást városuk zászlójával, és ezzel Fonyód és Leipheim hivatalosan is testvérvárosok lettek. Csiky Kiss Erika „Nem lehet többé olyan ideológia, ami Auschwitzba vezet” Magyarok Nagyasszonyáról nevezték el a jákói templomot Szentelés 50 év után Határőrünnep Nagykanizsán Fél év alatt ezer határsértő Járőrök a somogyi zöldhatáron (Fotó: Lang Róbert) Kádis-ima a mártírokért — Nem lehet, hogy embernek ember legyen a farkasa. Nem lehet, nem szabad felejteni. Emlékezni és emlékeztetni kell. — Ezt Landeszmann György főrabbi mondta tegnap azon a gyászünnepségen, amelyet a megyeszékhelyről, valamint a megyéből 49 éve haláltáborokba hurcolt magyarországi zsidók emlékére rendeztek Kaposváron. A megemlékezés az egykori Berzsenyi utcai gettónál kezdődött, ahol ma emlékmű áll, s mint felkiáltójel figyelmeztet a szomorú, soha nem feledhető eseményre. E helyről indult utolsó útjára 1944. júniusának végén 5200 ártatlan, hite és származása miatt emberségében megalázott zsidó. A kaposvári hitközség életben maradt tagjai, a szüleiktől, nagy- szüleiktől megfosztottak e helyütt közös imát mondtak a deportálás áldozatául esett szeretteikért. A gyászünnepség ezután a kaposvári izraelita temetőben, a nemrég helyreállított, Auschwitzi idéző emlékműnél folytatódott. A szent helynél, középütt az urnával, amely a hírhedt haláltáborban elhunytak hamvait tartalmazza. Sándor György New York-i kántor héber dalai kíséretében itt Landszemann György mondott beszédet. A főrabbi a hazai hírek között minap feltűnt, s a bibliai képek között szereplő sáskajáráshoz hasonlította a fasizmust, a „náci őrületet”, a holocaustot. Mint mondta: a sáskákra oda kell figyelni, mert nem elégszenek meg azzal, amit már letaroltak. Beszéde után a gyászolók emondták a kádis imát, majd városi és megyei vezetők, pártok képviselői körében elhelyezték a kegyelet koszorúit. Jákó istenhívő katolikusai bő fél évszázaddal a templomszentelés eredetileg elképzelt időpontja után immár egy megáldott és felszentelt templomot tudhatnak magukénak. Az adakozó híveknek, az önkormányzatnak, a volt téesznek, s külföldi segítségnek köszönhetően Balás Béla, az egyházmegye püspöke tegnap felszentelhette a katolikus templomot, amely a Magyarok Nagyasszonya nevet viseli. A püspökatya, akit megérkezésekor a templom előtt gyerekek köszöntöttek, szent beszédében örömének adott hangot, hogy a templom megépülhetett. Balás Béla buzdított a szent gyónás gyakori tartására, amely mint mondta: egy-egy nagy szippantás a friss levegőből. Felhívta a hívek figyelmét arra is, hogy vigyázzanak gyerekeikre, tegyenek sokat azért, hogy jól érezzék magukat a szülőfalujukban. Balás püspök szent miséje után Péterfi László, az egyházközség elnöke szólt a hallgatósághoz. (Folytatás az 1. oldalról) Leginkább a gyerekeknek tetszett a program. Ki-be mászkálhattak a harci eszközökbe, figyelemmel kísérhették az önvédelmi bemutatót, nyeremények reményében vehettek részt a különféle sportversenyekben és a számítógépes bemutatón. A felnőttekről sem feledkeztek meg a rendezők: aki úgy gondolta, akár a vérnyomását is megmérethette, ingyen, ebédre pedig a beélesített gulyáságyukban fortyogott a bab és a csülök. A sajtótájékoztatón Czifra József alezredestől, megbízott igazgatótól azt is megtudtuk, hogy működési területükön, a szlovén-magyar és a hor- vát-magyar határszakaszokon január 1-től június 23-ig 1002 határsértő mozgott, míg tavaly egész évben összesen 446. Jelentősen megnőtt a határsértők aktivitása a magyar — szlovén határszakaszon. A regisztrált esetek 87 százaléka itt követte el tettét. A 901 határsértő közüJ Szlovéniába és Horvátországba 809 személynek nem sikerült átjutni, míg 92-en elkövették a tiltott határsértést. Az elkövetőket a szomszédos határőrizeti szervek elfogták, majd átadták. A két szomszédos országból 101 személy próbált illegálisan beszökni, közülük 90 személyt az útlle- vélkezelők, illetve a járőrök fogtak el. A határsértők több mint háromnegyede román állampolgár, de volt köztük magyar, kínai, orosz, ukrán, sri-lankai, szlovák és bolgár is. 6 személy ellen embercsempészés miatt indítottak eljárást. Az igazgatóság határátkelő- helyein az idén eddig két és félmillió személyt és mintegy 870 ezer közúti, vasúti és légi járművet léptettek át. A személyforgalom több mint háromszorosára, a járműforgalom a múlt év hasonló időszakához képest a kétszeresére nőtt. A forgalom eloszlása egyenetlen, gondot elsősorban — az infrastruktúra elmaradottsága miatt — Rédics okoz. Azt is megtudtuk: az újabb feladatokra is felkészültek határőreink, többek között a kábítószercsempészek elleni „harcra”. A nagyrészt hivatásos állomány biztonságos körülmények között és hatékonyan őrzi határainkat. (Lengyel) Hálaadó nap Jádon A Somogyjádi Református Templom alapkőletételének 200 éves évfordulójára emlékezve ünnepi istentiszteletre gyűltek össze a somogyjádi és környékbeli felekezet tagjai tegnap. A Hálaadó napon dr. Márkus Mihály, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. A meghívottak között volt dr. Kálmán Attila, a művelődési minisztérium politikai államtitkára, az egyházkerület gondnoka, és Moses Latuheru, a somogyjádi református felekezet holland társfelekezetének elnöke. Az ünnepélyességet a Zákányi Zsolt karnagy vezette kaposvári Vikár Béla Vegyeskar és a helyi iskola énekkarának szereplése emelte. Rendőrségi razzia a Balaton-parton (Folytatás az 1. oldalról) Aztán a rendőrök bevágódtak a szirénás vagy megkülönböztetett jelzések nélküli autóba, s a járőrök is útnak indultak. Tíz perc múlva a kivilágítat- lan Kinizsi utcában, a kertmozi és a kikötő között, ahol máskor alig lehet nyugodtan közlekedni a „széplányok és rossz fiúk” sokasága miatt, csak néhány sétálgató üdülőt találtak. Kicsivel odébb már fölállították az ellenőrző pontot, melyen egyetlen gépjármű sem mehet át tüzetes vizsgálódás nélkül. — Hagyd itt a kocsit haver, tele a város szondáztató rendőrökkel — figyelmeztették már kora délután egymást az iddogáló sofőrök a siófoki Bagolyvár sörözőben. Este tíz órára, amikor Kardos István százados osztályvezető megvonta a közlekedési razzia mérlegét, kiderült: nyolcán nem mondtak le az alkoholról vezetés közben sem. A terület ellenőrzése délután 3 órakor kezdődött, amikor április 20-a óta először szakadni kezdett az eső. Nagy Zoltán főhadnagy különítmény parancsnok, Paksi Gyula törzszászlós, és Halász István gyakorló szolgálatos őrmester a szekszárdi főúton a sztráda- híd alá húzódva védték magukat a felhőszakadástól. — Sokszor megérzés alapján állítjuk meg a gépjárműveket — mondta Nagy zoltán. — De a márkás nyugati autókat mindet megnézzük, mert szaporodnak a lopások. Az első két órában csak egy autóst kellett figyelmeztetnünk 500 forintért, mert nem égett gé- kocsijának baloldali világítása. Kardos István százados összeszámolta: 239 igazoltatást eszközöltek. A trafipax 120 ezer forintnyi büntetést fotózott össze. Az ilyen akciók eredménye az is, hogy javul a közlekedők figyelme; legtöbbször már bekapcsolják a biztonsági öveket, és maguknál hordják a szükséges iratokat. Tegnap hajnalban aztán végétért a közbiztonsági akció is. Mint arról a siófoki rendőrfőkapitányság ügyeletes tisztje tájékoztatott: több mint 600 személyt, gépkocsit ellenőriztek. Találtak egy hamisított vezetői engedélyt, elfogtak egy körözött személyt és 9 bejelentést tettek. Kényszerítő eszközök (bilincs, spray, gumibot) alkalmazására nem volt szükség. — Olyan ez mint a horgászat mondta még az ügyeletes tiszt. — Szakértelem mellett szerencse is kell hozzá. A bűnözők sem estek a fejükre, s ahogyan mi őket, ők bennünket figyelnek. Ha razziára kerül sor, gyorsan figyelmeztetik egymást... Czene Attila Csaknem 22 millió a szakképzésre A költségvetésből származó normatív támogatás mellett a szakképzési hozzájárulás és a Szakképzési Alap ad lehetőséget a szakképzés gyakorlati részének fejlesztésére. A múlt évben a decentralizált alapból 15 intézmény nyerte el a 26,6 millió forintot, amelynek fel- használását a megyei munkaügyi központ figyelemmel kíséri. Idén Somogy megye 21,8 millió forintot kapott. A megyei munkaügyi tanács döntése alapján július 23-ig kell benyújtani a pályázatokat a a munkaügyi központhoz. Csurgói segítség a hegyközségnek A csurgói szőlőtulajdonosok egyesületet alapítottak „Csurgói hegyközség” néven, céljuk ingatlanaik védelme, az utak, hidak és kutak rendbetétele. Az egyesület hegypásztorokat szeretne alkalmazni. A szőlő- tulajdonosok anyagi támogatás reményében kérelemmel fordultak az önkormányzathoz, mivel a 300 fős tagság tagdíja a költségeket nem fedezi. A képviselő-testület úgy döntött, hogy a befolyó díjak 100 százalékának megfelelő támogatást nyújt, közmunkával segíti az utak és hidak, sárrázók helyreállítását. Bakonyban a Toldisok Tegnap reggel útra keltek a kaposvári Toldi iskola vándor- táborosai. A hagyományoknak megfelelően minden évben az ország más-más tájain tesznek felfedező kirándulásokat. Most két héten át a Bakony látnivalóival és nevezetességeivel ismerkednek a tanulók, a kísérő tanárok és segítőik. Somogy aszalói telekeladások A somogyaszalói önkormányzatnak, lévén a település közel esik a megyszékhely- hez, nem okoz különösebb gondot a lakosok számának szinten tartása. Ellenkezőleg, a sok helyütt megfigyelhető elvándorlási tendenciával szemben az önkormányzat a közelmúltban több telket is értékesített, ezzel biztosítva a letelepedési lehetőséget. Amint a kárpótlásra kerül a sor, a somogyaszalói testület szeretne mintegy 14 hektár területhez jutni, amelyeken újabb telkeket alakíthatnának ki egy utca beépítésével. Gázcseretelep Gadácson Két, a község erejéhez képest jelentősnek mondható beruházás közeledeik a vége felé Gadácson. A képviselő-testület ez évre ütemezte be a gázcseretelep kivitelezését, amellyel nagy terhet vesznek le a lakosok válláról. Ugyancsak ez évi feladatként határozták meg az útépítést, mintegy másfélmillió forintot költött a testület az utak járhatóbbá tételére. Mindkét beruházást hamarosan a gadá- csiak szolgálatába állítják. IMS-épületek Barcson Elkészültek az IMS-techno- lógiával épült Köztársaság utcai lakások, valamint az ugyancsak ily módon épült városi könyvtár megerősítési munkálatai Barcson. Azokat a lakók, akiket az IMS-szerkezet megerősítése időszakosan más lakóhely „választására” indított, visszaköltözhetnek otthonaikba.