Somogyi Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-22 / 143. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1993. június 22., kedd Pécsi Bőrgyár olasz tulajdonban Az olaszországi Ruggeri cég javára döntöttek a Pécsi Bőrgyár tulajdonában lévő Nyírbátori Cipőgyár eladásáról. A megbeszélések értelmében a magyar fél szerdáig készíti elő az adásvételi szerződést, melyet várhatóan ekkor látnak majd el kézjegyükkel a magyar illetve az olasz cég vezetői. Ötvenmillió a termelőknek A száraz időjárás következtében a tervezett cukorrépa termőterület egynegyede megsemmisült az országban, ami a Kábái Cukorgyár Rt szakemberei szerint veszélyezteti a belföldi piac elvárható színvonalú cukorellátását is. A gyár vezetői válságkezelő programokat dolgoztak ki: nyersanyagellátó körzetükben a költségek részbeni átvállalásával — 50 millió forintnyi támogatással — ösztönzik a répatermelőket. Vasérc a Dunaferrnek Enyhülőben van az ENSZ Bt által elrendelt szállítási embargó szorítása a Qunaferr Dunai Vasműnél. Várhatóan egy héten belül megérkeznek az első vasércszállító uszályok, a vállalat ugyanis egymillió tonna vasérc importjára és 17 ezer tonnányi termék exportjára kapott engedélyt. Három éves a tőzsde A Budapesti Értéktőzsde tegnap ünnepelte fennállásának 3. évfordulóját. E három év során a tőzsde forgalma meghaladta a 117 milliárd forintot, s ez az összeg 31 ezer üzletkötésben realizálódott. Az állampapírok tőzsdei forgalmának növekedésében szerepet játszott az is, hogy tavaly négy, döntően állampapírokba fektető zártvégű értékpapírbefektetési alapot jegyeztek be. Az elmúlt fél évben a kárpótlási jegyek is több mint egy milliárd forint értékben cseréltek gazdát a tőzsdén. Mol-privatizáció — ÁV Rt Mintegy egmilliárd forint értékű Mol-részvényt kínál fel az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság kárpótlási jegyért — közölte a hét végén Sepsey Tamás címzetes államtitkár, a kárpótlási hivatal elnöke Nyíregyházán egy privatizációs konferencián. A Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (Mól Rt) tulajdonosi jogait az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság (ÁV Rt) gyakorolja, ezért a kárpótlásijegy-részvénycsere akció részleteiről az állami szuperholding, pontosabban a szervezet adhat csak részletes felvilágosítást. Kárpótlási földárverések Az elmúlt héten összesen 188 kárpótlási földárverést tartottak országszerte — tájékoztatott hétfőn az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal. Az adatok szerint a 25. héten egyetlen meghirdetett árverés sem maradt el, s csupán 18 volt eredménytelen. Összesen 353 770 aranykorona értékű földet vertek dobra, melyből 4 817 aranykoronának megfelelő volt az erdő. Az árverések során 3695-en jutottak földtulajdonhoz. A legmagasabb licitár Veszprém megyében alakult ki, itt 200 400 forintot is megadtak egy aranykorona értékű földért. A legalacsonyabb ár 500 forint/ aranykorona volt. NEM A VEZETÉK A HIBÁS Még mindig csak olajat őriz az Adria Várják a szerb-horvát megállapodást Az életben maradás feltételei Bogiári borsiker Angliában — A jövő évi piacot szervezik A közelmúltban Londonban nemzetközi borkiállítást és szakmai bírálatot szerveztek. A balatonboglári kombinátba faxon érkezett a hír Cziráki Imre vezérigazgatóhoz: ....örömmel tudatom, h ogy a BB Country Wine bor ezüst, a BB Club Sparkling Wine pezsgő bronzérmet nyert. E kategóriában nem adtak ki aranyérmet, tehát a siker óriási! Gratulálunk!” Cziráki Imre szerényen így nyugtázza a tényt: — Azért nem egészen kilátástalan Magyarországon borászattal foglalkozni. Ebben a kategóriában egyébként még három bronzérmet és két oklevelet kaptak egri és nagyré- dei borok. Az utóbbi években különböző híreket, tényeket hallani a magyar szőlészet, borászat hanyatlásáról, haldoklásáról. A dél-balatoni borvidék központjában mégis úgy tartják: nem kilátástalan a helyzet, csak... — Az életben maradáshoz feltételek kellenek — vallja a vezérigazgató —, ennek érdekében a termelőnek, nekünk is, de az államnak is tenni kell! — Vegyük sorra, kinek-ki- nek a tennivalóját. — Mi nyitottak vagyunk. Igyekszünk mindent megtenni, hogy a piaci ízlésnek megfelelő minőséget adjunk. Új-Zélandból, Ausztráliából hozattunk specialistákat, hogy boraink minél teljesebben megfeleljenek az igényeknek. Nem eredménytelen ez a szándék, ez a befektetés. Ám a borászatban olyan elvonás, olyan kamatterhek mellett, melyek nálunk jellemzőek, szinte természetszerű a halódás! Tavaly három milliárdos árbevétel mellett, szinte jelképes, huszonötmilliós nyereséget értünk el. Mellette például csak bankkamatra 300 milliót fizettünk! A világon mindenütt a borászatot támogatják. Nem közvetlenül támogatást várnánk, hanem azt, hogy az elvonást mérsékelje az állam, valamiféle kedvezményt adjon az ágazat életben maradásához. Mert egy szőlőültetvény husz-huszonöt évre szól, és a mi tíz-tizenöt éves ültetvényeink éppen most vannak a „legjobb korban”. — A magyar borászatot a keleti piacok megszűnése súlyos helyzetbe hozta, sok helyen nagy, eladatlan készletekről hallunk. Mi a helyzet Bogláron? — Röviden úgy mondanám: különösebb értékesítési gondjaink nincsenek. Tíz év óta él a Pepsi-Cola céggel közösen az amerikai piacunk. Tavaly oda másfél millió palackot szállítottunk, az idén várhatóan 2,4 milliót. A piaci mozgást el kell viselni, ám ennek ismét csak finanszírozási következményei vannak. Új piacként találtuk meg Angliát, Svédországot, Hollandiát. Anglia nagy áruházaival alakítottunk ki kapcsolatot, sziszifuszi munkával előállítottuk az ízlésüknek megfelelő bort, kétmillió palackot szállítottunk. Telnek a pezsgős üvegek Fotó: Király J. Béla A napokban tárgyaltunk a jövő évi szállításokról. Mert a szőlő érik, és a szüretkor tudni kell, mit csináljunk a terméssel, hogy eladható legyen. Előreláthatóan jövőre két és fél, 3 millió palackra nő az angliai exportlehetőség. — Mi jellemzi a belföldi piacot? — A pezsgő iránt élénk és növekvő az érdeklődés; 1991- ről 1992-re 50 százalékkal nőtt az eladás, az idén 10-20 százalékos növekedésre számítunk. A tömegkategóriába sorolható borok fogyasztása csökkent, a minőségi borok viszont tartják magukat. Tavaly hazánkban, a bogiáriakat kivéve az összes „boros” cég veszteséges volt, sok helyen megindult a felszámolás. Ami támogatást kaptak eddig a költségvetéstől, az gyakorlatilag nem old meg semmit. A dél-balatoni borvidéken a lehetetlen helyzetben is próbálnak előre menni, hogy a borvidék megmaradjon, hogy a szőlőtermelők százainak legyen munkahelye, megélhetési forrása. — Új piacokat keresünk, a fogyasztói igényeket még jobban kiszolgáljuk, még többet adunk a béltartalomra, a küllemre számunkra ez az egyetlen út — mondta Cziráki Imre. A borvidéken napfényben fürdenek az ültetvények. Mint mondják a termelők: „az idén túl jó termés mutatkozik.” Vörös Márta (Folytatás az 1. oldalról) Mostanában többször szóba került különböző fórumokon az Adria-vezeték. Arról volt szó, hogy a szállításban érdekelt országok felkérik az ENSZ-t, tegyen lépéseket a szállítás megindításáért, másrészt a magyar-iráni tárgyalások kapcsán ismét előtérbe került az Adrián át való esetleges olajszállítás szükségessége. A vezeték üzemeltetőjénél, a Mól Rt Siófoki Gáz- és Olaj- szállító Üzeménél arról érdeklődtünk Bihari Béla üzemvezető-helyettestől, mi a helyzet most az Adria-vezetékkel, van- e remény arra, hogy hamarosan megindulhat az olaj- szállítás? Az üzemvezetőhelyettes elmondta: rendszeres kapcsolatot tartanak fenn a horvát féllel. Az bizonyos, hogy a vezeték nem sérült meg a harcokban, és mintegy ötven kilométeres szakasza az, ami a kritikus övezetbe esik. Üzemeltetése tehát nem okozna gonA Mól Rt-nél lezárult az a többéves program, amely a motorbenzin ólom-, illetve kéntartalmának, a gázolajok kéntartalmának, dermedési tulajdonságainak javítását, csökkentését tűzte ki célul. A 12 milliárd forintos beruházás eredményeként tavaly 0,5 százalékról 0,2 százalékra sikerült csökkenteni a gázolaj kéntartalmát, s ez megfelel az Európai Közösség országaiban kötelező minőségi követelményeknek. Korlátozott mennyiségben előállítható ennél kisebb — az EK tagországaiban 1966 októberétől bevezetendő 0,05 százalék kéntartalmú gázolaj, továbbá a még ennél is alacsonyabb kéntartalmú és jelentősen lecsökkente« aromás szénhidrogéntartalmú, úgynevezett városi gázolaj is. Ezek folyamatos gyártása azonban — a kis kéntartalmú gázolaj esetében 2,50, a városi gázolajnál 5 forint/liter többletköltséggel jár, ezt ma lehetetlen lenne érvényesíteni a fogyasztói árban. A Mól Rt. vezetőinek elképzelése szerint a költséget dot, ha a szerbek és a horvá- tok megállapodnának ebben. Mint ismeretes az Adria-vezeték Sisaknál Szerbia felé ágazik, azaz jelentősen részt vesz Szerbia ellátásában, ilyen szempontból stratégiai szerepe is van. Az egyesség valószínű, hogy akkor születik meg, ha létrejön más téren is a megállapodás. Megtudtuk: a vállalat éppúgy rendszeresen karbantartja a magyar szakaszt, mintha működne a vezeték. Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha a felröppent hírek igaznak bizonyulnak, Lengyelország szintén igényt tart az Adrián át szállított olaj egy részére, Bihari Béla azt válaszolta: ez Magyarország számára a növekvő tranzitbevételek miatt igen jól jönne. Mivel jelenleg (a Barátság I vezeték segítségével) csak Csehszlovákiának van kapcsolata az Adriával, Lengyelország bekapcsolásához vezeték építésére lenne szükség. Szegedi Nándor az általános gázolajárba lehetne beépíteni. így csupán 60-65 fillérrel terhelné literenként a gépkocsi-tulajdonosok pénztárcáját. Természetesen ez a megoldás kormányzati döntést igényel. Ha sikerül valamilyen pénzügyi megoldást találni, 1-2 hónapon belül megindulhat a city-gázolaj forgalmazása. S hogy mit nyernénk az új benzinnel? Összehasonlításul néhány adat: 1985-ben 28,7 ezer tonna ként eregettek a levegőbe gépkocsijaink, 1990-ben 15,5 ezer tonnát, tavaly már csak 7 ezret, s ezt a mennyiséget csökkentené tovább a city-gázolaj. Ne feledjük: amíg az ösz- szes elavult autónkat nem cserélhetjük le korszerű, a lehetőségekhez képest legkevésbé környezetszennyező járműre, addig mindent el kell követnünk a levegőbe jutó káros anyagok mértékének csökkentéséért. S ez a feladat, sajnos, egyre nagyobb anyagi áldozatokkal jár. Domi Zsuzsa ÚJ ÜZEMANYAG Városi gázolaj Értesítjük kedves Vásárlóinkat, hogy a Kézimunkabolt (Kaposvár, Fő u. 24.) a Somogy Áruház Méteráru Osztályára (Kaposvár, Irányi D. u. 2.) __________________________________ K öltözött Továbbra is gazdag áruválasztékkal várjuk kedves Vásárlóinkat! (10920) Kaposvár, Petőfi u. 1-9. beépítési terve Vállalkozói Igényre elkészült a Kaposvár, Petőfi u. 1—9. sz. közötti terület beépítésI terve, amelynek egyeztetési anyaga 1993. július 30-ig megtekintés és véleménynyilvánítás céljából kifüggesztettünk a Városháza földszinti folyosóján. Virányi István városi főépítész ÜB..........................................................................i______________________ L akásfelújítók, építkezők, vállalkozók! Nyári vásár a Házépítők Boltjában! Amíg a készlet tart! (Kaposvár, Vásártéri út, a volt Tüzép telep mellett) Tel.: 314-147 Sofa nyílászárók 25% engedménnyel!- Bukó-nyíló, hőszig. üvegezett ablak, 90x150-es, 15 600 Ft helyett 11 906 Ft- Bejárati ajtó, 100x210-es, 29 800 Ft helyett 23 663 Ft- Erkély ajtó, 90x240-es, 20 800 Ft helyett 15 837 Ft Szovjet hullámpala 20% engedménnyel! Szerelvényáruk, ipari szerelvények:- radiátor szelepek, golyóscsapok, fitting áruk, műa. csövek, PVC-áruk 20%-kal olcsóbban! Festékek, hígítók, építési vegyianyagok 10-20%-os engedménnyel! Egyedi ajánlatunk!- KCR 6000-es tehergk. daru 500 000 Ft+áfa- Carbo robot kazán 71 000 Ft+áfa- Önjáró fűkasza 70 000 Ft+áfa Cj- Robi kapálógép család ÁFÉSZ 5-10%> engedménnyel! KAPOSVÁR Várjuk vásárlóinkat, gk. parkolás biztosított. (10857) Valutaárfolyamok (Az MNB árfolyama június 21-én) Pénznem Vételi Eladási árfolyam 1 egységre forintban Angol font 134,65 137,45 Ausztrál dollár 61,42 61,66 Belga frank (100) 261,72 266,38 Dán korona 14,03 14,29 Finn márka 15,95 16,35 Francia frank 15,98 16,26 Görög dra. (100) 39,48 40,32 Holland forint 47,87 48,73 ír font 131,11 133,71 Japán yen (100) 82,11 83,31 Kanadai dollár 71,16 72,56 Kuvaiti dinár 301,00 306,50 Német márka 53,69 54,65 Norvég korona 12,72 12,96 Olasz líra (1000) 59,10 60,38 ATS (100) 763,38 776,98 Portugál esc. (100) 56,48 57,58 Spanyol pes. (100) 70,13 71,65 Svájci frank 60,16 61,24 Svéd korona 11,95 12,21 USA-dollár 90,74 92,30 ECU (Közös Piac) 105,25 107,21