Somogyi Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-17 / 139. szám

6 SOMOGY HÍRLAP — KAPOSVÁR 1993. június 17., csütörtök Bizonytalanságban a fogyatékosotthon Mint ismeretes, az izraelita egyház visszaigényli a Rippl-Rónai u. 11. számú épületet, ahol a fogyatéko­sok napközi otthona műkö­dik. A felajánlott csereingat­lanokat nem fogadta el, ra­gaszkodik a kérdéses ingat­lanhoz. Ez esetben azonban megoldatlan lenne a város­ban a fogyatékos fiatalok el­látása. Uj otthont fel lehetne építeni — például a Nagy­szeben utcában —, ám en­nek az ára bruttó negyven­hárommillió forint. Koptathatjuk az új flasztert Tavaly elkészült a Virág utca járdája ötszázharminc­egy méter hosszan, és az Arany János utca járdája 234 méteren. Megtervezték a Hajnóczy, a Táncsics és a kaposfüredi Állomás utcai járdát; közülük az idén a Hajnóczy utcai 196 méter hosszan, a Táncsics utcai pedig kétszázharminchárom méter hosszan ez évben ké­szül el. Lesz cigány- érdekképviselet Kaposvár közgyűlése a cigánylakosság helyzetéről szóló előterjesztést tárgyalta a tavasszal, s azt tájékoztató jelleggel elfogadta. Úgy dön­tött, hogy a cigányrétegek helyzetét a konkrét szakmai döntéseknél figyelembe ve­szik, illetve támogatják egy cigány-érdekképviseleti szervezet létrehozását. Kevesebb a kaposvári A KSH megyei igazgató­ságának kiadványa szerint a Kaposváron élők száma a tíz évvel korábbihoz képest egy százalékkal csökkent, szemben az 1970-es évek tizenkilenc százalékos nö­vekedésével. A tényleges népességcsökkenés 0,6 ezer lakos volt. Az 1991-es év végére 71,2 ezerre fo­gyott Kaposvár lakossága. A csökkenés oka kizárólag el­vándorlás. Változó könyvtárrendszer Az év elején egyesült a megyei és a városi könyvtár. Ez a két könyvtár munkájá­nak átszerveződését vonta maga után. A korábbi fiók- könyvtárak önállóvá váltak; ez a megye községi könyv­tárainak kétharmad részét jelenti. A főfoglalkozású könyvtárosok száma a köz­ségekben felére csökkent. Gyakorta megkapták a népművelési feladatokat, esetleg az iskolai könyvtá­rosi feladatokat is. Közös erővel a tudományos életért Somogy megye és Ka­posvár város közgyűlése a tudományos élet támogatá­sára hozta létre A Tudomá­nyos Életért alapítványt, egymillió forint induló va­gyonnal. Tavasszal tartották meg első ülésüket, s az ala­pítvány pénzügyeinek inté­zéséről döntöttek, és belé­pésükről a Magyar Oktatási, Tudományos és Kulturális Alapítványok Egyesületébe. Önkormányzati képviselőnek számolták le a pénzt Aranyat érő városszéli telek Kaposváron Szabados Péter: bízom a lebonyolító cég szaktudásában (Folytatás az 1. oldalról) Akik megtudták, most ugyanezt az árat szeretnék a saját telkükért is. Indokuk: nincsenek nagy árkülönbsé­gek a városszéli telkekben. Merő véletlen... A kaposvári önkormányzat a közúti igazgatóságot bízta meg a beruházási ügylet vég­rehajtásával. Ennek a cégnek a vezetője, Jaczó Győző ön- kormányzati képviselő, egy­ben a műszaki bizottság ta­nácsnoka. A legdrágábban megszerzett földterület tulaj­donosa pedig Baán József, aki szintén képviselő és merő véletlenül a műszaki bizottság tagja. Amikor kiderült, hogy Baán József képviselő érdek- érvényesítő képessége ré­vén az 553 négyzetméteres földecskéjéért 1 millió 244 ezer 250 forintot kasszírozott, többen panamára gyanakod­tak, s azt állították; valószínű aranyat rejt a telek-töredék. A városban többféle verzió is szárnyra kelt. Volt, aki egysze­rűen csak galádságnak ne­vezte, hogy az önkormányzat egyik képviselője jóval értéken felül adja el — egy másik kép­viselő közreműködésével — telkének egy darabját az ön- kormányzatnak. A kerékpárút tulajdonosa most a megyei jogú város ön- kormányzata, s egyre kíno­sabban érinti az ügy. — Valóban a közúti igazga­tóság volt a beruházója a 3,8 kilométeres kerékpárúinak — mondta Szabados Péter pol­gármester. — Ez a cég nagy gyakorlattal rendelkezik, s számos hasonló feladatot már elvégzett, eredményesen. Tel­jes mértékben megbízom a közúti igazgatóság szakértel­mében, s az eljárással kap­csolatos ügyeiben. Közös be­ruházásról van szó: a kerék­párút költségének 50 százalé­kát a kormány finanszírozta. Már az is nagy eredmény, hogy megkaptuk ezt a támo­gatást. Sikerült a kerékpárút mellett kocsiutat is építeni, ami lehetővé teszi, hogy a mezőgazdasági gépek ne a kerékpárutat használják. Jaczó Győzőt kiváló szakem­bernek és becsületes vezető­nek tartom: ilyen ügyekben szükségképpen nem ő jár el, hanem a cég szakemberei. Tudomásom szerint ők min­den erejükkel igyekeztek taka­rékoskodni a beruházás során a város érdekében. Ingyen is sikerült nekik telket szerezni, de volt olyan is, amit drágáb­ban. — Ez éppen egy képviselőé volt... Ez a telek nem az a telek — Nagy különbség van a telkek között. A drága telek — Baán Józsefé és testvéréé — egy lakóház telke. Míg a többi üres zöld terület vagy telek volt. Véleményem szerint Jaczó Győző nem is tudta, hogy egy képviselőtársának a telke beleesik az út vonalveze­tésébe. A beruházók jelentős áralkuval jutottak a telekhez. Utólag persze lehet valaki okos, de a határidőt be kellett tartani. Ha nem sikerül meg­egyezni, hónapokkal csúszott volna a beruházás, annak kö­vetkezményeit is figyelembe kell venni. Ha kisajátítás miatt pereskedünk, akkor ez még drágább. A véletlenek összjá- téka, hogy egy képviselő telke is beleesett az építés útvona­lába. Ha az út nyomvonalát el­tereljük, a jelenleginél az is többe került volna. — Ön, a polgármester az önkormányzat nevében alá­írásával szentesítette az adásvételt. Tudta, hogy kié a telek és mennyi annak az ára? A szaktudás súlya — A szerződés szövege szerint az önkormányzat megbízásából a közúti igazga­tóság járt el, de a tulajdonjog az önkormányzaté lett, ezért nekem kellett aláírnom. Hang­súlyozom: megbízom a lebo­nyolító cég szaktudásában. Erőltetettnek érezem, hogy ebből ügyet csináljanak. — Dr. Lamperth Mónika (MSZP) képviselő interpellá­ciójában azt kérte a képviselő- testülettől a legutóbbi közgyű­lésen, hogy a jogi bizottság vizsgálja ki az ügyet. A köz­gyűlés ezt leszavazta... — A képviselők is úgy gon­dolkodnak mint én: elfogadják Jaczó Győző és cége szakér­telmét. Fölösleges dolognak tartják, hogy minden újságcikk után vizsgálatokat rendeljünk el. Nem akartunk idegtépő és fölösleges dolgokba bocsát­kozni. Jaczó Győző egyéb­ként azt mondta: áll elébe a vizsgálatnak. A minisztérium pedig szó nélkül elfogadta a beruházás költségeit. Lengyel János Hársfahalál Töröcskén Kedden délelőtt érkezett a hír: a töröcskei úton stihlfű- résszel csonkítottak meg egy termetes hársfát. A városi ön- kormányzat közterületi fel­ügyelősége több tízezer forin­tos kárt állapított meg a hely­színen. Ha az elkövető is­mertté válik, felel a tettéért. Karnis József közterületi fel­ügyelő elmondta: az idén ilyen súlyos facsonkítással még nem találkoztak. A belváros­ban korábban gyakran előfor­dult hasonló eset, ám a gya­kori ellenőrzés és a lakosság éberségének köszönhetően a hársfavirágzás idején egyet­len bejelentés sem érkezett. Felvételünkön a megcsonkí­tott töröcskei hársfa. (Fotó: Török Anett) „Titkos” tájékoztató táblák Nem elég bonyolult a forgalmi rend a somogyi megye- székhely utcáin... Ezt szabályozni kell — természetesen — táblákkal is. Akiknek a kresz-vizsgát sikerült letenniük, Ka­posváron ilyen „feladvány” elé kerülnek. Ez csak egy „példa” — az Iszák utcában. (Fotó: Török Anett) ITT A DIÁKBUSZ MENETRENDJE Nyári tábor Toponáron általános iskolásoknak A dolgozó szülők nem kis gondja a gyerek két és fél hó­napos nyári szünidejének megszervezése. Nem min­denkinek bírja a pénztárcája a heti 3-5 ezer forintos nyelvi vagy sporttáborokat. A kaposvári önkormányzat ebben az évben is szervez nyári napközis tábort az álta­lános iskolások részére Topo­náron, július 5-től augusztus 19-ig. Biztosítja a nevelőket és anyagi támogatást nyújt a kul­turális és sport tevékenysé­gekhez. A táborban napi háromszor kapnak étkezést a gyerekek, ugyanolyan térítési díjért mint az iskolában. A táborba jutásról az ön- kormányzat gondoskodik. A busz reggel a következő meg­állókban várja a gyerekeket: 7 óra 30 perckor a Petőfi iskola, 7 óra 35 perckor Kinizsi iskola, 7 óra 40 perckor a Berzsenyi iskola, 7 óra 45 perckor pedig a Kodály iskola előtt. A programokról dr. Garabon Károlyné a tábor vezetője el­mondta: a hétfői napok általá­ban videóval, tévénézéssel, és választott játékokkal telnek. A játszóházban szövés-fo­nással, bábkészítéssel, sóke­rámiával, papírhajtogatással ismerkedhetnek meg a gyere­kek. Kedden, csütörtökön és pénteken délelőtt tréfás vetél­kedők és több fordulós sport- versenyek lesznek. Szerdán­ként kirándulnak a táborlakók. A tervek között mecsekná- dasdi, bakonyi, balatoni, igali, dombóvári, valamint szek­szárdi utazás szerepel. (S. P. G.) Lakásbérlők: számolják el a többletet A kaposvári Vagyonkezelő Rt a fűtési idény végén számol­jon el a lakossággal, mégpedig a tényleges költségek alapján — hangsúlyozták tegnap este Kaposváron a lakásbérlők egyesületének és az SZDSZ városi szervezetének közös sajtótájékoztatóján. Kiss János és dr. Tóth György, a két szer­vezet szakértője arról is szólt: az eddigi vizsgálatok eredmé­nyei nem megnyugtatóak. Az lenne a tisztességes, ha az utókalkulációt követően dön­tene a szolgáltató a keletkezett többletbevétel sorsáról. Nem kell a többletet visszafizetni a lakosságnak, de ezt a követ­kező fűtési idényben számolják el. — A vizsgálati anyag keveri a fűtési díj lakossági terhelését és ennek a beszedését — hangsúlyozta dr. Tóth György. Kiss János pedig sajnálatosnak tartotta, hogy az önkormányzat vita nélkül elfogadta azt a vizs­gálati anyagot, amelyet a Va­gyonkezelő felügyelőbizottsága a távhőszolgáltatásról készített. A lakásbérlők szerint ez elfo­gadhatatlan. Török Tiborné, a lakásbérlők kaposvári elnöke szólt a lak- béremelésről és annak hatásá­ról is. Mint mondta: nem lak- béremelést, hanem lakbérren­dezést akar az egyesület. Saj­nálattal állapította meg, hogy a döntéshozók nem veszik figye­lembe a lakásbérlők vélemé­nyét. A bérlő több szempontból is kiszolgáltatott helyzetben van. Véleménye szerint nem lehet 4 ezer családra áthárítani negyven év elmaradt lakásfel­újításait, a piaci lakbér beveze­tését pedig lehetetlennek tartja. A házigazda, Csizi László, az SZDSZ ügyvivője pedig azt emelte ki: pártja segíteni sze­retne, s lehetőségei szerint ezt meg is teszi. A sajtótájékozta­tón kiderült: a lakásbérlők nem nyugszanak bele a kialakult helyzetbe: mint mondták: foly­tatása következik. (L. J.)

Next

/
Thumbnails
Contents