Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-24 / 119. szám
1993. május 24., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 96 éve gyerekek lakják a házat Óvodások és főiskolások a MÁV nevelőotthonban Régebben, egyforma dzsekijükkel, kék szoknyájukkal a város jellegzetes színfoltjai voltak a MAV-os lányok. Azóta az intézmény falai között oldódtak a merev szabályok, és nemcsak olyan külsőségekben, hogy saját ruháikat is hordhatják a gyerekek, vagy egyedül is járhatnak sétálni, vásárolni. A MÁV Kaposvári Nevelő- és Diákotthonát 1897-ben alapították a vasutas dolgozók. Az ország legtávolabbi sarkából is fogadnak diákokat. Jelenleg 20 óvodás, 150 általános iskolás és 5 főiskolás él az otthonban. — A két háború kivételével — amikor kórháznak rendezték be az épületet — mindig gyerekek lakták a házat — tudom meg Lőczi Ferenc megbízott igazgatótól. — A nevelőotthon a vasúti szociális ellátás keretében működik már a múlt század óta. A kaposvárin kívül még négy hasonló intézmény van az országban. Három éve mindegyik nevelőotthon koedukált. — Kik vehetik igénybe? — Bárki, akinek legalább egyik szülője a vasútnál dolgozik. Elsősorban a szülők munkabeosztása miatt hozzák ide a gyerekeket. Vagy személyes okból, ha mondjuk egyedül marad valamelyik szülő és nincs kire hagyni a gyereket. Előfordul, hogy megakadnak a nevelésben: a kortárs csoport rossz irányba viszi a fiatalt, esetleg a szülő kevésnek érzi magát, a probléma megoldásához. Átmeneti megoldásként is megkeresnek bennünket a gondok tisztázásáig. — Mennyibe kerül a szülőknek a nevelőotthoni elhelyezés? — Csak az étkezésért kell fizetni, a ruházat, a tanszerek és a szállás ingyenes. Elsősorban nyugodt környezetet próbálunk teremteni. A mosodától a konyhai személyzetig ennek érdekében tevékenykedik mindenki. — Hogyan oldják meg a kimenőket, hiszen a 3 évestől a majdnem felnőttekig sokféle korosztály él itt együtt? — A kicsiket inkább nevelővel együtt engedjük el a városba: később egy nagyobb gyerekkel — mondja Mun- kácsyné Dékán Gyöngyi igazgatóhelyettes. — Először a közeli tejbárba mehetnek el egyedül, majd életkoruktól függően nőnek a lehetőségek. A nagyobbaktól is elvárjuk, hogy szóljanak: mikor, hova mennek és meddig maradnak, hiszen a felelősség óriási. — Hat év óta nem is volt gond az eltávozással — teszi hozzá Lőczi Ferenc. - Az óvodásokat majdnem minden hét végén hazaviszik a szülők. A régebbi merev hazautazási rendszer megszűnt. Negyven gyerek rendszeresen hazajár hétvégén, főleg a közelben lakók. A távolabb lakókkal havonta egyszer Pestre utaznak a nevelők és onnan viszik haza őket a szülők. Minden héten két alkalommal csak a gyerekek és a szülők rendelkezésére áll a telefon. Közvetlen összeköttetésben vagyunk minden vasútállomással. Vállalati intézmény lévén a MÁV Nevelő- és Diákotthona az államtól, semmiféle fejkvótát nem kap. így azzal a 65 ezer forint gyerekenkénti támogatással sem számolhatnak, amiben az állami és az egyházi intézetek részesülnek. Ezért a vasút egy nyitott alapítvány létrehozását tervezi gyermekintézményei számára. (S. Pap) Szakképzési konferencia A Magyar Szakképzési Társaság május 28-29-én Székesfehérvárott rendezi meg a II. nemzeti szakképzési konferenciát. A tanácskozás célja: olyan megoldási javaslatokat keresni az átalakuló képzési rendszer legfontosabb kérdéseire, amelyek már a közeljövőben éreztetik hatásukat. A konferencián az oktatás modernizációjáról Biszterszky Elemér, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium köz- igazgatási államtitkára, a szakképzésről és a munkaerőpiacról Benedek András, a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára, a gazdasági fejlődésről és érdekérvényesítésről Gyarmatiné Ftácz Ágnes, a Magyar Gazdasági Kamara főtitkára tart előadást. A plenáris ülést vita követi, ahol az elméleti kérdéseket a gyakorlati megvalósítás problémái váltják fel. A konferencián jelen lesznek azok a társadalmi szervezetek is, amelyek az utóbbi években részt vettek a szakmai képzés megújításában. Koncessziós pályázat kiírás Igái Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 21/1992. (II. 03.) számú határozata, valamint a koncesszióról szóló 1991. évi XX. Tv. alapján, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (mint I. fokú államigazgatási szerv) egyetértésével a község vízmű koncessziós szerződés keretében történő üzemeltetésre pályázatot hirdet az alábbiak szerint: A pályázattal kapcsolatos anyagok az önkormányzat hivatalában, 7275 Igái, Szent István u. 107., átvehetők. Kikötés: A jelenleg 2 fő helyi dolgozót a pályázatot megnyerő köteles alkalmazni. Egyéb felvilágosítás a fenti címen kapható. A pályázat beadási határideje a kihirdetéstől számított 60 nap. KELETI SZŐNYEGEK A kalifa is otthon érezné magát Részlet a szönyegkiállításból A Somogy Megyei Múzeum keleti-mesésen berendezett kiállítása megpróbálja érzékeltetni, mire használták a szőnyegeket Keleten. Javarészt ugyan a falra helyeztették, ám utalnak rá, hogy a padozaton is szívesen használták csakúgy, mint tevenyereg alatt és függönyként is szolgált. A legtöbb, amivel a látogató találkozik, úgynevezett imaszőnyeg. A mohamedánok lakta Keleten általánosan elterjedt a szőnyegkultusz. Noha Mohamed tanítása puritánságra, egyszerűségre nevelt, a pompáról, a fényűzésről nem mondtak le. Magának az életvitelnek is fontos tartozéka volt a szőnyeg. A kádi (a bíró) a mecsetben vagy kint az udvaron a szőnyegről ítélkezett, azt megközelíteniük még az írnokainak sem volt szabad. A szőnyeg szentségét is tisztelték, nemcsak hasznosságát élvezték és szépségét élvezték. Mint feljegyezték, kivégzések alkalmával is használtak szőnyeget. Nálunk a keleti szőnyegeket általánosíNem volt a fején csörgősipka, mégis mindenki úgy tudta, hogy bolond. Nem a királyé, hanem egy falué. Kezdődött azzal, hogy amikor munkanélküli lett, idejének jó részét azzal töltötte, hogy elkezdte takarítani a falut. A faluját. Nem kért érte semmi fizetséget. Előbb a szomszédja előtt kezdett el söprögetni, aztán amikor azok kikérték maguknak, hogy összeszedegeti a szemetüket, az óvodához vonult. A negyedik napon, amikor épp a templom előtti sövényt metszette, észrevette, hogy a falu lakói közül többen is rendezgetni kezdik a házuk táját. Akadt, aki az árkot is kipucolta, sőt, még az esztendeje lenyesett faágakat is összeszedegette. Ekkor aztán a polgármester megkereste, s nekiszegezte a kérdést: ugyan, mondja már meg, hogy melyik párt színeiben szervezgeti itt az embereket. Emberünk csak mosolygott, s azt válaszolta: nem akarja egész nap a fenekét vakargatni a televízió előtt. Politikával pedig nem foglalkozik. Nem is ért ő ahhoz, hiszen a kőművesmesterséget tanulta ki. A polgármester, aki szintúgy kőműveskedett korábban, míg föl nem vitte az Isten a dolgát, megsértődött, de nagyon. S biztos ami biztos alapon elhíresztóan perzsának nevezzük. Pedig megkülönböztethetünk ezen kívül még származási helyéről elnevezve örmény és bokharai gyapjúszőnyeget is. Ezek a főbb típusai. A legnagyobb értékűnek az örmény számított. Ókori tradíciójuk folytán sikerült kifejleszteniük a legdíszesebbeket, legszebben csomózottakat. Nemcsak az uralkodók használták szívesen a szőnyegeket és halmozták el lakásukat ezekkel a becses értékekkel, hanem a hívők is szőnyegekkel díszítették föl mecsetjeiket, hogy az istentiszteletet méltó körülmények között tarthassák. Az imánál a földet, illetve a szőnyeget érintették homlokukkal a hívők. A kaposvári szőnyegkiállítás ugyan nem adhat teljes, átfogó képet Kelet varázsáról, ám az egyik kurdisztáni szőnyeg is jól mutatja, hogy szívesen alkalmazták a mesterek az állatfigurák leegyszerűsített formáit díszítésül. Ezen például ló, szarvas, páva fedezhető fel. Anatóliai, azerbajtelte a faluban, hogy bolond ez az ember. Jó hónapja történt mindez, s a falu egyre szépült. Az emberek beszélni kezdték, hogy olykor bizony egy bolondra is szükség lehet. A polgármester közben a soros testületi ülésen jegyzőkönyvbe foglaltatta, szó szerint: „én mondom, hogy milyen szép a falunk”. A kocsmában is egyre dicsekedett. Mígnem egy reggel hivatalába tartván észrevette, hogy a járda közében két szál gyom renitenskedik. Mondta is rögvest a hivatalsegédnek, hogy kerítse elő, de tüstént a bolondot, mert a hivatal előtt mégsem lehet gazos a járda. De nem találták. (Akkor látták utoljára, amikor megreparálta a játszótér egyik hintáját.) Aztán késő délután megjött a postás a háromnapos napilapokkal. Hozott egy levelet is. A falu gazdája egyre kerekedő szemekkel olvasta. Ez állt benne: „Elmentem. Ne is várjanak vissza. Munkahelyet találtam. Aláírás:a falu bolondja. Utóirat: ja, a hivatal előtti járdaközben nőni fog a gaz. Jó munkát hozzá!" A polgármester dühösen méregette a papírlapot, majd cafatokra szaggatva szétszórta az utca közepén. Aztán kifakadt: ez a bolond akar nekem dirigálni? Czene Attila (Fotó: Kovács Tibor) dzsán, kurdisztáni és perzsiai szőnyegekből válogattak a rendezők. Az anatóliai szőnyegeken kétféle színkompozíció figyelhető meg: a kék-sárga hidegebb szín alkalmazása, illetve az élénk vörös-sárga. Oszlopok, árkádok, majd a későbbi korokban szalagszerű minták jelentek meg ezeken. A perzsa szőnyegeken növényi minták váltak jellegzetessé. A kaukázusi szőnyegek valamivel kisebbek, mint mint az anatóliaiak, a perzsák. Az imaszőnyegek főbb típusait is megismerhetjük, a szőnyegek kedvelői ezek alapján válogatják ki lakásuk díszeit. Az anatóliai szőnyegeknél készítési helyükkel jelölik nevüket, így megkülönböztetünk usakot és bergamát, kul- ait, illetve madzsurt, melaszt, kelimet, perzsát, indiait, beludzst, türkmént, szaff-sző- nyegeket. A kiállítás szép remekei a XVIII-XIX. század mestermunkái. Horányi Barna Régészeti feltárások Somogybán Hétfőn megkezdődnek a régészeti feltárások Somogybán. Dr. Költő László, a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának régész tudományágvezetője elmondta: az idén anyagiak miatt csak a Kis-Balaton-kuta- tást folytathatják; befejezés előtt áll a terület régészeti feltárása, ahol egy bronzkori temetkezési hely, kelta és Árpád-kori település, valamint egy VIII-XI. századi avar-honfoglaláskori temető található. A kutatók választ kaphatnak a késő avarkori lakosság és a honfoglaláskori népesség összeolvadásáról. Előzetes föltárás kezdődik még Sávoly határában. Az új M7-es autópálya építésének a kezdete előtt a kaposvári régészek terepjáráson mérték föl az esetleges kutatási területeket. Szinte az egész autópálya új szakaszának a nyomvonalán, Zamárditól Szőkeden- csig sok olyan helyet találtak, ahol az építkezés megkezdéséig még dolgozhatnak a somogyi régészek. A neolitikum és a késő középkor emlékei tárulhatnak elénk munkájuk nyomán. A múzeum szakemberei továbbra is elvégzik a kötelező leletmentési munkálatokat. A falu bolondja Találkozó az EMKE küldötteivel A Budapesti Székely Kör találkozót rendezett az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének küldötteivel tegnap, a budapesti Eötvös József Gimnázium dísztermében. A rendezvényen Ábrám Zoltán egyetemi tanársegéd, az EMKE Maros megyei szervezetének alelnöke mondott bevezetőt, majd Spielmann Mihály főkönyvtáros-történész Gondolatok a könyvtárban címmel, Barabás László szerkesztő-néprajzkutató pedig Marosszék néprajzáról tartott előadást. A találkozón versek, balladarészletek, erdélyi népdalok is elhangzanak. Tavaszi fesztivál a 660 éves Pakson Paks ebben az évben 660 éves, a legrégibb ismert írásos emlék szerint, amely a Vatikán tulajdonában levő adóösszeíró ív, a pécsi egyházmegye» püspökségtől. Ä jeles évfordulót tavaszi fesztivállal ünnepük az atomerőmű városában május 25. és 30. között. Teaház az augusztusi holdhoz Századik alkalommal játszották John Patrick darabját a Teaház az augusztusi holdhoz című vígjátékot a Madách Kamara Színházban. A magyarországi bemutató 1990. december 31-én volt. Az előadás rendezője Huszti Péter. Szereplők: Mácsai Pál, Hirt- ling István, Schnell Ádám, Avar István, Dengyel Iván, Csűrös Karola, Dózsa László, Pusztaszeri Kornél, Kolos István és Vass Gábor. A jelmezt Kónya András, a díszletet Mira János tervezte. Hunga-Pszicho könyvek A pszichológiai kérdésekkel foglalkozó irodalom az utóbbi évtizedekben háttérbe szorult a magyarországi könyvkiadásban. A mai ember rendkívül bonyolult világban él. A gyors társadalmi változások, az értékek devalválódása, az emberi, családi kapcsolatok fellazulása, a női szerepek átalakulása feltétlenül indokolttá teszik a lélektani, egészség- ügyi kiadványok közreadását — mondta Buda Béla pszichiáter, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatója. A Lazíts, ismerd meg önmagad!, a Tűsarkú cipőben, hátrafelé és a Hagyjuk végre békén a férfiakat! című Hunga-Pszicho könyveket mutatták be a sajtó képviselőinek a MÚOSZ-ban. Adományok a csapatmúzeumnak Takács Erzsébet Mun- kácsy-díjas szobrászművész a nyíregyházi Vay Ádám zászlóalj csapatmúzeumának adományozta az alakulat névadójáról, valamint II. Rákóczi Ferencről, Zrínyi Ilonáról és Mikes Kelemenről készült domborműveit. A megalakulásának 30. évfordulóját júniusban ünneplő nyíregyházi honvédségi alakulat múzeuma több nemzeti ereklyével, emléktárggyal is gazdagodott. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Múzeumok Igazgatósága a csapatmúzeumnak állandó kiállításra átadott két ezüst babérkoszorút, ezek Vay Ádám, II. Rákóczi Ferenc udvari főmarsallja hamvainak Lengyelországból történő hazahozatalára, a nyírbogdányi és a nyírbátori választókerületben 1906-ban készültek. A katonai múzeumba került egy koszorúszalag, és egy egykori kuruc csapatzászló is. (8045) H. B.