Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-24 / 119. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP — VILÁGTÜKÖR 1993. május 24., hétfő Harcok Közép-Boszniában A közép-boszniai Vitéz városka körül kemény harcok folytak. A tüzérségi lövedékek sok kárt tettek az épületekben. Feltárul egy újabb, szigorúan titkos dosszié A „kis Sztálin”különös életútja Jóslatok a kormányról Politikai asztrológia Hosszú ideig a thaiföldi lapok címoldalain szerepelt, és az ország közvéleményében óriási felzúdulást keltett a közelmúltban az, hogy egy vezető buddhista szerzetes a csillagok segítségével pontosan megjósolta az előző thaiföldi miniszterelnök lemondását. Hillary új frizurája Hillary Clinton ismét a nemzet érdeklődésének középpontjába került. Ezúttal azonban nem az általa szorgalmazott egészségügyi reform kapcsán, sokkal inkább személyes jelegű dolog miatt: a Frist Lady ugyanis rövidre vágatta szőke haját. Hogy az új frizura mekkora feltűnést keltett országszerte, erről Hillary Clinton azt mondta a Pennsylvania Egyetem hallgatói előtt: úgy látszik, ez az első számú probléma az Egyesült Államokban. Egyik barátnője még a távoli Japánból is felhívta telefonon a frizura ügyében. „Megmondtam neki az igazat. Minthogy az elnök mindenkit felszólított a Fehér Házban, hogy fogadjanak el 25 százalékig terjedő kurtításokat — tréfálkozott a Frist Lady —, én elhatároztam, hogy 50 százalékig elmegyek”. Visszatért a Coca-Cola Iránba Kerek 14 esztendővel azután, hogy az iszlám forradalom mint amerikai terméket és a gyűlölt nyugati kultúra jelképét száműzte az országból, a Coca-Cola megkezdte diadalmas visszatérését Iránba. 1979 óta első ízben látható most minden iráni lapban féloldalas hirdetés: „Igyál Coca-Colát!” Még azokban is, amelyek különben naponta mennydörögnek a „Nagy Sátán” ellen, és óva intenek „a dekadens nyugati kultúra in- vázójától”. A látványos visszatérés egyik oka az, hogy a csőd szélére került az iráni Zam-Zam vállalat, amely 14 évvel ezelőtt a Coca-Cola „helyi” változatának gyártásába fogott. Ma már a reklám minden iránit figyelmeztet arra, hogy az „igazi” Coca-Cola az üveg márkajellel ellátott dugójáról ismerhető fel. Julio Iglesias Kínában Julio Iglesias világhírű spanyol énekes föllépett Sanghajban a kelet-ázsiai játékok záróünnepségén: Mona Lisa című dalát adta elő angolul és a Bamboleót spanyolul. Kínában rendkívül ritka esemény a könnyűzene külföldi csillagainak vendégszereplése. Kambodzsai félelmek Kambodzsában annyira romlott a biztonsági helyzet, hogy emiatt a japán cégek ideiglenesen kivonták képviselőiket az országból, visszaküldésükről azonban csak a mostani választások befejezése után döntenek. Az Itochu cég és a Sumitomo szabadságolta embereit, aminek csak részben oka az, hogy a vörös khmerek merényleteket követnek el. A gazdasági válság is érezteti hatását. Szinte mindennapossá vált az erőszakoskodás: rablásokat nyílt utcán, napközben is elkövetnek. Vonat Kalinyin- grádból Berlinbe Negyvennyolc év elteltével újra lesz közvetlen vasúti ösz- szeköttetés Berlin és Kali- nyingrád, az egykori Königsberg között. Az első vonat szombaton érkezett meg a valaha Németországhoz tartozó terület központjába, Poznan érintésével. A járat megindítását az tette lehetővé, hogy időközben európai szabványnak megfelelő sínpárt fektettek le orosz területen is. így az utasok megtakarítják a vagonok kerékcseréjéhez szükséges 3 órát. „Egyetlenem emlékére” — e szavakat vésette rá a bánatos özvegy, Marija Dzsugasvili a tatár főváros, Kazány temetőjének egyik sírkövére. Kevesen tudják, hogy a kőtömb alatt Vaszilijnak, Sztálin különös sorsú fiának földi maradványai nyugszanak. Az évtizedeken át szigorúan titkosként kezelt dossziék csak most nyíltak meg. A diktátor maga alá gyűrte saját gyermekeit is. Első házasságából származó fiát, Ja- kovot tüzér alezredesként fogságba ejtették a németek. Az apja tudni sem akart róla, hiszen egy Sztálin nem kerülhet fogságba. 1943-ban a sachsenhauseni koncentrációs táborban pusztult el. Lányának, Szvetlánának az életéről eleget tud a világ, a meghasonlott asszony ma egy londoni menhely lakója. De mi történt Vaszilijjal, akinek apja eredetileg a grúzok nemzeti eposzának hőse nyomán a Tariel nevet szánta, de az anya, az öngyilkosságba meNegyedszázaddai ezelőtt barikádokon álltak, a sajtó a huszonévesek nevével volt tele. Ők voltak Párizsban a barikádok hősei, a diákmozgalmak vezetői. Maoisták és trockisták, Marcuse lelkes hívei és baloldali kommunisták. Mi lett belőlük negyedszázad múltán? A neves francia hetilap, a L’Express nemrég összeállítást közölt 1968 májusa egykori diákvezéreiről, mintegy félszázról írta meg, mi volt akkor, s mi lett ma. Tanulságos a névsor: az egykori forradalmárok közül ma mindössze egyetlen egy, Alain Krivine maradt meg „hivatásos forradalmárnak”, ő ma is egy ultrabaloldali, de jelentéktelen politikai szervezet vezetője. A többiek? Van közöttük volt miniszter, egyetemi tanár, ismert újságíró és neves ügyvéd. Sokuk gomblyukát díszíti a Becsületrend rozettája vagy más magas francia kitüntetés. Van, aki már nincs is az élők sorában. Néhányan elmondták véleményüket a lapnak arnekülő vagy meggyilkolt Na- gyezsda Allilujeva a régi orosz Vaszilijhez ragaszkodott. Tizenegy éves korában, 1932-ben elveszíti anyját, s annyira magányosnak érzi magát, hogy a rémült testőrök szeme láttára kocsiba vágja magát, és a Moszkva környékén élő fivéréhez, Jakovhoz hajt. Azonnal visszahozzák, s bekerül a moszkvai különleges iskolába, amelynek osztálynévsorában — az éberség kedvéért — csak keresztnéven szerepel. Rengeteg baj van vele, de az igazgató közli a tanári értekezleten: „Sztálin elvtárs fia minden diák példaképe, függetlenül attól, elvégzi e feladatát vagy sem.” Érettségi után a légierő 3. számú tiszti iskolájának hallgatója, a német támadás idején már hadnagyi uniformist visel. Apja utasításba adja, hogy nem vehet részt közvetlen harci cselekményben, de személyi aktái szerint a háborút, s jóllehet személyi anyagában óvatos utalások vannak „gyenge ról is, hogyan látják a 25 évvel ezelőtti eseményeket ma. Alighanem valamennyiük közül a leghíresebb a „Vörös Dany”, Daniel Cohn-Sendit, a német diák, a nagyszabású mozgalom kezdetét jelentő „Március 22” Bizottság megteremtője volt. Őt ma a nagy német város, Frankfurt alpolgármesteri irodájában lehet megtalálni. A német diákot annak idején kiutasították Franciaországból, tíz éven át a lábát sem tehette francia földre; mostanában azonban gyakori vendég, és tartja a kapcsolatot egykori társaival. Mosolya, amely akkor naponta volt látható az újságok első oldalán és a televíziók képernyőin, ma is emlékeztet a régire. „Nem hiszem, hogy 1968 májusa feltétlenül bekerül majd a történelemkönyvekbe — mondja a ma 48 éves Cohn-Bendit a francia hetilapnak adott interjúban. — Véletlen, hogy Franciaország akkor olyan alapvető társadalmi válságban volt, amely fellázította idegzetére”, vezérőrnagyként a moszkvai helyőrség repülőinek parancsnoka. A vezérkari akadémiát nem hajlandó elvégezni, unatkozik és iszik, apja halálát is állandó részegségben éli meg. 1953 tavaszán, egy kocsmai verekedés után letartóztatják, de beadványai szerint ez Berija bosszúja volt. Két évvel később már komolyabb vád éri: 1955 szeptemberében a 39. számú katonai bíróság titkos tárgyaláson nyolc évre ítéli, mert elöljáróit és tiszttársait állítólag rendszeresen beárultá Sztálinnál. 1961-ban szabadon bocsátják, de három hónap múlva — így a hivatalos közlés — ittasan elgázolt egy asszonyt. Kazányi száműzésre ítélik. A tatár fővárosban megváltoztatja nevét, úgy köt házasságot egy ápolónővel. Alkoholmarta szervezete azonban nem bírja, 1962-ben, 41 évesen Vaszilij Dzsugasvili eltávozott az élők sorából. Ferenczy Europress a fiatalokat, s mindenkit egyesített.” A „Vörös Dany” volt azóta tagja különböző baloldali és környezetvédő mozgalmaknak, s ma a város szociális ügyeivel foglalkozik. „Nem vagyok ideológus, és sohasem akartam hivatásos politikus lenni” — hangoztatja ma a diáklázadás egykori vezetője, aki bármilyen furcsa, ha hivatalos minőségben jár külföldön, most „Németország nagykövetének” is érzi magát. Jacques Sauvageot, a diák- szakszervezetes ma Rennes képzőművészeti főiskolán tanít, s bár továbbra is baloldali érzelműnek vallja magát, felhagyott az aktív politizálással. Tiennot Grumbach, az egyik maoista csoport legfőbb vezetője jónevű ügyvéd lett, a Becsületrend kitüntetettje, de ma is elsősorban olyan ügyekkel foglalkozik, amelyek szociális töltésűek. Alain Geismar, a Proletár Baloldal egykori vezetője ma a felsőoktatási dolgozók szakszervezetének főtitkára, s mostanáig magas Thaiföldön igazi tekintélye van a csillagjóslásnak: a minap az egyik vezető üzleti újság egész sor asztrológiai előrejelzést közölt a most hivatalba lépett kormányról. A jóslatok azonban nem mindig örvendeztetik meg a politikai élet szereplőit. Az ország egy ismert csillagjósa nemrégen azt mondta Csuan Likpairól, a jelenlegi kormányfőről, hogy rövidesen megbukik, és néhány éven belül nő áll majd a thaiföldi kormány élére. Nincs még egy ország a világon, ahol az asztrológia olyan éles fegyver lenne, mint ebben a délkelet-ázsiai országban. Valójában azonban nagyon kevesen értenek ehhez a tudományhoz Thaiföldön. Mint a kérdés egyik szakértője elmondta, a legtöbb csillagjós elavult módszereket használ a modern csillagkutatás mellőzésével. Mindezek ellenére az asztrológia és a jóslás sok egyéb formája a társadalom szerves részét alkotja, és az emberek rendkívül komolyan veszik az ilyesfajta előrejelzéseket. A jósok ki is használják ezt: a légkondicionálóval ellátott üzletekben éppúgy megtalálhatók, mint a köztereken és utcákon. Szolgáltatásaik ára 1 és 100 dollár között mozog. Az asztrológiának történelmi múltja van az országban: az abszolút monarchia 60 évvel ezelőtti bukásáig az állam vezetői hivatalos asztrológusok egész hadát foglalkoztatták. A thaiföldi asztrológiai társaság még ma is a királynő védnöksége alatt működik. A 40 éve alapított intézmény ma már több mint 5000 tagot számlál. A társaság évente tízhónapos asztrológiai tanfolyamot indít, amelynek elvégzésével az azon résztvevők csillagjóslásra feljogosító oklevelet kapnak. Az érdeklődők hivatalos tenyérolvasói vagy posztot töltött be az oktatási minisztériumban. S a többiek? Ketten közülük: Bruce Lalonde egykori diákszakszervezeti funkcionárius és Bemard Kouchner a miniszterségig jutottak az előző kormányokban. Lalonde ma a zöldek egyik pártjának vezetője, Kouchner a Méde- cins sans Frontier mozgalom megteremtője — vagyis mindketten szociális érzékenységű, de nem kifejezetten baloldali szervezetekben vesznek részt. Sokan lettek újságírók; közülük egész csoport van a népszerű párizsi napilapnál, a Libérationnál. Az egykori kommunista diákszóvivő, Daniel Vemet ma a Le Monde külpolitikai rovatvezetője; Jean-Marcel Bouguereau a l’Evénement du Jeudi című hetilap főszerkesztője. A Le Nouvel Observateur munkatársa volt a maoista Pierre Blanchet — őt tavaly Horvátországban, tudósítás közben érte halálos lövés. Kis Csaba akár fiziognómiai — az arcvonásokból való jóslással foglalkozó — kurzusra is beiratkozhatnak. Az iskolát a legkülönfélébb társadalmi háttérrel rendelkező emberek látogatják: diákok és diplomások egyaránt. Sokan csupán kíváncsiságból érkeznek, ám vannak, akik életcéljuknak tekintik a jóslás valamely fajtájának az elsajátítását. Thaiföldön egy új épület alapjainak lefektetése előtt gyakran kikérik a csillagjósok tanácsát. Az asztrológiai jóslatok meghatározó jelentőségűek a thaiföldi légitársaságnál is: az 1960-as években, amikor a Bangkokból induló első légijárat pontos dátumát kitűzték, gondosan tanulmányozták a csillagok állását. A csillagjósokhoz nemcsak intézmények fordulnak tanácsért, hanem magánemberek is, akik azt remélik tőlük, hogy megoldást találnak személyes problémáikra. Thaiföldön az asztrológushoz menni annyit jelent, mint Nyugat-Európá- ban meglátogatni a pszichológust. Egy bangkoki szállodában magánpraxist folytató jós, aki 12 dollárt kér egy 30 perces konzultációért, elmondta: — Sokan érkeznek hozzám teljesen elkeseredett ábrázattal, majd a beszélgetés után egészen megváltozva, pozitívabb életszemlélettel távoznak. Egy másik, négycsillagos hotelben egy ismert fiziognó- mus tart konzultációkat. Elmondása szerint többen azért keresik fel, mert úgy hiszik, az arcukon végzett plasztikai műtéttel megváltoztathatják sorsukat. — Az egyik kliensem azzal kapcsolatban kért tanácsot tőlem, hogy miképp változtassa meg orrának a formáját. Meg volt ugyanis győződve afelől, hogy egy új orr sikereket hoz majd neki az üzleti életben — mondta a fi- ziognómus. Hírességek a békéért Chantal Bemard, egy 62 éves francia asszony a héten hivatalosan is bemutatja Verdunben A Béke Nemzetközi Könyvét, amelynek összeállítására életének hét esztendejét, áldozta. A könyv a világ 161 híres emberének béke melletti kiállását tartalmazza, a Nobel-békedíjas Teréz anyától Willy Brandtig. Chantal Bemard levélben kérte 57 ország hírességeit, hogy járuljanak hozzá egy „ökumenikus mű” létrehozásához, amely „könnyít az emberiség fájdalmán". Égyesek, mint Butrosz Gáli, az ENSZ főtitkára saját kezű levélben válaszoltak, mások festményt küldtek, ismét mások zeneművet. Névjegyre írt néhány sor, vagy többoldalas írás alatt a többi között Lech Walesa, illetve a dalai láma, Je- lena Bonner, Brigitte Bardot, Maurice Béjárt, Václav Havel, Yves Saint-Laurent, Elie Wiesel, Federico Fellini, Mario Vargas Llosa és mások aláírása. A gyűjteményt Nancyban tett látogatásakor megáldotta II. János Pál pápa. A gyűjteményt ősszel vagy télen árverésre bocsátják. A befolyt összeget nemzetközi humanitárius és környezetvédelmi célokra fordítják. Forradalmár diákok - huszonöt év múltán ■ Mi lett a barikádok hőseiből?