Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-15 / 112. szám
8 SOMOGY HÍRLAP — KULTÚRA 1993. május 15., szombat szülőföldjéhez kötődik. 1898-ban az angliai Castle- fordban született sokgyermekes bányászcsaládból. Tanítónak készült, de a I. világháború után már a művészi pálya felé fordult. Először Le- edsben, majd a londoni College of Artban tanult. Ezt követően Chelsea-ben művészeti oktatóként működött. Első kiállítása 1928-ban volt Londonban, amely első megbízatását eredményezte a londoni metró számára. A háború után nagy utazásokat tett: az USA-ba, Olaszországba, Görögországba, Nyugat-Európába. Nemzetközi hírneve 1945-től egyre nőtt, kiállításai a művéMoore munkássága éppoly forradalmi tett volt, mint Pi- cassóé a képzőművészetben: rombolt és épített egyszerre. Monumentális szobrai, a Király és királynő (1952-53) a különféle fekvő figurák egész sora stílusa változásait tükrözik. A Glenkilni kereszt (1955- 56), a Háromrészes fekvő alak (1961-62), a Család és a különféleképpen modellált fejek az absztrakt és természetelvű formák új meg új módon megvalósítva más és más tartalmakat sugallnak. Mint maga mondta: „Ma már nem kell a szobrászatot az egyes statikus alapformákra visszavezetni és beszűkíteni. Mi már felnyithatunk, összekapcsolhatunk és összekombinálhatunk több különféle nagyságú, metszetű és irányú formát, hogy szerves egésszé alakítsuk.” Több főművében a természeti környezet, szűkebb szülőföldje, a yorkshire-i kopár szénmedence sziklaképződményei térnek vissza erőteljes művészi átírásban (Háromrészes fekvő alak). Az emberi figurát az erózió által formált sziklához hasonlóan faragta ki. „Vannak olyan egyetemes formák, alakzatok, amelyek tudat alatt befolyásolnak mindenkit, és reakciókat váltanak ki belőlünk... Habár engem legmélyebben az emberi alak érdekel, mindig erősen foglalkoztattak más természeti formák is, kavicsok, kagylók stb. Gyakran előfordult, hogy évekig ugyanarra a zugára kószáltam a tengerpartnak — mégis minden évben új formájú kavicsok ötlöttek a szemembe, olyanok, amelyeket sohasem vettem észre az előző évben, pedig százával hevertek ott... Mindig azokat választottam ki nagy izgalommal, amelyet leginkább megfeleltek pillanatnyi formai fogékonyságomnak.” Ezek a kijelentések bepillantást nyújtanak művészi munkamódszerébe is. Picassóhoz hasonlóan meglehetősen különböző kultúrák ihlették fejlődése első szakaszában, de érett korszakában már csak saját törvényei vezérelték, a dinamizmus, a művekben rejlő feszültség és vitalitás, az érzékfölötti erő, amely egyaránt áthatja a szerves és a szervetlen természeti formákat. Szobrait ezért leginkább a tájba szerette elhelyezni, így érvényesültek a legjobban, mint a párizsi Unesco-székház Fekvő fiqu- rája. A Szépművészeti Múzeum május végéig nyitva tartó kiállítása bepillantást nyújt pályája kezdeteibe is. Kereső időszakában a századelőn a prekolumbián művészet éppen annyira ihlette, mint az olasz reneszánsz nagymesterei, de a kubizmus sem volt számára idegen, mint ahogy Picasso formanyelve is maradandó hatást gyakorolt rá, a román Brancusiéval együtt. Sokszor felködlenek — főleg drapériás figuráiban — a görög archaikus szobrok emlékképei is, de mindezek a formaelemek annyira szervesen összeolvadtak stílusában, hogy létrehozzák az élet ismeretlen tájaira kalauzoló, mélyen elgondolkodtató, Király és királynő (1952-53) megrázó erejű alkotásait. A kiállításon ott vannak rajzai, vázlatai, amelyek épp oly kimagasló színvonalúak, mint kőből, bronzból készült szobrai. Felejthetetlenek London bombázása alatt készült toll- és lavírozott tusvázlatai az óvóhelyen szorongó, fekvő figurákról, előtérben az Anya gyermekével kompozíció egyik vázlatával. Életpályája Lakat-forma vázlata (1962) szét nagy ünnepei voltak Európa nagyvárosaiban. Az 1948-as Velencei Biennálé nagydíja, a Sao Paolo-i Biennálé nagydíja fémjelzik egyre növekvő sikerét. Haláláig minden nagy nemzetközi kiállításon részt vett, és számtalan retrospektív tárlata szerzett új híveket a modern szobrászatnak. Moore művészete egy új, a jövő századba készülő Európába kalauzol, amelyben Európa kitekint magából és befogadja a környező világot. Brestyánszky Ilona A Henry Moore-mitosz Korunk szobrászaténak átütő erejű vezéralakja a csaknem egy évtizede halott Henry Moore, akinek egész életművét felölelő kiállítása látható a Szépművészeti Múzeumban. A művész 1967-ben a Műcsarnokban bemutatott kiállítása új irányba terelte a magyar szobrászatot, kaput nyitott a modern Európára, az élettelen természet és az új mítoszok összefonódását hirdetve az emberi figurában. Tiszta szigorúsággal BERTÓK LÁSZLÓ Középiskolás kamasz volt Bertók László, amikor az első versei megjelentek. Ennek éppen negyven esztendeje, — 37 éves lett, mire az első kötete napvilágot látott. (A romantika korában ennyi ideig a költőnek élnie sem illett.) De az első vers és az első kötet között az idő nem hallgatással telt. Olyan antológiákban jelentkezett, amelyek máig fontosnak látszanak (Lengő fényhidak, Magunk kenyerén). A második kötetével már kiérdemlette, hogy Takáts Gyula „önálló hangú, igaz és jelentős költőnek nevezze”. Az erények időállónak bizonyultak. Fegyelme és elmélyült építkezési módja az életműnek, a kötetek sorának is jellemzőjévé vált. Csupa tiszta szigorúsággal szerkesztett karcsú könyv került ki a kezéből: A fák fölvonulása, az Emlékek választása, a Tárgyak ideje, az Ágakból gyökér, a Kettészakadt villamos, a Kő a tollpihén, a Ha van a világon teremtő. Csak a Hóból a lábnyom kivétel. Vaskosabb, magában rejti a korábbi kötetek versciklusait is. — Lehet, hogy Bertók László azon kevesek közé tartozik, akik csak a válogatott verseiket írják meg? A kezdet mesebeli. Az a bizonyos „legkisebb fiú” elindult Véséről. De a folytatás nagyon is valóságos. A pálya még alig íródó ívén goromba törésvonal őrzi a sötét idők emlékét. Némiképp hasonlatos ahhoz, mint Csokonai kicsapatása. Szomorú, hogy ez kaposvári pör volt. A 19 éves fiút 8 hónapnyi börtönre ítélték. Versekért! Csurgói diákként tett önképző- köri fogadalmakért. 1955 augusztusában esett meg mindez. A vers azonban, amelyben megszólal, sokat változott az idővel. — A líra ugyan mindenkor az átéltség művészete. „MiKÖLTÉSZETÉRŐL lyen szerencsétlen hivatás költőnek lenni — mondja Szabó Magda. — Testi-lelki levetkő- zés." Költészete kezdetben vallo- másos hangú, élményekhez tapadó. Első versei paraszti őseihez, gyerekkorához, ifjúsága élményköreihez, élet- és tudatformaváltásához kötődnek. De ha meggondoljuk, az első versek személyes élményei is többek önmaguknál. Véséről, Sző- kedencsről egy közösség megaláztatásai emelődtek versbe. Az idilli formák korántsem idilli élettényeket rögzítettek. „Almaízzel a szánkban naponta kiűzetünk a paradicsomból. Menetrend nélkül, vízum nélkül”— írja az övéiről. — Sok minden ellenére mekkora esélyt adott akkoriban magának a cselekvésnek, a vátesz-szerepre is: „De harmincévesen az ember ne meséljen, köpjön ki almát és alamizsnát”; „És teremtse meg a világot!” A szülőföldhöz, szeretteihez és emlékükhöz azóta is eltéphe- tetlen szálak kötik. „Temetésen voltam Szőkedencsen” — mondta, amikor utoljára találkoztunk. Kötődése nem nosztalgikus. Valódibb is, bonyolultabb is annál. És sok minden rárakódott: „elárvult a gyerekkor", „beszakadt a történelem”, „s ehol az egy akol”. Egyre inkább „racionális mindennapjainkat és irracionalitással telített közérzetünk ellentéteit fogta a vers hálójába — írta róla Lengyel Balázs. Sok mindenben veszthette hitét, de a versben nem: Bérlők pátoszából rezignáció lett. Önsebző fájdalommal számolt le a tradicionális költői szereppel. És fájdalommal élte át költészetünk veszteségeit. Versben siratta Nagy Lászlót, szólította a halott Kormost: „Árva bátyám a nagy mesében/ vacog utánad semmiségem,/ sárkányod itt ■ í Jl 1 Bertók László — eltéphetetlen szálak kötik szülőföldjéhez csücsül a széken,/ s nem tudom verssé varázsolni.” Hat-hét esztendeje csak szonettet ír. A végsőkig sűrítette, csiszolta a versbeszédet. Költészete elvontabb lett, de nem spekulatív. Ahogy Kis Pintér Imre írta róla: Józanul röghöz kötött. Bertók az érzékeivel tájékozódik. De távolságtartóbb. Verseiben gyakoribb az ironikus felhang. Bölcs, de nem fennköl- ten. És másképp ír verset, mert a lírai személyiség a vers mögé került. Ha mégsem egészen, akkor kívülről látja magát. ,,Most így ír verset, hogyha írJ És fél, mert vádolja magát./ És egyre több lesz a papír./ És ugyanaz marad a világ” — írja új kötetében. „Hát kimentek az oroszok” kezdődik az egyik szonett. Az utolsó sor továbbíródik bennünk: Lehet, hogy most bennünk nőnek a katonák? — Bertók költőként teszi a dolgát. Változatlanul a folyamatot akarja tetten érni, „mikor színén a lényeg átsajog.” És figyelmeztet: „Hiába kavics, könny, homok, ha se Kelemen, se cement.” Reményt is ad: hol ironikusan, groteszk módon: „A kis bajt megeszi a nagy./ A nagyobbat a még nagyobb. Mit mondjak? Én bizakodók./ Talán egyszer torkán akad.” A; hol líraiam „az egész fölött mindig valami tisztaság" A szavát adja: „amikor kisüt hirtelen" majd „elkiáltja, hogy kisütött." — És addig? „Ki válaszol, ha hallgatok” — idézem új kötetének utolsó sorát. Komáromi Gabriella Bertók László Hóból a lábnyom Akkor szabadna verset írni, ha nem lehet már verset írni, nyüszítve, mint az Isten öccse, mert jobb világhoz volna kedve, szaladva, mint a sebzett állat, neki a vadász puskájának, lerogyva, mint a győztes ember, tele a kétes győzelemmel, mintha feltöltött folyó medre nézne a könnyező egekre, mintha az ég lakott föld volna, s a föld ennek a halott holdja, mintha örökké kő zuhogna a világnál is mélyebb kútba, el se fogyna, és meg se telne, de mindig erre törekedne, mintha akkor se verset írna, csak nézne a fehér papírra, amíg, mint a hóból a lábnyom, vers sajog át a valóságon. A világnak négy sarka volt A térképen Belső-Somogy a szívben a hely és idő ahonnan így-úgy mérhető hogy ki vagyok ha az vagyok egyébként ég föld állatok szülők törvények temető a saját közös tekenő amely akkor sem úgy mozog boldogok voltunk boldogok soha annyi fölös erő olyan közel volt a jövő hogy nevettünk ha csillogott a világnak négy sarka volt és mind a négy elérhető.
