Somogyi Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-22 / 93. szám
1993. április 22., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — FIATALOK OLDALA 7 Felkészítő felvételizőknek (III.) Sorozatunkban a felkészítő, felvételiztető tanárok és pszichológusok tanácsaival az érettségi és felvételi vizsgára készülő diákoknak szeretnénk segíteni. Jacko török „kosara” Szalontai András újra bizonyított Mint oldalunkon is beszámoltunk róla, a Kaposváron élő kivételes tehetségű és igen fiatal dobos, Szalontai András már eddigi 12 esztendejében is a legjobbakkal lépett színpadra. Az április 17-én Cegléden rendezett Mr. Dob, azaz Kovács Gyula emlékkoncerten, a dobosok gálaestjén a világ legkiválóbb dobosai mellett mutatta be tudását a Magyar Jazz-szövetség legfiatalabb tagja, Kőszegi Imre tanítványa. A hétórás koncerten többek között részt vett Enrique Firpi Uruguayból, Patrick Schimanski Németországból, David Moss az Egyesült Államokból és Jojo Mayer Svájcból. Szalontai Andrásnak a Premier világhírű angol hangszergyár felajánlotta támogatását. Kecskeméti rajzfilmesek Kaposváron A kecskeméti rajzfilmstúdió mutatkozik be ma este hat órától Kaposváron a megyei művelődési központban. A másfél órás vetítésen egyéni alkotók rajzfilmjeit tekinthetik meg díjtalanul a látogatók. A Somogy Amatőrfilm- és Videostúdió vendége lesz Mikulás Ferenc, a kecskeméti rajzfilmstúdió igazgatója és Szilágyi Varga Zoltán rajzfilmrendező is. Köszönet a tűzoltónak A közelmúltban a kaposvári Kinizsi lakótelepi általános iskolába látogatott Jobbágy István tűzoltóhadnagy, s a tűzvédelemről, a tűzoltás módszereiről tartott előadást a nyolcadikos diákoknak. Szerkesztőségünket Ge- menczei Róbert, a hallgatóság egyik tagja kereste fel, mivel társaival úgy érezte: „illő ezt megköszönni a hadnagy úrnak". Igaza van... Gúnydal miatt feljelentették Megszüntette a nyomozást a varsói körzeti ügyészség a Piersi nevű rockegyüttes ellen — bűncselekmény hiányában. Az együttes ellen még a múlt év végén tett feljelentést a Keresztény Nemzeti Egyesülés, a második legnagyobb kormánypárt, valamint öt magánszemély vallásos érzései megsértése miatt. Ezt az ifjúsági együttes egy közismert egyházi dallamra írt gúnydala váltotta ki, amelynek főszereplője egy luxusautón száguldozó részeges pap. A szerzemény sugárzása miatt több zenei szerkesztőt eltávolítottak, ám az „illegalitásba szorított” fiatalok gúnydala a múlt év legnagyobb sikere volt kazettán, és azóta is nagyon népszerű. „Megverték” a Kids-et A londoni Smash Hits tini popmagazinhoz érkezett szavazatok alapján a fiatalok körében a legkedveltebb a Take That. Hét díjat nyertek a fiúk, tehát többet, mint a ew Kids tagjai népszerűlük csúcsán. A díjkiosztó iepségen Jordan Knight > észt vett. Csak ennyit dott: „Megalázó helyÁltalában azt hisszük, hogy az érzéseink szabják meg a gondolatainkat, pedig az önirányítás a gondolatainkkal, elhatározásainkkal veszi kezdetét. Ha gondolkodásmódunkat megváltoztatjuk, akkor egész valónk szolgamódra engedelmeskedik a parancsnak. A következő teszt segítségével megtudod belső szabályzó erőid segítik vagy gátolják a vizsgán való teljesítmény lehetőségét. Önismereti feladat Karikázd be azokat a sorszámokat, amelyekhez tartozó állítás érvényes volna, ha most kerülnél a felvételi vizsga helyzetébe. 1. Magabiztosnak érzem magam, nem támaszkodom mások segítéségre. 2. Tehetségtelenségi érzés fog el, nem tudom magam feltalálni. 3. Kezdeményezően és aktívan lépek fel, bármit is érzek magamban. 4. Elbizonytalanodom, és tartok tőle, hogy le kell mondanom a helyzet sikeres megoldásáról. 5. Sajnos, tudom, hogy másnak jobbak az esélyei. 6. Bízom abban, hogy képes leszek a számomra sikert hozó megoldásra. 7. Idegesség fog el és testi tünetekben (izzadás, gyors szívverés) érzem a feszültséget. 8. Végigaggódom a vizsgát és nagyon rossz a közérzetem. 9. Vizsga előtt szorongok, de ha már benne vagyok a helyzetben,' eltűnik az izgalom. 10. Idegeskedem, de tudom, hogy ez mással is így szokott lenni. 11. Úgy érzem, rajtam kívülálló erőknek nagyobb befolyásuk van a helyzetre, mint nekem. 12. A szerencsére kell bíznom magam: ahogy lesz, úgy lesz. Az április 8-án megjelent rejtvényünk helyes megfejtése: Ted Neely. A szerencsés nyertes Simonfi Károlyné göl- lei olvasónk. Gratulálunk! Europe A nyolcvanas évek nagy reménységű rockzenekara, az Europe az idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Az alapító tagok közül hárman maradtak a csapatban. Köny- nyed pumprockot játszanak igényes hangszerelésben. Első világslágerükkel (Végső 13. Tudom, hogy az erőfeszítéseimtől függ a helyzet sikere. 14. Bizakodom, hogy kezembe tudom venni a helyzet irányítását. 15. Nagyon kellemetlenül érzem magam, és legszívesebben elkerülném az egész helyzetet. 16. Bármilyen feszült vagyok, azt mondogatom: „Csak rajta, belevágni, sikerülni fog.” írd le, hogy az 1., 3., 6., 13. és 14. tétel közül hányat kari- káztál be. Most a 2., 4., 5., 11. és 12. tétellel tedd ugyanezt. Ha az 1-14-es szériából többet mint hármat, míg a 2- 12-ből kevesebbet mint hármat, akkor légy nyugodt, kitűnő belső szabályzóerők segítenek a vizsgahelyzetedben! Ha a 2-12-ből többet karikáz- tál be, mint három tétel, és 1- 14-ből kevesebbet, mint három, akkor tisztában kell lenned azzal, hogy túl erősen fogva tartanak a külső körülmények. Főleg akkor, ha a 7., 8. és 15. tételre is igent mondtál. Ha ez volna a helyzet, akkor feltétlenül végezz naponta feszültségcsökkentő relexá- ciós tréninget. Most pedig nézd meg a 8., 9., 10. és a 16. tételt! Ha mind a négyet bekarikáztad, akkor gratulálnom kell. Ügyesen kordában tudod tartani belő feszültségeidet, és minden esélyed megvan arra, hogy sikeresen teljesíts a vizsgán. Ha viszont nem karikáztál be ezek közül egyet sem, akkor most még nem késő, hogy magadévá tedd a pozitív gondolkodást. Mindennap alkalmazd a relaxációs tréninget. — A magyar nyelv és irodalom vizsgára való felkészülésnél az olvasottság az egyik legfontosabb kulcsszó — állítja Pála Károly, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium tanára. A kötelező olvasmányokon kívül sok mindent illik elolvalsnia egy magára valamelyest adó vizsgázónak. A 19. századi orosz prózából Tolsztoj művei közül például nem elég az Iván lljics halálát ismerni. Legalább az Anna Kareninát is illik elolvasni. Igénytelenség lenne az visszaszámlálás) 1986-ban törtek az élre. Kihagyások után tavaly ismét tevékenyek: új album, világkörüli koncertturné. A zenekar első lemezanyagát a Hot elnevezésű független kiadónál dobták piacra 1983-ban. A következő évben szerződtek egy ismert kiadóhoz, amelynek neve a megfejtés, s a helyes válaszok betűit összeolvasva könnyen kitalálható. 1. Milyen nemzetiségű tagok alkotják a zenekart? ~ AJ angol ■ E/svéd * is, ha beérnénk a vagy Balzac vagy Stendhal választással. — Mennyire kell pontosan ismerni az adatokat, évszámokat? — Az irodalomértés műelemzéstechnikák terén a tankönyvek igen színvonalasak. Tényanyagukat tekintve más a helyzet: ezt jó ha kiegészíti a vizsgázó. — Melyik területre kellene felhívnunk különösen a felkészülök figyelmét? — A nyelvtanra. Az írásbelin az irodalom és nyelvtan egyelő súllyal esik latba. A nyelvtani tesztek általában rendkívül gyengén sikerülnek és sokan emiatt eleve nem szóbelizhetnek. Magyar nyelvi feladatok „Düledező kerítés alól rajzik hozzám az emlék" (Kányádi Sándor) 1/ Elemezze mondattanilag a versidézetet! 2/ Ábrázolja szerkezetesen a mondatot! 3/ „düledező” Végezze el a szó morfémák szerinti felbontását! 4/ Mi a véleménye az alábbiakról nyelvhelyesség szempontjából? — A vállalatok menjenek fővállalkozni. — Elablaktisztították az újságot. — Hány áruházat vezérigazgat? — A kívánságműsort is ő segédszerkesztette. — Nem lehet elvárni, hogy szakértsen olyan kérdésekben, amelyekhez nincs diplomája. Ajánlott szakirodalom Irodalmi fogalomtár 242 Ft Összefoglaló feladatgyűjtemény magyar nyelvből 157 Ft Észjárások és formák 90 Ft Keresztutak és labirintusok 116 Ft Felvételi felsőfokon 85 Ft Az ajánlott könyvek a Pon- tus Könyvesbolttól postai szállítással levélben megrendelhetők (Pontus Könyvesbolt, 1095 Budapest, Gát u. 25.) A könyvesbolt kérésére valamennyi tantárgyat érintő részletes szakirodalomjegyzéket küld. I/ norvég O/ holland U/ német 2. Hogy hívják az együttes énekesét, aki augusztusban lesz 30 éves? H/ lan Haugland K/ Kee Marcello L/ Mic Michaeli Pl Joey Tempest S/ John Leven 3. A rockcsapatból Kee Marcello a legidősebb. Milyen hangszeren játszik? Cl basszusgitár D / dob I/gitár Lehet Michael Jacksonnak nemet mondani? Hát persze, hogy lehet! Ezt bizonyítja törökországi próbálkozása is. Isztambulban, a 8 milliós városban, két kontinens határán, a Boszporusz partján történelmi levegőt szívhat a látogató. Az Ezeregyéjszaka világa elevenedik meg itt az ember előtt, s az 1467-ben épült Top-Kapi palota, II. Mehmet szultán fényes öröksége kézzel fogható valóságában is felidézi a történelmi múltat. Turisták milliói jönnek el ide évente, de videót még nem forgattak itt! S most már Michael Jackson egymillió dollárt kölcsönzött Marion Brandónak, aki ebből az ősz- szegből fedezi gyilkossággal vádolt fia, Christian ügyvédi költségeit. Bill Wyman egyre szorulR/ szaxofon T/ billentyűsök 4. A tízéves pályafutásuk legjobb felvételeit tartalmazó gyűjteményes albumuk az idén jelent meg. Mi a címe az ezt megelőző, tavaly kiadott nagylemezüknek? Cl Prisoners of Paradise El Out of this World F/ The Final Countdown G/ Wings of Tomorrow N/ Europe Megoldásokat május- 3-ig fogadunk el, eredményt pedig -6-án hirdetünk. Michael Jackson, akinek „nemet”-ez mondtak nem is fognak... Fikri Saglar kulturális miniszter ugyanis visszautasította a „király”, Michael Jackson kérelmét is. Jacko a szultán trónján ülve, háremhölgyek körében akarta leforgatni legújabb videóját — úgy, hogy közben a palota legendás ékszereit viseli. S ez már túlment minden határon: a török politikai körök felháborodtak azon, hogy jön ez a „kisfiú” ahhoz, hogy a nagy elődök örökségében tetszelegjen. tabb helyzetben van: a Rolling Stones basszusgitárosa ellen eljárást akarnak indítani kiskorú elcsábítása miatt, mivel egykori felesége, Mandy Smith a kapcsolatuk elején még kiskorú volt. Slágerlista Amerikai: 1. Snow (Informer) 2. Silk (Freak Me) 3. Dr. Dre (Nothin'But A'G'Thang) 4. Whitney Houston (I Have Nothing) 5. Jade (Don't Walk Away) 6. Ugly Kid Joe (Cats in the Cradle) 7. Spin Doctors (Two Princes) 8. Vanessa Williams & Brian McKnight (Love is) 9. Arrested Development (Mr. Wendal) 10. Bon Jovi (Bed of Roses) Angol: 1.2 Unlimited (No Limit) 2. Depeche Mode (I Feel You) 3. Ace Of Base (All That She Wants) 4. Michael Jackson (Give In To Me) 5. Whitney Houston (I Will Always Love You) 6. Shaggy (Oh Carolina) 7. Leila K. (Open Sesame) 8. Whitney Houston (I'M Every Women) 9. Captain Hollywood Project (Only With You) 10. Lenny Kravitz (Are You gonna Go My Way) Banda Zoltán rejtvényrovata Az Á-G Electronic Kereskedelmi és Szolgáltató Bt ajándékával Pophírek