Somogyi Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-21 / 92. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1993. április 21., szerda ÍGY ÍRUNK Ml! Mac skatörténelem Vándor Ki vagyok én? Barna és nyakig érő hajam egyszínű a szememmel, melyet szemüveg takar. Középmagas vagyok akárcsak a szilvafa. A fogam csonthéjas. A fejem hasonlít az almához, csak az elszáradt csészelevelek hiányoznak róla, és szárral nem lefelé, hanem felfelé csüng. Lábam nem a földben gyökerezett, és reggelente álmosan visz az iskolába. Osztályunk bogyótermés, én vagyok az egyik szőlőszem. De nem a peronoszpórától, hanem a feleléstől félünk. Akárcsak a szőlő, mi is sok türelmet igénylünk. Tarr Judit 4. osztályos Zrínyi iskola Az „Elveszett Radírok Klubijában Én egy radír vagyok. A szemközti gyárban láttam meg a napvilágot szeptemberben. Mindennap egy Kati nevű kislánnyal utazgatok az iskolába. Ám a sorsom nem túl jó! Ez a Kati igen hanyag! Mindennap leejt a piszkos földre és sokszor elveszített már. Különösen a tegnapi nap volt a borzasztó. Megint kifelejtett a táskájából az iskolába menet, és a kezében vitt. Természetesen le is ejtett, és én többször megmártóztam a pocsolyákban. Mikor az iskolába értünk, Kati ismét kiejtett a kezéből, és én elgurultam egy asztal lábához. A düh könnyei folytak le az arcomon. Hát így kell bánni egy hűséges radírral? Egy radírral, aki megtisztítja a füzetet a csúnya beűktől, a hibáktól? Elhatároztam, hogy bosszúból nem megyek vissza Katihoz. Felkeresem az „Elveszett Radírok Klubját”. Mikor odaértem megszólított egy pank-ha- jú, rózsaszínűre festett, feliratos radír. — Á! Látom téged is elveszítettek! Szállj be a klubba! Nagyon jó kis csapatunk van. Bent erős cigarettaszag fogadott. Csupa zöld, kék és pirosra festett hajú radírok ültek a kis lyukban. Mindegyikük előtt egy üveg sör állt. A félhomályban üvöltött a magnó. Valaki hangosan a fülembe kiabált: — Megtámadjuk az embereket, akik elvesztettek bennünket! Mienk lesz az egész Föld! Eddig is kicsit féltem, de most... Az összes radír a vadak táncát járta, ami útjukba került összetörtek mindent. Nem bírtam tovább! Állandóan csak a kisgazdámra gondoltam. Este sikerült megszöknöm. Igaz, nem volt egyszerű! Többen rám támadtak. A Sta- edler feliratomról az S betű eltűnt. De ahogy csak bírtam, futottam apró radírlábaimon ahhoz az asztalhoz, ahová Kati leejtett. A kislány észrevett, és rövid idő múlva a tenyerébe fektetett. Azért mégiscsak jobb egy ilyen szelíd, hanyag gazdánál lakni, mint a vadradírokkal együtt lenni! Bogdán Emese 4.osztályos Zrínyi iskola JÁTÉK A SZABADBAN Kacsintgatós Ezt a játékot több fiú és lány játszhatja együtt. A játékosok párba és körbe állnak úgy, hogy a fiúk alkotják a külső kört, a belső körben velük szemben állnak a lányok. A játékhoz fontos, hogy egy fiú pár nélkül maradjon, aki aztán körbejárva, kacsintgatással igyekszik kicsalogatni magához egy lányt. Ha a lány erre hajlandó, akkor visszakacsint és a kedvező alkalomkor kifut a választottjához. Ha ez sikerül, akkor a pár nélkül maradt fiú igyekszik majd valakit kacsintással magához inteni. A körben álló fiúk természetesen igyekeznek megakadályozni azt, hogy párjuk elhagyja őket. Ha észreveszik, hogy az egyedülálló játékos az ő partnerükre kacsint, fokozottabban ügyelnek. Ha párjuk visszakacsint és futni akar, akkor megfogják. Már az érintés is megfogásnak számít. Ilyenkor a hűtlen lány kénytelen a párjánál maradni. A macskafélék őse jóval az ember megjelenése előtti időkben, 50-60 millió évvel ezelőtt élt és igen kevéssé hasonlított az általunk ismert mai macskafélékhez. Tízmillió évig tartott, hogy a prémesek családjába jusson ez az ősállat, melyet a tudósok diniktisz- nek neveztek el. Újabb tízmillió évnek kellett eltelni, amire a ma ismert macskafélék családja, a különféle ragadozó nagymacskák, mint például a tigris és az oroszlán, valamint az ezeknél kisebb testű fajok, közöttük a vadmacskák kialakuljanak. Téves az az általánosan elterjedt hiedelem, hogy az első vadmacskákat időszámításunk előtti kétezerben Egyiptomban háziasították, hiszen Anatóliában találtak olyan, időszámításunk előtti 6000 körül készült kisplasztikákat, amelyek játszadozó macskákat ábrázolnak. A házimacskák elterjedtségét a kis-ázsiai területeken igazolja, hogy i. e. 1500-ban Babilon fővárosában, Urban például olyan színi előadásokat tartottak, ameA macskát istenné Óegyip- tomban magasztosították. Ebből az időből számos macskaszobor maradt fenn: a képen egy fából faragott, szent macska látható. lyeknek macskafélék voltak a főszereplői. Az első valódi háziasított macskák Krisztus születése körüli években Rómában és Görögországban, a római birodalom területén jelentek meg, nyolcszáz évvel később pedig Angliában is. Az első macskavédő törvényt a kilencedik században Wales tartományban alkották, ahol egy macska elpusztításáért annyi gabonát kellett kárpótlásul fizetni, amennyi a macska tetemét befedte, ha farkánál feltartva a földig lógatták. A macska kedvenc állata volt Mohammednek és a germán istennőnek, Freianak is. Az antik Rómában, Burgundiában és Skóciában a macskát démon- és ördögűzésre használták; míg címerállatként a függetlenség és a szabadságszeretet jelképe volt. Elindult egyszer az ifjú ember zsenge füvek harmatával, virágok illatával a szívében, hogy letelepszik valahol. A tavaszi szelek beletúrtak fekete hajába, hívták a virágzó bokrok, cserjék, az erdei vadak, madarak. — Gyere közénk, Vándor! Most, hogy elmúlt a tél, olyan jó minden! — Kedvesek vagytok, madárkák, de én nyugtalan természetű vagyok. Otthont keresek, és a szívem azt súgja, még keressek egy kis ideig. Közben megsimogatta a friss levélkéket, kezével melengette a még dermedező gyümöcsösöket, felült a felhőkre, és boldogan fürdött a lehulló esőcseppekben, amelyektől aztán kalászba szökkent a vetés, és a madarak dalától pirosodni kezdett a cseresznye a fákon. Aztán rekkenő meleg lett. Az emberek a folyóba jártak fürdeni, a gyerekek élvezték a szünidő boldog perceit. — Bárcsak letelepedhetnék az örök nyár birodalmában! — sóhajtott a Vándor. De a lábai csak vitték tovább. Léptei nyomán az alma piroslott, a szőlőt is addig dédelgette, míg megpuhult és nem győzött betelni az ízével, az illatával. A költöző madarak is hívogatták: — Gyere velünk! Ahová mi megyünk, örökös nyár van. De a Vándor csak a fejét rázta, és ballagott tovább. Közben a ködök, a fagyok letaroltak minden pompát. Nézte a pipáló kéményeket, míg egy hófelhőket szállító, szeles, didergő éjszakán nyughelyét talált magának: örökzöld ruhába burkolózott, és egy szép fenyőfává változott. Arra jött nagyapjával a virgonc ifjú, Sanyi. — Jaj, de szép fenyőfa! Ez jó lesz kartácsonyfának! Nagyapó helyeselte. Kivágták és hazavitték a fenyőfát. Gyönyörűen felöltöztették, és a Vándor boldog volt, hogy mennyi szeretet lakozik az emberekben. így talált otthonra az emberek között, békében, szeretet- ben. Törő István Számoljunk 21 85 13 28 47 65 71J 24 2Q ■ 0 vl 0«f 98 15 61 A táblán tizenkét számot láttok. Keressétek ki közülük azt a hármat, melynek az összege éppen 200! ÓVODÁSSAROK Egészítsd ki! Tomi és az állatok Tomit jutalomból az állatkertbe vitték el a szülei. Régóta készültek erre az alkalomra, Tomi már útközben nagy izgalommal kérdezgetett, beszélgetett, felidézte az állatokról szerzett korábbi ismereteit. Szülei csak ámultak, hogy mi mindent tud a kutyafajtákról, ismeri a zászlós farkú ír terriert, tudott vakvezető, a nyomozó kutyákról, a mentési feladatokat ellátó bernáthegyiről, és könyörgőre fogva a dolgot ő egy selyem pincsit szeretett volna kapni, így telt az út. Az állatkertben aztán ketrectől ketrecig megindult a rohanás. A majomketrec elbűvölte. A majom család élte a megszokott életét. A kis majom játszott, az apamajom pihent, miközben a majommama láthatóan bogarászta a kölykét. Aztán váratlan dolog történt. Az addig játszadozó majomgyerek a mamájához akart bújni, de a papa ottléte ebben megakadályozta. így aztán ráütött egy nagyot. A papa erre felállt, bement a majomházba, és szomorúan nézett kifelé. A majommama erre nem vette ölébe a kicsit, sőt egyetlen mozdulattal eltolta magától és a papa vigasztalására indult. A kis majom egyedül maradt, és bűntudatosan hajtotta le a fejét. — Látod, Tomi! — mondta a mamája — Milyen csúnya dolog, ha egy kis majom megüti a szüleit?! Hát giég, ha egy kisfiú felemeli a kezét a mamájára vagy a papájára?! Most aztán gondolkodhat, hogy hogyan engesztelje ki őket. Tomi szinte sírással küszködött, azt suttogta a majomgyereknek, hogy kérjen bocsánatot, és többet ne csináljon ilyet. Élményeit másnap elmesélte az óvodában, és közben többször megjegyezte: „én sohasem csinálok ilyet.” Báli Györgyné s’< _) L ámpát, hintalovat, teknösbékát látsz a sorok első rajzán. A te feladatod, hogy a többi nem egészen kész rajzot fejezd be. Ha ceruzával vagy filctollal megrajzoltad, és van kedved hozzá, színezd ki őket!
