Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-06 / 31. szám
8 SOMOGY HÍRLAP — KULTÚRA 1993. február 6., szombat WOYZECK-fíEMUTATÓ A STÚDIÓSZÍNPADON Szúrd le a szuka farkast! — MONDTA A GONDOLATJEL A NYITOTT BOROTVÁNAK Szula László mint Woyzeck és Kelemen József a doktor szerepében (Fotó: Gyertyás László) Természetesen jó előre eldöntöttem magamban, hogy őrült-e Woyzeck, vagy mégsem. Nem volt igazán könnyű dolgom, mint ahogy azoknak a tekintélyes orvosoknak sem lehetett, akik egykor vitát publikáltak az imént feltett roppant lényegre törő kérdés megválaszolásáról Lipcsében. Ott élt ugyanis egy J.C. Woyzeck nevű borbély (szegény ördög), aki elborult elmével vetett véget laza erkölcsű szeretője, egy leányanya életének. Tettéért nyilvánosan végezték ki. Georg Büchner, a fiatalon elhunyt író e valóságos történetet dolgozta fel befejezetlen drámájában, s ez alapján dramatizálta és rendezte a kaposvári Csiky Gergely Színház stúdiószínpadára a most bemutatott előadást Znamenák István. Annál is inkább nehéz Woyzeck agyalágyulása vagy be- számíthatósága mellett lándzsát törni, mivel Büchner — jó érzékkel — telis-tele írta a tragédiát csupa tökkelütött, vagy csak félhülye karakterrel. Döntse el valaki ebben a viszonylatban: ki a nagyobb futóbolond? E cím elnyerésére jó eséllyel pályázhatna a kapitány, akit az előadásban Törköly Levente elevenít meg szemléletesen: egy értelemre allergiás, az egyszerű gondolatoknál bonyolultabbaktól megzavarodó katonát, amolyan górét. Már a doktor is megmondta neki — Kelemen József újabb remeklése ez a szerep — hogy egykettőre kaphat egy apoplexia celebra- list. Vagyis megütheti a guta, és akkor a doktor majd, ha Isten is úgy akarja, halhatatlan kísérleteket végezhet vele. Mert a doki, bizony, kísérletezget: bele is hibban a szegény ördög, a Woyzeck. Az események felpörgésekor ugyanis borbélyunk — napi két krajcár fizetség meg némi pótlék ellenében — nem eszik már negyedéve mást, mint borsót. A Woyzecket kísérleti fehéregérré avanzsáló egyezségben még szerepel az is, hogy nem szabad pisálnia, csak úgy. Márpedig, ha Woyzeck az utcán levizeli a falat, megdől a doktor tudomány-forradalmi kimutatása: a húgyhólyag záróizma alá van vetve az akaratnak, Woyzeck viszont tesz a morálra, amikor előveszi — a természet. Az elme betegsége nem fokozatosan jelentkezik nála, nekünk már a színtiszta aber- ratio mentalis partialisával van szerencsénk megismerni. Megerősíti ezen állapotában szeretője — Bőrösök Enikő — csalfasága is, aki ráhelyezvén a Bibliára a levesestányérat néha aktusba keveredik az ezred dobosával. Ftázga Miklós alakítása oly tökéletességgel formázza a bikamellű, orosz- lánszakállú mintakatonát, hogy figurája az előadás egyik nagy erénye. Csakúgy Szula László a címszerepben, aki nagy érzékenységgel lelte meg Woyzeck lelkiállapotát. Egy pszichopatáét, aki — a kapitány jellemzése szerint — úgy rohangál a világban mint egy nyitott borotva. A színész Znamenák István nemcsak első rendezése a Woyzeck, de az első díszletterve is; az eltorzult perspektívák, a stúdiótérben jól mozgatható díszletek adekvát környezetet teremtenek Büchner drámájához. A rendezés tragikus-groteszk elegye hallik ki Dévényi Ádám zenéjéből, Woyzeck jelmezei Libor Katalin elképzelései nyomán valósultak meg. Az említett alakításokon túl feltétlen szót érdemel Némedi Árpád kikiáltója, Ottlik Ádám zsidója, Csapó György mesterlegénye és Szabados Mihály Andres szerepében. Ellentmondásnak tetszik, de az előadás következetesen és „egészségesen” cáfolja, s egyben erősíti a tényt: tragédiát látunk a színen. Bár nem pusztán egy elmebeteg brutális gyilkosságáról van itt szó. Ha a bűntett pillanatát szemléljük: a véres kés nyelét egy istenverte, szegény ördög, Woyzeck markolja. A motiváció, az útja azonban itt van ve- lünk-bennünk, ezen a „felborult fazékon”, amin élünk. Mert telis-tele van kapitányokkal meg ezreddobosokkal. Nem véletlen tátong a tapsrendkor üresen, fejgéptől megvilágítot- tan a koporsó, s vár arcátlanul — a következőre. A gondolatjel ugyanis még a mai napig ott feszeng az Igen és a Nem közt. A természetnek pedig semeddig sem tart újfent sugallni: szúrd le a szuka farkast! Mire egy nyitott borotva elkezd rohangálni a világban, mígnem valakit megvág. Balassa Tamás Az idén számos megemlékezés témája lesz a száz éve született Gyergyai Albert írói, műfordítói munkásságának elemzése, pályájának értékélése. Nagybajom szülötte fordította le először magyarra Flaubert, Maupassant és Proust műveit. Harangozó Ferenc, Mernyén élő grafikus Flaubert, Bovaryné című regényéhez készített illusztrációjával tiszteleg Gyergyai Albert centenáriumán az író-műfordító emléke előtt. SZIRMAY ENDRE Meddig várhat...? Kavicsok, kövek, sziklák — elszánások hulltak lábam elé — mégsem hitték mások hogy az igazságot szomjaztam szüntelen s vártam, hogy csoda történjék velem... téglát téglára raktam, hogy a lélek otthont építsen biztos menedéknek s kemény tégláim hirdették: a falak minden kísértésnek ellenállának... de éveim múltán mállottak a kövek porladt a tégla, korhadt minden cövek a falak már alig tartják a tetőt várja-e valaki a hazaérkezőt... ? meddig élteti még hitem a hazát a lélek meddig várhat új csodát... ? A teljesség felé Nürnbergi ötvösség Bagoly alakú fedeles edény a XVII. század első feléből Fedeles díszserleg trochus kagylóval Hans Petzolt munkája A kaposvári Csokonai Színkör, az eddigi bemutatóinak hagyományát követve, ezúttal egy Weöres Sándor szöveget választott előadásra. Szándékukat az is indokolta, hogy a költőt életművének — amúgy is félreértelmezett — töredékéből ítéli meg a hivatalos irodalom, s ami még nagyobb baj, az olvasóközönség is. Igaz, hogy a valódi, a „második irodalom” sohasem igényelte a deklarált elismerést. A díjakból, kitüntetésekből, tankönyvekből fölépített kulisszák mögött ott ül egy kiváló asztaltársaság, és azon tréfálkoznak, hogy ezúttal is sikerült megúszniuk a bearanyozást. Talán éppen Weöres Sándor viszi a szót, az utókort gúnyolja, még halála után sem hajlandó elcsábulni az Eu- rópa-vonat-kattogástól zsongó fejű ostobáktól. Isten mentse meg attól, hogy valaha „az őt megillető helyre kerüljön” e világban. így aztán talán szerencse is, hogy a Csokonai Színkör bemutatóján csak azon kevesek vettek részt, akiket valóban vonzott a címben jelölt távlat. Ezen az estén nemcsak a teljesség felé vezető út, de a befogadás is alternatív volt. Ennek megfelelően az előadás két helyszínen bonyolódott. Aki ismerte Weöres Sándor szövegét, az folytathatta meditációját legfölül, a „színházépület” harmadik emeletén. Múló egyéniségének áttörését illő zene és képek segítették. Közben a videotechnika segítségével nyomon követhette a másik helyszínen történteket. Merthogy vezettek a befogadáshoz könnyebb utak is. Aki nem „vizuális alkat”, akinek az átlényegüléshez szüksége van rítusokra, szertartásokra, az jobb, ha egy emelettel alacsonyabban kezdte. Szűk ajtón juthatott a templomba, ahol a színkör papjai szolgáltatták és szolgálták a szöveget. Igyekeztek olyan helyzeteket teremteni, hogy a néző(?) véges, egzisztenciális létének „kvázi magabiztossága” lehulljon, s kénytelen legyen a fülébe zsolozsmázott mondatokba kapaszkodni. A mondatokba, amelyek nem a Bölcsességek könyvét alkotják, nem a szószékorgánum lelkiismeret-zsaroló kinyilatkoztatásai, nem a boldogulás képregényének felhőszövegei. Mindössze egy szelíd, „hamvas” borítójú kis könyvvé állnak össze, amely csak azoknak az utazóknak mutatja meg gerincét, akik nem misz- sziót teljesítenek. A fent vázolt két út már majdnem összeért, amikor a „műszak” vetett véget az estnek, elvégre már fél tíz is elmúlt! A gazdasági elsötétítés ezúttal a világítás fölkapcsolásával kezdődött. Bár lehet, hogy a szokatlan vég a rendezés része volt, és arra próbált utalni, mely akadályok is nehezítik manapság a teljesség felé vezető utat. H. J. Még akik járatosak is az ötvösművészetben, akik szá- montartják a magyar gyűjtemények kincseit, azok is élvezettel szemlélhetik az Iparművészeti Múzeum kiállítását. Ahol például három Pet- zolt-serleg is látható egymás mellett. S mindhárom műtárgy a múzeum saját gyűjteményéből való. Hans Petzolt (1579-1635) azon jeles nürnbergi ötvösművészek egyike, akik nemcsak kortársaikat, hanem az elkövetkező századok meste- reit-müvészeit is magukkal ragadták. És nemcsak Németországban, Nürnbergben, hanem az egész világon. Petzolt mellett Albrecht Dürer, a Jam- nitzer, a Krug, a Vischer család neve fémjelzi azt a korszakot, amellyel a Nürnbergi ötvösmunkák című kiállítás foglalkozik. A tárlat a XV. századtól a XIX. századig követi a nürnbergi ötvösség történetét, de éppen a fent idézett nagy neveknek köszönhetően a XV-XVI. században éli fénykorát a dél-német város. Ez a virágkor a harmincéves háború idejéig, a XVII. század közepéig tart. Stílusokban a későgótika, a reneszánsz, majd a manierizmus van jelen, s ezt szorítja háttérbe az 1960-as években a barokk. A kiállítás a nürnbergi ötvösség szinte valamennyi jellemző tárgytípusát felvonultatja. Egy részük régi magyar családi gyűjteményekből, más részük a Nemzeti Múzeum 1936-ban átadott kollekciójából való. A legszebb tárgyak pedig az Esterházy hercegek nagyhírű frak- nói kincstárából származnak. Abból a gyűjteményből, amely a háború alatt súlyos sérüléseket szenvedett, s a most kiállított ötvös kincsek is újonnan restaurálva „éledtek fel halottaikból”. (Szvetnik Joachim, Dömötör László és Kiss Pál restaurátort dicsérve.) Kuriózumok és a kort jellemző ötvösmunkák egyaránt sorakoznak a vitrinekben. Arany, aranyozott ezüst-, gyöngyházkagyló-, gyöngy-, drágakődíszítések mint matériák is értéket képviselnek, de hol van ez ahhoz a szellemi-valós értéktől, amelyet az ötvösművészet teremt! Régi korok vidám lakomáit, esküvőit idézi egy plasztikusan megformált női figura, egy menyasszonypohár, egy bagoly alakú díszedény. Díszserlegek, amelyek ajándékként vándoroltak egyik fejedelmi udvarból a másikba. Aranyozott ezüstkupák, nászajándékok, jegyajándékok, hozományok darabjai. A már említett egyik Petzolt díszserlegről azt is tudni lehet, hogy azt a nürnbergi főurak Habsburg Mátyás főhercegnek adományozták egy hónappal császárrá koronázása előtt, jóindulatát elnyerendő. Láthatjuk a Hunyadi Mátyás nevéhez fűződő Mátyás-kulacsot meg a Szapolyai-kupát is, róluk a közelmúlt német kutatásai derítették ki nürnbergi eredetüket. (kádár)
