Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-16 / 39. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM, GAZDASÁG 1993. február 16., kedd Göncz Árpád megérkezett Thaiföld fővárosába Távoli tájak, közeli kapcsolatok Munkatársunk telefonjelentése Bangkokból A pártelnök szerint a somogyi kisgazdák hűsége töretlen Torgyán József: A miniszterelnöknek kellett volna lemondania A pártelnök kétórás beszédet mondott Marcaliban (Folytatás az 1. oldalról) Az Indokínai-félszigetre több mint tíz levegőben töltött óra után érkezett meg a Ma­gyar Köztársaság elnöke. Tha- iföldön, a szabadok földjén eddig még nem járt magyar ál­lamfő, és a közép-kelet-euró- pai államfők között is az első, aki látogatást tesz itt. Amikor helyi idő szerint 11 órakor Bangkokban kinyitották a repülőgép ajtaját, elsőként a kemenceforró levegő csapott be. Thaiföld a trópusokon van, s novembertől február végéig tart itt a trópusi tavasz, a szá­raz évszak, amikor „csak” a 30 fokot közelíti a hőmérséklet délelőtt 11 óra tájban. A Magyar Köztársaság el­nökét a thaiföldi király hívta meg hivatalos látogatásra. Az államfői látogatás sok proto­kolláris formasággal jár. így van ez itt Bangkokban is, ahol a hagyományok is szertartá­sossá teszik az életet. Göncz Árpád útja a repülőtérről a vá­rosházára vezetett, ahol a kormányzótól átvette a város kulcsát. A városházáig vezető úton sok ezer gyerek és felnőtt köszöntötte magyar és thai­földi zászlókat lengetve. Aztán rövid pihenő következett, majd a királyi palotában találkozott ismét a Magyar Köztársaság elnöke és Bhumibol Adui Ja- cfedzs(IX. Ráma) király. Hétfői első találkozásuk a repülőté­ren volt, ahol a repülőgép lép­csőjénél lánya társaságában várta és fogadta a Magyar Köztársaság elnökét. Bhumi­bol Adui Jadedzs (IX. Ráma) király 1950. május 5-én koro­názták meg hazájában, és nagy tiszteletnek örvend. A magyarok tiszteletét és kö­szönetét fejezte ki Göncz Ár­pád az esti díszvacsorán el­mondott pohárköszöntőjében, mert „történelmünk nehéz órá­iban 1956 novemberében fen­séged egyik alattvalója és ki­váló diplomatája, Wan Vait- hayakon herceg, az ENSZ-közgyűlés akkori elnö­keként habozás nélkül az igaz magyar ügy mellé állt, és te­vékenységével hozzájárult ahhoz, hogy a világ megis­merje egy kis, de méltóságát mindennél többre becsülő nép küzdelmét.” A máról így beszélt a Ma­gyar Köztársaság elnöke: „Őszinte örömmel és nagy vá­rakozással érkeztünk az önök szép országába. Nemzetük alkotó energiájának világ­szerte elismerést arató ered­ményei, mindenekelőtt Thai­föld rohamos gazdasági fejlő­dése, rugalmas alkalmazko­dása a gyorsan változó világ- gazdasági környezethez a régi és az új, a hagyomány és a korszerű harmóniája a ma­gyarok számára is számos ta­nulsággal szolgál... Közös szándékunk a szálak erősí­tése mind a politikai érintke­zés, mind a kultúráink rlagy teljesítményeinek bemuta­tása, mind a gazdasági együttműködés terén. Mostani látogatásom és a hozzá kap­csolódó partnermegbeszélé­sek és a kapcsolatainkban rejlő lehetőségek feltárását szolgálják.” A thaiföldi király Göncz Ár­pád látogatását a hosszan tartó kapcsolatok kezdetének nevezte, hiszen jó lehetőség nyílik a kereskedelmi, a beru­házási, illetve a tudományos és technikai együttműkö­désre. Ezt egyezményes kere­tek biztosítják majd. Kifejtette, hogy mindkét ország elkötele­zett a béke és a haladás mel­lett, és valamennyi ország biz­tonságát és prosperitását kí­vánják szolgálni. A magyar köztársasági el­nök és kísérete — amelynek Szabó Iván pénzügyminiszter­jelölt, ipari és kereskedelmi miniszter a Nemzetközi Gaz­dasági Kapcsolatok, valamint a külügyminisztérium több ve­zetője és nagyon sok, a thai­földi gazdasággal már kapcso­latot tartó vagy kapcsolatot ke­reső üzletember — ezt a prog­ramot teljesíti a csütörtökig tartó látogatás alatt. Kercza Imre (Folytatás az 1. oldalról) Attól tartok, hogy az eddigi­nél is alacsonyabb szintre fog leszállni a kormány nívója. Az a véleményem, hogy a több­párti parlamenti választások után a miniszterelnöki felelős­ség váltotta fel a miniszteri felelősséget. Ez azt jelenti, hogy a minisztert közvetlenül nem lehetett felelőssé tenni a hibáiért. A miniszterelnök állt helyt helyette. Ebből követke­zik: nem a minisztereket kel­lett volna lecserélni, hanem a miniszterelnök úrnak kellett volna lemondani. — Kit tartana a kisgazda- párt jó földművelésügyi mi­niszternek, és mit vár tőle? — Miután a koalícióból ki­léptünk, kisgazdapárti minisz­ter nincs a kormányban és nem is kerülhet be, ezért én most itt jó minisztert nem je­lölhetek. Ugyanakkor rá kell mutatnom arra, hogy az egész konstrukció rossz. Elfogadha­tatlan, hogy a mezőgazdaság privatizációs része ne a föld­művelésügyi miniszter, ha­nem egy külön privatizációs miniszter és mások hatáskö­rébe tartozzon. A konstrukciós hibák eleve fojtogatják a me­zőgazdaságot, és ezért bárki legyen is a földművelésügyi miniszter, a gondokon nem tud úrrá lenni. — Mi a véleménye a so­mogyi kisgazdák hűségé­ről? — Somogyot nem hiába hív­ják lakói Somogyországnak. Ez is jelzi, hogy itt egy gyö­nyörű szép sajátos világról van szó, amelynek kétségkí­vül a legjellemzőbb tulajdon­ságai közé sorolható a megin­gathatatlan hűség és barát­ság. Én biztos vagyok benne, hogy a somogyi kisgazdák bármekkora is a baj, mindig szilárdan álltak a kisgazdapárt mellett. Nekem külön erőt adott az, hogy a somogyi kis­gazdák rendíthetetlenségéről mindig is megvoltam győ­ződve. — Hogyan áll a személye elleni támadásokkal, köze­lebbről az ön ellen indított perekkel? — Minden eszközzel igye­keznek engem a politikai pa­lettáról letörölni. Hivatkozom az Esti Hírlap 1992. november 9-i számára, amelyben egy felelős rendőrtiszt nyilatkozott az újságírónőnek. Elmondta: azt a feladatot kapta a Bel­ügyminisztériumtól, hogy állít­son rám egy olyan csoportot, amely engem valamilyen köz­törvényi bűncselekménnyel lehetetlen helyzetbe hozhat. Ez önmagáért beszél. Magam is megdöbbenve olvastam az egyik újságban Szabó Csaba Attila nyilatkozatát a párthelyi­séggel kapcsolatos felbújtó tevékenységemről. Elfelejtik, hogy nem tartozik elnöki ha­táskörbe a párt igazgatása. Mégis — nyilvánvalóan azért, hogy lejárassanak, vagy egy újabb feljelentést varrjanak a nyakamba — a legelképesz- több támadásokat indítják el­lenem a büntetőjog területén is. Utána én hiába jelentem fel az érintettet. Ha országgyűlési képviselő, akkor az Ország- gyűlés nem fogja kiadni, ha meg nem képviselő, azt mond­ják: Szabad Györgynek kell a büntető feljelentést megtenni. Nála meg elfekszenek az ira­tok, és soha nem kerülnek az illetékes hatósághoz. Velem szemben viszont rögtön, teljes erővel folytatják az eljárást, tehát nem egyforma mércével mérnek. Itt jegyzem meg: állí­tólag Cseh Sándor is feljelen­tett, az ellene folyó eljárások viszont valahol elakadtak. Az ellenem folyamatban lévő pe­rek között egy olyan van, amelyre hogy úgy mondjam, oda kell figyelni. A belügymi­niszter és a honvédelmi mi­niszter hivatalos személy megsértése miatt tett feljelen­téséről van szó. E szerint én az 1992. VI. 11-i fegyveres támadás alkalmával segítsé­get kértem. Enyhén szólva •furcsa, hogy nem a támadó, hanem a megtámadott ellen indítanak eljárást. Ez is jelzi, hol tart a mi jogállamiságunk. Nagyon messze vagyunk mi attól, hogy jogállaminak, vagy akár többpárti demokráciának tekinthessük magunkat. — Köszönjük a vélemé­nyét. Szegedi Nándor Rekord áremelkedés januárban A Cash Trade alapfilozófiája Biztonság — garanciával Fegyverrel, de rendőri jogosítványok nélkül Az utóbbi egy-két évben több helyütt jöttek létre sze­mély- és vagyonvédelmi vállalkozások. A Cash Trade kft-t 1991 tavaszán volt rendőrtisztek alapították meg Pécsen. A szakmában jó hírű cég ma már két régióközponttal műkö­dik. Tevékenységére pedig egyre nagyobb az igény. A fogyasztói árak januárban rekordmértékben — 6,8 száza­lékkal — emelkedtek az elmúlt év decemberéhez viszonyítva. A havi áremelkedés decem­berben csupán 1,1 százalék volt, novemberben pedig 1,6 százalékot ért el. A KSH úgy magyarázza a jelentős januári drágulást, hogy mindez a két­kulcsos áfa bevezetésének a fogyasztási adó emelésének és az ártámogatások további csökkentésének a következé- nye. Szerepet játszott az inflá­ciós hullám kialakulásában az is, hogy az élelmiszerek ára to­vább emelkedett a korábbi köz­ponti intézkedések hatására. Míg januárban az átlagos ár­emelkedés 6,8 százalék volt, az élelmiszerek árai 9,8 százalék­kal drágultak. A januári adatok alapján az utolsó 12 hónap alatt 25,9 százalékkal nőtt az árszín­vonal. Egy évvel ezelőtt január­ban jóval kisebb volt az áremel­kedés. Akkor az első havi inflá­ció csak 3,2 százalék volt, vi­szont 12 hónapot számolva az árnövekedés 28,2 százalékot tett ki. — A vállalkozás az oktatás­sal kezdődött — mondta a ka­posvári irodában Maloveczky István területi igazgató. — Ko­rábban senkit sem képeztek ki biztonsági őrnek. A biztonsági őr elé állított követelmény, hogy minden körülmények között képes legyen önmagát, más személyeket és a rá bízott ja­vakat megvédeni. Addig nem vállaltunk munkát, amíg nem voltak kiképezve az embereink. Ez komoly szakmai ismereteket tételező foglalkozás, amelyet tankönyvből kell tanulni. A profi tanárok többsége ma­gas rangú rendőrtiszt. A tantár­gyak között szerepel a bün­tetőjog, a közigazgatás-ren­dészet, a lőelmélet, a fegyver­ismeret, a lövészet, a támadó önvédelem és még sok más hasznos tudnivaló. De tantárgy az elsősegélynyújtás és a tűzol­tás is. — Voltak elegen vállalkozó szellemű emberek? — A vállalkozás alapítói elő­ször kisebb csapatot válogattak össze Pécsen. A kiképzés után pénzintézeteket őriztek, pénz szállítottak erre a célra előké­szített autókkal. Néhány hónap múlva már Somogybán is meg­jelent a cég. A rendőrfőkapi­tánysággal kötöttünk egy va­gyonvédelmi és bűnmegelőzési megállapodást. Rendőri jogo­sítványaink nincsnek, de tevé­kenységünk során többször kell rendőri intézkedést kérni. — Hány embert foglalkoztat­nak? — Az ügyfeleinket nem, a belső adatainkat pedig nem szívesen adjuk ki. Sokan va­gyunk, de nem elegen, lega­lábbis a feladatokhoz képest. Fegyveres, formaruhás őrség­gel őrzünk pénzintézeteket, gazdasági egységeket, intéz­ményeket, szállítunk pénzt és nagyobb értékeket, behajtjuk a tartozásokat. A cégnek csak­nem kétszáz főállású alkalma­zottja van. Több megyében is dolgozunk. Alapelvünk, hogy csak képzett biztonsági őrök helyezkedhetnek el nálunk. Szigorúak a követelmények, ezt nem tagadjuk. Például 35 év felett nem alkalmazunk munkatársat, de meg kell felelni az orvosi és a pszichológiai vizsgálaton is. — Veszélyes ez a szakma? — Legalább annyira, mint egy másik szakma, ha hozzá nem értő csinálja. A villanysze­relő munkája is életveszélyes, ha nem ért hozzá... — A technikailag jól felszerelt vagyonvédelmi cégek közé tar­toznak... — A felszerelés egy része látszik, de vannak olyan speciá­lis eszközeink is, amelyekkel más nem rendelkezik. No per­sze minden drága: a legol­csóbb páncélozott autó ára négymillió forint fölött van. Van belőle több is, ha erre kiváncsi. De működtetünk biztonsági ri­asztórendszereket, amelyekre cégek, intézmények és magán- személyek csatlakoztak. Létre­hoztuk a városfigyelő készen­léti riadócsoportot. De forgal­mazunk vagyon- és személy- védelmi eszközöket is, és ren­delkezünk külkereskedelmi joggal. — Mi a dolga az ügyfélnek? — Csupán annyi, hogy el­döntse, milyen védelmet kiván: technikait, élőerősét, a kettő kombinációját, vagy valami mást. — Mi a garancia, ha hibáz­nak? — Mi biztosítási garanciával dolgozunk. Ha a feladatot nem tudnánk megfelelően ellátni - bár ez nem fordulhat elő - anyagi felelősséget is vállalunk. (Lengyel) Vidéki bankok Befejezéshez közeledik a vidéki bankhálózat szerve­zése. A Pénzügyi- és a Föld­művelésügyi Minisztérium kö­zös elgondolása szerint ezt a feladatot a takarékszövetke­zetek látják majd el, mivel ez a pénzintézeti hálózat áll legkö­zelebb a vidék lakosságához. A Styl sikeréve Fennállásának legsikere­sebb évét zárta a szombathe­lyi székhelyű Styl Ruhagyár Részvénytársaság. A csak­nem 2500 embert foglalkoz­tató legnagyobb hazai ruha­gyár tavalyi évéről készült gazdasági gyorsjelentése sze­rint árbevétele meghaladta a 2,2 milliárd forintot. Exportra másfél milliárdnyit termeltek, amit főként a nyugat-európai és az amerikai piacon adtak el. A cég adózás utáni nyere­sége csaknem 400 millió forin­tot tesz ki. Izraeli kapszulák Húszezer darab, gyorstesz­telésre való kapszula szállítá­sáról kötött szerződést az iz­raeli Eldan cég és az Olymp- technik Kft. A bakteriális, il­letve vírusos fertőzések azon­nali kiszűrésére alkalmas esz­közök először jelennek meg a magyar piacon, fél éven belül azonban magyarországi gyár­tását is megkezdik, izraeli know-how alapján. A tesztek csökkentik a diagnosztizálás költségeit is. Csődegyezség Nyergesújfalun A Magyar Viscosagyár és mintegy 40 hitelezője a tarto­zás rendelkezéséről tárgyalt. A vállalat a csődeljárás 30 na­pos meghosszabbításához kérte az érintettek hozzájáru­lását. Kérését azzal indokolta, hogy az ügyben még nem szü­letett meg az Állami Vagyo­nügynökség állásfoglalása, il­letve határozata. A hitelezők a ■kérést egyhangúlag elfogad­ták. A gyár vezetői javasolták, hogy a jelenlévők fogadják el egyezségi ajánlataikat. A többség elfogadta azt, néhá- nyan viszont további pontosí­tást tartottak szükségesnek. Beruházásvédelmi megállapodás Aláírták a magyar-argentin beruházásvédelmi megálla­podást. A dokumentumtól azt várják, hogy elősegíti az ar­gentin befektetők magyaror­szági érdekeltségeinek növe­kedését, és a magyar vállal­kozók argentínai beruházá­sait. A két ország között évek óta stagnálnak a kereskedelmi kapcsolatok. Két évvel ezelőtt 1991-ben volt a legjelentő­sebb a kölcsönös forgalom. Bírság a Home Shoppingnak Egymillió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Ver­senyhivatal Versenytanácsa a Home Shopping Kft-re, mivel a társaság az 1992 nyarán meghirdetett nyereményjáték­kal kapcsolatos magatartása megtévesztette a fogyasztó­kat. Biotermékek Biotenyésztő csoport alakult 20 gazda összefogásával Csongrádon. Első lépésként felvették a kapcsolatot a Re­pülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézettel, ahol Remes Péter orvos ezredes kedvezően fo­gadta ajánlatukat: véleménye szerint elsősorban a nagy megterhelésnek kitett pilóták étkeztetésében lenne fontos egészséges, méregmentes nyersanyagokat fölhasználni, r

Next

/
Thumbnails
Contents