Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-16 / 39. szám
1993. február 16., kedd SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TAJAK 5 márciustól A tabi áfész március 1 -jétől kezdi tartani 16 településen élő tagjai számára az évi részközgyűléseket. Ezeken az igazgatóság elnöke és tagjai tájékoztatást adnak a múlt évi vagyonnevesítés végrehajtásáról és az 1992. évi gazdálkodásról. Szólnak az áfészek II. kongresszusán hozott döntésekről, tájékoztatják a tagokat az idei elképzelésekről és célkitűzésekről. Munkanélküliek Tab környéken A megyei munkaügyi központ tabi kirendeltségén január végén több mint 1600 munkanélküli volt nyilvántartva. Közülük a legtöbb 36- 45 év közötti (478-an), de megközelíti számukat a 26-35 éveseké is. A munkáltatók által leadott létszámigény a térségben 247 személyre szól, s mindössze 11 szellemi állományú dolgozót keresnek. Férfi munkásokra csak 35-re van igény. A kirendeltség január havi forgalma meghaladta a 3500-at. Népszavazást kezdeményeztek A tengődi lakosok közül 157-en — a választásra jogosult állampolgárok 29 százaléka — helyi népszavazás kiírását kezdeményezték, hogy a poglármesteri tisztséget társadalmi megbízatásban lássák el. Ha a képviselő-testület időközben visszavonja döntését — olvasható az aláírási íven —, akkor az állampolgárok elállnak a kezdeményezéstől. Az aláírt íveket most vizsgálja és hitelesíti a választási bizottság, s a képviselő-testületnek 30 napon belül kell döntenie a népszavazás időpontjáról. Szilárdhulladéklerakó épül Nágocson környezetvédelmi pályázaton nyert pénzen tavaly augusztusban kezdték meg egy szilárdhulla- dék-lerakóhely kiépítését, a kaposvári Zselic Út Kft dolgozói. A Nágocs-Zics közötti út mellett, a falutól másfél kilométerre — szakhatósági engedélyek betartásával — megvalósítandó beruházás mintegy 6,5 millió forintba kerül. A telepre vezető aszfaltút elkészült, a tavasszal kezdik a gátak és a kerítés építését. A hulladéklerakó átadását a ■nyár végére tervezik. Adóbevételek Kőröshegyen A balatoni háttér-településen tavaly csaknem másfél millió forint bevételre tett szert az önkormányzat a kivetett helyi, valamint a gépjárműadóból. Az idegenforgalmi adó 159 ezer, míg a vállalkozók kommunális adója 152 ezer forintot „hozott”. Az adóköteles vendégéjszakák száma ngközelítette a 8 ezret. NYÁR VÉGÉRE ÁTADJÁK Puszta marad-e a puszta? Közösségi ház épül Kőröshegyen Céltámogatással tízmilliót nyertek — Tornaterem a diákoknak A kőröshegyi általános iskolában a pusztaszemesi és a bálványosi diákokkal együtt mintegy 250-en tanulnak. A testnevelési órák megtartása évek óta gondot jelent. A képviselő-testület még 1991. októberében döntött arról, hogy többcélú közösségi ház épüljön, s ebben legyen tornaterem is. — A csaknem 1200 négyzetméter hasznos alapterületű, kétszintes létesítmény alapkövének elhelyezésével kezdtük meg a munkát — mondta Pető János, a kivitelező Siófoki Komfort Kisszövetkezet elnöke. — Most 60 százalékos a készültségi fok, és minden esélyük megvan arra, hogy augusztus 20-ra üzembe helyezzük az épület- komplexumot. így a diákok a tanév elején már birtokukba vehetik a tornatermet. Már a második szint építésén dolgoznak (Fotók: Sebők Dezső) Kőröshegy céltámogatásként tízmillió forintot nyert egy pályázaton saját tízmilliója mellé, ám a kivitelezés így is majdnem 40 millió forintba kerül. A Gáts András kaposvári tervező elképzelései szerint épülő közösségi ház földszintjén tornaterem, olvasószoba, klubhelyiség, szertár és raktár lesz, illetve szociális helyiségek. Az emeleti részen galériát, büfét, öltözőket alakítanak ki. A közösségi ház építésén 25-30-an dolgoznak naponta. Ottjártunkkor a tetőszerkezeti anyagelőkészítést, vasbetonszerelést, a betonozást és a falazást végezték a Kisszövetkezet munkásai. (Krutek) Jaba-völgyi remények Lullapuszta valamikor a Jaba-patak jobb partján állt. Mivel azonban e terület nagyobb építkezésre alkalmatlan volt, az új telepesek a pusztától mintegy két kilométerre délre húzódtak, s a tab- balatonendrédi földút két oldalán raktak fészket. Jabapusztán az egykori cselédek, gazdasági alkalmazottak gyermekeinek 1940-ben épült iskola. Önállóvá pár évvel később, 1948. január 1-jén vált a település: Lullapuszta, Kisecseny, Szőlőhegy és Jabapuszta — Lulla néven — önálló községgé szerveződött. A régi cselédlakásokat lebontották, a puszta helyén 25 új lakóházat építettek. Jabapuszta ma Lulla külterülete, 45-en élnek itt. Az Jövőre bevezetik a vizet Ja- bapusztára egyetlen utcát Dózsa Györgyről nevezték el. A 8. számú ház udvarán — ez a legújabb épület — tűzifát fűrészel Orsós Géza. — Távol vagyunk mi a világtól — mondja. — A puszta csak puszta marad, bár valami azért itt is elkezdődött. Ma már hét óvodás, illetve iskolás gyerek van itt. A közlekedésünk azonban nagyon problémás, mert este már gyalog kell hazajönnünk Lulláról. Meg aztán üzlet sincs itt... Az önkormányzatban a lullai képviselő, Pavelka Márton igyekszik védeni az érdekeinket. Mit mondjak? Nálunk is kihalt már a közösségi szellem, az egymás segítése. Ami nekünk, pusztaiaknak biztató, hogy az utóbbi években az üresen álló házakba is költöztek családok. Bizakodunk, és reménykedünk. Reizinger Károly, Lulla polgármestere: — Hosszú évekig építési tilalom volt Jabapusz- tára, így az egyetlen új ház csak néhány éve épült. Az ott élők 40 százaléka cigány, de dolgos és szorgalmas emberek. Igaz, most sok a munka- nélküli. A község külterületét nem kezeljük mostoha gyerekként; példa erre a közelmúltban átadott szilárd út, s a régit is felújíttatjuk. A pusztán élők a nyár elején nyilvános telefonállomást kaptak, így van kapcsolatuk a világgal. Ön- kormányzatunk 1994-re tervezi az egészséges ivóvíz bevezetését, majd a járda építése következik. Ez azért lesz fontos, mert ha megépül a Ta- bot és Lullát Balatonendréddel összekötő út, akkor a várható gépkocsiforgalom-növekedés miatt, a gyalogosok közlekedését az országúton meg kell szüntetni. Krutek József Iskolai rendezvények Tabon Gazdag rendezvénysorozattal zárták a félévet a tabi I. számú általános iskola diákjai. Az események sorát a népdaléneklési verseny nyitotta meg, s ezen 15 tanuló vett részt. Az intézményt az első három helyezett: Wolf Melinda, Horváth Kitti és Sárközi Enikő képviselte az andocsi területi versenyen. Még januárban rendezte meg a fizikai munkaközösség a tantárgy házi versenyét all. számú iskolával közösen, tizenhét hetedik és nyolcadik osztályos tanuló részvételével. E versenyen választották ki azokat a diákokat, akik a siófoki területi versenyen képviselik majd Tabot. A gyermekcsoportok közössége sza- való-versenyt szervezett — ezt Petőfi Sándor születésének 170. évfordulója ‘alkalmával hirdették meg. A versenyen 24 kisdiák vett részt. A legjobbak könyvjutalomban részesültek. K. J. Milliókra rúgó munkát végzett a lakosság Somogydöröcskén Gondoskodnak az idősekről Tibeti masszázs — pár pohár üdítővel „Sugárzó kezű csontkovács A helyhatósági választások óta jelentős eredményt értek el Somogydöröcskén. A 240 lakosú település polgármestere Lesniczky László; ő szervezte meg a falu lakóinak ösz- szefogását. Sok társadalmi munkával megépítették a 60 személyes öregek napközi otthonát, s 1991-től fogadja a település idős lakóit. Az épület teljes kialakítása több mint 3 millió forintba került, s majdnem ekkora értékű a lakosság munkája. Az otthon szolgáltatásait — reggeli, ebéd, uzsonna — naponta mintegy negyvenen veszik igénybe. Ezek az idős emberek szinte minden idejüket itt töltik. Az étkezés mindössze 30 forintjukba kerül naponta. Ebédet — ugyancsak 30 forintért — több mint hetvenen fogyasztanak az idősek otthonában. A szórakozást, a kikapcsolódást segíti a televízió, a videó, a könyvek, az újságok... Sokan járnak a napközibe újságot, könyvet olvasni Somogydöröcskén megoldották a község korábbi súlyos gondját is: az otthonban orvosi rendelőt alakítottak ki, s több mint egymillió forint értékű, korszerű műszerek segítik a gyógyító munkát. Az orvos naponta kezeli a rászorulókat, s január 1-jétől már függetlenített ápolónő is dolgozik itt. K. J. Még ma sem hiszek a „sugárzó kezű” mesterekben. Pedig részt vettem a mozgás- korlátozottak tabi körzeti csoportjának tartott bioenergiai bemutatón. Rám azonban nem hatottak a sugárzó kezek... A bélyegző lenyomatán ez áll: „Völgyesi Ferenc csontkovács, masszírozó, speciális tibeti gyógyítás bioenergiával...” Kíváncsi voltam a kézrá- tétel nélküli gyógyításra, ezért mentem el a bemutatóra. A csontkovács ide saját videóval és számtalan kazettával érkezett, hpgy képekkel is bizonyítsa: az orvosok által már lemondott betegeket gyógyított. — Embertársain segíteni akaró, három éve vállalkozói engedéllyel rendelkező masz- szőr, csontkovács és fényképész vagyok — mondta Völgyesi Ferenc. — Olyan ember, akinek rendkívüli energiája és képességei vannak, s ezt a töltést igyekszem gyógyításra hasznosítani, a mozgáskorlátozottaknak térítés nélkül, pedig a nyugdíjam mindössze 6400 forint... A csontkovács elmondta, hogy több mint húsz évig élt Lengyelországban, s csak hat éve költözött haza, miután lengyel származású felesége meghalt. Győrben telepedett le, de egy éve Balatonlellén él. — Munkáscsaládból származom — mondotta —, és voltam én már minden: segédmunkás, rendőr, műtős, fotóriporter... 1957-ben tíz hónapra ítéltek el a hatóságok, mert külföldre akartam szökni. Évekig dolgoztam az egészségügyben, ezért képesített masszőr is vagyok. A betegeket tibeti masszázzsal gyógyítom, azaz érintés nélkül adom át energiám egy részét. Elsősorban mozgásszervi panaszok és reumatikus fájdalmak gyógyítására eredményes ez, de hiszek a hipnotizálás tudományában is. Miközben beszélgettünk, a 62 éves mester megivott néhány pohár üdítőt — hogy ismét feltöltődjön. Mert a kezelések közben — hogy kire miként hatott, az más kérdés — elfáradt, és kissé berekedt... Krutek József Honismereti szakkörök Törökkoppányban és Szorosadon felnőtt, illetve diák tagokkal működik a honismereti szakkör, Bősze Gábor tanár irányításával. A szakkörösök folyamatosan segítik az anyag- és adatgyűjtést, a szorosadi magángyűjtemény további bővítését. Az értékes, sok esetben pótolhatatlan anyagot bárki megtekintheti.