Somogyi Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-28 / 23. szám
6 SOMOGY HÍRLAP — KULTÚRA 1993. január 28., csütörtök Pro Cultura Hungarica Paulius Normantas hazánkban élő litván fotóművésznek, munkássága elismeréseként Pro Cultura Hungarica kitüntetést nyújtotta át Andrásfalvy Bertalan a művelődési minisztériumban. A művelődési miniszter még 1991-ben adományozta részére a kitüntetést, ám a művész Kamcsatkában és a Kuril-szigeteken töltött hosszabb expedíciós útjáról a közelmúlban tért vissza, így az elismerés átadása mostanáig váratott magára. Magyar katonák brit tanintézetekben A fejlődő brit-magyar katonai kapcsolatok jeleként az idén már 10-15 magyar tiszt tanulhat tovább angol tanintézetekben, brit ösztöndíjjal. Az első magyar tiszt 1991 januárjában érkezett továbbképzésre. A magyar tisztek képzése folyamatos. Jelenleg öten tanulnak Nagy-Britanniában, közülük egy ezredes és egy zászlós már a második magyar a védelmi tanulmányok királyi kollégiumában, illetve a nevezetes sandhursti Királyi Katonai Akadémián. Rajtuk kívül még egy magyar alezredes, egy őrnagy és egy zászlós brit katonai tanintézetek hallgatója. Változatok szemjátékra Vátozatok szemjátikra eímmei Matek Andrea és Kulka Ján§s színpadi kettőéinek premierjét tartottak meg a Kő- rena Pódiumán. Az előadás érdekessége; Ignetus move először hangzik el magyar színpadén. A Kerens Pódium bemutatójának házlasszenya Mikes Lilla, zengeran közreműködik Matek Mikidé. Peremeik János Emlékdíj Az idén Horváth László, az Állami Hangversenyzenekar kiarinétművésze részesült a Ferencsik János Emlékdíjban. A kitüntetést Bozay Attila, a Nemzeti Filharmónia igazgatója adta át ünnepség keretében a művésznek. A Ferencsik János Emlékdíjat a kiváló magyar karmester születésnapjára emlékezve, hetedszer ítélték oda. Az alapító okmány értelmében a díjat páratlan évben az Állami Hangversenyzenekar művésze, páros esztendőben az Operaház zenekarának tagja kapja meg. Kölcsey és kora Kölcsey és kora címmel kamaratárlattal emlékezik meg a Himnusz születésének 170. évfordulójáról a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. Az intézmény magyar kultúra napjának tiszteletére ritkaságtörténeti gyűjteményéből válogatott bemutatóval várja olvasóit és a régi könyvek szerelmeseit központi épületében. Vetélkedő Burtonért Nyolc évvel a halála után két helység verseng Walesben az angol színészért, Richard Burtonért. Eddig Port Talbot meg- fellebezhetetlenül magáénak mondhatta a Shakespeare-sze- repek alakítóját, Elizabet Taylor férjeinek egyikét. Most viszont a szomszédos község, Neath is bejelentette igényét arra, hogy fiának tekinthesse Burtont, s alátámasztja ezt azzal, hogy az 1925-ben Richard Jenkisnek született és 1984-ben elhunyt művészt a község nevezetes fiainak névsorán tartja nyilván és állandó kiállítást készül szervezni emlékének ápolására. MÉG A VICCEK IS AZONOSAK Clive Woody magyar film hőse Hogy kerül egy angol színész egy magyar televíziós filmsorozat egyik főszerepére? Hát az valójában nagyon egyszerű. Úgy, hogy meghívják. Történt, hogy Pre- kop Gabriella forgatókönyve alapján készült Márton István rendezte hatrészes tévéfilmben, A glóbusz címűben, szükség volt egy angol színészre. Lapozgatták hát a produceri irodák ajánlatait, mígnem megakadt a tekintetük a harminchét éves Clive Woodon. (Játszott színházban Peter O'Toole rendezésében a Machbethben, a Royal She- kaspeare Company Lear királyában, az Antonius és Kleopátrában, az V. Henrikben. Filmekben ugyanúgy nagyszerű, mint a tévésorozatokban, a BBC, a Central Tv, a Thames Tv programjaiban.) Telefonok, levélváltás, majd elküldték a forgatókönyvet. — Megtetszett. Úgy éreztem, ez a szerep nagy kihívás, s a párbeszédek messzemenően jobbak az átlagos angol sorozatokénál. így elvállaltam. — Mit tudott Ideutazása előtt Magyarországról? — Bevallom, nem sokat. Elővettem a fiam földgömbjét. Azt tudtam még, mert a tévében láttam, hogy itt mindig, mindenért sorban állnak. — Mit tapasztalt? Borban állnak? = Nem tudom, milyen veit korábban. De meet Budapest ugyanolyan véres, mint Bármely nagyvaros iurepaban, Különböze helyszíneken forgatunk. Sajnálom, hogy min- len szabadidőm munkával telik, mert készülnöm kell a szerepekre. Nem tudom járni a várost. Minden nap tíz hosszt úszom, utána szauna, majd vissza a forgatókönyvhöz. Alig várom, hogy a felvételek be- feztével jöhessen a családom, és körülnézhessek a kedvem szerint. Operába és színházba is el szeretnék jutni,,, =- Pályája során megfordult sok helyütt. Forgatott Becsben közvetlenül a színiiskola elvégzése után, de dolgozott a Füíep-szigeteken, Trinidadban és Thaifölden is.,, — A színészek a világon mindenütt egyformák. Mindenki ugyanúgy dolgozik, ugyanolyan módszerekkel, nyelvtől, földrajzi helytől függetlenül, Nincs különbség. Akik ebben a szakmában dolgoznak, azok, úgy látszik, megtalálták helyüket a világban, örömöt lelnek a munkájukban. Még a viccek is ugyanazok. A kellékes mindenütt készséges, az öltöztető mosolygós, a sminkes jópofa, még a hangmérnököknek is hasonlóak a vicceik. = És mi a legszokatlanabb? = Itt most én vagyok az egyetlen angol. Kimaradok a viccekből, mert nem értem a szavakat, csak a szituációkat, iz egy kicsit elszigetel, A legizgalmasabb szamomra, ahogy Marton István rendező dolgozik, in a rövid beállításokhoz szoktam. Most egész jeleneteket veszünk, iz spiclivé Wood és Udvaros Dorottya a forgatáson nésziteg sokkal bonyolultabb feladat. De a partnereim csodálatosak. A tekintetükkel is segítenek. Értem így őket akkor is, ha a szavak cserbenhagynak. S önzetlenek. — Ml volt eddig a legnehezebb? . — Az országúti jelenet, Szörnyű volt, szemben a forgalommal, másutt a kormány, másutt a sebvalto, s két oldalnyi szöveget kellett mondanom magyarul, mint- ha értenem, amiről beszélgetünk, Folyt rólam a viz, es zsibbadt kezem, lábam. Remélem, a nézek ezt nem érzékelik majd. Jozsa Agnes A szakképzés holnapja Ádándon Á fenntartó fnegyei önkormányzat társadalompolitikai irodája még 1991 őszén arra kérte fel az ádándi Fekete István Mezőgazdasági Szakmunkásképző'Intézet vezetőségét, hogy végezze el az intézet „átvilágítását”. Ennek alapján készült el a középtávú program: 1992 szeptemberétől 1996 augusztusáig terjedő időszakra. — Programunkban vállalkozva — oktató, a korábbi tangazdasági formához közelítő, négyéves szakmunkás- képzést megvalósító iskola ki- fejlesztését fogalmaztuk meg — tájékoztatott az igazgató, Gáspár Gyula, aki október 1-je óta vezeti az intézményt. — Azt terveztük, hogy több szinten minősítve a tanulóinkat, alkalmat teremtünk a jobb képességű diákoknak a magasabb szintű követelmények elsajátítására. A kidolgozott kísérletet azonban az ágazati minisztériumi felügyelet az elkészített formában nem engedélyezte. Ahhoz azonban hozzájárult, hogy az 1992/93-as tanévtől, az első évfolyamon a mezőgazdasági gépszerelő-gépüzemeltető gépészképzés kísérleti tanterve alapján kezdjük meg a tanítást. Az iskolában a vállalkozva tanítást, oktatást több növényfajta termesztésére — búza, kukorica, cukorrépa — is kiterjesztették, amely csökkentheti az időjárás okozta bizonytalansági tényezőket. A múlt év őszétől az iskola kétszáz hektár földterület kezelői jogát is megkapta, így azóta mentesülnek a bérleti díj fizetésétől. — A szakma szerkezeti változása — folytatta Gáspár Gyula —, valamint a feltételek megteremtése esetén indítandó gazdaképzés megalapozhatja a társadalom új igényének kielégítését. A képzési és fejlesztési elképzelések megvalósításához a feltételrendszer megteremtése azonban nagy erőfeszítésbe kerül. Ezért gondosan tervezett és ütemezett bevételi tervet készítettünk az elkövetkező évekre, hiszen a költségvetési juttatás képtelen lépést tartani a működtetés és fenntartás egyre dráguló költségeivel. A 190 diákot oktató ádándi iskolában ma még párhuzamosan tanulnak a növénytermesztő-gépész (második és harmadik évfolyam), illetve a mezőgazdasági gépszerelő- és gépüzemeltető gépész (első osztályosok) szakmunkástanulók, ám az 1995/96-os tanévtől már a négyéves gazdaképzéssel számolnak, figyelembe véve a kisgazdaságok igényeit is. Az új szakma oktatása új feltételeket is kíván. Az iskola tavaly 3 millió forintot kapott - pályázattal - a megyei szakképzési alapból. Ezt a pénzt gépek, eszközök vásárlására fordították, s hozzáláttak egy Gáspár Gyula igazgató új tanműhely kialakításához is. Az intézmény vezetői az idén is legalább 3 millió forint támogatásra számítanak. — Ha céljainkat elérhetjük — mondta búcsúzáskor az igazgató —, akkor az intézet léte, a tanárok jövője nem forog veszélyben. Krutek József T erménybábok titkai Vezető óvónő és főiskolai hallgató együtt tüsténkedett Szabó Gyuláné terménybábkészítő körül Kaposváron, A Petőfi utcai óvoda Kalendárium munkaközössége szervezte gyakorlati foglalkozás résztvevői a gyerekekkel együtt gyűjtötték a természetes anyagokat, hogy azokból erdei manó, tündér és boszorkány, s ezernyi apró bábfigura formálódjon. Az intézmény óvónői egy-egy mesedramatizálásnál, népszokásnál, játéknál nemcsak remekül hasznosíthatják csoportjukban az itt született figurákat, hanem készítésükkel megismertethetik a lurkókat is, akik lehet, hogy jobban örülnek ezeknek az egyszerű, de szép figuráknak, mint a csillogó ruhába bújtatott Barbie-babáknak. Fotó: Kovács Tibor Kell a vers! A tanév félidején a megmérettetéssel szembesül diák és tanár. A szülők is jobban odafigyelnek a gyerekek munkájára, ahogy az értesítő kiadásának napja közeleg, mind gyakrabban esik szó családi körben a várható eredményekről. Utólagos ellenőrzésként el-elhangzik (talán korábban kellett volna) olyan kérdés: Hogy állsz a matekkal? Mennyire jutottál a történelemmel? A gyerek-diák többnyire szabadon rendelkezik szabadidejével, azt miként tölti el, annak ellenőrzésére kevés szülőnek van módja, hiszen — bár a munkanélküliek száma egyre emelkedik — javarészt dolgoznak. A pedagógust is „méri” a diák teljesítménye, erről se feledkezzünk meg. A minap összefutottam késő délután, munkájából hazatérő középiskolai tanárismerősömmel és közös témára találván a félévről beszélgettünk. Magyar tanár lévén az irodalom tanítás került a beszélgetés fókuszába. Tapasztalataimat próbáltam az övével szembesíteni. Olvasnak a gyerekek? Ugyancsak erőteljesen kérdőjeleztem meg. A pataknak indult oda-visz- sza válaszok folyammá szélesedtek. A diákok olvasnak, de nem azt, ami fontos tenne szamukra. „Leképezték" a felnőttek olvasási szokásait, ftultüfáJát, elhatalmasodott a bestseller, az igénytelenség, A korábbi képregény divathullámai ugyan levonulták, ám követte a heti kiadványok formájában megjelenő füzetek tömkelegé, Imlekezem még, hogy anyai nagyanyám gyerekkoromban a Toldit kívülről mondván „mesélte” el Arany János költeményét. Reggelente pedig magamat leckéztetve mondtam föl a tanult verset. Azt tudni alapkövetelmény volt, jegyet csak az kapott érte, aki meg se tudott mukkanni. No persze, nem jelest, de másnapra vagy a következő irodalomórára bepótlása sem maradhatott el. A vers megszerettetésének persze nem ez az egyedüli módja, még csak nem is az elemzések, hanem akkor ér célba a költő gondolata, ha bennünk hullámzik. Szép lassan elfelejtődött az iskolákban a verstanulás ösztönzése. Tanárismerősöm is mintha megdöbbenéssel vette volna tudomásul, hogy ráébresztettem a mulasztásra. Hatalmas a tananyag, a diákokat a racionális gondolkodásra késztetik, a tankönyvekben nincs mit olvasni, az ismeretanyagnak csak a csontváza látszik a lapokon. Sok érvem van amellett, hogy kellva vers, kívülről is jó tudni néhányat. AoÄnkat nemcsak tomászí^|$iíR a memoriterekkel —^Psem elhanyagolható—, hanem a „tárolt” tudás akkumulátorként is működik. A társalko- dást színesíthetjük az úgynevezett idézetekkel, ha nem is akarunk kérkedni műveltségünkkel. A vers, amit elolvastunk, netán kívülről is tudunk, feledhetetlenül belénk ivódik s hat olyankor is, amikor észre sem vesszük. Kell a vers. Kár, hogy megfeledkeztünk róla, de nem késő ráébredni a mulasztásra. Nélküle szegényebbek vagyunk. Horányi Barna
