Somogyi Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-20 / 16. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — GYEREKEINK VILAGA 1993. január 20., szerda A játék világa — a világ játékai Főpróba az idén Bejegyzés az ellenőrző könyvben Az iskola azt üzente... Először azt próbáljuk tisztázni, mi is történt az iskolában Ha elfelejtünk játszani, elfelejtünk élni is — vallják a Homo Ludens nemzeti program vezetői, akik a napokban összegezték háromnegyed éves tevékenységüket. Szil- vásy István alelnök elmondta: kezdeményezésükre országszerte számos intézmény kapcsolódott a mozgalomba. Több országos és regionális program, találkozó volt ebben az évben a Homo Ludens jegyében, és jó néhány tudományos tanácskozásra is sor került. A Homo Ludens világjátékokat 1996-ra tervezik, viszont ennek főpróbáját 1993-ban szeretnék megtartani a június 23-a és július Manapság mindenütt kevés a pénz. A családokban éppúgy, mint az intézményeknél. A siránkozás, a panasz pedig nem segít. A jószándék, az ötlet, a tenniakarás sokkal inkább! A történet, a példa még karácsony előttről való, ám tanulsága, az ötlet alkalmazható bármikor. Több óvoda folyosóján, előcsarnokában vásár volt Kaposváron, méghozzá azért, hogy valamicskét javulhasson az óvoda anyagi helyzete. A szülői munkaközösség volt a kezdeményező: szervezzenek munkaestet, készítsenek játékokat, apró figurákat, eladható apróságokat — ki, mihez ért —, aztán adják el s a pénzt fordítsák az óvoda felszereltségének javítására. Az ötletet. 3-a között rendezendő kelet- és közép-európai Fesztivál keretében. Az előzetes tervek szerint Nyíregyháza, Kunhegyes, Visegrád, Tatabánya és Kecskemét ad otthont térségeik játszási és játék kultúrájának megismertetésére. A fesztiválra húsz országból számítanak részvevőkre. A Homo Ludens külföldön is bemutatkozik, többek között a III. világjátékokon Hágában, az európai Szivárvány-hét rendezvényein Spanyolországban. A nemzeti bizottság megpályázta a tradicionális játékok fesztiváljának 1996. évi megrendezését is. tett követte. Összejöttek a varrni tudó szülők, az ike- bana-készítők, a mézeskalácssütők, és együtt szorgoskodtak az óvónőkkel. A munka közben alkalom nyílt a kötetlen beszélgetésre, egy kis bepillantásra a gyerekek, a felnőttek mindennapjaiba. Talán még barátságok is születtek. A vásáron aztán elkelt minden, a játékfigurák éppúgy, mint a karácsonyi díszek, az adventi koszorúk. A bevételek pedig a játékboltokba vándoroltak, és szép játékokkal gyarapodtak az óvodai csoportok. Hát ennyi történt. Kommentárt nemigen kíván a kezdeményezés. De mivel több szempontból is értékes ötlet, ezért követésre méltó, jó példa. Báli Györgyné Az ellenőrző könyv az iskolás gyerek tanulmányi munkájának, szorgalmának és magatartásának tükre. A szülő a beírt jó jegyeket, dicséreteket jó szívvel veszi. De hogyan reagáljon a „kellemetlen” hírekre, az intőre, a rovóra, a magatartási kisiklásokra? Alapvető szabály: vegyük komolyan a beírásokat, ilyen szempontból ne tegyünk különbséget kis és nagy ügyek között. Elsőként azt próbáljuk tisztázni, hogy pontosan mi is történt, nyugodtan, harag nélkül hallgassuk meg az ügy főszereplőjét, a gyereket. Győzzük meg arról, hogy nem ítélkezni, hanem támogatni akarjuk, mellette állunk akkor is, ha rosszaljuk, amit tett. Ha már többé-kevésbé hiteles képet alkottunk magunkban az értesítő bejegyzés előzményeiről, hátteréről, még mindig tartózkodjunk az „ítélethirdetéstől”, kivált ha nem szokványos gyerekcsínyről van szó. Hasznos ilyenkor külön szót váltani a tanárral, az osztályfőnökkel, közösen gondolkodva összehangolni a pedagógiai tennivalókat. Bonyolultabb a helyzet, ha úgy ítéljük meg, hogy a bejegyzésre nem szolgált rá a gyerek — végülis a pedagógusok sem tévedhetetlenek. Ilyen esetben különösen nagy tapintatra, diplomáciai érzékre van szükség. A gyerekkel meg kell értetni: előfordulhat, hogy olyasmiért is hibáztatják az embert, amiben vétlen, és a jó szándék mellett is megesik, hogy kárára tévednek... Nagyon fontos az is, hogy az iskolai üzenetekről, a tanári észrevételekről egyidejűleg mindkét szülő tudjon! Csemetéink ugyanis kitűnő megfigyelők, s ha kettőség van, egyhamar rájönnek, mit érdemes „csak” az anyukával, mit az apukával tudatni és megbeszélni. Legalább ilyen fontos, hogy a büntetés — akár enyhe fejmosás, akár szigorú retorzió — ne kötődjék pusztán az egyik szülőhöz. Éreznie kell a gyermeknek, hogy a fegyelemsértést egyforma súllyal ítéli meg a család minden felnőtt tagja. Dr. Kecsmár Ilona Az anyákért és a családért Január első hetében megalakult és bejegyezték a Magyar Anyák Nemzeti Pártját. Elkészült részletes programjuk, szervezeti szabályuk és címerük is: zöld pajzson szívet és koronát tartó két női kéz. A párt programjában első helyen szerepel a főhivatású anyaság anyagi, erkölcsi feltételeinek megteremtése. Elképzeléseik közé tartozik, hogy a gyermekek hároméves korukig ingyenes gyógyszerellátásban részesüljenek, a ruházati cikkeket pedig alapáron kapják. A tagok sorába a törekvéseikkel egyetértő férfiakat is várják, valamint felvételüket kérhetik a határokon túl élő magyarok is. Mesemondótalálkozó A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete és a TV2 mesemondó-találkozót és versenyt szervez. Gyerekek, szülők, nagyszülők egyaránt jelentkezhetnek a seregszemlére bármilyen mesével. Az elődöntők szeptemberben kezdődnek, és a legtehetségesebb részvevők a TV2 műsorában mutatkoznak majd be a nagyközönségnek. T örvény tervezet a gyerekekért A gyerekek érdekében készült törvénytervezet szerint a helyi önkormányzatoknak a jelenleginél jóval nagyobb lehetőségük és felelősségük lesz a gyerekek ellátásában. A tervezet szerint az önkormányzatok útján működtetett körzeti gyermekjóléti szolgálat feladata lesz a területen élő gyermekek jóléti ellátása és a képviselő-testület dönt a pénzbeli illetve a természetbeni ellátásról. HÁZI VÁSÁR Segíts magadon... Virágzik a gyermekkereskedelem Veszélyben az árvák, a csavargók Legképtelenebb módon használhatják Veszélyes játékok Kilőtte a gyerek a fél szemét Az utóbbi években ijesztő híreket hallani a nemzetközi gyermekkereskedelem felvirágzásáról. Éppen a napokban repítették világgá a hírt, hogy lelkiismeretlen adoptálok több száz albán kisgyereket vittek külföldre, ahonnan néhány hónap múlva valamelyik szervüktől megfosztva kerültek vissza hazájukba. Máig sem sikerült kideríteni, hol operálták ki átültetésre alkalmas belső szerveiket. Román cigányok gyerekeiket Lengyelországban vagy Németországban egyszerűen elveszítik. Szomália éhező gyerekeiből naponta több ezer hal meg, pedig Európa számos országában — például Svájcban — nagyon sok szülő szívesen fogad örökbe édesgyermekei mellé is színesbőrű árvákat. A legkegyetlenebb gyerHat építőmester hat hónapig dolgozott A kalózok világa című nagyszabású Lego kiállításon. A dán játékgyár ilyen nagyméretű kiállítást először rendezett Magyarországon a Lego Hungária Kft és a Götz Szeged Kft szervezésében Szegeden a vásárcsarnokban. Az építőmesterek másfél millió Lego-elemet használtak fel művük elkészítéséhez.. mekkereskedelem Brazíliában virágzik. Felelőtlen rendőr tisztviselők, gyámügyesek és határőrök révén hivatalosan naponta négy — a valóságban húsz-harminc — gyermek hagyja el az országot illegálisan, ki tudja, milyen sorsa felé? Abban az országban, ahol köztudottan legalább 10 millió árva gyerek kószál a nagyvárosok utcáin, ahol a gyermekbűnözés hihetetlen méreteket öltött, ott az illetékesek nemcsak a zsebre vágott összeggel, hanem azzal a tudattal is vigasztalják magukat: a külföldre kerülő gyermekeknek nyilván jobb sorsuk lesz, mintha odahaza maradnának. Brazíliában a 18 év alatti kislányoknak több mint 40 százaléka testével keresi meg az életre valót. Az általuk világra hozott gyermekek 60 százaléka gyakorlatilag szabad prédát jelent. Néhány száz svájci franknak megfelelő összegért már a születéskor megvásárolhatók ezek a gyerekek. Dél-Amerikában már az is előfordult, hogy az utcáról lopták, rabolták el a gyerekeket. Ezeknek a támadásoknak elsősorban az árvák, a csavargók, a hajléktalanok vannak kitéve. Peruban nemrégen bukott le egy amerikai ügyvédi iroda, amely a gondosan álcázott gyermekkereskedelmet szervezte. Ma még tőlünk viszonylag távol garázdálkodnak ezek az „üzletemberek”. Az életszínvonal romlása, a csavargó gyerekek számának gyarapodása azonban előbb-utóbb felkínálhatja a hiénáknak a magyarországi utcákat is. Érdemes nyitva tartani a szemünket! Nemere István Vinnyogó békák, amelyek egy kisgermek arcába ugorhatnak, repülőgépek, madzaggal ellátva, amely köny- nyen a játszadozó nyaka köré tekeredhet, rohanó járművek, amelyek feldönthetnek egy gyermeket — a játékok egy része valósággal aknákhoz hasonlít, hangoztatja kevésbé veszélyes játékokat követelő amerikai mozgalom. — Használd az agyadat, mielőtt vásárolsz! — mondta Patricia Schroeder képviselőnő egy konferencián, amely arra figyelmeztette a szülőket, hogy a piacon kapható játékok legnagyobb részét nem vizsgálták meg biztonság szempontjából. — Feltételezik, hogy ha egy játék az üzlet polcára kerül, azzal már biztonságosnak tekinthető. Ez nincs így — mondta Patricia Schroeder, aki az amerikai képviselőház gyermek-, ifjúság- és családvédelmi bizottságának elnöke. Hozzáfűzte: a szülőknek arra is figyelniük kell, hogy az olyan játékok, amelyeken feltüntetik, hogy 3 éves vagy annál idősebb gyermekeknek való, nem biztonságosak fiatalabbak szánkra. A New York-i Elana Be- rardi elmondta az AP hírügynökség tudósítójának: bár jobban odafigyelt volna, mielőtt egy nyíllövő pisztolyt vásárolt 3 éves fiának, Mi- chaelnak. „Jelen voltam, gyönyörködtem gyermekemben, amikor belenézett a pisztoly csövébe, s a pisztoly hirtelen kilőtte a nyilat, egyenesen Michael szemébe. Kisfiam egyik szemére megvakult.” 1986 és 1990 között 700 ezer gyermeket öltek vagy sebes ítettek meg a játékok az Egyesült Államokban, állapította meg egy, a sérülések csökkentésével foglalkozó intézet. — Ha játékot veszünk, fel kell tételezni, hogy a gyermek a legképtelenebb módon fogja azt használni — állapította meg az intézet, amelyet jogászok alapítottak, s amelynek célja, hogy csökkentse az árucikkek okozta sérüléseket. — Gondolkozz úgy, mint egy csecsemő vagy egy gyermek, amikor játékot vásárolsz — javasolja az intézet. — Ne bízz a feliratokban, különösen az idegen nyelvűekben! Próbáld ki, nem fulladhat-e meg a gyermek, ha a szájába veszi a játékot. S nen vásárolj kerekes járművet, amelyen járni még nem tudó gyermek közlekedhet. „Ez olyan, mintha egy 12 éves gyermeknek odaadnánk gépkocsink kulcsát — mondta Abe Bergman gyermekorvos, aki részt vesz a veszélyes játékok árusítása elleni akcióban. Kétgyerekesek létminimuma A két felnőttből és két gye rekből álló városi család lét minimuma a múlt év novem béri statisztikai felmérése sze rint 38 ezer 500 forint. Októ berhez viszonyítva — egy főre számítva — ez 180 forintos emelkedést jelent. (A legfris sebb januári adatok még nen készültek el.) Pályázat tanulóknak A magyar kultúra napja tisz teletére az általános és közép iskolás tanulóknak pályázató hirdetett a Kölcsey olvasókö és az Országos Közoktatás Szolgáltató Iroda. 3-10 olda terjedelemben a következí témákban várnak pályaműn kákát: milyen élményt ad a iskola az irodalom, a zene, i képzőművészet megszerette tése érdekében; hogyan le hetne az iskolai ünnepségeke szebbé tenni; milyennek kel lene lenni egy sikeres iskole kulturális rendezvénynek? / 10, 7, és 5 ezer forint juta lommal díjazott pályázatoké március 15-ig kell beküldeni. Első gyermektábor A Nemzeti Gyermek és Ifjú sági Alapítvány a püspökle dányi természetvédelmi tea létén az idén nyitja meg els környezetvédelmi táborát. A alapítvány ettől az évtől serr milyen központi forrást ner kap, így saját lábukon ke megállniuk. Az első táborozd son 38-40 fiatal vehet részt.