Somogyi Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-16 / 13. szám
1993. január 16., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TAJAK 5 Eddig 55 vagon jeget vágtak Eddig 55 vagon jeget vágtak a Balatoni Halgazdaság dolgozói. Fonyódon, Siófokon és Keszthelyen folyik a kitermelés: a vermekbe hordott jéggel a nyári kánikulában fogott halat hűtik majd. Kereki húsmarha Olaszországba A kereki szövetkezet Bálványos, Pusztaszemes és Kereki lakóinak ad munkát 3500 hektáron gazdálkodnak. Jelenleg 400 anyatehenet tartanak — a Scharolaise húsmarhákat közvetlenül exportálják az olasz piacra. Toronyóra Szabadiban A balatonszabadi római katolikus templom tornyára nemrég óra került. A plébániának kétszáz ezer forintjába került a szerkezet, s az önkormányzat segítségével nemsokára elkészül majd az ütőszerkezet is, amely naponta háromszor hosszas harangozással, illetve negyedóránként egyszeri kongatással fennhangon is jelzi a település központjában az idő múlását. Készül a Bányász A Siófoki Bányász NB l-es labdarúgó-csapatának játékosai napi két edzéssel készülnek a szokatlanul korai, február 20-i bajnoki rajtra. Nyolc előkészületi mérkőzést terveztek, melyből csak kettőt játszanak hazai pályán. A programon egy esetleges horvátországi turné módosíthat. Szóládi költségvetés A szóládi önkormányzatnál elkészültek az ez évi költség- vetés tervei, megfogalmazták a fő irányvonalakat. A tervezett bevétel 25 millió forint lesz. 21-én kerül a dokumentum a képviselő-testület elé, hogy eldöntsék: a tervezett beruházások, elképzelések közül melyiket vegyék sorban előre. Mindenre ugyanis valószínűleg nem jut a pénzből. Támogatják a fiatalokat A somi önkormányzat rendeleté alapján a letelepedő fiatal családokat 30 ezer forintnyi vissza nem térítendő kölcsönben részesítik. A márciusi földárveréseket követően ú utcasort kívánnak nyitni Nyim irányába. Bevásárlóközpont Nagyberényben Májusra tervezték Nagyberényben a bevásárlóközpont átadását. Az önkormányzat eladta a területet hét vállalkozónak. Valamennyi üzlet tető alá került már, s Lenkey Tibor elsőként megnyitotta lakásfelszerelési boltját. HÁROM ÜZLETHÁZ A PLÉHBÓDÉK HELYÉN Bevásárlóközpont Földváron Technikai ellátottság, jobb körülmények Épül a lellei rendőrőrs Ki túlzással: amerre út veze arra felé valami új is épülezekben a hetekben, hónaokban Balatonföldvá- ron. v polgármester jóleső érzései nyugtázza: valami megidult a kisvárosban. — jelenlegi gazdasági helyzeen az önkormányzatok ngvalósítható ötleteken kell töük a fejüket — mondja Berketászló, Balatonföldvár első ersere. — Mi úgy döntöttünk, hgy szabad területeinket ebjuk vállalkozóknak. Máskér nem megy, hiszen senki sn fektet be abba, amit nem ért a magáénak. Nehé. rangsorolni, mégis az üzleázak építése kívánkozik aslre, már csak a beruházás összegének nagysága mit is. A lapos- illetve féltetős azársorokat esztétikus, moern üzletközpontok váltják feaz idei szezon kezdetre. fct különálló egység épil jelaleg — egymással szirtiben— a Motel úton. A váosközpntban lesz a har- mdik űeletház, amelynek mg csak a tervezésénél tar- taak. A jelenlegi ABC helyén éplne fel egy igazi (nagyvá- ro?) bevásárlócentrum, ami tök mint 100 millió forintba kerül. A polgármester legnagyobb örömére máris 28 jelentkező van ennek megvalósítására, s mindannyian helyi vállalkozók. Bővítik a szolgálati lakásokat (tetőtérbeépítéssel, megszüntetve így a csaknem húszéves beázási gondokat), és hamarosan megkezdik — a Kukorica csárda mögött — egy 24 lakásos sorház építését. A város kulturális életében komoly előrelépést jelent a közösségi ház, amely 1300 négyzetméteres alapterületénél fogva egyszerre több rendezvény megtartására is alkalmas lehet. Sőt, az iskolai Épül a földvári üzletház éttermet és konyhát is majd itt helyezik el. Épül a zeneiskola — augusztus végén vehetik birtokukba tanárok, tanulók. A kikötő teljes felújítására is sor kerül, s folytatják a temetők rendezését is. Most készítik a forgalomelterelési terveket egy sétálóutca kialakítása érdekében. (így a nyártól lezárnák a Széchenyi utcát.) A számos építkezés mellett egy, már csak beköltözésre váró létesítmény: impozáns, merész tervezésű székházat kap a takarékszövetkezet. Ennek a hatókörébe 35 település tartozik. Fónai Imre Kőművesek dolgoznak a ba- latonlellei rendőrőrs épületén. Jelképes lehet ez az átépítés, mivel az őrs, amely eddig Siófokhoz tartozott, az új szervezeti rendben a fonyódi kapitánysághoz került. Lajos Pál törzszászlós, az őrs megbízott parancsnoka sokat vár a változásoktól; úgy ítéli meg, hogy hatékonyabban tudnak dolgozni a közbiztonság érdekében. Technikai ellátottságuk, hírközlő rendszerük színvonala megfelelő. A jelenlegi építkezést az önkormányzat támogatja, ez teremti meg a szolgálat jobb körülményeit. A lakossággal közvetlen a kapcsolatuk; különösen így van ez a körzeti megbízottakkal, akik kiváló ismerői a körzetük sajátosságainak. Lajos Pál tizenkilenc éve van a rendőrség kötelékében. Ismeri a pálya minden nehézségét, mivel utcai járőrszolgálattal kezdte. Rendőr-tiszthelyettesi, valamint más, a munkájához szükséges tanfolyamok elvégzése után kapta meg jelenlegi rendfokozatát és beosztását. A városban elkövetett bűncselekmények száma nem növekedett a múlt évben. Hétszáz, a személyi és társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett betörésről, lopásról szereztek tudomást. Legsikeresebb munkájuknak azt tartja, amikor 24_ órán belül elfogták a Bogiári Állami Gazdaság központi irodaházába — az múlt decemberében — behatoló betörőket. Az eredményes munka nem a véletlen müve volt. A járőröző rendőr felfigyelt egy ismeretlen gépkocsira; jó érzékkel pontosította a parkolás helyét, idejét és a rablás elkövetését. A jó közös munka a járőr, a körzeti megbízott, a nyilvántartó és adatrögzítő szervek, valamint a bűnügyi csoport között végül eredményhez vezetett. A páncél- szekrényt elrabló társaság lakat alá került. A jövő sok gondot ígér. Éppen ezért jó lenne, ha néhány rendőrrel több lehetne az utcán. O. L. Ordacsehi elvesztette Balatonját sákutca végén — zsákutcában? — Üdülőfalut terveznek E esztendeje önálló Or- dacii. A polgármestert faggató lehetőségeikről. Hor- váttdyulánál jobban senki semmeri a települést és lakóit. armincnyolc éve járja post;ént az utcákat. Mimielőtt kérdeznék, arról ki beszélni: az ígéretek ellen sem épült út Fekete- beréés Szőlőskislak között, emiaDrdacsehi továbbra is egy kkutca végén hasal, mindize három kilométerre a Balntól. — szemetet persze ide hordja település területére Fonyól, Fenyvesről, Boglárról Lelléről, de az út költségei! nem járultak hozzá — mca. — No meg a megye SÉtudott adni. Pedig ez volt Egyezség. Csináltunk is denstrációt; elálltuk egy napig utat, de persze minden mdt a régiben. — tudják-e használni, hogy eire közel élnek a tóhoz? — Jtleg 45 család nyaraltat, snt is nekik a bolt — mondta- A forgalmat min- deneseszeretnénk fellendíteni. Adósság lélekszáma folyamean nő; most 950-en vagyuniokan keresik az in- gatlanomeg a telkeket. Az önkormzatnak is vannak olyan te, hogy további területeket arcelláz. Jelentős segítségyújt majd, hogy az elkészüljtópályának Ordacsehinél lejárója. Mellé üdülőfalirvezünk. — S attal mit kezdenek? — Nil Balatonunk egy méternyim. Vagy négy ki- lométerüvolt, de a 60-as években« tollvonással elvették tői Egy része most Fonyódé,másik meg BogAz ordacsehi polgármester lárhoz tartozik. Próbáltuk visz- szaszerezni többféleképp, de nem sikerült. Végül az ott élők is úgy döntöttek: előnyösebb számukra, ha városinak számítanak. — Van az embereknek munkájuk? — A legtöbben a Bala- ton-parti üdülőkbe meg a bogiári kombinátba járnak dolgozni. A helyi szövetkezet nem sok embert foglalkoztat. Sajnos, kevés a vállalkozó. De én biztos vagyok abban, hogy Ordacsehinek van jövője, s a falu fejlődni, terjeszkedni fog. (Czene) Társközségből városrész Nagy lak Kislakon Szőlőskislakon vagy negyven esztendeje épült a művelődési ház. Társadalmi munkában, főképp bontott anyagból. — Nagyobb volt a lelkesedés, mint a szakértelem — mondta Gáspár László, a bala- tonboglári városgazdálkodási igazgatóság dolgozója, az újjáépítés műszaki ellenőre. — Lassan három éve folyik a rekonstrukció, s most érkezett meg a használatbavételi engedély. Szigetelni kellett az épületet, amelynek szerkezeti problémái is voltak. Bővítettük és korszerűsítettük az egész intézményt. Szolgálati lakás, posta, nagyterem színpaddal, orvosi rendelő, könyvtár kap helyet az épületben. Helyreállítására 5 millió forintot költött az önkormányzat. — Társközségi státuszból városrésszé lépett elő Kislak — mondta Kalász Zoltán, a társadalompolitikai iroda vezetője. — A kultúra is fontos, de ennél előbbrevalónak ítélték az emberek, hogy rendben legyenek az utcák, elérjen hozzájuk a gáz- és vízvezeték. Kislakon új utcák nyíltak, s rengeteg új ház épült. Emiatt elég szép számmal élnek itt fiatalok. Olcsóbb a telek, mint a parthoz közelebb, mégis csak 6 kilométerre esik tőlük a Balaton. De nem volt hely megtartani egy nagyobb szabású rendezvényt vagy falugyűlést sem. Mint megtudtam: a működéshez szükséges pénzt a város elkülönítette a „nagy lak” számára. Most már a kislakiakon múlik, hogy tudnak-e élni a lehetőséggel. C. A. OKTATÓTEREM VIDEÓRENDSZERREL Renault-t adtak a Trabantért Két hónapja nyitották meg az új autószalont A siófoki Siómente Szövetkezetnél most zajlanak a kárpótlások. Már korábban kijelölték tulajdonuknak azt a részét, amire licitálhatnak a kárpótlási jeggyel rendelkezők. A Renault Siómente Közlekedési Kft-t persze nem bocsátották áruba. Miért is tennék? Két hónapja nyitották meg új szalonjukat, amely 50 millió forintért épült. A 450 négyzetméteres szerelőcsarnokban egyszerre nyolc autón dolgozhatnak. Megpróbálják kivenni részüket a térség autósainak képzéséből is — engem ez vitt a telepre, nem a vásárlás, pedig nagyon tetszik az új Safrane. A zárt parkolóban azonban nem az autócsoda, hanem tucatnyi Trabant fogadott. — Renault-t adtunk a Trabantok helyett — mondta Fodor János ügyvezető igazgató. — Persze, kellett fizetni is a cserére. Ézek a kétütemű, környezetet szennyező jármüvek már nem vesznek részt a forgalomban; kis részük bontóba, a java meg a MÉH-telepre kerül. — Visszafogják-e az emberek vásárlókedvét az áremelések, főképp a benziné? — Nem tapasztalom. Közlekedni kell. Az igaz: a legtöbb vevőnknél fontos szempont, hogy az autója keveset fogyasszon. A Renault megfelel ennek, mert energiatakarékos. — Mivel foglalkozik ezekben a napokban? — A most kötött szerződés alapján hozzánk költözik a Somogy Megyei Közlekedési Felügyelet járművezetői vizsgabizottsága. Készülünk arra is, hogy februártól 3,5 tonna össztömegig vizsgáztathatunk személygépkocsikat, illetve haszonjármüveket. Jelenleg tíz Renault-val veszünk részt a gépjármüoktatásban. Régi telepünkön az igényes szolgáltatás érdekében most újraépítjük a rutinpályát. Melléje oktatóterem kerül videórendszerrel. Czene Attila