Somogyi Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-05 / 287. szám
8 SOMOGY HÍRLAP — KULTÚRA 1992. december 5., szombat Csodatévö Szent Miklós (Moszkvai iskola, 16. század) Szent Miklós, Myra püspöke — avagy: ki is volt a Mikulás? Élt Myrában a IV. század első harmadában egy szentéletű püspök, Miklós, aki messze földön híres volt jótékonyságáról. Myra Kisázsiában, a Római Birodalom Lycia nevű tartományában, a Földközi-tenger partján feküdt. Hatalmas romjai a mai Kiöjdzsük falu mellett, Finike város közelében láthatók. Miklós püspök ugyanebben a tartományban, Patara kikötővárosban született, 300 előtt. Diocletianus császár (uralkodott 284-től 305-ig) nagy és véres keresztényüldözései idején be- törtönözték. Hogy akkqr már püspök volt-e Miklós vagy sem, nem tudjuk. Az azonban bizonyos, hogy 325-ben már püspökként vett részt az első nicaeai zsinaton. (A keresztényüldözést Constantinus, azaz Nagy Konstantin császár a 312. évi római és a 313. évi mediolaniumi — milánói — híres ediktumá- ban megtiltotta, teljes vallásszabadságot és egyenlőséget biztosítva a kereszténységnek.) A rendkívüli szociális érzékkel megáldott püspök jócselekedeteiről és csodatételeiről számtalan legenda beszél. Legismertebb talán az a történet, amely szerint midőn egy gazdag nemes hirtelen, nagy szegénységre jutott és úgy akart magán segíteni, hogy három leányát erkölcstelen életre adja, Miklós mentette meg a lányokat ettől a bűntől. Három egymást követő éjszakán egy-egy zacskó aranyat dobott be házuk ablakán. Innen ered az az egész világon elterjedt szokás, miszerint Szent Miklós napján a szülők megajándékozzák gyermekeiket, mondván, ez a Mikulás ajándéka. A felebaráti szeretetnek ez a kimagasló megtestesítője 343-ban halt meg Myrában, december 6-án. Elsősorban a gyermekek védőszentje, de a tengerészek is patrónusukként tisztelik. Holttestét 1087-ben Itáliába vitték, s Bariban őrzik. Sírja egyike volt minden időben a leggyakorlottabb búcsúhelyeknek. Szent Miklós tisztelete hazánkban is nagyon hamar, csaknem a kereszténység felvételével egyidőben terjedt el. Emlékét templomok, helynevek, képzőművészeti alkotások őrzik, mint amilyen Kolozsvári Tamás mester oltárképe Garamszentbene- deken, 1427-ből, ahol Szent Miklós püspök gabonacsodáját örökítette meg, amint megmenti városa éhező népét. Egykorú források a révészek, halászok pártfogójaként említik. Védőszentje volt a vízenjáróknak, vízimolnároknak és a folyók mellé települt bencés apátságoknak. Selmecbánya környékén a bányászok is patrónusként tisztelték. A kecskeméti Szent Mik- lós-templom toronykeresztjén eredetileg városvédő célzatttal szélkakas módjára forgott a szobra, amelyet a helybeliek Pörgő vagy Pör- getős Miklósnak becéztek. Miklós püspök népszerűségére jellemző, hogy alakja már hosszú évszázadok óta népi játékok főszereplője december 5-én vagy 6-án. A játék lényege, hogy valaki beöltözik püspöknek, s megszemélyesítve Szent Miklóst, kíséretével együtt betér olyan házakba, ahol gyermekek vannak, és ott vizsgáztatja, imádkoztatja őket, majd tudásuk és magaviseletük szerint jutalmat oszt szét közöttük, a haszontalan, vásott gyermekeket pedig a kíséretében lévő ördöggel — krampusszal — megvirgácsoltatja. Szent Miklós püspök jótékonykodásának emlékét ma már általánosan elterjedt Mikulás-napi ajándékozás őrzi. Az ablakba, cipőbe csempészett édességek, kisebb-na- gyobb csokoládémikulások juttassák eszünkbe e szokás eredetét, Szent Miklós püspököt, aki néhány évtizedes hazai száműzetése után — amikoris télapóként kereste fel a jó gyermekeket — ismét a mindenkin segíteni akaró, jótékonykodó katolikus főpappá szelídült vissza. Dr. Csonkaréti Károly KAPOSVÁRI PLÉBÁNOS KÖNYVE RÓMA TEMPLOMAIRÓL Az „örök város” oltárainál Remek iránytűt adott kezünkbe dr. Péteri Pál. A kaposvári Szent Kereszt plébánia plébánosa ugyanis megjelentette a Róma templomai című kötetet. A Péteri Anna fotóival gazdagon illusztrált, több mint 150 templomot bemutató könyv a Megyei és Városi Könyvtár nyomdájából került ki. Péteri plébános nem kirándulóknak, hanem zarándokoknak szánja e könyvet. Világi látnivalókról nem ír, hiszen azokkal tele van minden olasz útikönyv — véli. Helyette az „örök város” szebbnél szebb templomaiba invitálja az olvasót, hogy — zarándokúba során — néhányat e könyvből kiválasztva megtekintsen Isten felszentelt hajlékaiból. Hiszen valamennyi felkeresésére sok idő kell. Nem elég a néhány napos ott-tar- tózkodás. Kinek erszénye engedi, sorra járhatja valameny- nyi, e kötetben bemutatott templomot. Nem csalatkozik! Először a hét patriarchális bazilikába látogathatunk el. Ezeket — ősi szokás szerint — mindenképpen illik felkeresni. No, de ki ne vágyna a Szent Péter bazilikába, a világ legnagyobb keresztény templomába? S amíg készül az útra, megismerkedhet regényes történetével. Már Nagy Konstantin császár építtetett egy templomot Szent Péter sírja fölé. Ez egy évezredig állt, ám II. Gyula pápa 1506. április 18-án letette az új bazilika alapkövét. Az építkezés két emberöltőn át tartott. 1626 novemberében Vili. Orbán pápa szentelte fel. Nem csoda, hogy a 120 év alatt módosultak az eredeti tervek, ám a legnevesebb művészek — Bramante, Raffaello, San- gallo, Michelangelo, della Porta, Vignola, Fontana, Ma- derno és Bernini — beleírták nevüket az egyetemes művészettörténetbe, hiszen valóságos csodát teremtettek. A sixtusi kápolna is hívogat. Michelangelo mennyezetfreskója a világ teremtésétől kezdve eleveníti fel az őstörténetet. És a fő falon: Az utolsó ítélet félelmetes látomása... A Santa Maria Maggiore pedig Róma legnagyobb Mária-temploma, a negyedik fő bazilika, amely a Termini pályaudvartól gyalog is elérhető pár perces sétával. Sokak szerint a négy nagy bazilika közül ez a legszebb. 87 méter hosszú 16 méter széles főhajóját 20-20 oszlop választja el a két mellékhajótól. A Santa Croce in Gerusalem- met is feltétlenül fel kel keresnünk. A hagyomány szerint Nagy Konstantin anyja, Ilona császárnő Jeruzsálemben találta meg a szent kereszt maradványait. Ezekből. hozott magával Rómába is, és a saját lakásán őrizte. Halála után fia az ő szobáját alakította át templommá. Itt található Jézus keresztjének egyik szege s töviskoronájának két darabkája... Ezek után templomok tucatjaival ismerkedhetünk meg. Nemcsak a szöveg, hanem a képek is kedvet adnak a zarándokúira, amelyhez hozzátartozik az ima. A fáradt zarándoknak — mint ahogy a szerző is megjegyzi — még jót is tesz megpihenni egy-egy templomban, és ott nyugodtan imádkozni. A fejezetek nem fontosság, hanem területi elosztás szerint mutatják be a templomokat. Egy-egy fejezet voltaképpen egy vagy két nagyobb sétát jelent. Ám ha valaki nem eme iránytű szerint bolyong Rómában, a könyv végén található lévő, fiatalabb tölgyeket pedig a kapzsiság hajtotta jó tölgyfagerenda reményében juttatták fűrész alá... Mit is érdekelte az embereket a fák sorsa, az évszázados tölgyek meséje-csodája? Mindegyiket elpusztították. Először a lombjuktól fosztották meg őket, aztán ágaiktól, majd a törzsüket a föld felett elfűrészelték. Nagyon megizzadtak, de jó munkát végeztek. A táj úgy nézett ki, mint a csatatér. A halott tölgyfákat a földből kiS. Giovanni in Laterano: főhajó jegyzékek valamelyikében megtalálja a keresett templomot. Az utószóból kiderül: a könyv szerzője ötvenévesen járt először az örök városban, ám azóta többször megismételte ezt a zarándoklatot. Rómával ugyanis nem lehet betelni... A szerző azt írja: nem akart tudományos könyvet írni, célja elsősorban gyakorlati. így kíván segítséget nyújtani a Rómába látogatóknak. Ahogy tallózok a templomleírások között, mégis úgy érzem, Péteri plébános rácáfol erre: rendkívül aprólékos, tudományos igényű művet nyújt át olvasóinak. Könyve a művészettörténeti vonatkozások és a gyakorlati útmutatók szerencsés együttese. Ez tovább növeli értékét. Lőrincz Sándor álló, sárgálló tönkök, mint valami hatalmas fa-sírdombok még egy darabig gyászolták, majd évek múltán kikerültek a homokból és kályhákban égtek hamuvá... Még írmagja sem maradt az évszázados tölgyeknek. E rövid írás kívánta elmondani azoknak, akik emlékezetében még élnek — és mindazoknak, akik nem tudták, hogy milyen csodákat őrzött e táj... Király Lajos É v százados tölgyek A Delelő domb felett — a somogyudvarhelyi és a kerékhegyi út, valamint a gólyafészekkel megáldott hatalmas fenyőfák zárta területen — még 30 éve is magasztosan álltak a göcsörtös ágú, vastag törzsű,, nagy lombozatú tölgyek. Úgy 8-10 lehetett belőlük, mégis olyan szépségei voltak e tájnak, hogy minden ember — ismerős és idegen egyaránt — mindig megcsodálta őket. Egyes mondák szerint 5- 600 évesek lehettek. Mennyi esemény zajlott le, amíg megfogantak, nőttek-növekedtek? Elvonultak mellettük törökök, kurucok, labancok, szabadságharcosok, somogyi betyárok, németek, bolgárok, oroszok. A történelem évszázadai úgy elszálltak felettük, akár egy hatalmas nyári zivatar... Mikor a fák közelében jártam, mindig ámulattal néztem a mély barázdákkal és sebekkel tarkított törzseiket. Talán öt-hat ember tudta volna körülölelni őket. Az egyik belsejében már akkora volt a lyuk, hogy két ember kényelmesen elfért benne a nagy nyári és őszi esőzések idején. A tölgyfa hatalmas púpokkal és odvakkal díszített törzséből derékvastagságú ágak indultak, tekeregtek, kanyarogtak minden égtáj felé és a magasba. Aztán karvastagságúvá finomultak, majd vékony ágakba, ágacskákba szöktek, s végül szép tölgylevelek és tömzsi, kalapos makkocskák ringatództak a rugalmas, gyufaszálnyi ágacska-legyezők végén. Ennek a csodálatos lombsátornak az árnyékában kényelmesen feküdtek, kérődz- tek nyaranta a tehenek és jókat pihent a csordás. Egy másik tölgy árnyékában pedig a disznók túrtak maguknak fekhelyeket és a kondás pedig a fa tövében szunyókálhatott. A lyukas törzsű tölgy többi társaival együtt hiába védett az eső ellen, kezdett veszélyessé válni. Az ágak nehezen tudtak ellenállni a vihar erős támadásainak. Egyszer egy hatalmas ág nagy robajjal leszakadt a fáról, amely csonkán és szomorúan tekintett az égre. És ekkor az emberek mit sem törődve a tölgyek múltjával, szépségével, életével: halálra ítélték őket. Egytől-egyig. A korhadt törzsű fákat a nagy mennyiségű tűzifa, a még épségben Varga Lajos grafikája
