Somogyi Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-05 / 287. szám
6 SOMOGY HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1992. december 5., szombat Tizénkét dudás egy hazában Dudaszó hallatszik a kertek aljában, juhászlegény fújja szíve fájdalmában. A közelmúltban alakult meg Magyarország első dudazenekara. Ifjabb Csoóri Sándor kiváló muzsikusokból toborozta az utolsó pillanatban társulatát. A dudások kihaltak, de — szerencsére — örökségüket már van, aki tovább vigye. — Csikvár József másfél évtizede rendezett Szennában dudatáborokat. Ezek hoztak össze bennünket — meséli ifjabb Csoóri Sándor, aki az Ádám István emlékzenekarban, és a Muzsikásban is játszik. — Már akkor kitaláltam egy olyan síprendszert, amely jó a dudához, s lehetővé teszi a hangolást. Reprezentatív együttest szerettem volna a dudazenére. — Van megfelelő kottairodalma a dudanótáknak,'vagy maguk gyűjtik az anyagot? — Hangfelvételekről tanulunk. Eredeti anyagot mutatunk be. Régebben összeállítottam egy gyűjteményt a dudanótákról. Ezt a Somogy Megyei Művelődési Központ adta ki. Ebből, valamint a Magyar Tudományos Akadémia régi felvételeiből átvéve tanuljuk a dudanótákat. A Felvidéken is találkozhattam két dudással; Somogybán pedig a csurgói Jankovics bácsitól gyűjtöttem. Sajnos, mind a hárman halottak már. Régen majdnem minden pásztor dudált. Gyerekkoromban az ipolysági Paláston azt mesélték az öregek, hogy a századelőn még tizenkét du(Fotó: Kovács Tibor) Ot a tizenkettőből — akik Kaposváron szerepeltek dás volt a parányi faluban. Ezt mondta Jankovics bácsi is, s erről számol be Malonyai Dezső. A pásztorokhoz hozzánőtt a duda. — Ki készíti a hangszereiket? — Magunk csináljuk, házilag. A világkiállításra olyan zenekart szeretnénk, amely megmutatná a világnak: hallatszik még dudaszó itt, Európa közepén. — Ki finanszírozza a dudaszót? — Létrehoztam egy alapítványt, mert kellene venni tisztességes szűröket, ruhákat. Nem állhatunk ki farmerban a közönség elé. Amit most viselünk, az nem a miénk. A skót dudások sem sportcipőben lépnek színpadra. Ezért van a „Dudaszó hallatszik’ Alapítvány. Nevében egy felvidéki népdal sorát őrzi. — A közönség vastapsa a nem mindennapi zenei élménynek szól. — A skótokon és rajtunk kívül nem hiszem, hogy van még dudazenekar a világon. Én úgy vélem, ez az előadásmód és műfaj része lehet a hiányzó magyar büszkeségnek. — Lesz-e utánpótlása a dudazenekarnak? — 1977 óta tanítok dudát Óbudán a népzenei iskolában. Sok gyerek érdeklődik utána. Zenekarunknak 12 állandó tagja van: arra ösztökélem őket, hogy foglalkozzanak két-három gyerekkel, s akkor folyamatos lehet az utánpótlás. Lőrincz Sándor KARÁCSONYRA KÉSZLETET Hollóháza visszahívta Szász Endrét (Folytatás az 1. oldalról) A gyár azóta a csőd széléig jutott. Most csillant fel a boldogulás reménye: a többségi részesedést vásárolt Corvin Ipari Fejlesztési Bank kínált új lehetőségeket. Az amerikai piac meghódítására is alkalmas „new line” koncepció segítségével ki lehet jutni a hullámvölgyből. A Népszabadság híradása szerint Hollóházán örülnének, ha Szász Endre újból részt vállalna a termék- fejlesztési programból. — Megkeresték?— kérdeztem Szász Endrétől. — Nemrég megkeresett Boros László, a Hollóházi Porcelángyár Rt új vezérigazgatója, és arra kért, hogy kapcsolódjak be ismét a munkába. Elmondtam neki, amit korábban is mindig hangoztattam: epres bögrékkel és társaival ma nem lehet megélni a világpiacon. Az angolok olyan gépsorokkal dolgoznak, amelyekre az elején beteszik az anyagokat, a végén pedig a szebbnél szebb porcelán-tömegcikkek jönnek ki. A kínaiak fillérekért csinálnak — főként kézzel — hasonlókat. Tehát csak magas minőséget jelentő új termékekkel lehet érvényesülni a hallatlanul kemény versenyben. Ezt pedig elsősorban az a porcelánlap kínálja, amit annak idején kikísérleteztünk. Azt is közöltem a tehetséges és jó szándékú vezérigazgatóval: tudomásom szerint ma Hollóházán megvan még az a nagyszerű — a szakmát apáról fiúra örökítő — szakmunkásgárda, amelyre lehet építeni. Ám sajnos néhány olyan vezető is megvan, aki — ha nem vigyáznak — betarthat a nemes törekvéseknek. Szóvá tettem: Hollóháza plagizálta, engedélyem nélkül felhasználta munkáimat, és egy fillért sem fizetett értük. Becslésem szerint a gyár jóval több mint 20 millió forinttal tartozik nekem. Csak úgy vagyok hajlandó újra együttműködni, ha kifizetnek. A vezérigazgató egyetértett velem, ám közölte: ennyi pénzük nincs. Hárommillió forintot tudnak adni munkáimért. Ezt is csak részben készpénzben. Megállapodtunk. Megígértem, ahol csak tudok segítek nekik. Karácsonyra már egy új szettet (készletet) kapnak tőlem. — Ön úgy van Hollóházával, ahogy a szülő a rossz gyerekével: meg tud bocsátani neki? — így. Hollóházán sok jó szakember-barátom és sok dédelgetett álmom maradt. Tíz évi munkám van abban a porcelángyárban... Szegedi Nándor Zágrábi hétköznapok Zágrábban lüktet az élet: le- írbatatlanul zsúfoltak az utcák, világvárosi a forgalom. Az autóáradatban itt-ott feltűnnek az ENSZ-megfigyelők UN-fel- iratú, fehér gépjárművei. Itt a horvát fővárosban tulajdonképpen ez az egyetlen jel, amely a háborúra emlékeztet. A pinceablakok és a középületek bejáratai elől régen eltakarították már a homokzsákokat, eltűntek a páncélozott járművek is, és a Jelasich-téren — a város főterén — kevesebb egyenruhás gárdistával találkozik a visszatérő látogató, s a tél eleji hideg ellenére sokkal több a szemlélődő, megpihenő civil. Az emberek nyugodtak, vidámak: a boltokban van áru. Igaz, a horvát dinár ma nem ér már annyit, mint az év'elején: az infláció érezteti hatását. Zágráb hétköznapjairól tudósítanak ezek a képek. (Kercza) (Fotók: Kovács Tibor)
