Somogyi Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-28 / 304. szám
1992. december 28., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 A téli sportok trendje Ausztriában Az NBA legjobban kereső sztárjai SAKKROVAT Döntetlen Polgár Zsófiával Percze János is a FIDE-listán A Nagyatádi Művelődési Ház OB ll-es sakkcsapatának elsőtáblás játékosa Percze János FIDE-értékszámmal tért vissza a siklósi Ten- kes Kupa sakkversenyről. A mindig szerény és udvarias fiatalember megérdemelt sikert aratott. Mind a kilenc ellenfele szerepelt a FIDE-listán, köztük öt nemzetközi mester. Átlagpontszámuk 2315 pont volt, s ellenük a 25 százalékos szereplés is siker lett volna. János azonban 44 százalékos teljesítményt ért el. A 68 tagú csoportban ellenfelei — kettő kivételével — a mezőny első feléhez tartoztak, sőt öten az első húsz sakkozó közül kerültek ki. Az első fordulóban jó nevű ellenfelet (ő a mezőny 12. legerősebb játékosát), Szalánczy Emilt — 2370 élő pontszám — győzte le. Ennek köszönhetően a második fordulóban Polgár Zsófia, a híres Polgár család olimpiai bajnok hölgytagja, lett az ellenfele. Somogybán sokan örülnének, ha csak szimultánversenyen is, de leülhetnének a Polgár lányok valamelyikével. János egyedül küzdött, és nem vallott szégyent. A kilenc mérkőzésből négyet függő folytatásban fejezett be, s talán ez volt az oka, hogy a verseny második felében két vereség is becsúszott. Az elért 4 pont (1 győzelem, 6 döntetlen) súlyát növeli, hogy olyan ellenfelekkel szemben is helyt tudott állni, mint Káposztás Miklós (2295), aki az OB l-es Budapesti Vasas második táblás játékosa. Percze János a második somogyi sakkozó, aki FIDE-élőpontszámot szerzett. Külön örömmel tölt el bennünket, hogy a kis lokálpatrióta nagyatádi sakkcsapat játékosa büszkélkedhet ezzel a címmel. Talán egyszer Nagyatádon is felfigyelnek e kis csapat sikereire. Végül egyedülálló somogyi sporttörténeti szenzációként álljon itt a játszma, melyet Percze János játszott az olimpiai bajnoknővel. A partit a nagyatádi fiatalember elemzésében mutatjuk be. SZICÍLIAI VÉDELEM (E 52-B) Percze János-Polgár Zsófia 1. e4, c5. 2. d4, cxd4. 3. c3, dxc3. 4. Hxc3 (A Morra-csel megjátszását meglepetésnek szántam, ezzel kívántam semlegesíteni ellenfelem várhatóan magas elméleti felkészültségét) 4.-, e6. 5. Hf3, d6. 6. Fc4, a6. 7. 0-0, Hf6. 8. Ve2, Hbd7. 9. Bd1, b5. 10. Fb3, Fb7. 11. Ff4, b4. (Sötét a lépéssorrend ravasz felcserélésével olyan tisztáldozatra kényszeríti ellenfelét, amelynek következményei szinte kiszámíthatatlanok) 12. Hd5, exd5.13. exd5+, Fe7.14. Fxd6, Kf8. 15. Fg3, Fc5. 16.d6! (Fontos átlónyitás) 16. -, He4.17. Vc4, Vf6.18. Bel, Be8. 19. Fa4! (Most Hb6-ra Vxc5 következhetne) 19. -, Vd8. 20. Fb3 (Erősen számításba jött volna itt 20. Fxd7, Vxd7. 21. Bxe4, Fxe4. 22. Vxc5, Fxf3. 23. gxf3, amely világosnak esélyes játékot adott volna) 20. -, Be6. 21. Fh4, Vb6. 22. Bxe4!, Fxe4. 23. Fe7+, Ke8. (Most 23. -, Kg8 természetesen nem ment Vxe6 miatt) 24. Hg5, Ff5. 25. Vf4, g6. 26. g4, Fxd6. (Erre állás feszültsége döntetlen jellegű végjátékra oldódik) 27. Fxd6, Vxd6. 28. Hxe6, Vxf4. 29. Hxf4, Fxg4. 30. Hd5! (Az utolsó fontos lépés. Világos visszanyeri a gyalogot, hiszen a5-re a3 következhetne) 30. -, Kf8. 31. Hxb4, Hc5. 32. Fc4, a5 és itt döntetlenben egyeztünk meg (1/2:112). Fekete Lajos Ökölvívásunk fénykorából VOLT EGYSZER EGY CSAPAT Az Ausztriát látogató turisták sportolási szokásai a téli félévben sokat változtak. Egyre gyakrabban van arra igény, hogy a hagyományos síelés mellett a vendég úszni, korcsolyázni vagy teniszezni szeretne — mondta Dr. Klaus Lukas, az Österreich Werbung vezérigazgatója. Mindez igazolja az eddigi téli ajánlat-politika helyességét. A téli ajánlat-politika két fontos súlypontja a „Napfényes síelés” és a „Téli Ausztria”; az első a tavaszi síelést népszerűsíti, magasságtól függően egészen májusig, az utóbbi pedig egy katalógusban foglalja össze azokat a helységeket, amelyek „jégélményt” is nyújtanak. Az osztrákok egyik legfontosabb szabadidő-tevékenysége a sport. 44 százalékuk Az amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) közzétették az 1992/1993. évi idény kereseti listáját. A most zajló bajnoki szezonban meglepetésre a San Antonio Spurs játékosa, David Robinson a világ legjobbjának tartott Michael Jordánt megelőzve veheti át a legnagyobb összeget munkaadójától. A legtöbbet kereső NBA-kosarasok élcsoportja: 1. David Robinson (San Antonio H a az alábbiakat mesének szánnám, bizonyára így kezdeném: hol volt, hol nem volt. A mesés elemeket azonban ezúttal száműzöm. Ami alant olvasható, a somogyi boksz szép időszaka volt — eleven sporttörténelem. Kezemben egy megsárgult újság. Csaknem harmincéves, 1959. december 29-én fényképes beszámolóval adta tudtul a helyi újság az örömhírt; „Magyarország 1959. évi ifjúsági ökölvívó csapatbajnoka a Kaposvári Dózsa”. A jók között is legjobb 'Óriási siker volt ez akkoriban, hiszen az a még konti- nensszerte jegyzett honi ökölvívósport magas színvonalon állt. Idehaza seregnyi egyesületben folyt kimagasló munka. Nagyon népszerű volt az ökölvívás, és nem kellett lasz- szóval fogni a fiatalokat. A fővárosban olyan egyesületek utánpótlása harcolt a legjobbnak kijáró címért, mint a Vasas, a Honvéd, az Újpest, a Csepel, a Beloiannisz, az MTK. Vidéken ott volt a kaposváriakon kívül a Gyöngyösi Zalka SE, a Tatabánya, de kitűnő munka folyt Egerben, Ózdon és Debrecenben is. Tehát volt egyszer egy csapat. Amikor tagjai találkoztak, még nem voltak nagyok. De azzá lettek... Olvasom a neveket: Babai, Nagy J., Rákos, Kishanti, Süveges, a Be- reczki testvérek, Csiszár, Ge- orgi Marinov, Papp Béla, Vadas, Dunajetz, Bednanics, Kocsis, Kalmár... Ók azok, akik eljutottak korosztályukban a csúcsig. Hogy miért? Mert szerény, szorgalmas fiúk voltak, akik égtek a bizonyítási rendszeresen, legalább egyszer egy héten sportol. A sportaktivitás fejlődése az utóbbi öt évben szinte robbanásszerűen történt: a sportot űzők és a sportolás gyakorisága is folyamatosan emelkedett. A trend sportágaktól függően különbözően alakult. A kerékpározás, tenisz és squash trendje erős fejlődést mutat, a gimnasztika és kondicionáló tréning kis mértékben emelkedett, a magasz- szintű alpesi lesiklás viszont stagnált. Az utóbbi stagnálása elsősorban külső körülményekre vezethető vissza, mint a hószegény tél — véli dr. Lukas. Az osztrákok nagymértékben lelkes „passzív sportolók” is; szívesen figyelik a sporteseményeket a képernyő előtt. Spurs) 5,7 millió dollár, 2. Michael Jordan (Chicago Bulls) 4, 3. John Williams (Cleveland Cavaliers) 3,7, 4. Vlade Divac (Los Angeles Lakers) 3,6, 5. Dominique Wilkins (Atlanta Hawks) és Robert Parish (Boston Celtic) 3,5-3,5. Ami a klubokat illeti, a legtöbbet a Boston Celtic költi játékosaira. A sorrend: 1. Boston Celtic 24,9 millió dollár, 2. Cleveland Cavaliers 19,6, 3. Los Angeles Lakers 18,8. vágytól. És nem vártak ellenszolgáltatást. Hogy mi volt a fizetségük? Sikeres szerepléseik után néha egy-egy inggel jutalmazták meg őket, majd az említett bajnokság megnyerésekor egy szolid kis kristályvázát kaptak ajándékul. A legtöbbjük ezt ma is féltett ereklyeként őrzi. De miként is jött össze a bajnoki cím? Milyen utat jártak végig? Kiken küz- dötték át magukat a kaposvári fiatalok a dobogó tetejéig? Az ellenakció A megyei lap egyik 1959-es számában nyomára akadok az országos ifjúsági bajnokság versenykiírásának. Á keleti és a nyugati csoportból a körzeti versenyek után juthatott a két legjobb a vidéki döntőig. A nyugati csoportban a Kaposvári Dózsa és a Tatabányai Bányász került a fináléba. A két csapat előbb Tatabá- nyán találkozott egymással és a kaposváriak nyertek 13:9-re. A visszavágón Kaposváron fölényes Dózsa győzelem született és máris a keleti csoport győztesével találták szembe magukat Papp Béláék. Az Egri ITSK legénysége jutott a Dózsának, akiket fiataljaink 16:6-ra vertek. Közben a fővárosban a Vasas nyerte Budapest ifjúsági bajnokságát. Velük kellett hát csatázniuk a mieinknek. És megindult a maSPORTTÖRTÉNELEM nipulálás. A MOSZ „mérlegelve” a körülményeket és a rövid időt, úgy határozott, hogy csak egy mérkőzés döntse el az országos bajnoki cím sorsát és természetesen ezt Budapesten rendezzék „semleges” ringben. Szerencsére nem hagyták magukat a kaposváriak. A nagy tekintélynek örvendő Szegfy László edző a fővárosba utazott és ő is „ringbe szállt” fiaiért. Sikerrel. Végül is megszavazták a két mérkőzést., Előbb a fővárosban került szembe a két rivális. A kaposváriak nagyszerű napot fogtak ki és 15:7-re legyőzték a Vasast. Kaposváron ugyan visszavágott a pesti gárda, de 12:10-es győzelmükkel nem dolgozták le az első mérkőzésen szerzett hátrányukat. A résztvevők Megszületett hát a nagyszerű fegyvertény! S hogy ez milyen nagyságú volt? Álljon itt igazolásul, hogy kik szerepeltek a Vasas csapatában. Ott volt a későbbi a mexikói olimpián is bokszoló Papp Tibor, továbbá a sokszoros válogatottá érő Pavlis és Edőcs, valamint a sokszoros ifjúsági válogatott Ötvös és Körösi. Igaz, a mieinknek sem volt e tekintetben később szégyenkezni valója. Dunajetz 18-szor szerepelt a felnőtt válogatottban és ott küzdött a moszkvai EB-n is, Papp Béla vagy tízszer bokszolt nemzeti színeinkben és Kalmár is sokszoros ifjúsági válogatott lett. ő Kétségtelen, hogy a kor két legerősebb csapatának azóta meg nem ismételt nagy csatáját hozta az az ifi döntő, amelyen az ellenfél szorítójának sarkában nem kisebb nagyság ült, mint Adler Zsigmond. Mindennek immár harminchárom éve. Akik akkor születtek, napjainkban már legjobb esetben is sportpályafutásuk utolsó éveit élik. Az egykori hősök pedig itt élnek ma is közöttünk, többükkel nap mint nap találkozhatunk. Vajon hogyan emlékeznek erre a szép diadalra. A nehézsúlyú Kalmár Jóska, aki a döntőben a későbbi válogatott Edőccsel ,,ikszelt”, ma már nagypapa. így emléklezik. — A mi kis csapatunk baráti közösség volt. Annyi tehetség együtt! Szegfy Laci bácsinak köszönhetünk mindent, no meg Dóri Bandinak, aki sokat foglalkozott velünk, no és Balogh Jancsi bácsi meg Vidor Feri, és ott volt még Molnár „Peti", ők mind-mind részesei voltak a sikerünknek. Dunajetz „Flegma” az akkoriak baráti összetartozását emelte ki. Mint elmondta, rendre negyven-ötven gyerek látogatta az edzéseket és az akkori felnőtt bokszolok állandóan ott voltak közöttük és tőlük lesték el a fortélyokat. A nagyok nyomdokain Hogy a kaposvári lila-fehéreknél egy ilyen nagyszerű utánpótlás garnitúra jöhetett össze, az egyáltalán nem a vak szerencsén múlott. A somogyi ökölvívás egyik fényes szakaszát jelentette az ötvenes évek második fele. Szinte törvényszerű, hogy Dorogi, Tóbi, Jakab, Dóri, Riba, Gerber meg a többiek mellett felnőtt ez az ifi csapat. A Dózsa első garnitúrája akkoriban legjobb vidékiként negyedik volt a magyar bajnokságban, a második csapatuk területi győztes lett. A bajnokságot nyert fiatalok közül előbb Papp Béla, majd Bereczky Laci, aztán Dunajetz kapott engedélyt a MÖSZ-től, hogy minden második mérkőzésen már a felnőtt csb-n lépjen kötelek közé. Később a nehézsúlyú Kalmár is kapott ilyen lehetőséget. Az említettek rá is szolgáltak erre a bizalomra. H ogy mi volt sikereik titka? Volt kikről példát vegyenek. És mindenekelőtt volt egy mester, az aranyszívű nagyszerű pedagógus, a második apa, Szegfy Laci bácsi, aki nélkül ez a csapat, ez a nagyszerű eredmény sohasem születik meg. Az elhunyt mesterre ma is meleg szívvel emlékeznek egykori tanítványai. A krónikás pedig azon meditál, hogy miért is nem jutott eddig eszébe valakinek, hogy a kaposvári ökölvívás nagy pedagógusának egy emléktáblát állítsanak. Ázt is megérdemelné, hogy az egykori Dózsa csarnokot róla nevezzék el. Jutási Róbert A házigazdák nyerték a Karácsony Kupát Barcson a Vízügyi Szakközépiskola tornacsarnokában hagyományteremtő céllal rendezték meg a Karácsony Kupa elnevezésű cselgáncsversenyt. A barcsi versenyen mintegy 150 barcsi, nagybajomi, nagyatádi és kaposvári fiatal cselgáncsreménység vett részt. A verseny a házigazda barcsiak sikerével végződött; második lett a Nagybajom, harmadik a Nagyatád, negyedik pedig a Kaposvár. Hetest kapott a Langali A csurgói várősi kispályás labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának eredményei: Alsok- Ipartestület 0-3, Áero-pack- Hivatal-CSISZ 2-4, Gimná- zium-Porrog 3-0, Iharos- Langali 7-2, Lendület-lharos- berény 2-2, Nagyváthy Szak- középiskola-Zn. Sport -4-2, Szenta-Matchbox 0-3, Zöld- sasok-Dobó SC 0-2." Az élcsoport állása: 1. Dobó SC 24 pont, 2. Nagyváthy Szakközépiskola 22, 3. Iharos 21. SPORTMŰSOR „BUÉK, SiófokI" tömegsportnapok. Hétfő Kosárlabdanap. Siófok, Foki-hegyi iskola tornacsarnoka, 8.30 órától. Teke. Siófok, Siótour Szabadidő Klubja, 8.30 órától. Kedd Labdarúgónap. Siófok, Foki-hegyi iskola tornacsarnoka, 8 órától. TOTÓ A totó 52. játékhetének helyes tipposzlopa: 1, x, 1, törölve, a megállapított tipp 1, x, 2, 2, x, 1, 1, x, x, x, a pluszmérkőzés törölve, a megállapított tippje x. RÖPLABDA NB II Az őszi végeredmény Nyugati-csoport, nők: 1. Ajkai SE 9 9 - 27- 1 18 2. Haladás VSE 9 7 2 23- 8 16 3. Győri Dózsa 9 7 2 23- 8 16 4. Pécsi VM 9 5 4 17-16 14 5. Veszprém 9 5 4 17-16 14 6. Kaposvári Sl 9 4 5 15-18 13 7. Keszthelyi Petőfi 9 4 5 15-20 13 8. Szombathelyi TK 9 2 7 12-22 11 9. Tapolca 9 2 7 7-22 11 10. Paksi RC 9 - 9 2-27 9 Ifjúságiak: 1. Győri Dózsa 8 7 1 23- 5 15 2. Haladás VSE 8 7 1 22- 5 15 3. Kaposvári Sl 8 7 1 21-10 15 4. Paksi RC 8 4 4 17-12 12 5. Ajkai SE 8 4 4 14-13 12 6. Veszprém 8 4 4 13-13 12 7. Keszthelyi Petőfi 8 2 6 6-20 10 8. Pécsi VM 8 17 3-21 8 9. Tapolca 8 - 8 4-24 7 Megjegyzés: a Pécsi VM és a Tapolca csapatát egy-egy büntetőponttal sújtották mérkőzésre ki nem állás miatt. Nyugati-csoport, férfiak: 1. K. Épltök-Épber SC 7 7 - 21- 1 14 2. Pécsi EAC 8 5 3 16-11 13 3. Tabi RC 8 5 3 17-13 13 4. Győri Széchenyi 8 5 3 18-14 13 5. Szombathelyi TK 8 4 4 18-12 13 6. Szombathelyi MMC 8 4 4 13-16 1/ 7. Keszthelyi Petőfi 7 4 3 15—11 11 8. Veszprémi Sl 8 1 7 5-22 I 9. Szombathelyi KLTSE 8-8 1-24 8 Ifjúságiak: 1. K. Építők-Épber SC 3 3 - 9-2 2. Tabi RC 3 2 18-45 3. Pécsi EAC 3 12 4-84 4. Veszprémi Sl 3-32-93