Somogyi Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-28 / 304. szám

Partmenti a jég a Balatonon Még nem „sűrűsödött” a Bala­ton vize: a hőmérséklete vala­mivel nulla fok fölött van. A part mentén és a siófoki kikötőben azonban tegnap reggelre megje­lent egy vékony jégréteg. Je­lezve: ha marad a hideg, hama­rosan beáll. Ebben a hideg vízben egyéb­ként az apró halak a kikötőkbe, mólók védte öblökbe húzódtak, s követi őket a fogas és a süllő. Tudják ezt a horgászok és fagy­pont alatti hidegben, a metsző szélben is kiültek a partra zsák­mány reményében. A Balaton nagy gondja, hogy — az őszi esők ellenére — ala­csony a víz szintje. A Sió-zsilipet akkor szokták megengedni, amikor a siófoki mércén a víz­magasság eléri a 104-et. A nyá­ron ez egészen 60-ig süllyedt, s most is 96-ot mutat. Hó kellene ahhoz, hogy legalább a száz centimétert elérje. A hidegnél ezért várják job­ban a havat a Balatonon. : Krónika Hideg búcsú 1992-től Hideg idővel búcsúzik az idei év. Észak felől ugyanis több hullámban hideg, sarkvidéki eredetű levegő érkezik a Dél-Dunántúl felé. A hét elején gyakran lesz felhős az ég, többfelé valószínű kisebb havazás, futó hózápor. Sokfelé megerősödik az északi szél. A hét közepén átmenetileg erő­sen csökken a felhőzet, mérséklődik a szél, majd a hét vé­gén ismét erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre több helyen valószínű havazás. A hőmérséklet az időszak folya­mán végig a sokévi átlg alatt lesz. Hajnalban általában -3, - 8 fok között, a hét közepén, a szélcsendes, derült helyeken néhol -10 fok körül valószínű, A legmagasabb nappali hő­mérséklet pedig 0 és -5 fok között várható. Az orvosmeteorológus szerint az időszak nagy részében erős hidegfronti hatásra kell számítanunk. A frontra érzéke­nyeknél, főként az asztmában szenvedőknél tapasztalható a görcskészség növekedése, s az epe- és vesegörcsök is az átlagosnál nagyobb számban fordulnak elő. A hét közepén kissé mérséklődik a nagy hideg, gyengül a fronthatás is. Az új év elején számottevő, élettanilag fontos hatás nem valószínű. A figyelmetlenség ára December 27-én Barcs- Babócsa-Csokonyavisonta elágazónál (Babócsa köz- igazgatási területén) Óvári György 19 éves barcsi mun­kanélküli autójával letért a jobboldali útpadkára, majd az árokba hajtott. A gépkocsive­zető és utasai közül egy 14 éves kislány könnyű sérülést, míg egy 16 éves lány 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést (felkartörést) szenvedett. Karácsony napján Somogy- váron Sándor Lajos 61 éves pamuki nyugdíjas egy beton hídfejnek ütközve állt meg. Könnyű sérülést szenvedett. Fia, ifj. Sándor Lajos 37 éves pamuki lakos 8 napon túl gyó­gyuló, súlyos sérülést szen­vedett. Kaposszekcsőn a közúton december 24-én 20.40-kor egy 65 éves, vásárosdombói férfi személygépkocsijával egy, az úttest szélén műszaki hiba miatt álló járműszerel­vénynek ütközött. A gépkocsi- vezető és utasa, egy 72 éves, helyi lakosú nő a helyszínen meghalt. Százéi,er tag a könyvklubban Sok tagot toboroztak az idén indult Magyar Könyv­klubba. A hirtelen magasra ugrott létszám kezdetben za­varokat is okozott, de később egy új raktár és csomagküldő bázis indításával sikerült el­érni, hogy jelenleg napi 10-12 ezer, átlagosan 3,5 könyvet tartalmazó csomagot külde­nek el. Ez a teljesítmény egy­ben azt is jelenti, hogy a ma­gyar könyvkiadás és könyvter­jesztés összeomlása után a Magyar Könyvklub a hazai könyvkiadás legnagyobb megrendelője, illetve terjesz­tője. 1992-ben már több mint 130 partnercéggel (kiadók, nyomdák, bankok, posta, ter­jesztők, szállítmányozók stb.) álltak üzleti kapcsolatban, és százezernél több vevőhöz jut­tatták el a küldeményeket. 1993-ban már a megnövelt kapacitás birtokában szeretnék a tagok számát megduplázni. Kapós Tv december 28 19.30: Magyarország lángok­ban — 36 évvel ezelőtti felvéte­lek a nyugatra menekült magya­rokról. 20.45: Hírek, informá­ciók. 21.00: Hófehérke és a hét elgyötört törpe. Amerikai film. Égett a ház és a szalmakazal Karácsonyi tüzek A nagyatádi tűzoltókat ka­rácsony másodnapján a Ku­tas és Szabás között lángoló két szalmakazal eloltására riasztották. Kaposvárról vasárnap egy lakóháztűz eloltására vonul­tak a tűzoltók Kaposfőre. Egy konyha és a mellette levő szoba kiégését akadá­lyozta meg az időben érke­zett segítség. Ökumenikus egyházi naptár Hétfő, köznap. Napi igék: Kát: 1Jn 1,5-2,2. Zsolt 123. Mt 2,13-18. Ref.: Ez 39. Lk 2,21-40. Ev.: Mt 2,13-18. Lk 2,21-24. Őrt.: Zsid 3, 5-11.17-19. Lk 20,27-44. A katolikus naptárban ka­rácsony nyolcadának 4.nap­ja és az aprószentek ün­nepe. Heródes király, amikor értesült Jézus születéséről, trónját féltve tőle, 2 éves ko­rig kivégeztette a betlehemi kisdedeket, hogy biztosan elpusztítsa a gyermek Jé­zust. Az V. század óta ün­nepük meg őket mint vérta­núkat, akik Krisztus helyet haltak meg, s ily módon „vérkeresztségben” része­sültek és üdvözöltek. A re­formátus és az evangélikus naptárban Kamilla, az orto­dox egyházban 20 ezer niko- médiai szent vértanú napja. r*pf'p»*npp A nap 7.32 órakor kél, és 16.00 órakor nyugszik; n a hold 9.39 órakor kél, és 20.51 órakor nyugszik. Hideg idő, futó hózáporral Felhős, párás, időnként kö­dös idő várható. Hószállin- Hétfö gózás, futó hózápor előfor­ncl ° dúlhat. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma -2, -7 Kamilla fok között alakul. Cicciolina válik Válik Staller Ilona, azaz Cicciolina, Olaszország és a világ egyik legismertebb pornósztárja, aki a házasélet megkötöttségeivel szemben a jelek szerint mégis a világot jelentő ágyak lenge szabad­ságát választotta. A magyar gyökereit büsz­kén vállaló olasz exhonanya — merthogy szolgálta ő a közt a T. római házban is — Miamiban kelt közleményé­ben szomorúan tudatja: egy álomnak vége szakadt. Jeti Koons, a férj — úgymond — „el akarta temetni” Cicciolinát, aki azonban „imádja az életet és képtelen megmaradni bör­tönében”. Új autószalonnal bővült Kaposvár. A Kapos bisztróban állította ki az Autókereskedelmi és Javító Kft az általuk forgalmazott Subaru Legaccy és Subaru Liberó típusú gépkocsijukat. Az új autószalonban az érdeklődők a legújabb Lada Samara gépkocsit is megtekinthetik. (Fotó: Gyertyás László) Gyilkosság Szegeden Több késszúrással megölte nevelőapját Szegeden Laka­tos András 17 éves kubekházi lakos. A fiú december 23-án ünnepi jókívánságokkal ko­pogtatott be Illés László Má­tyás 53 éves szegedi lakos otthonába. A nevelőapa itallal kínálta a vendéget, ám hama­rosan összevitatkoztak csa­ládi ügyben. Ekkor a fiú több­ször mellkason és nyaktájé­kon szúrta nevelőapját, aki a helyszínen meghalt. Az emberöléssel alaposan gyanúsítható Lakatos András­sal szemben a Csongrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság őrizetbevétel mellett folytatja a nyomozát. • • • • Lottó A Szerencsejáték Rt köz­lése szerint az 52. héten nem volt ötös a lottón. A négyesek 278 157, a hármasok 2431, a keteesek pedig 98 forintot ér­nek. Az erre a hétre áthozott öttalálatos nettó . nyeremé­nyösszeg 57 927 951 forint. A nyerőszámok: 25, 33,48, 79, 84 Tarka sorok Ideális utazás Kovács felkeresi az utazási irodát: — Kérek két jegyet ten­geri körutazásra a fele­ségemnek és nekem. — Milyen kívánságai vannak, uram? Külön ka­bin, külön ágy? — Külön hajó. Tarifa Valahol Amerikában egy ügyvédi iroda ajtaján hangosan kopogtat valaki. — Szabad! — szól az ügyvéd. — Halló! — lép be egy férfi. — Maga az ügyvéd? — Én. — Elválasztana a fele­ségemtől? — El. — Mit kér érte? — Negyven dollárt. — Maga megőrült. Öt- venért már agyonlövik. Fölösleges Egy fegyverkereske­désbe bemegy egy nő. — Kérem szépen, teg­nap vettem ezt a revolvert, ha volna olyan szíves visszavenni... — Miért? — kérdezi a kereskedő. — Az uramat közben elgázolta egy autó... Ronda idő Késő délután az iskolás fiú így szól a mamájához: — Mama, leszaladok egy levéllel, a postára, mert sürgős. Az anya kiszól a kony­hából: — Elment az eszed? Odakint nagy vihar van. Rendes ember ilyenkor még a kutyát sem engedi ki a házból. Vigye le az apád! Az asszony dolga Az elöljáróságon a hiva­talnok az ügyes-bajos dolgait intéző férfi életraj­zát veszi fel. — Van gyereke? — Van. — Hány? — Sok. — Mennyi? A férfi sokáig gondolko­dik. — Hát van vagy nyolc-tíz. — Mi az, hogy nyolc-tíz. Csak tudja tán, hogy hány gyereke van? A férfi vállat von: — Nem avatkozom én{ kérem, az asszony dol­gába. — Jacques Cousteau, a vi­lághírű oceanográfus immár ötödik éve a legnépszerűbb francia. A felmérés szerint a 82 esztendős tengerkutató 47 másik személyt előzött meg, közöttük Mitterrand elnököt. Tisztelt Szerkesztőség! December 14-én este cefrét vittünk a társammal a segesdi fözdébe. Először voltam ott és utoljára. Az még csak hagyján, hogy afőzde bérlője úgy nézett ránk, mintha Jöldönkívüliek lettünk volna, a cefrénket pedig ócska, ecetes, többéves löttynek titulálta. (Ter­mészetesen nem volt az.) A végén még hálásak is le­hettünk, hogy közel 400 liter anyagból kihozott tíz li­ter pálinkát. Mi nem kereskedés végett, hanem saját fogyasztásra szerettünk volna főzetni A pálinkafőzde is lakossági szolgáltatást végez, tehát nemcsak szakmailag kell megfelelni, hanem emberileg is. Én nem ezt tapasztaltam. Tisztelettel: Bók Sándor Beleg, Petőfi u. 12. — Tanfolyam! Üzlet vagy boltve­zető akar lenni? Ajánljuk az 1993. január második felében (Siófokon) és február első heteiben (Keszthely, Kaposvár) Induló Intenzív jellegű (heti kát alkalommal) vendéglátó üz­letvezetői és a kaposvári, siófoki kiskereskedelmi boltvezetői tanfo­lyamot, amely állami és magánterü­leten Is képesítést nyújt. Részvételi díj: tankönyvvel, vlzsgadljjal együtt 15 400 Ft. Munkanélkülieknek ár­kedvezmény! Jelentkezés: Keres­kedők Somogy Megyei Szervezete (Kisosz) Kaposvár, Németh I. fasor 37. Pf.: 74., a 82/12-232-es telefon és fax (üzenetrögzítőn) (219562) A kaposvári DOMUS Áruház 1993. január 4-től előreláthatóan január 10-ig leltároz (219502/a) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: BlRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13—360, Telefax: 12-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 11-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Kaposvári Nyomda Kft, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyed évre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents