Somogyi Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-24 / 303. szám

10 1992. december 24., csütörtök A spórolós Claudia Tízmillió dolláros szerző­dése ellenére a Revlon-cég modellje, Claudia Schiffer kiá­rusításon szerezte be idei ka­rácsonyi ajándékait. A 22 éves szupermodell Gilles Dufourtól, a Chanel-stúdió igazgatójától magán-leértékelést kért, így szerzett „olcsó" ajándékokat barátai számára. Dofour elkí­sérte bevásárlókörútjára, utána pedig lelkendezve me­sélte az újságíróknak, milyen nagyvonalú volt hozzá a né­met szépség: „Nagyszerű lány és jólnevelt. A vásárlás után a Lidóba hívott meg vacso­rázni.” Jane Birkin rendez Életében először nem a kamerák előtt, hanem mögött áll Jane Birkin. A 45 éves szí­nésznő Ó pardon, te alszol című filmjét december elején mutatta be a francia televízió. Élettársa, Serge Gainsbourg halála óta először állt mun­kába és rögtön új dolgokba kezdett: a rendezés mellett a forgatókönyvet is ő írta. Apja, valamint élettársa — 14 évig éltek együtt — halála után nem akart többé fellépni: „Fél­tem megjelenni a nyilvános­ság előtt.” Énekesnői karrierjét azonban feladta: „Mit énekel­hetnék még Serge halála után? Az ő dalai olyan szépek voltak, hogy tökéletesen elva­rázsoltak.” Jane felhagyott az énekléssel, ezek után kizáró­lag a filmnek óhajt élni. Nem csitul a botrány Nem csitul a botrány Mia Farrow és Woody Allen között. A nyáron ismertté vált apa-fo- gadott lánya közötti viszony robbantotta ki a szó szerint: vi­lágraszóló botrányt, ami ré­gebbi sérelmeket is a felszínre hozott. Az már kétségtelenné vált, hogy két világsztár nem tud tovább együtt élni. Mia olyan képeket fedezett föl a családi albumban, amelyeken a gyerekek szíve tőrrel át volt szúrva. Allen viszont azt ál­lítja, Mia fenyegette meg őt, hogy megöli, de legalábbis ki­vájja a szemét. (Egy amerikai közvélemény-kutatás szerint a nézők 58 százaléka a pár hölgytagjának hisz, míg a 42 százaléka az író-színész-ren- dezőnek.) A harc jelen pilla­natban közös fiúkért, Satche- lért és két örökbefogadott gyermekükért, Dylanért és Mosesért folyik. SOMOGYI HÍRLAP FÖLDI DOLGOK EXKLUZÍV INTERJÚ ERICH VON DÄNIKENNEL Küszöbön a kapcsolatfelvétel a földönkívüliekkel Óriási anyahajó a kisbolygó övezetében — Vizsgáztat bennünket egy idegen intelligencia A jövő emlékei címmel per­gett néhány évvel ezelőtt rövid ideig (betiltásáig) a hazai film­színházakban Erich von Dani­kén világszerte óriási sikert aratott és óriási vitákat kivál­tott filmje. Az egy csapásra vi­lághírűvé lett alkotó ezzel a filmjével és későbbi alkotásai­val is azt az elméletet igyek­szik sokoldalúan bizonyítani, amely szerint földünket a tör­ténelmi múltban többször is meglátogatták földönkívüliek. A múltbéli látogatások elkö­telezett kutatója meghívott és nagyon várt vendége volt a közelmúltban Budapesten le­zajlott nemzetközi ufó-konfe­renciának, erre azonban nem tudott eljönni. Vállalkozott azonban arra, hogy Horváth Gézának, a Ferenczy Europ- ress számára exkluzív interjút adjon az ufók feltételezett je­lenkori felbukkanásáról — noha az azonosítatlan repülő tárgyak témakörében eddig egyetlen sajtóorgánumban sem szólalt meg. ...megígérték, hogy visszajönnek — Jómagam az idegenek ókorban lezajlott látogatásá­nak szakértője vagyok, s az ufók jelen problémakörbe tar­toznak, de természetesen ez utóbbiak is érdekelnek. Szakmámnál fogva nagyon sokat kell olvasnom róluk és sok olyan emberrel kerülök kapcsolatba, akik látták is őket. Meggyőződésem, hogy évezredekkel ezelőtt többször is fölkeresték a Földet egy másik civilizáció tagjai. Őseink persze semmit sem tudtak fel­fogni technikájukból, így ezek a látogatások a régi mitoló­giák, legendák, vallások ré­szeként jelentek meg. Feltéte­lezésem szerint ezek a föl­dönkívüliek a jelenben vissza­tértek bolygónkra. Hogy miért pont most? Nos, az univerzum csillagtól-csilla- gig mért távolságait nem lehet rövid idő alatt megtenni. Ám mikor itt voltak, megígérték, hogy visszajönnek, s ez az ígéret a vallások része lett és mind a mai napig él. A keresz­tények a Messiás, az iszlám vallási közösségek a Mahdi, a zsidók pedig újra csak a Mes­siás eljövetelét várják. — Elképzelhető, hogy az ufók valójában űrhajók? — Szerintem egy óriási anyahajó tartózkodik az Asz­teroida (Kisbolygó) övezeté­ben, amely a Mars és a Jupi­ter között található, s néhány százezer szikladarabból áll. Sok nagyon kicsi és nagyon nagy is kering közöttük — az utóbbiak átmérője 990 kilomé­ter is lehet. Egy anyahajó ilyen hatalmasnak mondható kis­bolygó mögött kényelmesen dokkolhat úgy, hogy a Földről semmi nem látszik belőle. Technikai lehetőségeink adottak volnának, hogy egy ekkora monstrumot megtalál­junk, de még egy fillért sem áldoztak, áldoznak arra, hogy fölfedezzék ebben a térség­ben a földönkívüliek anyaűrha­jóját. Ha feltételezésem he­lyes, akkor erről az anyahajó­ról indítanak különböző űrha­jókat, űrkompokat az ember­iség megfigyelésére és tanul­mányozására. Erre szükségük is van. Bolygónkon jelenleg kb. 4000 nyelvet beszélnek, nekik pedig legalább 5-6-ot ismerniük kell, azaz meg kell tanulniuk. Rá kell jönniük, hogy miféle faj az emberiség: békés vagy rosszindulatú? Előfordulhat-e, hogy még a földönkívüliek számára is ve­szélyesek vagyunk? Milyen fajta vallások, politikai rend­szerek vannak a Földön? De foglalkozhatnak az itteni víru­sok, bacillusok rájuk kifejtett hatásával is. Az ilyen és ha­sonló kérdések megválaszo­lásához hosszú „tanulmányi időre” lehet szükségük — a hivatalos kapcsolatfelvétel lét­rejötte előtt. Előzékenyek, elnézőek — Mit gondol, barátaink vagy ellenségeink lehetnek? — Az idegenek egészen biztosan fejlettebb szinten áll­nak az emberiségnél. Ha el­lenségeink lennének, már rég megtámadhatták vagy elfog­lalhatták volna a Földet. Ezzel szemben úgy tetszik, hogy nagyon előzékenyek, elné­zőek velünk. Sok beszámoló szól arról, hogy elraboltak emberi lénye­ket és ufók fedélzetére vitték őket. Vannak olyan beszámo­lók is, amelyekben az ufók va­lamelyikébe vitt emberek or­vosi vizsgálatát mondják el. Az egyik ilyen szavahihető for­rásból származó esetről legú­jabb könyvemben (Der Göt- ter-Schock — Az Isten-sokk) magam is számot adok. —' Ön szerint van bizonyí­téka annak, hogy az ufók föl­dönkívüliek járművei? — Tudományos oldalról semmi sem szolgálhat közve­tett vagy közvetlen igazolás­ként az ufók földönkívüli vol­tának bizonyítására. A tudo­mány szkeptikus: csak abban hisz, amit újra és újra megis­mételhet vagy pedig ami egyértelműen azonosítható. Az ufóknak eddig sikerült ki­vonniuk magukat a tudomá­nyos vizsgálódás alól — ezért egyelőre nem is léteznek e te­rület számára. Ezt egyébként személy szerint nagyon sajná­latosnak tartom. — Hallott-e az angliai és le­gújabban a magyarországi gabonakörökről? — Igen, ismerem az angol gabona- és repcetáblákban ta­lálható titokzatos ábrákat; a magyar területen fölfedezet­tekről azonban ez idáig sem­mit nem hallottam. Az angol jelzések nagyon vitatottak. Tudjuk, hogy szá­mos hamisítvány is volt közöt­tük, amit diákok, néhány eset­ben nyugdíjasok csináltak. Ám jóval több olyan kör van, amely egyszerűen nem lehet hamisítvány, mert például a növények szálai nem megtör­tek, hanem copf-szerűen egymásba fonódottak. Ráa­dásul ezeknek a köröknek az élei nagyon határozottak, míg a hamisítványoké meglehető­sen tompák, átmeneti jelle­gűek. Csak az elmúlt évben ezernél több ilyen jelet talál­tak. Ma már piktogrammnak nevezzük őket, mert vannak közöttük nagyon nagy és igencsak zavarba ejtő ábrák is. Nem kizárható, hogy egy idegen intelligencia ilyen mó­don akar vizsgáztatni bennün­ket. „Tesztet” csináltak, mert tudni szeretnék, reagálunk-e rá egyáltalán, s ha igen, ho­gyan. Ne feledjük: mi ugyan­ezt tettük, amikor kiküldtünk két műholdat az univerzumba, a Pioneer 10-t és a Pioneer 11-t. Fedélzetükön egy-egy aranyozott alumínium lap van, rajtuk a naprendszer, két mez­telen ember és egy hidrogén­molekula, ami az egész meg­fejtésére szolgál. Lehet, hogy mindez másoknak csak körö­ket és pontokat jelent, össze­függés nélkül. Valószínű, hogy a földönkívüliek megfej­tik majd ezt az üzenetet, de ha a hidrogénmolekula szimboli­kus jelentését nem fogják fel, akkor számukra az egész ugyanolyan rejtélyes lesz, mint számunkra azok az áb­rák, amik a gabonaföldeken találhatók. Gabonakörök — nem — Elképzelhető, hogy a ga­bonakörök ufók leszállóhe­lyei? — Ezt teljesen kizártnak tar­tom — nincs szükségük ilyen jellegű leszállóhelyekre. — Ön szerint mi lenne a kormányok, a hivatalos szer­vek, a tudomány helyes állás­pontja az ufók kapcsán? — A tudomány és a kormá­nyok hivatalosan nem ismerik be, hogy ufók léteznek. Tud­juk, azonban, hogy a hivatalos körök gyakran a valóságnak nem megfelelő tájékoztatást adnak azért, hogy ne nyugta­lanítsák a lakosságot. Az el­múlt két év során amerikai for­rásokból olyan dokumentu­mok kerültek nyilvánosságra, amelyek mindegyikén megta­lálható volt a „szigorúan titkos” pecsét. Ezekben rejtélyes ufó-lézerhatásokról van szó, valamint olyan légi üldözések­ről, amelyeket amerikai va­dászgépek hajtottak végre. Kapcsolatfelvétel 15 éven belül — Miért nincs kapcsolatunk az idegenekkel, ha léteznek? — A földönkívüliek számára adottak a technikai, technoló­giai lehetőségek arra, hogy bárhol a Földön megjelenje­nek. Felbukkanhatnának fut- ballstadionok fölött vagy ép­pen Rómában, a Szent Péter téren... Mégsem teszik ezt, el­sősorban pszichológiai okok­ból. Ha túl hirtelen, átmenetek nélkül mutatnák meg magu­kat, azt az emberek nagy ré­sze sokkszerűen élné át. Pszichológiai, tudományos, de kivált vallási sokk miatt pe­dig betolakodóknak tartanák őket, akikkel nem tárgyal az ember, de fél tőlük... Magatar­tásuk ezért nagyon óvatos, nem ijesztenek meg bennün­ket. Szerintem ez az előké­szítő fázis valószínűleg két generáción át fog tartani. Az­zal számolok, hogy — ha nap­rendszerünkben tartózkodnak — a következő 10-15 évben egyre gyakrabban fogják megmutatni magukat és ezzel az előkészítő fázisnak vége is lesz. Következésképp, 10—15 éven belül megtörténik a hiva­talos kapcsolatfelvétel a föl­dönkívüliekkel. Ezt támasztja alá az is, hogy a NASA a kö­vetkező hónapokban beindít egy ezzel kapcsolatos prog­ramot, amelynek célja: a Föl­dön kívüli életformák jelzései­nek felfogása. Ilyen típusú programok voltak már koráb­ban is — minden eredmény nélkül. Ezúttal viszont a készü­lékek, a számítógépek sokkal jobbak, érzékenyebbek, mint elődeik. Az antennák és a komputerek képesek arra, hogy egy időben tízmillió jelet felfogjanak és elemezzenek. Él tehát a remény arra, hogy az első pár hónapban, azaz 1993 nyara előtt idegen élet­formák jelzéseit fogjuk tudni érzékelni és rögzíteni — fe­jezte be nyilatkozatát Erich von Dánicken. A Magyar Természettudományi Múzeum természetbúvár termet nyitott. A képen az óriás kagyló, Jókai Mór ajándéka. WILSON PROFESSZOR RIADÓT FÚJ Megkezdődött a Föld hatodik nagyméretű pusztulása A Földön elindult a hatodik nagyméretű pusztulás folya­mata — ez alkalommal azon­ban nem úgy, mint a múltban, amikor drasztikus klímaválto­zások, gleccserek előnyomu­lása, vulkánkitörések sorozata vagy hatalmas meteoritok be­csapódása váltotta ki. Most az ember a bűnös. Edward C. Wilson amerikai tudós „The Diversity of Life” (Az élet változatossága) című új könyvében riadót fúj: az ember olyan biológiai szeren­csétlenség előidézésén mun­kálkodik, amely felér a fejlő­déstörténet nagy katasztrófái­val, mint amit például a dino­szauruszok kihalása jelentett. Wilson a Harvard Egyetemen tanít és a világ legjelentősebb biológusainak egyike. „Nem az ipari korszak em­berei az elsők, akik a termé­szet ellen megsemmisítő há­borút vívnak. Kőkorszaki va­dászok kipusztították a mam­mutokat és más nagy emlős állatokat, a maorik pedig Új-Zélandon a repülésképte­len madarakat, amoákat.” „Nemcsak gazdaságilag ér­telmetlen élőlények fajtáit ki­pusztítani, ez erkölcsileg sem elfogadható. Az élet sokrétű­sége ugyanis éppúgy része az emberiség örökségének, mint a festmények és építmények sokasága”. „Jelentős erőfeszítéseket teszünk, hogy a Pantheont és a Mona Lisát megőrizzük. De az utódaink nem fogják meg­érteni, miként lehetséges, hogy ugyanakkor elfogadtuk az elefántok, csimpánzok és más fajták százezreinek eltű­nését a földkerekségről.” Wilson becslése szerint évente 27 ezer fajta vész el örökre, 74 fajta naponta és 3 fajta óránként. Senki sem tudja pontosan, hogy hány fajta élőlény létezik a Földön. A biológus becslése szerint legkevesebb 10 millió, egyes tudósok viszont úgy véleked­nek, hogy számuk megköze­lítheti a 100 milliót. Wilson példaként a természet fan­tasztikus sokrétűségére a me­xikói zöld papagájt említi, amelyből 30 különböző fajtát ismerünk. Eddig kereken 1,4 millió élő­lény fajtát katalogizáltak tu­dományosan. Ennek több mint a fele rovar, 250 ezer növény, 9 ezer madár és 4 ezer emlősállat. Nincs tehát ok aggoda­lomra? „A földtörténet során előfordult nagy pusztulások után az életnek időre, tíz- és százmillió év közötti időtar­tamra volt szüksége ahhoz, hogy újjáformálja sokrétűsé­gét. Az emberiségnek azonban pillanatnyilag nincs ideje újabb évmilliókra. Ez kell, hogy meghatározza a tetteit” — mondta a professzor.

Next

/
Thumbnails
Contents