Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1992-11-28 / 281. szám

1992. november 28., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 H. Barakonyi Klára képei Csurgón H. Barakonyi Klára festőművész Csurgóra hazajött. Huszonhárom éve itt rendezte meg az első önálló kiállítását, és most, 26-án ti­zenöt egyéni bemutatkozással a háta mö­gött, ismét Csurgón állítja ki utolsó három évi alkotóművészetének a legjavát. Ez év máju­sában is jelen volt egykori iskolája jubileumi ünnepségének kiállításán. A gimnázium ta­nári szobáját azóta egy kedves képe díszíti, azon a helyen, amellyel szemben ült négy évig. A nyílt, kapcsolatteremtésre fogékony kol­léganőre ma is szívesen emlékeznek egykori kollégái és tanítványai. Szakmai és művészi sikereit figyelemmel kísérik: pécsi főiskolai adjunktusi címét, a kortárs magyar képző- művészetben elfoglalt mind nagyobb rangját nagyra értékelik. Ha a korábbi képeihez mérjük az újakat, a most kiállítottakat is az idő, s az emlékek uralják, de az emlékek, ábrándok, sejtések világában is benne van az a célszerűség, ahogyan formát ad a még formálatlanul ka­vargó érzelmeknek és indulatoknak. A korábbi tárlatvezető kritikus után a mű­vésznő mesterének, dr. Végvári Lajosnak az elemzése visz közelebb bennünket a mű­vésznő képi világának a befogadásához. A művészettörténész a tanítványt az életmű alapján minősíti: — A valóságból ellesett formáknál puritán jelekké egyszerűsödnek. Fanyar, hideg kolo- ritja keményen kiméri a teret, amelyben em­berszimbólumai és velük egyenrangú redu­kált tárgyai káprázatként jelentkeznek. Olya­nők ezek a képei, mint az alvásból ébredt ember igyekezete, hogy megragadja és ér­telmezze a képzelet látomásainak szerte- foszló elemeit. Üzenet a „világosság földjéről” A szegedi születésű Bozsoky Pál Gerő ferences gvárdián könyvéről PÁRIZSBAN ÍRT TÖRTÉNELEM A napokban kaptam kézhez Párizsból a segesdi születésű Bozsoky Pál Gerő fe­rences gvárdián: Az állam és az egyház kapcsolatai Franciaországban című ta­nulmánykötetét. Párizs már a középkor derekán csábító paradicsom, a magyar műveltség egyik legnagyobb ihletője, nemes bor-ág, mely a vadon tenyésző fát elsőnek beoltja. A ma­gyar teológiai műveltség a Sorbonne szárnyai alatt nő fel. De a világi tudomá­nyok és művészetek bölcsője is Párizs. A Sorbonne első virágzása idején magyar teológusokat láthatott falai között, kik kö­zül néhányan abban a szerencsében ré­szesültek, hogy Abélard-1 és Aquinói Szent Tamást is ismerhették. Gondoljunk csak arra, hogy a reformá­ció megértésével Magyarország ismét a „világosság földjéről” szív magába új hitet, új tanítást: 1596-ban egy fiatal magyar tu­dós érkezik Genfbe: Szenczi Molnár Albert a heidelbergi egyetem egykori tanítványa. Első dolga felkeresni Théodore de Beza-t, s megkéri, hogy írjon néhány sort emlékkönyvébe: Szenczi Molnár zsoltár- fordításai Marót és Beza szövegei nyomán készültek, amelyek hűen simulnak a fran­cia dallamokhoz, Marót verseinek eredeti formáját és rím-beosztását is megőrizte, a XVII. századi magyar nyelv hajlékonysá­gát és színességét így legelőször francia példán bizonyítja. Bozsoky Pál Gerő most megjelent ta­nulmánykötete az állam és az egyház közti viszony alakulásának egyes állomá­sait és sajátosságait emeli ki, mindig szem előtt tartva a sajátos francia helyzetet. A szerző hatalmas tárgyismeretre és ol­vasottságra épülő munkája — aminek szé­leskörűségét a Források és irodalom feje­zetben összeállított, további eligazítást adó bibliográfia is mutat — elsősorban a mindenkori francia államhatalom (király­ság — császárság — köztársaság és a ka­tolikus hierarchia) vagy a keresztény hívők közöségének egymáshoz való viszonyára, továbbá az államhatalom képviselői és a pápák vagy a pápaság közti viták és ellen­tétek vizsgálatára összpontosul. Történelmi áttekintése során a szerző a francia állam és egyház viszonyát a követ­kező fejezetekre osztotta: — A frank ki­rályságtól a wormsi konkordátumig 450- 1122; Szép Fülöp királytól a Napkirály ha­láláig 1285-1815; A restaurációtól a III. Köztársaságig 1815-1870; A III. Köztár­saság kezdete. A diplomáciai kapcsolatok megszakí­tása a Vatikánnal 1870-1904; Az állam és az egyház szétválasztása 1905-1914; A diplomáciai kapcsolatok újrafelvétele a Va­tikánnal és a két világháború közötti egy­házpolitika 1919-1939; A IV. és az V. Köz­társaság ideje 1944-1990; A IV. és az V. Köztársaság ideje 1944-1990; és A fran­cia állam és az egyház történelmi kapcso­latainak mérlege. Majd a kötet függeléké­ben az egyetemi és főiskolai oktatás sok­rétűségéről ad ízelítőt, a különböző karok, intézetek és főiskolák diplomái közül, hogy változatosságukkal is illusztrálja a Párizsi Katolikus Egyetemen (Institut Catolique) folyó sokágú oktatói és kutatói munkát. Példaként idézzük, hogy az 1988/89 évi kimutatások szerint az Institut Catoli- que-nak 15 ezer hallgatója volt, ők 900 ta­nár és oktató vezetése alatt készültek a vizsgáikra. A hallgatók közül 3000 volt idegen, aki 114 különböző országból ér­kezett Párizsba. Ez is jól mutatja, hogy mi­lyen szerepet tölt be ma Párizsban, amelynek ma négy fakultása (teológiai, fi­lozófiai, kánonjogi, és nyelvi-irodalmi), nyolc főiskolája, huszonöt egyetemi inté­zete és nyolc tudományos kutatóközpontja van. Mindezek alapján úgy érezzük, hogy a magyar lélek sohasem volt süket a francia szellem igéire, s ha nem is szolgamód tisz­telte mintáját, de egyensúlyának, függet­lenségének zálogát az új Magyarország — úgy véljük — a latin kultúra tisztaságában, gondolatmenetének élességében is ke­resi. (Bozsoky Pál Gerő: Az állam és az egyház kapcsolatai Franciaországban. AGAPÉ, Újvidék — Szeged, 1992. 220. p.) Matyiké Sebestyén József SZÁZADUNK HUMORA Heltai Jenő Fő műve, A néma levente című romantikus színpadi életkép világszerte sikert aratott. Ver­ses mesejátékai különös színt, egyéni hangot képviselnek a magyar drámairodalomban. Ki­tűnően verselt, számos híres sanzon, dal szö­vegét 6 írta. A mozi szó kitalálása is az 5 nevé­hez fűződik. írásaiban a városi ember érzéseit fejezte ki. Könnyű vérű bohémek, művészek, kalandorok, dörzsölt kereskedők, színésznők, pincérek, házmésterek szerepelnek dalaiban, prózai történeteiben. Kedélyes hangneme, fa­nyar humora, könnyed művészete ma is vonzó olvasmánnyá avatja alkotásait. Magas kort ért meg: 86 évesen hunyt el Budapesten. A jó fiú Egy vagyonos, de már kissé idős úriember hirtelen meghalt örök gyászba borítva viruló fia­tal feleségét. Négy hónappal a férj halála után a vigasztal­hatatlan özvegy egészséges, de néger fiú­gyermeknek adott életet. — Kicsit fekete ez a fiú! — mondták az asz- szony barátnői. — Hát persze — sóhajtott a fiatal mama meghatottan —, szegényke, az apját gyászolja. Féltékenység A fiatalember nagyon féltékeny volt az imá­dott leányra, aki nem volt minden kacérság nél­kül való. — Ez a két szem sokfelé kacsingat! — szólt, és kiszúrta a leány szemét. — Kezeddel integethetsz valakinek! — mondta utóbb, és levágta a leány kezét. — Lábaddal jelt adhatsz valakinek az asztal alatt! — szólt ismét, féltékenységének újabb rohamában. És levágta a leány lábát. — Megfeledkeztem arról, hogy még beszélni tudsz! — mondta három nap múlva, és kivágta a leány nyelvét. — Hogy ne mosolyoghass! — szólt, és ki­szedte a leány fogait. — így, most valamivel nyugodtabb vagyok! — mondta, mikor a leány haját levágta. És éle­tében először magára merte hagyni a leányt. — Csúnya, de legalább egészen és mindha­lálig enyém! — így elmélkedett, mialatt hazulról elment. Mire visszatért, a leány eltűnt. Megszökött egy mutatványosbódé tulajdonosával. A bánatos özvegy Az elragadó özvegy férjének a temetéséről jött haza. Mindenki méltányolta az özvegy fájdalmát, a rokonok, a jó barátok magára hagyták könnyei­vel, hogy kedvére kisírhassa magát. Egyetlen­egy embere maradt mellette, egy fiatalember, aki régóta szerelmes volt bele. Es most, amikor egyedül maradtak, lángoló szavakkal ecsetelte érzelmeit. — Legyen a feleségem!—mondta meghatot­tan. — Szerencsétlen — támadt rá az özvegy —, és ezt most mondja ? — Hát mikor mondtam volna? — A temetés előtt... Mennyi fölösleges könnytől megkímélhetett volna!... Lévay Erzsébet Faág az ablak előtt Nézed a ködbe bújt őszi eget: szürke az egész a fejed felett. Minthogyha színét vesztette volna az egész világ, s nem maradt más, csak ablakod előtt egy tarka kis ág! Tarka faág az ablakkeretben... A szél keze között meg-meglebben: cifra ruhában szótlanul járja vad haláltáncát, forog és pereg, levéllel hinti a kihalt utcát. Szörnyű e nagy kiszolgáltatottság! Nézed, s őszintén szánod a sorsát. Muszáj maradni, bárhogy remegjen, bárhogy is féljen! Nincs szabadulás, nincs rá remény, hogy egyet is lépjen... S róla eszedbe jut saját ősöd: nyár füzét már csak szívedben őrződ... De megteheted, hogy fűts, ha fázol, s hazudj magadnak: éveket ígérj egy-egy utolsó szép pillanatnak. Kályhánál ülve hogy hitegeted magad és várod a kikeletet!... A fa majd kihajt: „zöld levelekkel megtelik újra, s vidám madárraj csivitel, csattog lombjába bújva”. De neked, ó jaj, legbelül tudod, csak egyetlenegy ifjúság jutott. Elmúlt, tovatűnt, hogy mikor történt, észre se vetted, a zsenge tavasz s az érett, dús nyár elszállt feletted. Az ősz is csak egy, s már az is múlik! Jön, jön az alkony: az árnyék nyúlik. Kopogtat a tél, s még annyi mindent kellene tenni! Nem tudod elhinni, s nem is akarod, nincs több, csak ennyi... Hát szánnivaló az őszi faág?! Te, szerencsétlen kis tiszavirág, te, egytavaszú, te vagy az, aki sajnálnivaló: örökre megfagysz, örökre véged, ha belep a hó... Rozsos Gábor Fészkek helyén F. Györgynek Itt, hol műanyag a virág, s freont okádnak a tengerek, konzervzenét hallgathatunk a lustán percegő szú helyett. Nyírfák s tölgyek törzse: meddő, Faunus pipaszár lábai, s a fészkek helyén panelek plakátsima, örök árnyai. És mégis: egy pinty megbocsát. Tétován pattanó ős-szárnya, ólomfüstből húz szalagot, a kettéhasadt szivárványra. Ez a gazdag képi és színvilág tárulkozik fel mindenki előtt, aki december 8-ig nyitva tartó kiállítást megtekinti a Csokonai Művelődési Központban. Horváth József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents