Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1992-11-21 / 275. szám
1992. november 21., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 In memóriám Ispánki József szobrászművész „Emlékem elhull, mint a könny, de az esemény szőttese megőrzi voltom bélyegét, mint őskagylót a sziklaszál. ” (Áprily Lajos) Olyan csendben lépett ki a nagy titok kapuján az álmon túli csendbe, amilyen szerényen és halkan élte alkotó életét. Borzongató, feketeszárnyú, nyirkos szél hátán érkézéit a feleség üzenete: „Elakadt az ódon inga”, meghalt Ispánki József szobrászművész. Asszonya megkapta a sorstól, amit imádságosan áhított: életének dolgos társa az ő karjaiban szenderedett örök álomba. Regényes élettel ajándékozta meg sorsa. 1906-ban született négygyermekes, nehézsorsú család elsőszülötteként. A kaposvári Sétatér utca 6. számú ház kisméretű udvari lakása mindennapi garasos gondokkal szükölő szegénységről árulkodott. Mily sokszor köszöntötte „Szüle”a reggelt a kiáltással: „Gyerekek, az éjjel megette a macska a villanyt”. Villanynak hívta szüle azt az avas, rosszszagú zsiradékot, melynek madzagbelét égették mécsesként. Játékban bővelkedett, játszótérül szolgálták őt a városszéli donneri kertek és dombok ligetei és fái, ezek oltották belé első ízben a természet romlatlan szépségének szeretetét, és ezekre a tájakra emlékezett egy életen át még a messze mediterrán tájakon is. Semmit sem kapott ingyen az élettől, művészi pályája is göröngyös úton indult. A Sétatér utcai iskola és a Kaposvári Polgári Iskola szegénységi bizonyítvánnyal, tandíjmentes elvégzése után engedett vágyának, hogy művésszé váljék. Édesanyja, akit mindig kicsorduló szeretettel csak „Szülém” megszólítással illetett, fia különleges rajzkészségében felismerve a művészi képességeket, támogatta művészi törekvéseinek megvalósítását. Nem úgy a gyakorlatias édesapja, aki biztos kenyeret s ehhez szakmát akart fiának kezébe adni, ezért asztalosműhelybe adta. Kétéves inaskodás után be is jegyezték munkakönyvének szakmarovatába: „Asztalossegéd”. Nem adta fel vágyait, édesanyja titkos támogatásával, az akkoriban Főiskolás Z. Soós István biztatására jelentkezett az Iparművészeti főiskolára. A négy esztendei tanulás megerősítette benne a szakma szeretetét és megérlelte az örök tanulás igényének gondolatát. 1927-ben Szentgyörgyi István tanítványaként felvették a Képzőművészeti Főiskolára. 1931-ben széles körű és sokszínű mesterségbeli tudással felfegyverkezve indult pályáján. Kétéves állami ösztöndíjjal tüntették ki és Rómába a Collegium Hun- garicumba küldték. Ez időben már jeles művészként .tartották nyilván a szobrászkörökben. 1928-ban a Szirnyei Társaság tavaszi kiállításán elnyerte a szobrászati díjat. 1937- ben a Párizsi Világkiállításon az éremkiállítás arany- és ezüst kitüntetését nyerte el. 1938- ban már érett művészként szerepelt Veszprém város pályázatán és elkészítette a maga idejében ultramodernként ható páros-szobrát: Szent István és Gizella királyi párról. Egyre több kisplasztikája és érméje szerepelt az európai közgyűjteményekben és egyre több műgyűjtő kereste fel budapesti művésztelepi műtermében. Több szobra került hazánk köztereire és intézményeibe, érméi a műfaj legkeresettebbjei közé emelkedtek. Lenyűgözően sok gondolatot, érzelmet, mozgást és szépséget tudott kifejezni a néhány centiméter átmérőjű bronzlapokon. 1940-ben a milánói nagy magyar éremkiállításon, majd a velencei biennálékon szerepelt sikeresen. Műtermében rajokban sokasodtak a megvalósult szobrok gipszmintái. Fehéren fáztak a régi vitézek, sarlós parasztlányok, táncoslábú balerinák, Smetana, Monteverdi, Báthory István közelében egy vastag hajfonatú kislány és egy meg nem valósult álma egy csupa mozgás, elevenség, jövőt kereső gondolat és ritmus: a vándordiák Csokonai Vitéz Mihály, egy út széli fáról frissen tört bottal kezében, kicsit hajszoltan, fáradtan, de bizakodóan. Szívből sajnálta, hogy nem állíthatta fel életnagyságban valahol Somogy- ország.ban vagy éppen Kaposvárott. Elárulta nekem, hogy: „Ezt a vándor Csokonai Vitéz Mihályt megrendelés nélkül, a magam gyönyörűségére mintáztam meg. Igazán kedves a szememnek és szívemnek”. Ispánki Józsefet, az embert és művészt sok érzelmi és szellemi szál fűzte Kaposvárhoz. Ezért okozott fájdalmat neki, hogy e tájon több termése érett a sorvasztó irigységnek, a fúrás-faragás szellemének, mint a biztató szeretetnek és a melegebb emberi kapcsolatoknak. Somogyiságáról így nyilatkozott beszélgetésünk során: „Gyermekkorom és első esz- mélekedésem minden emléke e tájhoz köt. Atyafiságom, anyám, apám somogyi volt. Éltek atyámfiai Kaposvárott. Mernyén, Toponárop, Töröcs- kén, Kaposszentjakabon. Kaposvári rögök őrzik apám, nagyszüleim, nagybátyáim, nagynénéim, öcséim, véreim, rokonaim, barátaim seregének örök álmát. Kaposvárott, Taszáron állnak szoborgyerekeim. Budapesten 15 köztéri szobrom található, mégsem vallom magam pestinek. A hovatartozásnak a gyermekkor emlékezete sokkal inkább meghatározója. Gyermekkorom első ifjúságom színhelyeinek féltése néha feltör bennem békétlenkedem és düny- nyögök, szépnek szeretném tudni gyermekkorom tündérvölgyét. ” Megállítom emlékezésem sodrát és költői szavakkal veszek búcsút Ispánki Józseftől, a művésztől és barátomtól, a tiszta embertől: „... Menj! Csak menjen akiben magasságokba húzó láz lakik. Állok és nézek, hogy lépsz a nagy íven egyik csillagtól másik csilla- gig". Kellner Bernát SZIRMAY ENDRE Aranyat vérzik Hogy pereg ősszel a fákra a párálló, hideg eső az idők szolga-szavára csak ámul a kincskereső; senki se gondolná róla hogy ő az a sohase-hős megborzong; mihamar tél lesz a barna csönd oly ismerős. Aranyat vérzik az erdő napfénytől kábuló szíve lüktet a kopárló dombok völgyében a múlás színe szél hegedűje siratja ha jött is — most mennie kell éveink messzi mezőin az elmúlás ködöt lehel. Egry József grafikája Évente 13 búcsút tartanak ^ n Angyalok hozták a csodatévő szobrot — Máriát péntekenként „öltöztetik” „Koldusboton, törött mankón / Jövünk búcsút járni, / Szüzmáriás magyaroknak / Kopott unokái. / Éjfél van a Duna táján, / Magyaroknak éjszakáján / Nincs más, ki virrasszon./ Baráttalan, testvértelen, / Hozzád ver a veszedelem, / Boldogságos Asz- szony!” — Sík Sándor Az andocsi Máriához című verse olvasható legelőször abban a vékonyka füzetben, amely a híres búcsújáróhely történetéről szól. A parányi falu vitális plébánosa, Szabó Imre ír az 1350 Szent Flórián szobra lelkes település templomának históriájáról. A Kerekes József fényképeivel illusztrált, s a Kerekes Katolikus Könyvkiadó közreműködésével készített, négynyelvű kiadvány elsősorban búcsújáróknak készült, hiszen az ország különböző pontjairól — de a határokon túlról is — ezrek zarándokolnak ide a főbúcsú idején, augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén. Megtudjuk: a kápolnát már a török hódoltság idején, különösen 1665-től látogatják. Hogy a ferences atyák An- docsra költöztek, feléledt a hagyomány, s a nagytemplom felépítésével már a búcsújárás követelményeinek is eleget tudott tenni. Mária, Szent Ferenc és Antal ünnepén nagy tömegek érkeztek ide. Ez a zarándokáradat a mai napig is tart, egy évben tizenháromszor van búcsú Ando- cson. Az impozáns templombelső, a Lengyel Lajos készítette barokk szószék, számos oltár és dombormű, festmény csalogatja a szemet, és a látogató nem felejti el megnézni a Mária-ruhák múzeumát sem. Az andocsi kegyszobor kalocsai ruhában Az andocsi kegyszobornak ugyanis 204 ruhája van. Az első palástot Széchenyi Katalin grófnő ajándékozta a Má- ria-szobornak. A ruhák színe mindig igazodik a liturgia színeihez. Máriát kéthetenként, péntek délelőtt „öltöztetik." A gazdag, Európában egyedülálló kollekció valamennyi darabja fogadalmi tárgy, ajándék. Számtalan népművészeti ruha van közöttük; most már csak ilyenekkel gyarapítják a gyűjteményt. Venezuelából, az Amerikai Egyesült Államokból éppúgy van itt ruha, mint Kínából. Az andocsi krónika legendáról is ír. Eszerint a mohácsi vész előtt, 1520 körül angyalok hozták a kegykápolnát egy éjjelen Kalocsáról, a csodatévő Mária-szoborral együtt, és tették le mai helyére. Ez a szájhagyomány ma is él An- docson és Kalocsán egyaránt. A kalocsaiak jelenleg is magukénak tartják a kegykápolnát és a szobrot, ezért háromszáz év óta minden évben elzarándokolnak lelkipásztoraik vezetésével az „Ő” Szűzanyájukhoz. Érdemes tehát kézbe venni e „templomvezetőt’’. Azoknak is, akik csak a művészettörténeti kuriózumokat keresik az andocsi templomban. (Lőrincz) FILEP VERA VERSEI Zégyé Képzeleti könnyű a csend mert mint mondta Zé amiről nem lehet hát ne is ... És feleségem elküldött egy sört inni Leikéből kiváló miniatűr kaktuszerdő a magány borítóján nyíló kötetek Wittgenstein tagadott tana És feleségem elküldött egy sört inni Hasadni vágyó széttört mai dolgok — hajnali tervezett ébredés — majd máskor megtudod miről szólnak És feleségem elküldött egy sört inni. Ráleltem magamra Rámlehelt csöndemben ráleltem magamra Telített vénámból szivárgó dalomra Titokban lappangó szépemre dolgomra Féltemben suttogott énmivű szavamra Betűkké oldódott kicsordult bajomra. Torzó Sorvad a világ betege a béke Foszlik a rend káosz a vége Tenger ha elfogy csak pára és ennyi A színkirály sárga is megszűnik lenni Tévúton lépni, semmit sem tenni?
