Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1992-11-18 / 272. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1992. november 18., szerda Szellemi játék Kakukk­tojás Hangulatos szórakozás a téli napokra A játékvezető öt szót sorol fel egymás után. Az öt közül négy valami miatt együvé tartozik, egy viszont kilóg a sor­ból. A játékosok fel­adata az, hogy meg­mondják, melyik lóg ki, és miért tartozik össze a négy másik. A kilógó szó a kakukktojás. Néhány példát soro­lunk a könnyebb meg­értés kedvéért, a meg­fejtést zárójelben közöl­jük. 1. Kilométerkő, stop­tábla, kormánykerék, útburkolat, gyalogátke­lőhely. (A kakukktojás a kormánykerék, mivel a többi mind a járműve­ken kívül található). 2. Balassi Bálint, Ja­nus Pannonius, Petőfi Sándor, Arany János. Vörösmarty Mihály. (Egyedül Janus Pan­nonius nem írta verseit magyar nyelven). 3. Sajó, Tápió, Rába, Kőrös, Maros. ( A ka­kukktojás a Rába. egyedül ez nem folyik a Tiszába). 4. Liliom, tulipán, fokhagyma, gyöngyvi­rág, rózsa.(A felsorol tak közül csak a rózsa kétszikű). Előfordul gyakran, hogy a feladatnak nemcsak egy megol­dása van. A legutolsó példa éppen ezt bizo­nyítja: ugyanis helyes válasz lehet az is, hogy a fokhagyma a kakukk­tojás, mert ez az egyet­len a felsoroltakból, amit megeszünk. Hangulatos, hasznos szórakozást jelenthet ez a játék az esős őszi, téli napokon. De ügyel­jünk arra, hogy olyan feladatot válasszunk, amely alkalmazkodik a játékosok érdeklődési igényéhez, felkészült­ségéhez, ismereteihez. KUTYAVILÁG (Fotó: Gyertyás László) A kis vörösbegy Hajnal volt. Lassan pirkadt. A zöld fűszálak, teli virágok kelyhein ezer kis harmatcsepp csillogott. Olykor-olykor csak egy kakukk szólalt meg. A kis vörösbegy kinyitotta egyik szemét és rögtön dalra fakadt, fütyült, énekelt: Viszem már, hozom már csőrömben a vizet! Keresem, megszedem a búzaszemet neked! Hogy meg ne éhezz már, hogy el ne tikkadjái, jaj, el ne hagyjál emberforma madár! így énekelt a kis vörösbegy, miközben egy kis mezei egér termett előtte. — Ne is fáradj! — mondta az egérke. — Hiába eteted, hiába itatod! — Mi is mondtuk ezt már neki — kotnyeleskedett közbe a cinege —, mert csak azért tették a búza közé ezt a ször­nyeteget, hogy lelőjjön minket! — Ugyan, ugyan — vitatko­zott a rigó — hát hol a fegy­vere? De a harkály erre csak egyre azt kopácsolta: ez el­lenség. A kakukk meg tétová­zott, hangoztatva: nem lehet ez ember, mert sohasem lát­juk az arcát, de viszont emberi ruhát hord. Néha úgy vélem, hogy elindul, máskor meg sem mozdul. Mindenesetre jó lesz vigyázni! — Ne menj közelebb! — kérték mindannyian a kis vö­rösbegyet, de az már vagy ti­zedszer tért vissza tőle. Most is éppen egy kövér búzasze­met vitt neki, gyöngéden a ka­lapja alá dobta, és közben szünet nélkül énekelte szív­hez szóló kis dalát. De az „emberforma madár” néma maradt. Olykor ugyan meg­mozdult egyik keze, s a lábá­nál kuporgó kis vörösbegy ilyenkor megesküdött volna, hogy neki ineteget. Máskor a szél meglebbentette a kopott, zilált süveget, és a kis vörös­begy boldogan köszönt visz- sza. Mert hát ki másnak kö­szönhetett volna, mint neki?! Délutánra a kék ég elborult, vihar közeledett. Az erdő ma­darai izgatottan siettek búvó­helyeikre, csak a vörösbegy ült borzasán, fáradtan őrhe­lyén, az emberforma madár lábánál. Aztán megdördült az ég, villámnyilak hasítottak át a levegőn. — Látod, mindjárt nem lesz olyan meleged, megered az eső, felfrissülsz! — biztatta csendesen barátját. De az csak hallgatott. Óriásit dördült az ég, egy fa egész hosszá­ban, irtózatos robajjal kidőlt. — Nem kell ám félned — suttogta remegő hangon a kis vörösbegy —, téged nem bánthat senki! És nem is fáz­hatsz meg, hiszen van kala­pod, kabátod! Ekkor már nagy cseppek- ben esett az eső és a kis vö­rösbegynek eszébe jutott, hogy neki semmije sincsen. És ez az emberforma madár nem mozdul, hogy segítsen. Pedig bebújhatna a kabátja alá, elférhetne a zsebében — de nem törődik vele. Keserű­ségében sírni kezdett, véde­kezésül borzas, kócos, meg­tépett tolla alá húzta a fe­jét...Aztán hirtelen felfigyelt. Jött az orkánszerű szél, és az emberformájú madárról le­tépte a kalapot, a ráaggatott ruhákat, és ahol állt ott csupán egy csupasz karó maradt. Nem volt sem madár, sem ember. Csak egy ellenséges tárgy: madárijesztő. A kis vörösbegy körül elsö­tétedett a világ. Mikor magá­hoz tért, ismét kék eget látott maga felett, körülötte aggódó madártestvérei. Vizet hoztak csőrükben és finom, kövér bú­zaszemeket. Neki szedték, a kis vörösbegynek. Szinte, mint egy mese, úgy ébredt fel benne az emlék: mintha egy­szer ő is így szállott volna va­lakihez, aki nem volt sem em­ber, sem madár. Csak egy száraz karó. Ellenség. Madári­jesztő. Szarka Zoltán Négyfej —hat tárgy Szakács, bohóc — a többit nem sorolom — nézzétek meg jól a képen látható hat fejet. Alul hat tárgyat láthattok. Válasszátok ki és egy vonallal kös­sétek össze, hogy melyik tárgy tartozik a négy fejhez! Törő István Bábakalácsot zörget a szél Bábakalácsot zörget a szél, téli világot pingál a dér, fénykoszorús zúzmara fákon, fagyöngy-lavinák csüngnek az ágon, napsugarakból szőnének álmot, de csak a felhők szája tátong, messzeségben a hó szikrázik, mind, aki él, fedezékbe vágyik. Hat lány — egy fiú Az alább felsorolt hat lánynevet úgy írjátok be az ábra víz­szintes soraiba, hogy a körökkel megjelölt átlóba kerülő be­tűk felülről lefelé olvasva egy fiúnevet adjanak megfejtésül. Babett, Elvira, Jozefa, Margit, Mónika, Regina. Az őszi Balaton hangulata liN WT;:§ ,'v,} ..... A tó hangulata őszre váltott. A Bakony nagy hegyei, a „koporsó tetejű" Bada­csony szürkén merednek a zöldes-kék színű vízre. A távolban, innen a partról alig látszó szürkés-barnás vadkacsák úszkálnak kisebb csoportokban. Valami­vel közelebb fehér sirályok vijjogva kerin­genek, talán a nyárra emlékeznek. És ezzel még nincs vége a madarak sokaságának. A susogó nádas közelé­ben hófehér és sötétbarna hattyúk ke­csesen nyújtogatják nyakukat, szárnyuk­kal verdesnek. Kijönnek egészen a partot szegélyező kövekig. A kezemből etethe­tem őket. Olyan méltóságteljesen mo­zognak, akárcsak fehér ruhában a her­cegnők. Itt a kövek között élettelen kagylók he­vernek szanaszét a kiszáradt iszapon. A parton a lágy fuvallat szavára még zölden bólogatnak a szomorúfűzek. Mel­lettük már sárga, barna, bordó színben pompáznak a fák. A nyáron még a hamburgert, a hideg kólát falatozóktól hangos büfék között most a csend dobol. Néma és üres a csúszda, be van zárva. Hamar itt az alkonyat, hazafelé sétál­gatok a mólon. Néhány kitartó horgász még mindig zsákmányra vár, és pár csó­nak még ringatózik a vízen. Idős házaspár sétálgat felém. A sétány egyébként kihalt, az üzletek bezártak. Száradt leveles csörög a lábam alatt. Az ősz befészkelte magát a tóra. Szűcs Katalin 7. o. leilei tanuló 0 f 's \ J ö 0 / \ 0 Óvodássarok

Next

/
Thumbnails
Contents