Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1992-11-18 / 272. szám

1992. november 18., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES VILÁG 9 Amikor húszéves a japán lány / Kimonó helyett Eva-kosztüm Kanazawa japán város lege­lőkelőbb fényképész-stúdiójá­ban öt bájos, fiatal lány jelent­kezett, kérve, hogy csinálja­nak róluk aktfotó-sorozatot. A tulajdonos először megdöb­bent s nem akart kötélnek állni, hiszen ilyesmire még nem akadt példa a cég majd hat évtizedes történetében. Végülis rászánta magát s a kü­lönben jó családból való lá­nyok — 19 ezer 500 forintnak megfelelő összegért — haza- vihették a tizenkét levelezőlap nagyságú képet tartalmazó albumot. Kétségkívül új szokás van születőben a Felkelő Nap Or­szágában. A lányok eddig a „fiatal polgárok napján”, ami­kor betöltötték huszadik életé­vüket, azért mentek el a mű­termekbe, hogy lefényképez- tessék magukat legszebb ki­mondj ukban. Most az Éva-kosztümöt vá­lasztják, hogy — így szól az általános indoklás — legyen méltó emlékük szép és fiatal testükről. Az új módi tavaly kezdődött, amikor több híres, fiatal szí­nésznő aktalbumot adatott ki magáról s ezek hatalmas si­kert arattak. Jóllehet a teljes meztelenség, beleértve a szeméremszőrzet ábrázolását is, korábban nem felelt meg a japán erkölcsi normáknak, ez­úttal a hatóságok sem gördí­tettek akadályt a könyvek ter­jesztésének útjába. A Hohoku Shimbun című lap mindehhez hozzáfűzte: nemcsak a nagyvárosi, de a vidéki lányok is indíttatva érzik magukat, hogy ilyen emlékük legyen: elvégre egyszer húsz­éves az ember. Ferenczy Europress Tört szív 400-ért, I love you 500-ért Tétova tetoválok A Houstonban megrendezett idei amerikai tetoválási ver­seny győztese A tetováló szalonok forgalmából ítélve a bőrpingálás di­vathóbortjának immár nálunk is sokezren hódolnak. A tar­tós test-freskókat általában steril gépi eszközökkel ültetik a megrendelő által kívánt helyen a bőrfelszín alá, s a köze­gészségügyi szervek folyamatosan ellenőrzik a higiéniai előírások betartását. A bőrgyógyászoknak azonban válto­zatlan fenntartásaik vannak: A legkorszerűbb festő-var­rógépek sem veszélytelenek, mert a hovatovább tömeg­igényt kielégítő szalonokban óhatatlanul számolni kell a fer­Október 7-én Los Angeles egyik kerületében, Burbankben (ahol a Disney, a Columbia és a Warner Brothers stúdió székel) a kerületi rendőrség őrizetbe vette az 52 éves Wallace Kaye urat, a Kaye Tehetségkutató Menedzseriroda tulajdonosát. Kaye-t egy rendőrnő jelentette fel azzal, hogy molesztálta őt, amikor inkognitóban jelentkezett a Kaye ügynökségnél egy sze­repre. A rendőrnő persze nem maga találta ki, hogy épp ennél az ügynökségnél kell ilyen for­télyhoz folyamodnia — fülest kapott egy civiltől, akit Kaye úr állítólag szabályszerűen inzul- tált szerelmi ostromával... Mikor a Kaye-ügyet kitálalták a lapok, egy sor színésznő állt elő ha­sonló történetekkel. Kaye ur letartóztatása, s a tény, hogy vádat emeltek ellene, nem kavart nagyobb viharokat Hollywoodban. Kis ügynökség­ről lévén szó, jelentős kliensek­tőzés veszélyével. A tapaszta­latok szerint a bőrbe bedolgo­zott festékanyag komoly aller­giás megbetegedéseket okozhat. További veszélyfor­kel nem büszkélkedhetett ez a menedzseriroda. Azonban a vád olyan neuralgikus sebet té­pett fel, amelytől az egész film­város felszisszent: sztárok, akiknek van mit mesélniük a szereposztó díványról — s ha­talmi pozícióban lévő emberek, akiknek van mit hallgatniuk ugyanerről. Susan Sarandon, többszörös Oscar-jelölt, akit a magyar közönség a Thelma és Louise című filmben láthatott legutóbb, sem erről, sem másról nem szokta véka alá rejteni a véleményét: „Én is találkoztam a szereposztó dívánnyal, amikor kezdő voltam. Aztán az ember kialakít egy rutint, hogy kerülheti el az ilyen helyzeteket.” Saran­don mögött egy sor világhírű rast jelent, hogy a tetoválást követően a fölsértett testfelü­let néhány napig mindenféle kórokozóval szemben védte­lenné válik, s szinte táptalaja a gyulladásos megbetegedé­seknek. — Ráadásul meglehetősen nagy azoknak a száma, akik a csöppet sem olcsó „művészi bevatkozás” nyomaitól egy idő után szeretnének megszaba­dulni. Ez azonban csak újabb, a bőrt igencsak megviselő művelettel lehetséges. Az ef­féle bőrradírozás közvetve szintén sokféle ártalom elő­idézője lehet. Az orvosok szívesen ven­nék, ha a hagyományos teto­válási technikát inkább a „té­tova-matrica” váltaná fel. Az öntapadós, „igazi” benyomást keltő matrica nagy előnye, hogy nem veszélyezteti a bőr épségét, ki-ki fájdalommente­sen díszítheti magát vele, s jóval olcsóbb is, mint a ha­gyományos módszer. A vérző szív, a tulipán, egy-egy formás kéz, szépívű láb például 300 forint. Meghasad szív, tőrt kö­rülfonó kígyó vagy halálfej 400 forint. A szöveg valamivel drágább: az I love you ugyan­úgy 500 forint, mint a No, mercy. A matricák azonban nem időtállóak. Pár nap alatt a leghevesebben lángoló szívek is megfakúlnak, majd a bőr hámrétegével együtt lekop­nak. Talán ez az oka annak, hogy a bőrgyógyászok remé­nyei egyelőre nem igazolód­nak: a tetováló szalonokban változatlanul egymásnak ad­ják a kilincset az életre szóló testdekorációra áhítozó paci­ensek. -pol­sztár sorakozik, aki egyetért az­zal, hogy Hollywood klasszikus korszakában sem zsákmányolta ki úgy a női szépséget, mint manapság. „Alig van szerep, ami színésznői kvalitásokat kí­ván — állítja Christine Lahti —, mert a forgatókönyveket eleve a női szexualitásra írják.” Lahti 25 éves korában találkozott a sze­reposztó dívánnyal, amit visz- szakézből utasított el. „Lassan esett le a tantusz” — meséli a színésznő. — „A szóban forgó impresszárió nem is magának, hanem a rendezőknek, produ­ceroknak hajtotta fel a nőket. Megalázó volt hallani, hogy egy csapásra se szép nem voltam, se tehetséges, se pótolhatat­lan...” A férfias nevű, törékenyen Eddie Murphy-nek nem mondunk nemet! A szereposztó dívány Billiodolláros hölgy Claudia Schiffer, e pillanatban a világ legdrágább topmodellje. Szépségét billió dollárra becsülik. A Németországban született divatmodell 22 éves korában robbant bele a divat vi­lágába. Legelőször farmereket mutatott be, meteorszerű feltörése már-már történelmi. Sok szerződése mellett mostantól kezdve ő a Revlon cég „arca”. (FEB Fotó) Amerikai rémhír JÖN A MÉTER! Amerikában valóságos pánikot idézett elő a méter köze­ledtének híre. Négy éven belül, 1996-ra, végérvényesen be akar furakodni az Amerikában használatos mértékegység, á mérföld helyére. Közeleg a liter és a gramm is. „Pipihús” a divat A Franciaországban élő, lengyel származású rendező, Roman Polanski nemcsak filmjeivel hívta fel magára a fi­gyelmet, hanem viharos ma­gánéletével is. A forróvérű művész még a Btk-val is ösz- szeütközésbe került: megron­tás miatt. A most 59 éves fil­mes nem tagadja, hogy imádja a fiatal, romlatlan nő­ket. Jelenlegi felesége fele­annyi idős sincs, mint ő, s a hí­rek szerint gyereket vár a mestertől. Hajlamával Polanski nem kivétel Franciaország elismert filmrendezői között. Ők is a fia­talabb korosztályt részesítik előnyben. A 33 éves Luc Bes­son egy 15 éves szépségbe habarodott bele. Maiwenn Le Besco a francia filmművészet üdvöskéje, aki Johnny Hally- dayjel szerepelt együtt a „La Gamine” című filmben. Clade Lelouch (55), aki szívszaggató történeteket vitt szalagra, ugyancsak új élet­társra talált. A 20 éves manö­ken, Alessandra Martines a lánya lehetne. A bájos ama­zon szerepel Lelouch legújabb művében, amelynek forgatá­sában részt vesz a rendező egykori és mostani felesége is. Szóval a honorárium a „családban marad”. Ferenczy Europress bájos Nichael Michele-t több száz színésznő közül választot­ták ki a Harlemi éjszakák fősze­repére — szereposztó dívány nélkül. Ámde az első forgatási napon partnere, Eddie Murphy tett egy ajánlatot... Michele ne­met mondott, Murphy azonnal kiragadta a filmből. A színésznő ügyvédje 75 millió (?!) dollárra perelte a produkciót — Murphy „teljesen alaptalannak” nevezte a vádat, később azonban „bíró­ságon kívül sikerült rendezni az ügyet”... Hollywoodban furcsa történe­tek keringenek azokról a színé­szekről, akik eleve ismerik a szereposztó dívány fontossá­gát: volt olyan producernő, aki tűzvörös kombinét kapott egy színésztől, mert a színész any- nyira szerette volna megkapni a szerepet, hogy névjegyével ezt az ajándékot küldte előzetesen maga helyett... (Atlantic) Az amerikaiak fel vannak há­borodva és egyébként is fenn­tartással fogadnak mindent, ami európai. „Ez a mértékrendszer olyan kor maradványa, amely a guillotine-t hagyta ránk.” Közben elfelejtik, hogy Amerika az utolsó országok egyike, ahol még nem terejdtek el ezek a mértékegységek. Próbálkozásra pedig már volt példa: 1976-ban a kongresszus döntése értelmében kilométer- táblákat helyeztek el az ország­utakon és Fahrenheit helyett Celsius-fokban mérték a hő­mérsékletet. Illetve csak próbál­ták. Az ügy hátterében sokan „rózsaszín kommunistákat” sej­tettek, így nem lett belőle semmi. Az amerikaiak nem tud­ták, hogy a General Motors már 1976-ban átállt a méterre — igaz, a katalógusokban to­vábbra is a hagyományos mér­tékegységeket tűntették fel. Mivel az iparban tért hódított a méter, a kongresszus 1988-ban újabb kísérletet tett, nehogy az export kárt szenvedjen: új mé­tertörvényt hozott. Négy évbe telt, mire komolyra fordult a do­log és most itt az újabb botrány. Az amerikaiak nem akarják a méiert! Rájátszott erre a Was­hington Post egyik vezércikke is, amely azzal riogatta az olva­sókat, hogy a jövőben minden kilométerben megadott számot el kell osztaniuk nyolccal és be­szorozniuk öttel, ha meg akarják kapni kedvelt mérföldjüket. Hát ez nem lesz egyszerű dolog... Ferenczy Europress Éva-kosztümben a világ legkövérebb manökenjei), a 36 éves angol Telghlor kisasszony. Állítólag ki nem állhatja a spagettit...

Next

/
Thumbnails
Contents