Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1992-11-11 / 266. szám
1992. november 11., szerda SOMOGYI HÍRLAP — EGÉSZSÉGÜGY 7 Menedzserképzés Az egészségügy fejlődéséhez nélkülözhetetlen, hogy színvonalasabbá váljék az intézményi vezetés, ami hozzájárul a betegellátás minőségének — ezáltal a lakosság egészségügyi állapotának — javulásához. Ez a felismerés járult hozzá az Egészségügyi Menedzserképző Alapítvány 1990-es megalakulásához. Simon Kiss Gábor, a kuratórium tagja elmondta: a több mint 2 évvel ezelőtti elhatározásnak ma már kézzelfogható eredményei vannak. A kezdetben két, majd — a Köz- gazdasági Továbbképző Intézet bekapcsolódásával — négy félévesre bővült posztgraduális képzésben eddig több mint százötven egészségügyi dolgozó vett részt. Közöttük számos orvos, ápoló, technikus, de tb-szak- ember és minisztériumi dolgozó is elvégezte a méne- dzserképző iskolát. Az intézményben a gazdasági, vezetés-, szervezet- és stratégiai elméleti ismeretek elsajátításán túl olyan helyzetgyakorlatokban is fejleszthetik képességeiket a résztvevők, amelyek a valóságban is jellemzőek az egészségügyi intézmények mindennapjaira. A tanfolyam nem olcsó, egy féléves stúdium csaknem kilencvenezer forintba kerül. Az állandó túljelentkezés mégis azt mutatja, hogy az egészségügyi intézmények szívesen Tordítják erre pénzüket. Simon Kiss Gábor magyarázatként kiemelte: az egészségügy a rá nehezedő feladatokkal, az újabb és újabb kihívásokkal csak akkor képes megbirkózni, ha szakít a régi vezetési és irányítási szisztémákkal. Az állandósuló forráshiány, az alulfinanszírozottság olyan vezetői képességeket igényel, amelyek lehetővé teszik, hogy az intézmények ne csak a meglévő összegeket használják fel a lehető leggazdaságosabban, de pótlólagos forrásokra is szert tegyenek vállalkozásokkal, a privatizációs lehetőségek megragadásával. Abortuszvihar Lengyelországban Immár kétségtelen, hogy olyan magzatvédelmi törvény- javaslat kerül a lengyel parlament elé, amely példátlan szigorral lép fel az abortusz ellen. A terhességmegszakítást végrehajtó orvos és a műveletet önmagán végrehajtó anya kétévi börtönre ítélhető, ez alól az orvost csak akkor mentik fel, ha az anya élete forgott kockán. A törvényjavaslat megtilt minden olyan terhességi vizsgálatot, amely nem a magzat életének és egészségének közvetlen védelmét szolgálja, tehát mind a genetikai, mind az anya élet- és egészségvédelmét célzó vizsgálatok tilosak lesznek. A nők körében végzett felmérés szerint mindössze 10,9 százalék ért egyet az abortusz eny- nyire szigorú tilalmával, 21,4 százalék súlyos élethelyzetekben megengedhetőnek tartja, 20,3 százalék szerint a döntést a nőgyógyásszal és pszichológussal való konzultáció után a terhes nőre kell bízni, 37,8 százalék pedig kizárólag a nő jogának tartja a döntést. Az abortusz teljes tilalmának hívei túlnyomó többségükben 51 évesnél idősebb, általános iskolai végzettségű, vallásukat gyakorló falusi asz- szonyok. KÉPZÉS KAPOSVÁRON Az emberközpontú ápolásért A humánus megelőzés stratégiája — Partner a kórház Az 1993/94-es tanévtől Kaposváron a POTE Egészség- ügyi Főiskoláján diplomás főiskolai ápolóképzés kezdődik. A Project Hope amerikai segítöszervezet irányításával kidolgozott oktatási tematika alapján folyó képzés után a végzősök diplomáját az Európai Közösség országaiban is elismerik. Az új típusú ápolóképzés mind szakmai, mind pedig — a társadalom igényeit tekintve — hiánypótló funkciót lát el; célja a betegek és rászorulók humánus, gondviselő szolgálata. A tananyagban hangsúlyos szerepe van a tudományos ismeretekre épülő gyakorlati tevékenységnek, amely a gyógyítás mellett egyre jobban a megelőzésre irányul. o A jövőre indítandó új képzéssel kapcsolatban a múlt héten meglátogatta a kaposvári egészségügyi főiskolát Kate Scanlan és Lorraine Bell, a Project Hope két munkatársa. Elmondták, hogy a Project Hope alapítvány kelet-európai tevékenysége igen széles körű, s ebben nagy jelentősége van az ápolóképzésnek. A munkatársak segítik az ápolás oktatásának a fejlesztését, s van egy olyan — főként Budapestre összpontosuló — programjuk, amely a nők egészségével foglalkozik. Az ápolóképzésben a programjuk egyrészt a klinikai, gyakorlati terület, másrészt pedig az oktatás fejlesztésére irányul. A program beindításának alapfeltételeként kell „egy" lelkes klinikai személyzet, és egy hasonlóan lelkes ápolóképzéssel foglalkozó intézmény. így lehet és érdemes együtt dolgozni. Gyula után — ahol a program alkalmazását gátolta az egyetem, illetve főiskola hiánya — került szóba Kaposvár. Itt nemcsak hogy mindkét alapfeltétel adott, de szívesen osztották meg velünk mind az egészségügyi főiskola, mind pedig a kórház szakemberei tapasztalataikat az ápolóképzésben — hangsúlyozták. © A decemberi továbbképzéssel kapcsolatban megtudtuk, hogy két magyar ápolónő, aki a Project Hope ösztöndíjasaiként most Krakkóban vesz részt egy ott már működő klinikai demonstrációs egység megismerésében, az év végén ismerteti majd tapasztalatait. Természetesen a szemináriumon a Project Hope munkatársai is előadásokat tartanak. A kaposvári tervekről elmondták, hogy az egészségügyi főiskola épülete, körülményei, oktatógárdájának szakmai felkészültsége rendkívül alkalmasak a további együttműködésre, a kapcsolatok ápolására. © Dr. Ujsághy Erzsébet, a főiskola igazgatója hangsúlyozta, hogy a Project Hope által támogatott demonstrációs egység célja: egy olyan gyakorlóterület létrehozása, amely alkalmas az új klinikai ápolási szemlélet megvalósításához. Eddig is volt ápolóképzés, ám a 14 éves életkor és az ezzel járó felkészültség nem tette azt lehetővé, hogy a diákok pszichológiailag és pedagógiailag egyaránt alátámasztott képzést kapjanak. Tehát nyilvánvaló, hogy az érettségi után kezdődő képzéshez más gyakorlóterület kell. A kórház a plusz megterhelést is vállalva partner az új típusú ápolóképzésben. A program eddig megismert területei bizonyítják, hogy elsősorban az emberközpontú ápolást próbálja meghonosítani a személytelen, kiszolgáló ápolás helyett. Tamási Rita Hajlamunk: a hipochondria A képzelt betegségek vírusai Nemcsak a valódi, hanem a képzelt betegek száma is érzékelhetően emelkedőben van — tanúsítják a szakorvosi rendelések adatai. Erre az évszázadok óta ismert különös kórra, kialakulásának okaira és kezelésére tehát ugyanúgy figyelmet kell fordítani, mint más „igazi" megbetegedésekre. A „beleélés” haszna Tagadjuk vagy bevalljuk: hipochondriára mindannyian hajlamosak vagyunk. Jól ismertjelenség, hogy például az orvostanhallgatók gyakran önmagukon is fölfedezni vélik azokat a betegségeket, amelyekről éppen tanulnak. Az ilyen „beleélés” — ha nem túlhajtott és állandósuló érzés — voltaképp hasznos és normális: az egészségi állapotunkkal való törődést jelzi. A képzelt betegek esetében azonban nem a szokványos és érthető aggályoskodásról, hanem túlzott, meg-megújuló félelemről, rettegésbe is átcsapó állapotról van szó. Ne legyintsünk rá: a betegségektől való beteges félsz ártalmas vírus, amely az önszuggesz- szió révén fertőz és terjed. Nem ritka, hogy a felfokozott félelem nyomán a képzelt beteg addig győzködi önmagát ilyen-olyan bajáról, amíg a baj tünetei csakugyan megjelennek. Aktuális betegségek Megfigyelhető, hogy a hipo- chondereket általában az éppen aktuális betegségek „támadják meg”. A családban, a baráti, munkahelyi környezetben előforduló nyavalyáknak sokszor már a híre is elég, hogy azok „csalhatatlan jeleit” önmagukon is fölfedezzék. Ha pedig sűrűn szó esik valamilyen járványos vagy egyéb kórról, szinte bizonyos, hogy a képzelt betegek napokon belül „áldozatává” válnak. A hipochondria vírusainak, sajnos, napjainkban kedveznek a körülmények. Az idegeskedés, a stressz eleve jó lelki táptalaja a baljós képzelgésnek. Az egyébként roppant fontos és hasznos egészség- ügyi felvilágosító propaganda esetleges túltengése szintén a hipochondria malmára hajtja a vizet. A felnőttek beszélgetéseinek gyakori témái a betegségek, az azokkal járó megpróbáltatások — ez pedig a gyerekekben ültethet el állandósuló ijedelmeket. Kórokozó a félelem A képzelt betegségek legfőbb kórokozója tehát a félelem, a fenyegetettség, a valóban létező veszélyek felnagyítása. Képernyőről, rádióból, újságokból záporoznak ránk szűkebb és tágabb környezetünk ijesztő jelenségei, s előlük senki nem dughatja fejét a homokba. A realitásérzék, a józan szó azonban sokat segíthet a hipochondria megelőzésében, tényleges ártalmainak enyhítésében. Dr. Takács Ilona Négyezer éves agyműtét Izraeli régészek egy 4200 évvel ezelőtt elhunyt nyolcéves kisfiú koponyáján agyműtét nyomaira bukkantak. A gyermek a jelek szerint az operáció közben hunyt el. A bronzkor sebészei — állapították meg a lelet alapján a régészek — gyufaskatulya nagyságú, hosszúkás rést nyitottak a koponya tetején, a belső nyomás csökkentésére vagy infekció okozta gennyedés levezetésére. Joe Zias régész szerint ilyen műtéteket már tízezer évvel ezelőtt is végeztek. A most megtalált koponya az első bizonyíték arra, hogy ilyen fiatal gyermeken is végeztek agyműtétet a Földközi-tenger keleti medencéjében. A kánaanita gyermek fertőző betegségben szenvedett, amelynek következtében ösz- szes fogait elveszítette. A koponyaműtét valószínűleg hozzátartozott a kezeléshez. Új szülészeti eljárás Brit várandós asszony próbálja ki orvosa felügyelete mellett a vízzel töltött műanyag medencét, amelyben majd szülni fog. Hat brit asszony érkezett az izraeli város Joszef Tál kórházába, hogy a Vörös-tengerben delfinek társaságában adjanak életet gyermeküknek, de az egészségügyi hatóságok betiltották a kísérletet, amelyet így csak „enyhébb változatban” próbálhatnak ki a vállalkozó szellemű hölgyek. A fájdalom titkairól Michael Ben Menachem neve ismerősen cseng a hazai közönség előtt is. A magyar származású svéd klinikai pszichológus feleségével, Eli- norráf közösen magánklinikát tart fenn Svédországban. Klinikájuk azok egyike, amelyek Nyugaton széles körben „fájdalomklinika” néven ismertek. E klinikák munkájáról és tapasztalatairól kérdezzük Michael Ben Menáchemet. — A fájdalom rejtélyes jelenség, noha az ember ősidők óta szeretné megérteni a fájdalom okát és gyógyírt találni rá. Ma még a tudomány sem tud magyarázatot adni, jóllehet anatómusok, fiziológusok, farmakológusok és pszichológusok kutatják szerte a világon a fájdalom titkát, a betegágyaknál keresik a gyakorlati megoldásokat a belgyógyászok. — Nem segítenek a fájdalomcsillapítók? — A dolog nem ilyen egyszerű, különösen nem a krónikus fájdalmak esetében. Jó, ha nem felejtkezünk meg arról, hogy a fájdalomcsillapítók az egész szervezetre hatnak, nemcsak arra az idegpályára, amelyik a fájdalommal kapcsolatos. Hátfájásnál például nemcsak annak okait szüntetik meg, hanem az idegrendszerre hatva az idegpályákon közlekedő impulzusokat is csökkentik vagy megállítják. Akiknek az agyában nem érkeznek fájdalomimpulzusok, azoknak nincs fájdalomérzetük. A probléma ott van, hogy a gyógyszerek a beteg ideg- rendszerében általános tom- pulást idéznek elő, s ez leszűkíti az életfunkcióit, nem is beszélve a gyógyszerek egyéb mellékhatásairól. — Végül is mit lehet tenni? — Modern és komplex kezelési módszerekre • lehet és kell számítani. Már az ötvenes években, főleg az Egyesült Államokban a tudósok rámutattak arra, hogy olyan speciális klinikákra van szükség, ahol az idült fájdalmak diagnosztikájával és kezelésével tudnak foglalkozni. Jó tíz év elteltével kezdték meg működésüket az úgynevezett fájdalomklinikák. Először csak néhány létesült, ma már széles körben elterjedtek a nyugati országokban. Ezeken a klinikákon a fájdalom nemcsak valamilyen gyógyítandó betegség tünete, amelyet minden egyes szakorvos a saját szakterületének megfelelő, sajátos szempontok szerint minősít, hanem itt mát maga a fájdalom a betegség, amit elemzünk és összehangolt munkával kezelünk is. A beteget „fájdalombetegként” fogadjuk el. Á fájdalomklinikákon általában szakorvosok mellett más specialisták is dolgoznak: klinikai pszichológusok, gyógyszerészek, szociológusok, gyógytornászok. A mi svédoroszági fájdalomklinikánkon gyógymassző- rök, sőt még gyógykovács is dolgozik. A fájdalomklinika a fájdalom leküzdésére szolgáló eljárások gazdag eszköztárát képes bevetni és eredményesen alkalmazni: a gyógyszeres, a szenzoros és nem utolsósorban pszichológiai módszereket. Ezek nem zárják ki egymást, sőt, megfelelő kombinációjuk lehetővé teszi a kínzó fájdalmak enyhítését, gyakran megszüntetését. — Milyen módszert, eljárást alkalmaz a leggyakrabban? — Húsz éve foglalkozom fájdalombetegekkel. Természetesen ahány beteg, annyiféle probléma és annyiféle megoldás lehetséges. Mégis vannak bevált módszereim, amelyek az esetek többségében eredményre vezetnek. Tapasztalatom szerint nagyon jó hatásúak a relaxációk és a lazítási gyakorlatok. Ezeket a páciensnek megtanítjuk, ő azután odahaza saját maga is tudja alkalmazni. Ezek a gyakorlatok, mint például a progresszív relaxáció vagy más önszuggesztiós, önhipnotikus módszerek, jó hatásúak más tekintetben is: erősítik az önbizalmat, az önértékelést, a szellemi teljesítményt fokozzák. A relaxációs gyakorlatok eredményét maga a beteg is mérni tudja egy nagyon egyszerű, de elmés műszerrel, az úgynevezett: bio-feedback kártyával, melyet stresszkár- tyának is nevezünk. Mondanom sem kell, hogy végtelen türelem, figyelem szükséges a fájdalomterápiához, a betegnek állandóan éreznie kell, hogy az őt kezelő szakemberek törődnek vele, érdekli őket a páciens sorsa, megértik és segíteni akarnak rajta. T. J.
