Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1992-11-11 / 266. szám

8 SOMOGY HÍRLAP — GYEREKEINK VILÁGA 1992. november 11., szerda KAMASZFELTALÁLÓK Újságpapírból biotoll Játék és személyiség A játékot az emberek többsége kizárólag olyan tevékenységnek fogja fel, amelyben fel­oldódhat, elfeledheti a gondokat; amely pihen­tet, üdít, szórakoztat, felfrissít. A játéknak azonban olyan rejtettebb tulajdonságai is van­nak, amelyek észrevétlenül hatnak a személyi­ségre. Ha például 10-20 fiú futballozik a téren, a látszat az, hogy a gyerekek csupán szóra­koznak, játszadoznak. A labdakergetés közben azonban a fiúk egy gondosan kimunkált, bo­nyolult szabályrendszert sajátítanak el. Ezeket a szabályokat azután élőszóval is sokkal job­ban el tudják mondani, hiszen játék közben, szinte észrevétlenül tanulták meg. Az oktató-nevelő játékok igazi terepe a tere­pasztal. A technikai közlekedési játékokkal igazából itt szerezhetnek a gyerekek fontos technikai alapismereteket, játszva tanulhatnak meg életre szólóan fontos közlekedési szabá­lyokat. Ahogy képünkön látható, Japánban még a felnőttek is szívesen szemlélik, játszanak együtt a gyerekekkel a kedvenc közlekedési te­repasztal mellett. Ajándék minden gyereknek A segíteni tudó és akaró, jóérzésü, gyermekszerető és gyermekbarát emberekhez fordulnak Családbizottság a parlamentben? Egyre többen — legutóbb a Nagycsaládosok Egyesülete — követelik, hogy törvények garantálják a társadalom csa­ládokról, gyerekekről való gondoskodását. Ezt egy szo­ciális törvény keretében tartják legreálisabbnak, ugyanakkor szükségesnek ítélik meg, hogy a parlamentnek legyen családbizottsága, ifjúsággal foglalkozó testületé. Tény, hogy az országgyűlési tör­vényalkotások során, például az adótörvényeknél nem sike­rült érvényesíteni, hogy tény- * legesen vegyék figyelembe a gyereknevelés költségeit. Kedvezőnek ítélhető viszont, hogy a gyermeknevelésre for­dított időt a nőknél a gyerme­kek számának arányában be­számítják a szolgálati időbe, valamint az is, hogy a tb-alap- ból négyszáz millió forintot kü­lönítettek el az ifjúság mentál­higiénés problémáinak a megelőzésére. Alapítványok osztálya A Művelődési és Közokta­tási Minisztériumban létrejött az alapok és alapítványok osztálya. Az osztály számító- gépes nyilvántartással és ta­nácsadással, valamint koordi­nálással kívánja segíteni az alapítványok munkáját. Célja, hogy a minisztériumhoz ér­kező bel- és külföldi szponzo­rálási ajánlatokat továbbítsa közérdekű célra vállalkozó alapítványokhoz. Játszó ember A Játszó ember (Homo Lu- dens) elnevezésű nemzeti program a közös játszás, a szabadidő, a sport, az együt­tes szórakozás és szórakozta­tás felkarolásának jegyében jött létre. Az idén alakult szer­vezetet több jelentős nemzet­közi szervezet is támogatja, többek között az Európa Ta­nács, a Testnevelési és Sport­tudományos Világtanács és a Nemzetközi Sport for all Szer­vezet. Bölcsőde ismét Az életkörülmények romlá­sával ismét népszerű lett a bölcsőde, ugyanis az anyák ál­lásuk elvesztése miatti fél­elemből nem szívesen adják fel munkahelyüket, másrészt egyre több gyerek számára a bölcsőde biztosítja a megfe­lelő étkezést. Ezért fontos, hogy a készülő szociális tör­vényben a megfelelő helyet kapjon a bölcsődei intézmény. Elefántkirály és családja Új gyermekműsorai gazda­godott a HBO tévéprogram. A gyermeksorozatok közül első­ként a Babar történetei jutnak el a kicsikhez. Az elefántki­rályról és családjáról szóló tör­téneteket Laurent de Burnhoff 1933-ban kezdte mesélni a gyermekeinek, azóta a gyere­kek milliói ismerkedhettek meg vele szerte a világon. Játssz velünk! A Póker Együttes nagy si­kerrel, két előadáson mutat­kozott be a minap Kaposváron a Szakszervezetek Művelő­dési Házában. A Játssz ve­lünk és énekelj! című ver­ses-zenés műsort mintegy félezer óvodás és alsó tagoza­tos tanuló tekintette meg. A verseny elnevezése: Ta­láld fel Amerikát! (Mivel Ko- lombusz Kristóf ötszáz évvel ezelőtt megtalálta, más föl­adat nincs, mint föltalálni a tengeren túli földrészt.) A versenyt kiírók arra gon­doltak, miért is ne lehetne új, villanyizzó, rádió, telefon ér­tékű technikai újdonságot fel­fedezni Edison, Bell, és a többi lángeszű zseni után ma, az évezred végén. Hát, lehet! Különös, hogy a legjobb ta­lálmányokat gyerekek nyújtot­ták be. Olyan dolgokat eszel­tek ki, alkottak meg, amelyek komoly tudósoknak is dicsére­tére vált volna. Például Ryann Bishop feltalált egy olyan szerkezetet, amely a csoma­goló anyagok műanyag része­iből, a dobozok poliuretán bé­léseiből vegyi úton olyan szi­getelő masszát csinál, amely A karádi Gárdonyi Géza Ál­talános Iskola diákjai sokszínű rendezvénysorozattal emlé­keztek meg Gárdonyi Géza halálának hetvenedik éVfbrdu- lójáról. Nem egy napot, egy mozgalmas hónapot jelentett ez számunkra. Először rajzpályázat indult Gárdonyi műveiből. Vetélke­dőt rendeztünk életéről és munkásságáról korcsoporton­ként. A vetélkedő előzetes fel­adataként a tanulóknak kuta­tómunkát kellett végezniük Gárdonyi karádi éveiről, jegy­zékeket készíteni a könyvtár­ban levő műveiről, életének főbb állomásairól. Ismét meg­nézhettük filmvetítésen a le­gértékesebb és legnépsze­rűbb művét, az Egri csillago­kat. A könyvtárban egy kis ki­állítást szerveztünk könyvei­ből. A gyerekek, a felnőttek egyaránt sok örömet lelhetnek a kutyában, ha okosan szere­tik és nevelik őket. Mit kell tudni ahhoz, hogy a kutya és a gazdija jó egyetértésben él­jen? Néhány tanácsot adunk ehhez. Fontos szabály, hogy soha ne meredjünk tágra nyitott szemmel a kutya szemébe. Kutya-nyelven ez nem más, mint felszólítás a támadásra. Az erőteljes „fixírozás” a ku­tyának fenyegetést jelent és félelmében gondolkodás nél­kül támadni fog. A gyermek, ha megijed, ösztönösen az arca elé kapja a karját. Jó tudni, hogy külö­nösen az őrző-védő kutyák a felemelt karra azonnal támad­nak. Ha ilyen kedvenc van a családban, feltétlenül fel kell hívni erre a gyerekek figyel­mét. A kutya nem azért ugat, hogy a támadási szándékát ki­fejezze, például a spitzet, a terrier több típusát, a dakszlit eredetileg az ugatásra te­nyésztették ki. Az ugatással egyrészt a kutya jelzi, hogy va­lami szokatlant tapasztal, de így fejezi ki az örömét is, hogy kiszabadulhat a napi bezárt­ságból. Normális esetben nem jelent támadási szándékot az alkalmas építkezéseknél hő- és hangszigetelő anyagként való felhasználásra. És Ryan még nincs tizenhét éves! A második és harmadik díjat is két csitri nyerte. Erica Goro- chow egy olyan hajlított szívó­szálat mutatott be, amelyet ha forró kakaóba dugunk, és ez­zel szürcsöljük fel a reggeli italt, nem égetjük össze a szánkat. Hogyan? Éppen ez a találmány lényege. Az ital ugyanis hűtött állapotban ér a nyelvünkhöz. Arról persze nem szól a hír, hogy miként működik a szuper-szívószál. Ez már találmányi titok. Az utolsó, ám legérdeke­sebb találmány a Biotoll. Felta­lálója a 16 éves Hanna Hover. A toll használt újságpapírok felhasználásával készült, és igazából írni lehet vele! (ABC Europress) Levélben felvettük a kap­csolatot a devecseri Gárdonyi Géza általános iskolával, ér­tékes információkat kaptunk tőlük arról, hogy ők miként em­lékeztek meg az évfordulóról. Az ünnepségsorozatunk méltó befejezése volt a fák­lyás felvonulás. Az eső elle­nére végigvonultunk az iskola környékén, fáklyáink, mint „Gárdonyi lámpásai” világítot­tak a sötétben. Tanáraink és a diáktanács vezetői elhelyez­ték koszorúikat az iskola falán levő emléktáblánál. Rövid műsorral emlékeztünk meg az íróról és néptanítóról. Remél­jük, sikerült e hónapot Gárdo­nyi szellemében méltón eltöl­teni. Tisztelettel: iskolánk tanulói: Takács Anett, Szabó Zsó­fia, Horsa Zoltán emberre ugrálás, sokkal in­kább az öröm, a játékosság megnyilvánulása. Tudni kell, ha egy kutya fél­rebillent fejjel enyhén moz­gatja az orra hegyét, akkor fe­szülten figyel. Ha fájdalmai Kapjon minden gyermek ajándékot Mikulásra, kará­csonyra — gondolattal moz­galmat kezdeményezett a Gyermekbarát Társaság, a Gyermeklánc Szolgálat, a Tantusz szerkesztősége és a Vöröskereszt az ifjúságért alapítvány. Felhívásukkal a segíteni tudó és akaró, jóér­zésű, gyermekszerető és gyermekbarát fiatalokhoz, fel­nőttekhez, gazdasági, és tár­sadalmi szervezetekéhez for­dulnak. Javasolják a karitatív tevé­kenységet ellátó, a vöröske­resztes ifjúsági és felnőtt cso­vannak, összegörbíti a hátát, ha éhes, zavaros tekintettel lógatja a fejét. A testmozgások ismerete hozzásegíthet, hogy harmoni­kusabb, jobb kapcsolatunk le­gyen a kedvencünkkel. portoknak, szervezeteknek, a cserkész- és más szövetsé­geknek, hogy csatlakozási szándékuk jelzése mellett gyűjtsenek jó állapotú játéko­kat, ajándékozható tárgyakat. A nevelőotthonoknak, a gyer­mekművelődési intézmények­nek, a művelődési házaknak, gyermekkönyvtáraknak, sza­badidőközpontoknak, műve­lődési egyesületeknek és klu­boknak javasolják, hogy szer­vezzenek térítésmentes ren­dezvényt, segélykoncertet vagy előadást december 6-án a gyermekeknek, a gyerme­kekért. Az eset nem most történt, de jó példa arra, hogy a dalt, a muzsikát szerető kisgyerekek a legtisztább forrással, a nép­zenével, a népi hangszerekkel miként kerülhetnek „korán” életközeli kapcsolatba. A Somogy Táncegyüttes tagjai, Csikvár Gábor és Husi Gyula egy esős délelőtt eljöt­tek a kaposvári Sörház utcai óvodába, hogy népi hangsze­rekkel ismertessék meg az óvodásokat. A körtesíp nevét a gyerekek gyorsan megje­gyezték, hiszen e hangszer az elnevezését az alakjáról kapta. Különösen nagy tet­szést aratott a doromb. Meg­tanulták a gyerekek azt is, hogy a kis méretű hangszer magasan szól, a nagyobb mé­retű mélyen. Husi Gyula ér­deklődést felkeltő meséje kí­sérte a különböző méretű furu­A családsegítő központok szervezzenek rendezvényt az arra rászoruló gyerekeknek. A tárgyi és pénzbeli felajánlá­sokról a Magyar Vöröskereszt városi szervezetei adnak tájé­koztatást. A pénzbeli felajánlás egyébként feladható, illetve átutalható a Magyar Mikulás Alapítvány Agrobank Rt. 219-93552/753-50061 szám­lájára, Mikulás-napi ajándék ’92 megjegyzéssel. Az ado­mányozókat a beérkezett tá­mogatásról, azok felhasználá­sáról tájékoztatja az alapít­vány. lyák ismertetését. Egy kis íze­lítőt kaptak a gyerekek a be­tyárvilágban, az erdei rejtőz­ködések során is elterjedt furu­lyáról. A koboz alakját egy félbe­vágott nagy körtéhez hasonlí­tották a gyerekek, és közülük többen egyből felismerték a ci- terát. Citerakísérettel rögtön meg is tanultak egy népdalt. De életközeibe került a tambu- rica, a duda. S népi hangsze­rek után jött a néptánc. Elő­ször a bemutatót tapsolták meg az óvódások, aztán táncra perdültek mindahá- nyan, még az óvó nénik is. Bizonyos, hogy ez a nap, ez a találkozás életreszóló él­ményt jelentett. Egy kortyot kaptak a „tiszta forrásból”. Öt­letnek, példának mondtam el a történetet. Dömötörné Pap Bea POSTÁNKBÓL Gárdonyi Gézára emlékeztek Karádon Néhány sor a kutyanevelésről . Lexikon tizenéveseknek Megjelent a Móra-lexikon az ifjúsági kiadó eddigi legnagyobb vál­lalkozása. A 10-16 éves korosztálynak szól, eredeti magyar munka, s az európai vonatkozások mellett számos magyar tudnivalót talál­hatnak benne az érdeklődő fiatalok. A téli könyvvásárra és a gyer­mek könyvhétre a kiadó 19 új kiadványt jelentet meg. Népi hangszerek az óvodában

Next

/
Thumbnails
Contents