Somogyi Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-24 / 250. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — EMLEKEZET 1992. október 24., szombat Poldesz Albert Az 1956-os forradalom somogyi eseményeinek egyik főszereplője 1925. október 11-én született Ráksiban. A megyei tanács pénzügyi osztályának dolgozója volt, amikor az 1956. október 29-én újjáalakult Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács titkárának megválasztották, s mint az intézőbizottság tagja jelentékeny részese volt a néhány forradalmas nap kaposvári, történéseinek. A forradalom kirobbanásának 36. évfordulója alkalmából közöljük visszaemlékezését. EGY EMBERELETBE SZORÍTOTT TÖRTÉNELEM Bujdosás és menekülés November 4-én hajnalban, a budapesti szovjet támadással egyidejűleg dübörögnek a szovjet tankok a még alvó Kaposvár felé. A laktanyák, a börtön és a volt megyei pártbizottság épülete felé veszik az irányt: az utóbbi — pár napja — a megyei forradalmi tanács székhelye. A Nemzetőrség 10-15 tagja, köztük fiatal kaposvári diákok látják el a biztonsági őrség feldatát. A tankok elhaladnak a megyei tanács előtt, egyelőre nem támadnak ellene. Kezdetben csak szórványos puskalövés hallható, majd egy hosszabb fegyverropogás következik. Fiatal kaposvári diákokat mészároltak le a szovjetek a volt megyei pártbizottság épületénél^.. Végtelen szomorúság vesz rajtam erőt. Ártatlan, fiatal diákok áldozták fel életüket az eddig véráldo- zat-mentes kaposvári forradalomban... A megyei tanács garancialevele Illés László szerint ez a nyilatkozat „fabatkát” sem ér, jól lehet a tanács őszintén gondolja. Az oroszok és az ÁVH a katonaság átállítása miatt a garancialevél ellenére életre-halálra keres. Maradok hát, várva, hogy a helyzet majd lassan mégiscsak konszolidálódik. November 19-e körül azonban be kell látnom: ha életem veszélyeztetése nélkül nem térhetek vissza Kaposvárra, akkor menekülnöm kell Nyugatra, amíg még nem zárulnak le hermetikusan a határok. így indulok vissza november 19-én Kaposvárra. Útközben a Kaposvári Kiskereskedelmi Vállalat igazgatójával találkozók, aki autóval elvisz Somogyjádig. Itt újra Iváncsi- csékat keresem fel, akik aggályaimat megerősítik. Ők sem látják a lehetőségét egy közeli békés kibontakozásnak. Iváncsicsék este bevisznek motorkerékpáron Kaposvárra, ahol Illés Lászlóhoz vezet az első utam. Megtudtam, hogy már őt is többször kihallgatták és csak idő kérdése, hogy elveszítse állását. Utána öreg barátomhoz, Bodrogi Ernőhöz megyek, aki a tisztviselőtelepen lakik. Náluk töltöm az éjszakát, közben fontolgatjuk a lehetőségeket. Végül is arra a megállapításra jutunk, hogy reggel megkérdezzük Kassai Jánosi, a megyei tanács titkárát — akinek az őszinteségében bíztam —, hogy mit is ér a tanács garancialevele. Ezért reggel felkeresem közelben lakó munkatársamat, Horváth Máriát, s kérem, hogy menjen el a megyei tanácsra Kassai Jánoshoz, közölje vele, hogy visszajöttem Kaposvárra és kérdezem, rábízhatom-e magam a tanács garancialevelére Nincs más választás Kassai János szerint a tanács őszintén gondolta a garancialevélben foglaltakat, de hatalmasabb erők, az oroszok, a katonság és az ÁVH életre-halálra keresnek. Azt tanácsolja, meneküljek Nyugatra — talán még nem zárultak le a határok —, és ott várjam be, amíg a helyzet újra konszolidálódik. Kassai válasza véget vetett eddigi töprengésemnek. Nincs más választás: menekülnöm kell... Gyalog indulunk a füredi erdő mellett Várda irányába, majd onnan vonaton Fonyódra. A füredi erdőnél egy katonai dzsip száguld utánunk. Gondoltuk, bizony nem messze jutottunk, mert bizonyosan felismernek. Egyszer csak füstölni kezd a kocsi motorháza... A katonák kapkodva felnyitják a motorház tetejét, mi pedig megkönnyebülten irányt változtatunk a közeli dü- lőútnál. Fonyódon összetalálkoztunk régi iskolatársammal, Ott Öcsivel. Ó szerzett szállást egy éjszakára. November 21-én kora reggel vonattal folytatjuk utunkat Jánosháza felé. A menekülés útját Bodrogi Ernővel terveztük, fofntosabb állomásait Bodrogi testvéreinek lakóhelye képezte. Először Jánosháza, majd Sopron következne, ahol majd átsegítenek bennünket a határon, végül pedig Ernő mostohaanyja Bécsben. Jánosházán szeretettel fogadnak bennünket, ellátnak élelemmel és jótanács- csal. Megértő és segítő szándékú emberek, akik saját bőrükön tapasztalták a zsidóüldözés keserveit, csakúgy mint Bodrogi Ernő. Figyelmeztetnek: vigyázzunk, mert sok az orosz a vidéken. Sárvár előtt oroszok November 22-én mégis beleszaladunk Sárvár előtt egy orosz járőrbe. Felraknak bennünket egy katonai gépkocsira, és beszállítanak a sárvári rendőrségre. Az épület már tele van sikertelen menekültekkel. A kihallgatásnál mindenki mond valami alibit. Mi is erősítgetjük, hogy nem Nyugatra megyünk, hanem Horváth Lajos egyetemistát keressük. A rendőrség azonban, látva megyei tanácsi igazolványunkat, kételkedik. Én megadom a Somogy Megyei Tanácson saját telefonszámomat, remélve, hogy kollégáim majd csak kimentenek. A telefon összeköttetés azonban nem jön létre. Este a cukorgyárba kísérnek bennünket vacsorára. Egyszer csak mellém szegődik egy civilruhás ismeretlen férfi. Bemutatkozik mint a káldi gépállomás igazgatója és elmondja, hogy másnap reggel kettőnkön kívül mindenkit elengednek. Teherautókkal viszik ki a többieket az állomásra, és útnak indítják őket Budapest felé. Felajánlja, hogy segíteni fog. A menekültek bizonyosan megijednek majd a teherutók láttán, mi pedig a zűrzavart kihasználva kapaszkodjunk fel gyorsan az ő teherautójára, amely üres olajos hordókkal lesz megrakva, Csornára megy olajért és elvisz bennünket egy jó darabon Nyugat felé. November 23-án minden a megbeszélés szerint történik. Mi meghúzódunk a vezetőfülke mögött, körülöttünk mindenütt üres olajos hordók, amelyek minduntalan hozzánk ütődnek. Szovjet ellenőrzéssel találkozunk. Egy szovjet katona felkapaszkodik a teherautó hátsó ajtaján, mi pedig lapulunk a hordók között. Feszült pillanatok következnek, végül mégis tovább mehetünk. Még ma sem vagyok biztos: észrevett-e bennünket az orosz katona. Úttalan utakon Csorna előtt búcsút veszünk nemeslelkű segítőnktől, aki párttag létére önként vállalkozott erre a veszélyes mentőakcióra. Egy menekültcsoporthoz társulunk,_ amely Fertőd felé igyekszik. Úgy hallották, hogy ott helyi ismeretekkel rendelekező vezetők viszik ellenszolgáltatás fejében a menekülteket — a Hanságon keresztül — a még nyitott osztrák határig. Mi is megszállunk egy ilyen családnál. Éjfél után indulunk egy kis csoporttal. Nyirkos, hideg az idő, havas esővel. Ahogy libasorban közeledünk a határhoz, mind gyakrabban pásztáznak a fényszórók. Ilyenkor földhöz lapulunk, majd újra vonszoljuk magunkat tovább... Erős, lápos területre érünk, vezetőnk a megállapodás ellenére visszafordul. Cserbenhagy bennünket, csupán kezével jelzi a határ felé vezető irányt. Tanácstalanul és elbizonytalankodva követjük a kitaposott ösvényt. Nemsokára egy nagy tisztásra érkezünk. Előttünk a Hanság egyik csatornája, a nemrég felrobbantott átkelőhíddal. A hídnál pedig egy több száz főre tehető elcsigázott, csalódott tömeg. Riasztó lövéseket hallunk, orosz katonákkal vagyunk körülvéve. Vannak, akik a fagyos hideg ellenére úszva igyekeznek elérni az osztrák partot. A többség azonban elcsigázva és letérten vonszolja magát a hideg éjszakában, orosz parancsra, visszafelé. Valaki elkezdi énekelni a Himnuszt... Az erdő szélén kisebb csoportokra osztanak bennünket az oroszok. Tüzeket gyújtanak, és annak melegénél szárítgat- juk a havas esőben teljesen átázott ruháinkat. Reggel katonai teherautókkal Kapuvárra szállítanak bennünket, ahol mindenkit kihallgatnak és regisztrálnak. Mindenkinél ugyanaz a kérdés: miért akarnak Nyugatra menekülni? Mindenki felel valamit: félelem, anyagi nehézségek, bizonytalanság, lakáshiány, Nyugaton élő hozzátartozók és ehhez hasonlókat. Az orosz tiszt pedig csaknem mindenkinél ugyanazt ismétli: ne hagyják el hazájukat, meglátják jóra fordul majd itthon minden. A kihallgatás végén közük a „begyűjtött” menekülőkkel, hogy mindenkit szabadon bocsátanak és útba indítanak hazafelé egy Budapestre induló vonattal. Nem akarunk hinni a fülünknek. Deportálástól féltünk. Segítenek a„vagányok tárig. Most is így történik. Legalább 25-en 30-an szállnak le a vonatról és indulnak el Kópháza felé. A faluban a felnőttek nagyon tartózkodóak, mert az oroszok tegnap lőttek agyon egy osztrák határőrt. Végül is egy 12 év körüli fiúcska hajlandó a mi négyes csoportunkat elvezetni a határ közelébe. Utána egy erdő védelmében, magunkra hagyva folytatjuk az utat. A határ az erdőn túli vasúti horhó mögött húzódik. Géppisztolysorozat Átkapaszkodva a horhón rémülten látjuk, hogy az erdő szélén egy jól álcázott határőr-torony közvetlen szomszédságában vagyunk. Futni kezdünk. Pesti barátaink már osztrák területen vannak, amikor a határőrök ijesztő géppisztolysorozata eldörren a fejünk felett. Amire hű társamnak, Horváth Máriának a senki földjén földbe gyökerezik a lába. Képtelen továbblépni. A határőrök felszólítanak bennünket, hogy jöjjünk visz- sza hozzájuk. Pesti barátaink hangosan szidják a határőröket, akik képesek menekülő magyar testvéreikre lőni. A határőrök azt felelik, hogy a nyomunkon (friss hó esett délután) jöjjünk vissza hozzájuk. Csodálkozásunkra pesti ismeretlen barátaink is visszajönnek, pedig ők már osztrák területen voltak. „Megszabadulunk” maradék magyar pénzünktől, a pestiek még pálinkásüvegüktől is. Majd 5 napos viszontagság után szombaton, 1956. november 24-én délután 16.05 órakor átlépjük az osztrák határt. Menekülttáborok Ausztriában A Kópházával átellenben fekvő Deutschkreuzba (Németkeresztibe) érkezünk. Egy iskolában szállásolnak el bennünket, ahol már sok a menekült. A termek szalmával vannak leterítve, látszik, hogy sebtében kellett a menekültek befogadására előkészíteni. Itt kapjuk az első meleg vacsorát. Utána kimerültén, csaknem 24 órás mély álomba zuhanunk. Vasárnap, november 25-én Eisentadtba (Kismarton) visznek. Itt van Ausztria egyik legnagyobb gyűjtőtábora. Rengeteg a menekült. Az éjszakát egy moziban, a székeken ülve-fekve vészeljük át. Teljesen reménytelen a helyzet, ezért mi ketten autóstoppal Bécsbe indulunk, abban a reményben, hogy Bodrogi Ernő mostohaanyja talán majd segítségünkre lesz. Késő este érkezünk. Bodrogi mostohaanyjának ajtaja azonban bezáródik orrunk előtt, mikor látják, hogy magyar menekültek vagyunk. Még alkalmunk sem nyílott Bodrogi Ernőre hivatkozni. Tanácstalanul bolyongunk a város utcáin, míg egy rendőr járőr fel nem szed bennünket és nem kísér be a híres Rots- child-palotába. Ez is tömve van menekültekkel. Félig ülve, félig fekve töltjük el itt az éjszakát. Az utolsó kontingens Másnap, november 27-én átköltöztetnek bennünket egy kisebb csoporttal egy bécsi iskolába. Itt már rendezettebb a helyzet, és jóval kevesebben is vagyunk. Az ellátás is sokat javult. Mégis tartalékolunk mindig egy darab kenyeret, mert már előfordult, hogy egy napon át nem ettünk semmit. Eredeti tervünk az volt, hogy Ausztriában maradunk. Munkát kapni azonban — bár mindent vállaltunk volna — nem sikerült. Az iskolában ért el bennünket a hír, hogy Svájc újabb ötezer menekültet vesz fel. Nyomban jelentkeztünk a svájci követségen. Adataink felvétele után be is jutottunk az utolsó svájci kontingensbe. Teherautókkal elvisznek bennünket az állomásra. A gyér őrizet azonban lehetővé teszi, hogy egyesek ne a Budapest, hanem a Sopron felé induló vonatra szánjanak fel. Az utóbbiak közé tartozunk mi is. Két budapesti „vagány”, látva teljes kimerültségünket, spontán felkarol bennünket. Velük együtt szállunk fel a Sopron felé induló vonatra. Új barátaink hallották, hogy a soproni vonat Kópházánál a nyílt pályán rendszeresen megáll, s onnan a menekülők már gyalog teszik meg az utat a még le nem zárt osztrák ha// MENEKÜLŐ (1956. november 24.) Álltái senki földjén két határ között, mozdulatlan lábbal; földbevert cölöp. Fényszórók loholtak nyomodban csaholó, éhes vérebek, s földhöz tapadva ölelted magadhoz hazád utolsó darabját; a megdermedt rögöt, hogy fásult tagjaid vonszolja tovább, immár hazátlan, életösztönöd. Basel, 1992. június 17. A honvédségi rohamlövegek állnak és beszélnek az alkalmi szónokok mmm '/jVA vSSAA Forradalmi Nemzeti Tanács lapjának november elsejei száma SZABAD S0M06Y A SOMOGY MEGYEI FORRADALMI NEMZETI TANÁCS LAPJA 1 -tlilMDi, t. «Zam. ARA M FILLÉR Csütörtök, 1086. november 1. A Somogy megyei Forradalmi Nemzeti Tanács legutóbbi ülésének határosatalbél 14. A Nemiéit Tanács határoeatt-i [ .i./Mijárulosa nélkül na bol »XIV. 'ii/uiO'i rend fenntartása ór« Intik»'-* munkáját a Nem- ár« iksá/h.inub.i hozza é* uv v.rv biztosítja n vár«« i;.vfl;i!k>«l:i».'it. ■m/eti Timiié* a Meeyol Ta« iki't, trimm elnökkel,vette- «.irái nll;i«.l!»i| az»nn/ill hald. A Nemzeti Tanáé* mMóacvcl Poldesz. iiti'ii. a helyettesé« •itt nevezi ki. A Nom- i !hatalm.'*7zn l’t.ldoz/ van Józsefet, houy a -mely! változtatásokat iZ/Ift, 'iinár* i lag kimondja, hogy ax Igazságtalan; 1 P-BT van! És benne mindenek: 4 százalékos gyermek telertségl adó el-$* **épaóg, Jó, gép óa képletek, törlését a kormánynak javusolja. 18. A Nemzett Tanács határozati-: j lag kimondja, hogy feltll kell viza-; ■ — — - — - — MIM minden UlempolMr “''«‘«"l"1 ■ Aki. • .Urnen. „I, ért.. ■nnAi rinmnleeni l/Me alarvon nhKA a' l . • . . ... «égét demokratikus alapon, abból aj szempontból, hogy mennyiben szol-, gálta ki az elmúlt rendszert. 10. A Nemzeti Tanács határozatig lag kimondja, hogy mindennemű sze-! mln&riuml é* politikai oktatás a mali( * mint Jóimért gránát, célba vág! nappal megszűnik. 17. A Nemzeti Tanács határozati-, lag kimondja, hogy a megyében tel-t Jes vallásszabadság van, és mind aj hittan-tanítás, mind az orosz nyelv! oktatása fakultativ. I 18. A Nemzett Tanács az alábbi! > bizottságokat alakította m’ee1 cAx. eggrtlen SIRATÓ tem foq.ldoit a dr.iq., sziil'.fbld! A hősöket köszöntem. akiket mir senkinek, eqy bll.inqn.ik 1 c»»n bAtorsiqa ebben ar orsr.lqh .ctörselek.nek tltoiaim. ^ ren traqnk uisaqjal sem tahetik bunlatlenull A ho*OI<rei szólok, »kik nam c torhalnak a bilincseiből irib.id nio boldoqtáq.ib»n, nem tflelhi válunk « szabadéin elvi. részéi ctoppjait, nam szoktathatlak i műket-a finyhez, burán — nlnt nak mir. Driqa, kihOltsrivfl b»rit»rmt toltak! Tiranhirom-tliánn»qyivei huarivasak is velem eqykorv Cqy Palófl kint mott Ida. aki i oln.i síivé, linqlelk«, kOltdl 1 vlliqqi kliltanl. amit TI tattalak J- --lin méq fl sam^ lenne^aie^. Judásnak, Jóbnak Ismerő». Hozzá kösd magad és fényes lys mindig szaiad, Acélt, rózsát aranyba márt. >k* Cqya i Adunak Teremtő fénvr. mint növényt vlliq «maqyar csoda. > art » esodit TI cslnilti részeqek vaqyunk. síik maqunkat. Hit ml Is tOr ittt Majd jönnek csendes, nyuqodi E Dk, amikor okos történészek r •eredik az aseminyaket is be- névalakét a leqs/enlebbek k Ma|d |o tear a kasai tmokil büszke derűvel emlékezni arn csodára, amikor Oktober tiusror 1 MaqyirortzAqon. ,il temetés, amekkorát meq nem a vlliq. Uqy erezruk. hoqy