Somogyi Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-05 / 210. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — EMLEKEZET 1992. szeptember 5., szombat Az örök klasszikus Baljós napra fordult az óra 1942. szeptember 4-én éjszaka: ekkor érte fővárosunkat az első légitámadás. A magyar irodalom pedig nagy halottját sirathatta: miközben a bombák hullottak, meghalt a napok óta agyvérzéssel kínlódó Móricz Zsigmond. Én magam akkor mindössze héthónapos csecsemő voltam, a napot mégis számon tartottam a családi legendárium jóvoltából, mivel az egyik tétova bomba éppen azt a bérházat érte, amelyben mi is laktunk, s pont azon a részen, s apám amatőr felvételei máig őrzik a mellettünk látható pusztulást. o Móricz Zsigmond műveit igazán csak kamaszkoromban szerettem és ismertem meg, ekkor tudatosult csak bennem, hogy halála napja azonos az előbb említettel, mégis valahogy, tudat alatt szinte, a családhoz tartozónak éreztem, talán azért is, mert sokáig lakott a Lágymányoson, s gimnáziumba menet naponta elhaladtam lakóháza s emléktáblája előtt a róla elnevezett körtéren. így aztán azt is természetesnek tartottam — már évtizedekkel később, a centenáriumi ünnepségek idején —, hozzájutva egy nagyobbmé- retü fényképfelvételhez, hogy előszobánk falára akasszam. Egy alkalommal a postás rákérdezett barátságosan: „A kedves nagypapa?...” Ekkor éreztem át igazán: igen, valóban lehetne az is, hiszen nagyapáim-korú volt, s milyen boldogság lehetett volna, ha lett volna egy olyan nagyapám is, mint Móricz Zsigmond. S nemcsak nekem, hanem mindannyiunknak nagyapja ő, jelképesen értve. Nem 19. századi, Jókai bácsis módon, ami szintén érték természetesen, hiszen nagyapáink nagy- apjait is magunkénak érezzük. Nem, Móricz Zsigmond té- veszthetetlenül 20. századi író, a század első felének reprezentatív alkotója, akinek életműve minden kisajátítási kísérletnek ellenáll, ezzel is bizonyítva maradandóságát. Nagyapá is sokféle van természetesen, s Móricz abba a hagyományos és rokonszenves felfogásba illik bele, amely a mesélőkedvet, a köréje gyülekezők figyelmét lekötni képes elbeszélő és megjelenítő erőt hangsúlyozza: megtörtént vagy megtörténhetett dolgok számontartóját állítja elénk. Számomra, s gondolom sokunk számára, Móricz Zsigmond a huszadik század Arany Jánosa, azaz olyan epikusa, aki a magyar alakokkal benépesített magyar világ feledhetetlenül hiteles rajzát adja. Sokáig babonának, polgári tévelygésnek számított magyar alkatról, jellemről, nemzeti sajátosságokról szólni, pedig minden nemzetnek, s azon belül is a különféle rétegeknek, foglalkozási ágaknak vannak különös sajátosságai, s nemcsak a néprajznak és a szociológiának, hanem az irodalomnak is hatalmas feladatai és lehetőségei vannak ezek megragadásában. Méghozzá mással be nem helyettesíthetőek, hiszen a művészet nem tudomány. Más is, több is annál: olyan képet ad a világról, amely monográfiák soránál hatékonyabban épülhet be a személyes és a nemzeti tudatba is. © Kinek ne jelentene feledhetetlenül éles képet az emberi természetről s egy szociológiai helyzetről is a híres Hét krajcár, a pályát igazán elindító elbeszélés, amelynek igazi újítása az volt, hogy az érzelmességet nem az érzelgősség felé hajlította, nem prédikálta a morált, hanem szimbolikusan megjelenítette, s ezzel a tételt élővé varázsolta. Vagy ott van az Er- dély-trilógia. Az író könyvtárnyi munkát tanulmányozott át és jegyzetelt ki e nagyszabású történelmi regényhez, amelynél hitelesebb rekonstrukció már nehezen képzelhető el. Ugyanakkor az olvasónak egy percre sem jut eszébe, hogy történelmi források feldolgozását forgatja, hiszen irodalmunk egyik legelevenebb regénye van a kezében, amelynek lapjairól az élet árad felénk. Folytathatnánk a sort, de fölösleges, hiszen alapigazságot járunk csak körül. Móricz Zsigmond olyasmit tudott, aminek ilyen szinten nagyon kevesen voltak birtokában. Nem tett mást, csak a megfigyelt, a tapasztalt életet rögzítette, de közben, szinte észrevehetetlenül, minden irodalommá vált a keze nyomán. © Egy életmű utóéletében félszázad nagy idő. Elég az elfe- ledéshez is, az újrafelfedezéshez is. Móriczot tették ez idő alatt szinte egyetlen példává is, nevezték korszerűtlennek is, múltszázadinak, a magyar világban bennraga- dónak, ösztönösnek, de ez a sokféle pro és kontra érvelés és indulat nem kezdte ki művét. Tudjuk, nem ő az egyetlen, hiszen olyan kortársai voltak, mint Krúdy Gyula és Kosztolányi Dezső, s még mások is, de tudjuk azt is, hogy Móricz csak egy van, s ez az egy: pótolhatatlan érték. Akiknek földönjárva mesélő módszere kevés, ám szeressék jobban Krúdyt, akik az egzisztenciális létproblémák filozofikus megközelítését hiányolják, ám szeressék jobban Kosztolányit vagy Füst Milánt, de engedtessék meg Móricz Zsigmond híveinek is a mester iránti szeretet, s még inkább az az irodalomszemlélet, amely minden kimagasló értéket együtt lát: Krúdyt, Kosztolányit és Móriczot egyazon Parnasszus ormaiként. Vasy Géza Rippl-Rónai József: Móricz Zsigmond portója A legendateremtő szerkesztő Móricz Zsigmond levelei Osvát Ernőnek A hazai zsurnalisztikában aligha található olyan különös egyéniség, mint Osvát Ernő, aki Ignotusszal és Fenyő Miksával 1908. január 1-jén elindította a Nyugat című folyóiratot egyharmad százados útjára. Gyönyörű misszió részesei voltak azok a fiatal írók, akik esténként ott ültek Osvát asztalánál a Centrál kávéházban. Világmegváltó ötletekkel ostromolták a Nyugat szellemi vezérét, akinek valami különös jgdiciuma volt, ahogy mások tneggyőződéséhez, ízléséhez’vagy a világnézetéhez közeledett. A Nyugat-mozgalomnak ő volt a lelke, spiritus rektora. Nagyon keveset írt; tisztét rendkívüli irodalmi műveltségével, határozott ítéletével, szuggesztív egyniségével vívta ki. A folyóirat az ő páratlan, különös értelmi és érzelmi kvalitása révén válhatott a századelő legjobb szellemi műhelyévé. Osvátnak a szerkesztés valami szent küldetés volt, több mint hivatás: életszükséglet. „...valami misztikus együttélés az írókkal, akikkel ha tárgyalt, ha írásaikat olvasta, a teremtés órái voltak” — emlékezett rá Fenyő Miksa, a folyóirat egyik legjelentősebb mecénása. Pár éve az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában ismeretlen Móricz-levele- ket kutattam. Legnagyobb meglepetésemre rábukkantam az Osvát-hagyatékra, amely csodával határos módon került elő egy sötét pince mélyéről, ahol ötven éve porosodott. Csontváry festményeinek romantikus sorsát idézte a hagyaték, még akkor is. ha nem mérhető össze értékük. így találtam rá az alább közölt hat sárguló Móricz-le- vélre, amiket eredeti olvasatban közlök. Móricznak ritkán meg-meg- jelent elbeszélése, tárcája Az Újság című napilapban, amelynek 1904-től belső munkatársa volt. Egyetlen kollégája, Elek Artur művészeti író figyelte igazán a fiatal pályatárs próbálkozásait, akinek már jelentek meg írásai a Nyugatban. Őt kérte meg Osvát, küldjön Móricz-írásokat. Amint az első levél is erre utal, akkor küldte el a 22 lapos „elbeszéléskötetét" (Mikor a part szakad), Szatmár vármegye népe című 18 lapos néprajzi vázlatát és egy paraszttréfát, amit frissen átdolgozott. Alig egy hónap múlva, szeptember 17-én meghalt Móricz második fia, Andor Bálint. Ahogy későbbi visszaemlékezéseiben megírta, ez a katartikus fájdalom szabadította föl benne az írót. Micsoda árat kellett fizetnie, hogy a fia koporsója mellett megírja a Hét krajcártI Osvát az október 16-i Nyugatban közölte novellairodalmunknak ezt a legmegrázóbb gyöngyszemét. A Nyugatban a Sárarany volt az első regény, amely folytatásokban jelent meg, majd sorban követték a remek Móricz-regények. Az utolsó — dátum nélküli — levél pedig A fáklya című regényre utal; a vaskos palli- umban megtalálható 239 oldal korrigált gépirata. Osvát a halott lánya ágya mellett 1929. október 28-án elhagyta élete főművét, a Nyugatot. így szállt az óriási teher Móriczra, Babitsra, Gel- lért Oszkárra, hogy továbbépítsék azt a szellemi műhelyt, amely sok-sok írónknak adott szállást több mint három évtizedig. Móricz írónak született, ez még akkor is igaz, ha élete végén, 1939. decemberében átvette az anyagi csőd szélére jutott Kelet Népe című folyóirat szerkesztését, amitől halála fosztotta meg 1942. szeptember 5-én. Fél százada hagyta itt ezt a tragikus sorsú népet, amit kevesen ismertek és szerettek nála jobban. Ha még szobra nem is áll Budapesten, de szelleme él és hat a harmadik évezredben is. Rádics Károly Kedves jó Uram, itt küldöm kicsi könyvemet, s még kisdedebb néprajzi vázlatomat. A Schöpflin czikkét ma olvastam. Igaza van neki, közvetlenül eleitől végig én is aláírnám mindazt a mit ő mond. De persze volna hozzá tenni valóm is. A fő az, hogy gyönyörűséget is szerzett nekem az olvasása. Ezzel maradok igaz tisztelő híve Bp. 1908. aug. 28. Móricz Zsigmond * * * IX. Üllői út 95. 908. X/18. Kedves Osvát Ur, köszönöm, hogy ilyen hamar sort kerített a kis tárc- zámra. Kérek belőle egyet pénzért, esetleg aztán folytatólag a többi számot is! Salamonról nem szeretnék írni! Mentsen fel alóla, legyen olyan kegyes. Egyáltalán csak novellára vállalkozom ezentúl, legalább egy ideig, míg mo- nografista vagyok. Szegény Tárándyért nem tehettem semmit. Üdv. M. Zs. * * * Kedves Osvát Úr, legyen olyen jó, utasítsa a Nyugat kiadóhivatalát, hogy a Hét krajczár ellenértékét küldjék el nekem. Már én magam is telefonáltam érte, de annak úgy látszik nincs sikere: Egy újabb novellát elfogadna tőlem? Igaz tisztelője vagyok Bp. 1908. nov. 10. Móricz Zs. ■k ★ * Kedves jó Uram, sajnálattal értesítem, hogy az immár többször ígért czik- ket nem tudom megírni. Nem tudok czikket írni. S immár végérvényesen le is tettem róla, hogy ilyenre többé vállalkozzam. Ne vegye rossz néven, de ha nem megy! Maradva igaz tisztelő híve Bp. 1909. július 3. Móricz Zs. * * * Kedves Osvát Uram, megkaptam, elolvastam a Nyugatot. A feszültség a legmagasabbra szökött a con- densátoromban s most már igazán nem szeretnék meghalni jeltelenül. Hanem Osvát Ernő szerkesztőm emberére talált ma bennem. Ő is csak szervez, én is úgy jártam. A regényt csak okt. 1-én lehet megkezdeni. De remélem a szerkesztő urat kibékíti jóbarátom Osvát Ernő, a ki tántán meg lesz elégedve a nyári pihenőm eredményével, ha meglátja. Legyen olyan jó, írja meg rögtön nekem az Ady Endre címét. Én verséből azt kombinálom, hogy elkocsikázott Kolozsvárról egy holdas estén. Üdvözlöm, köszöntöm a viszontlátásig szept. elején. Boroszló 1909. aug. 21. Igaz jó embere Móricz Zs. * * * Kedves Osvát Úr, itt vannak az ígért holmik. Üdvözli Móricz Zs. NB. Valaki azt kommen- dálja, tartsuk raktáron a friss könyvet szeptemberig, míg a szezon megnyílik. Én mosolyogtam, vállat vontam, nekem, mondok, mindegy. Korrektúrát szombaton kérek, mert lényeges változtatni valóim volnának még! Idvessék ránk
