Somogyi Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-26 / 228. szám
6 SOMOGY HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1992. szeptember 26., szombat Az élet vándora „Ha szükség van rám, nekem élni kell”-w-^ét évvel ezelőtt azért MS nem vehette át a taní- tói aranydiplomát, M. M. mert a szívinfarktus kísértette meg, de hetvenöt évesen is hű maradt önmagához. Betegágyában így szólt: Ha szükség van rám, nekem élni kell! Tóth Mihály József Igái mindenese. Éppen het- venhetedik születésnapján jártunk nála. 1950-ben helyezték akarata ellenére a faluba „ruszki”tanárnak. Az első hónapok után menekülni akart. Azóta negyvenkét év telt el. Mindenki Miska bácsija elválaszthatatlan a településtől. (Fotó: Kovács Tibor) Vezetett irodalmi színpadot és néptánccsoportot, készített tombolajegyet és festett színpadi paravánt. Tanárként volt asztalos és lakatos, nevelő és segédmunkás, mindig a közösségért dolgozott. Ami könnyen jön, könnyen megy Édesapjának családja Szabadkától 15 kilométernyire egy tanyán élt tíz gyerekkel. Az édesapyja dalmát származású, az első világháború kitörésekor költözött Mátételkére. Ükapja Mária Terézia testőre volt, aki ezért nemesi címet és háromezer hold földet kapott. — Amikor az édesanyám férjhez ment apámhoz, akkor már csak három hold föld jutott, mert ami könnyen jött, az könnyen is ment. A dalmát vér már csak ilyen — emlékezik Miska bácsi. Mátételkén nevelkedett. Tizenhármán voltak testvérek. Miska kilencedikként született, s első volt, aki életben maradt, két húgával együtt nevelkedett. A faluban magyarok és németek éltek, békességben. Ötéves korában még nem tudott magyarul. Otthon bunye- vácul, az utcán pedig magyarul és németül beszéltek. — A szüleim vallásos emberek voltak, nem beszéltek róla, de élték a hitet. Apámat nem hallottam káromkodni. Sokáig nem értettem, hogy amikor befogta a lovakat, és fel akart ülni a kocsira, miért emelte meg a kalapját. Később megtudtam, ilyenkor mondta: Istenem, segíts! A Tóth-udvarban minden háziállat volt, a pávától a lóig. Gazdálkodtunk, abból éltünk, de sajnos, pénz az nem volt. Tanító leszek! — Hatéves koromban elhatároztam, hogy tanító leszek és segítem a szüléimét. Tanító lettem, de segíteni nem tudtam. Egy tanító sohasem keresett annyit, amit jó szívvel rakhatott volna le a szülői asztalra. Polgári iskolába a Mátételkétől hat kilométerre levő Bácsalmásra jártam, gyalog. A polgári elvégzése után egy évig otthon maradtam. A szüleim nem tudták fizetni a taníttatás költségeit. Ez idő alatt találkoztam a hittantanárommal, aki 600 pengőt adott. Hamarosan a kalocsai tanítóképzőből kaptam levelet. A protektorom elintézte, hogy fölvegyenek. Két év múlva a hitoktatómat Bajára helyezték, nem kaptam több pénzt. Ösz- szepakoltam és irány haza. Majd Baján futottam össze a hitoktatómmal, aki újra segített. Irány a délvidék — Amikor visszatért Magyarországhoz a délvidék, kaptam egy levelet Szinyei Merse Pál kultuszminisztertől. A Muraközbe, Felsőmihályfal- vára (Górni Mihajlovec) nevezett ki tanítónak. Megörültem és megijedtem! A térképen nem is találtam a falut! Pedig azt mondták: közel van Csáktornyához. Marhavagonban tettük meg az utat. Óriási szerencsém volt, hogy beszéltem a dalmát és a horvát nyelvet. Mert ahova mi mentünk, ott senki sem tudott magyarul. Hat magyar tanítónővel együtt kerültem az iskolához. Két tehén húzta szekérrel érkeztünk az alma-, szilva- és körtefa erdők gyűrűjében levő faluba. A táj gyönyörű volt! Tanítani kellett, ám a többiek csak magyarul tudtak. Egyedüli tolmácsként voltam a mindenes... Közben megnősültem. Elhoztam Erzsikét Bácskából. Dúlt a háború! 1944-ben hívtak be katonának és az Újvidékről Bélapátfalvára vittek. A feleségem, a húgom és az apósom ott maradt délen. Később átdobták őket is. Mindenünk odaveszett! A szülői házban találtunk otthonra. Baján kértem, hogy helyezzenek engem a Dunántúlra tanítani, közel a határhoz, hogy majd átmegyek és áthozom a bútorokat! Még a mai napig is ott vannak! Mi lesz velem? Zamárdiba kerültünk egy lakásba, kölcsön bútorokkal. Ott tudtam meg, hogyan csíp a poloska. Amikor minden a legjobban ment, akkor azonnali hatállyal áthelyeztek Kál- máncsára. Mivel templomba jártunk és egy papszenteléshez oltárt készítettem, mennem kellett. Akkor már megvolt a két gyerek, velünk volt az apósom, a feleségem nagynénje és egy „fogadott gyermekünk” is, akit mi taníttattunk. Mi lesz velem? Menjünk, ahányan vagyunk. Minden kezdődött elölről! Színdarab, néptánc és a többi. Az iskolában egy behajtott spaletta mögött oltárt találtam! Megkértem a szuloki papot, hogy jöjjön havonta egyszer misézni. Egy év múlva közölték velem: mivel a diplomámban szerepel, hogy horvát és szerb tannyelvű iskolában is taníthatok, ezért Igalba kell mennem oroszt tanítani. — Hiába mondtam, hogy nem tudok oroszul! Majd megtanulok — mondták. Minden évben hurcolkodtunk! Csoda, hogy nem törött össze a kis bútorunk. Amikor megláttam az igali templomtornyot, felsóhajtottam: irgalmas isten, csak ne vándoroljak tovább! Két pici gyerek, két öreg és egy gimnazista fiú! Heten voltunk! A rosseb egye meg... A községházán a főjegyző szívélyesen fogadott és megkérdezte, hogy beszélek-e oroszul. Mondtam neki, hogy horvátul és dalmátul igen, de oroszul nem. Kijelöltek nekem egy szobát. A kisbíró átvezetett Pintérékhez és azt mondta: itt van a ruszkitanár, itt lakik maguknál az utcai szobában. Erre azt mondja az asszony: a rosseb egye meg a ruszki fajtáját. A torkomat a sírás fojtogatta. Úgy éreztem, teljesen elveszett vagyok. Azt is hallottam, hogy mit beszélnek a másik szobában... Nem bírtam! Átmentem és azt mondtam: higgyék el, én is vagyok olyan magyar ember, mint maguk. Nem tehetek róla, hogy ide kellett jönnöm. A falu attól félt, hogy a „ruszki” nemcsak tanítani jött. Aztán lassan oldódott a szorongás. — Még mindig itt vagyok, és itt is maradok! Lengyel János A floridai eredeti jóval olcsóbb Csődben az Euro-Disney? Csőd fenyegeti az Euro-Disneyt, a Párizs melletti meseparadicsomot és idegen- forgalmi látványosságát. Az óriási méretű vidámpark tetemes pénzügyi gondokkal küzd, s miközben az átszámítva 300 milliárd forintos mamutvállalkozáson kínált programok egyre kevesebb látogatót vonzanak, mind többen utaznak a floridai Orlan- dóba, hogy megnézzék az amerikai konkurencia Disney- landjét. Az Euro-Disney a legkevésbé a franciákat érdekli, de a többi nemzet fiai közül is egyre kevesebben váltanak belépőjegyet. A szervezők felmérései szerint Miki egérre és barátaira az idén a vártnál mintegy 1,5 millióval kevesebben — „csak” 9,6 millióan — lesznek kíváncsiak. A látogatók néhány napos ott-tar- tózkodásuk során Donald kacsát és Hamupipőkét is csak egyszer nézik meg. A büfések szintén panaszkodnak. Ők azért csalódottak, mert az egy személyre jutó fogyasztás jóval a tervek alatt marad, s nem éri el a 2500 forintot. A hat pazar hotel legnagyobbikát, a Newport Bay Club-oX októberben bezárják s nem tudni, kinyitják-e jövőre? Az 1100 szobás luxushotelban kevesen veszik igénybe a 8000 és 27 500 forint közötti áron kínált, minden kényelemmel felszerelt szobákat. A kisegítő személyzet egy részét már elbocsátották. Ezzel egyidejűleg az Euro-Disney részvényei me- teorszerűen veszítenek értékükből. Pedig a mesevilág iránti érdeklődés nem lanyhult. Az új úticél a floridai Orlando, az ottani Disneyland. Ez ugyanis jóval olcsóbb, mint a francia- országi. Fotó: Balaton József A Nyugat-Európából odautazok a repülőjegyet, a szállásdíjat és a belépőket is beleértve kijönnek a napi mintegy 8500 forintnyi összegből, míg Európában ugyanezekért 50 százalékkal többet kellene fizetniük. Az idegenforgalmi szakemberek szerint Floridának ezenkívül van még más, nem elhanyagolható vonzereje: napfényes, és remek strandjai vannak. Ferenczy-Europress
