Somogyi Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-01 / 206. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM, GAZDASAG 1992. szeptember 1., kedd Jóga ha mondom, segít a gondon (IV.) Gyógyító szemforgatás Még mindig a fejemen állok. Úgy érzem, így jobban működik a memóriám. így talán, ha talpra állok, előbb megtudom, hová is tettem a szemüvegemet. Megtaláltam. Az íróasztalomon fekvő két könyv közé csúszott. Az egyik Jósé de Silva és Philip Miele Agykontroll című könyve. (Velük először az Emke-aluljáró polcain találkoztam.) A másik pedig dr. Weninger Antal 1940-ben megjelent könyve: a Gyógyító művészet új irányai. o Az utóbbiban szerepel a szemjavító gyakorlat. (Megjegyzem, hogy szemüvegem • jelenleg egy dioptriával ki-* sebb, mint két évvel ezelőtt. Ugyanis két éve végzek ébredés után szemdörzsölési gyakorlatot. Ezután pedig tízszer jobbra, tízszer balra — szemforgatást.) De amit ezután közölni kívánok — akár hiszik, akár nem — talán mégsem szemforgató. Hiszen akinek sorait e cikk fölött idézem, az nem más, mint az orvostudomány és azon belül az orvosetika ősatyja, a protokollárisán ma is érvényes, hivatalos orvosi eskü szerzője, a Krisztus előtt 400 évvel praktizáló Hip- pokrátész. Felteszem a szemüvegemet. Olvasáshoz azért még kell. , „Az döbbent meg — olvasom —, hogy nem mindenki használja ki a lehetőséget arra, hogy elménknek hatalma van a testünk felett.” Olyan hasonló Voltaire-hez: „Az emberi betegségek jó részét jó lélegzéssel lehet elmulasztani.” Dr. Weninger Antal egyik, a negyvenes évek elején megjelent könyvének előszavában írja barátja, a világhírű india- kutató Baktay Ervin: „Kétségtelen, hogy a pránajáma (a lé- legzés-lélekzés) a legtökéletesebb idegnyugató szer, pedig csak levegő kell hozzá. Éppen ezért nem alkalmazzák Nyugaton. Nem elég komplikált. Bróm, veronál, szanatórium jobban imponál nekünk. © Ami pedig most következik, azt ne árulják el senkinek. Ugyanis háromezer éve titkos tan. Alig ismeri (fel) valaki. A Tibeti Tanok Titkos Tanításairól van szó. A tíz Súlyos Hiba című fejezet nyolcadik pontja pedig talán a legtitkosabb. Imigyen szól: „Súlyos hibája a jámbornak, ha maga helyett másokat akar megjavítani.” De azért a hetedik pont se kutya: „Súlyos hibája a jámbornak, ha életét félelem és remény között tölti el, ahelyett, hogy a valóság fölismerésére törekednék.” Az utóbbi szigorúan titkos tanításokat Jehudi Menuhin súgta meg nekem egyik könyvében, amely ezen szavakkal kezdődik: „Többet köszönhetek jógamestereimnek, mint mindenkinek, aki hegedülni tanított. A jógától kaptam koncentrációs készségemet, és az igazi összhangzatot.” Buddha még hátravan: „A helyes nézet mások véleményezés saját elmélkedésünk révén jöhet létre.” © Egészségére, kedves fo- gasztóm! Már csak azért is, mert egy meditáció közben mintha magamtól is rájöttem volna: Az egészség = Egész-ség. Ennek az egészség = egészség-nek, tehát a jógának köszönhetem, hogy megvagyok. Még magammal is. S ráadásul a világgal is. Isten látja telkemet. Meg egy kicsit még magam is. A szeretet jegyében. (Folytatjuk) Robert László A széna betakarításán dolgoznak a somogysámsoni Marót Völgye Termelőszövetkezetben. Az augusztusi kánikulában gyorsan száradt a takarmánynak való. (Fotó: Király J. Béla) Egyből két részvénytársaság Bővül a Starthitel idei kerete Október 1-jétől kettéválik a Növényolajipari és Mosószer- gyártó Rt. Az egyik Cereol Növényolajipari Részvénytársaság Magyarország néven működik tovább, alaptőkéje 5 milliárd 430 millió 360 ezer forint tesz. A másik társaság neve UNILEVER Élelmiszer- és Mosószergyártó Részvény- társaság, amelynek 1 milliárd 551 millió 210 ezer forint az alaptőkéje. A szétválást az indokolja, hogy a NM Rt. tevékenysége külön-külön is végezhető, sőt, számíthatóan így hatékonyabban tudnak majd vállalkozni. Az első társaság olajos magvak sajtolásával, olajfinomítással és az olaj értékesítésével foglalkozik, a másik margarint, étkezési zsírt, szappant és tisztító- szereket gyárt majd. További négymilliárd forinttal bővül a Start-hitel ez évi kerete, amennyiben a német kormány előrehozza az eredetileg 1993-ra és 1994-re tervezett 20-20 millió márka hitelt — tájékoztatta az MTI-t az Országos Kisvállalkozás-Fejlesztési Iroda. A hitelért három évnél nem régebben alakult vállalkozások jelentkezhetnek. DR. POZSGAY IMRE NYILATKOZOTT A SOMOGYI HÍRLAPNAK „Ebben a pártcsömörös világban politikai pártként is megmutatjuk magunkat” „A Nemzeti Demokrata Szövetségnek nagyon erős bázisa van Somogybán” (Folytatás az 1. oldalról) A kezdeményezésnek kevés tehetősége tesz; az adók növelésével, újabb adók kivetésével próbálják az államháztartás egyensúlyát megteremteni. Az említett folyamatok, válságjelenségek meghozzák a következményeit a politikai életre is. Bár a higgadt és felelős politikai pártok az ország fenntartásában érdekeltek, és remélhetőleg megteszik a magukét ezért a stabilitásért, ám nehezen képzelhető el, hogy a válság, a bajok következményei ne éleznék tovább a vitákat. A „nagy zaj” forrása Ne felejtsük, hogy rohamosan közelednek az 1994-re esedékes választások, a pártok önmeghatározásukkal és egymáshoz való viszonyuk tisztázásával tesznek elfoglalva, elkezdődnek a vádaskodások, s már a nyáron látható jelek még szembetűnőbbekké válnak az őszre, a pártokon belül pedig folytatódik a bomlás. Mivel egy kezdődő új pártrendszer világában élünk, ez szinte természetes, ilyen nehéz helyzetben. Évekkel ezelőtt azt mondtam, hogy a rendszerváltás első garnitúrái felmorzsolódnak a rájuk háruló iszonyatos feladatban. Ebben van bizonyos történelmi igazságtalanság is, de benne van egyfajta szükségszerűség is. Ez az átalakulás-bomlás nagy zajjal fog járni. Már most riadtan gondolok arra, hogy némelyek majd mit engednek meg maguknak ebben a pártküzde- lemben. Mégis remélem, hogy a korrekt, tisztességes hangra fog majd figyelni az állampolgár, a mértéktartást és a mértékadó magatartást fogja honorálni, nem a politikai hangoskodást. Döntés: szeptember 19-én — A Nemzeti Demokrata Szövetség, amelynek Ön a vezetője, többször hangoztatta: mozgalomként működik, de nem zárják ki, hogy párttá szerveződjön. Mikor születik ebben döntés, s miként oldják meg a párttá szerveződést? — A Nemzeti Demokrata Szövetség mozgalomként indult, de sorsát ez a politikai mozgalom sem kerülheti el, hiszen a magyar Alkotmány és a magyar törvények csak politikai pártok számára teszik tehetővé a választásokon való indulást. Ezért ebben a pártcsömörös világban — ha nem is nagy kedvvel, de — úgy határoztunk, hogy politikai pártként is megmutatjuk magunkat. Az ősszel, szeptember 19-én, a következő közgyűlésünkön határozunk a pártként való bejegyzésünkről, s az illetékes bíróság elé terjesztjük jóváhagyásra ezt az elhatározásunkat. Ez azonban azzal a kötelezettséggel jár ránk nézve, hogy immár nyilvánosság számára is hozzáférhető és a választási céljainkat is tartalmazó politikai programot készítsünk, mégpedig ezen az őszön. A pártként való elfogadtatás után, valamikor decemberben éppen ezért egy újabb közgyűlést tervezünk, amelyen magalkotjuk a Nemzeti Demokrata Szövetség programját, annak a szemléletnek és magatartásnak a figyelembevételével, amelyről az előbbi kérdésre adott válaszunkban már szóltam. Úgy hisszük, reális esélyünk van nyitott európai gondolkodású nemzeti demokratikus erőket, az így gondolkodó választópolgárokat olyan szervezetbe tömöríteni és olyan választási programmal felvértezni, hogy a következő választásokon eredményes pártként az eljövendő törvényhozás fontos tényezőjeként szerepelhessünk. Tisztázó idő — A szövetség vezetőjeként többször járt Kaposváron, és tárgyalt olyan gazdasági szervezetek képviselőivel, amelyeket azóta felszámoltak, illetve olyan személyekkel, akik végül is nem vállalták a szövetség programját, vagy a szövetség nem vállalta őket. Van közöttük, aki a rendszerváltás időszakában korábban már „égette” magát. Hogyan került kapcsolatba velük, s hoztak-e tagokat a szövetségnek? Egyáltalán: milyen ma a Nemzeti Demokrata Szövetség bázisa Kaposváron és Somogybán? — Egy kezdő és tájékozódni óhajtó szervezet természetesen a legkülönbözőbb érdekődő emberek sokaságával találkozik, kölcsönösen kapcsolatokat létesítenek, kezdeményeznek egymással. Valóban, ez ügyben én magam is többször jártam Kaposváron. Barátaink, rokon- szenvezők, vagy ilyen-amolyan szándékú emberek sokasága keresett meg ebből a térségből, főleg Kaposvárról, de Somogy megyéből is, hogy együttműködnének a Nemzeti Demokrata Szövetséggel. Ezek egy részéről kiderült, hogy hosszabb távon nem tudja megoldani az együttműködést, törekvéseinktől eltérő szándékot képvisel. Olyan is volt, aki közben belebukott vállalkozásába. Ebben a mai viszontagságos világban ezen sem -csodálkozom, hiszen nemcsak Somogy megyében, hanem országszerte iszonyatosan nagy a „csecsemőhalandóság” a kezdő vállalkozá- sofrvilágában. Mindent egybevetve, most kezd Kaposváron és Somogy megyében is kikristályosodni az a korrekt politikai szándék, amely a mi nagyon tisztességes programunkhoz kapcsolódik. Én azt hiszem, hog a Nemzeti Demokrata Szövetségnek nagyon erős bázisa van Somogy megyében, s remélem, hogy ehhez az erős bázishoz méltó szervezetek jönnek létre megyeszerte. Egyenlő távolságtartás — Az ősszel a parlament egyik feladata tesz a média- törvény elfogadása. Milyen esélyt ad Ön ennek, s miként látja megoldhatónak a mostani vitákat? — Az ősszel a parlamentnek nagyon sok feladata tesz. Időszerű tenne most már elővenni az átfogó államháztartási reformtervét. A sajtótörvény sem húzható túlzottan sokáig. Azonkívül gazdaság átalakulásával és a privatizációval kapcsolatos további törvényhozás is a körmére égett a parlamentnek. Mégis kétségtelenül a legnagyobb fi- gelmet a médiatörvény váltja ki, hiszen ez az ügy már-már botránykővé vált a parlament életében, a kormány és a köz- társasági elnök együttműködésében és sok más területen. Most a nyár azzal kecsegtetett, hogy valamiféle közeledés képzelhető el a kormány, a kormánypártok, az ellenzék, valamint a köztársasági elnök, az alkotmányosság rendje között ebben az ügyben. Ebből az látszik kitűnni, hogy ma már talán senkinek sem érdeke az a huzavona, amely e körül az ügy körül keletkezett. Ugyanakkor nem kétséges, óriási a tétje a médiatörvénynek. Némelyek azt hiszik, hogy a médiumok feletti uralom fogja eldönteni a következő választások sorsát. De bárhogy hiszi is bárki, egyetlen alapelvet be kell tartani a közszolgálati médiumoknak: az állami rádiónak és az állami televíziónak az egyenlő távolságtartás és a pártoktól való függetlenség eszméjét kell megvalósítania. De mivel ilyen nagyon nagy és nehezen teljesíthető a követelmény, ezért kételkedem abban, hogy túl gyorsan megszületik a média- törvény. — Köszönöm a véleményét. (Kercza) Számítógépes betegnyilvántartás Help elnevezéssel háziorvos betéti társaságot alakított három orvos Szegeden; reggel 8-tól este 8-ig állnak a betegek rendelkezésére. A beteg választhat a három orvos közül, de ha a választott doktor nem ér rá, társai helyettesítik. Számítógépes nyilvántartásuknak köszönhetően éppen annyit tudnak az illető betegről, mint választott orvosa, így a kezelés a kórkép alapos ismeretével történik. Felszámolják a szabolcsi Zöldértet Mégiscsak felszámolják a Nyírség legnagyobb élelmiszeripari üzemét, a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Zöldért Részvénytársaságot, mert a fizetésképtelenné vált cég egyik hitelezője, a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. nem fogadta el az adósság átütemezését. Szikszai Lász- lóné, a pénzintézet csődügyekkel foglalkozó ügyvezető igazgatója elmondta: a bank ragaszkodik a Zöldért 165 millió forintos tartozásának azonnali kifizetéséhez, s ez azt jelenti, hogy — a korábban közzétett információk ellenére — a szabolcsi élelmiszeripari üzemnek kérnie kell a felszámolást a bíróságtól. Pannon Ősz A Savaria Őszi Fesztivál hagyományait megőrizve, azokat továbbfejlesztve kínál sokrétű kulturális, tudományos, művészeti, valamint gasztronómiai programot a múlt hét végén kezdődött Pannon Ősz ’92 elnevezésű rendezvénysorozat. Catherine Lalumiére. az Európa tanács főtitkára üzenetében hangoztatta: az európai nemzetek újra felismerték a szabadság és az emberi jogok tisztelet- bentartásának közös, nagy értéke köré szerveződő természetes egység fontosságát.