Somogyi Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-01 / 206. szám

1992. szeptember 1., kedd SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 CSAPADEKVIZ-ELVEZETES Tabon egy-egy nagyobb esőzés vagy felhőszakadás után a Rózsadomb, a Bar­tók Béla, a Zichy Mihály és a Goldmark Károly utcákból lezúduló csapadék iszapr- réteggel borította el az Óvoda utcában lakók kertjét. Ezért vízelvezető árkot készí­tettek a Zichy Mihály utcában, és a biztonságosabb közlekedés érdekében kiszé­lesítették az útpatkát is. A munkával egyidejűleg a Vörösmarty utcában lecsapol­ták a piactér mögötti területet is, mert bővítik a nyílt piac területét. Felvételünk a Zichy Mihály utcában készült. (Fotó: Sebők Dezső) Kevesebb az állást kereső Tab környékén — Az első félévben tovább folytatódott a vállalatoknál a létszámleépítés — mondta Gárdonyi László tabi kiren- deltségvezető-helyettes, a munkaerő-szolgálati hviatal- ban. — Az év második félévé­nek kezdetén viszont az aktív eszközök (állami támogatá­sok) bevonásával már minimá­lis javulás érzékelhető. Az év végéig remélhetőleg majdnem ötszáz személy számára tu­dunk munkahelyet biztosítani. Karádon mintegy száz személy foglalkoztatásának a megoldásában reményked­hetnek. Majdnem száznyolc­van állástalan állhat munkába Nágocson, Tabon pedig — előreláthatólag — több mint kétszáz dolgozó felvételét vár­ják a munkáltatóktól. A foglalkoztatási feszültsé­gek mérséklésére Tabon egyre nagyobb súlyt kívánnak fektetni a képző és átképző tanfolyamokra. — Az a meggyőződésünk ugyanis — mondta Gárdonyi László —, hogy az átképző tanfolyamok helyes kiválasz­tásával az.újonnan alakult vál­lalkozások munkaerő-igényei­nek eleget tudunk tenni. Mun­kánk hatékonyságát tovább növelné, ha a munkáltatók mindig bejelentenék az üres álláshelyeket. — Hány munkanélkülit tar­tanak nyilván? — Működési területünkön a regisztrált álláskeresők száma több mint 1700. Közülük a munkanélküliek száma 1378, a többinek van munkaviszo­nya. A pályakezdő munkanélkü­liek is több mint százan van­nak. Sajnos, egyre több a munkanélküli-ellátásból kike­rültek, azaz a szociális támo­gatásra jogosultak száma. Pil­lanatnyilag 35-en vannak. A munkanélküli-ellátásban részt vevők járadékának átlagösz- szege havi 9500 forint, a pá­lyakezdők munkanélküli-jára­déka pedig 6000 forint ha­vonta. Ami a jövőre nézve biz­tató: jelenleg ebben a térség­ben bejelentett létszámleépí­tés nincs. (Krutek) SOS-ház Nágocson Nágocsra, a Reménység Gyermeksegély és Rehabilitá­ciós Alapítvány által támogatott gyermekfaluba rövidesen három nevelőcsalád költözik. Az épületeket erre a célra az önkormányzat ajánlotta fel. Az egyik ilyen ház a Hősök tere 5. szám alatt található — ezt az épületet most tatarozzák. ISKOLANYITÁSKOR BÁBONYMEGYEREN Itt a füzetcsomag, hiányzik az alaptanterv Az új tanévet a bábonyme- gyeri általános iskola felújítva, kifestve várta. Folytatódott, il­letve folytatódik az óvoda kör­nyezetének, játszóudvarának a szépítése: homokozó, ba­baház, játékok készülnek... — Egy tornaterem, valamint a vizesblokk megépítése is szerepel az önkormányzat terveiben — mondta Rorba- cher Géza iskolaigazgató. — A tornaterem a megyeri falu­rész kulturális rerndezvényei- nek is helyet adna. Tanévkez­déskor gondot csak a német nyelv oktatása okoz: eltávo­zott ugyanis a szakos nevelő. Jelenleg óraadóval tárgya­lunk. Az 1992/93-as tanévben is valamennyi diákunk térí­tésmentesen megkapja a tan­könyveket és az induláshoz szükséges füzetcsomagot, amelyet az önkormányzat biz­tosított. Célunk az alapkész­ség tökéletesebb fejlesztése, a teljesítményképes tudás­szint fokozása, a gyengéb­bek felzárkóztatása, valamint a jóképességű diákok további segítése. A speciális igények kielégítésére szakköröket indí­tunk. Nevelőtestületünk tagjai igyekeztek folyamatosan lé­pést tartani az oktatásügy vál­tozásaival, rendszeresen gya­rapítják tudásukat. Változatla­nul gondot okoz azonban az oktatás jövőjét meghatározó új dokumentumok — az okta­tási törvény, a nemzeti alap­tanterv és egyéb rendelkezé­sek — hiánya, késése... A nevelőmunka javítása ér­dekében a most induló tanév­ben a diákönkormányzatot és a szülőket is jobban be kíván­juk vonni a helyi nevelési prob­lémák megoldásába. A tantes­tület egységesebb követel­ményrendszerrel akar mind jobb tanulmányi eredménye­ket elérni. K. J. ÚTÉPÍTÉS NÁGOCSON Nágocson hosszú évek óta télen sárban, nyáron porban közlekedtek az Ady Endre és a Park utca lakói. Az idén mindkét utca szilárd burkolatot kapott, így most már a telepü­lés valamennyi útja jól járható. Az útépítést önkormányzati pénzből, lakossági hozzájáru­lásból (ingatlanonként 7600 forint) és pályázaton nyert tá­mogatásból valósították meg. Kell-e a Százlépcsó Tabon? Tab központjában 1987 szeptemberében avattak föl egy vendéglátóhelyet, s nem kis büszkeséggel Százlépcső étteremnek keresztelték. A nevet gyorsan megjegyezték a tabiak, de azóta is elkerülik. Öt év alatt öt „gazdája” volt. Miért? Kecskés Gábor, a tabi áfész elnöke így vélekedett: — Annak idején sem .a szö­vetkezet, sem a helyi vezetés nem tett meg mindent azért, hogy ezt az egységet népsze­rűsítse, az üzleti életbe beve­zesse. Ez önkritika is! Más­részt a vendéglátás jelenlegi helyzetében a melegkonyhás egység a maga eszközállo­mányával nem tudott oilyan szolgáltatást nyújtani, ami a helyi és a környékbeli lakos­ság érdeklődését fölkeltette volna. Célunk változatlanul az, hogy az üzletet gazdaságosan működtessük. Ennek formája pillanatnyilag a bérlet. Ha ez nem hoz hasznot, akkor más módszereket kell keresnünk... — Mi lehet ez? — Elképzelhető, hogy elad­juk vagy mi üzemeltetjük, s nem vendéglőnek használjuk, sőt az is, hogy bezárjuk. Az öt év „változásai”. Kez­detben szokványos módon üzemeltették. Ezután az igaz­gatóság úgy döntött: bérleti formában működteti. Azt tar­tották: legjobb, ha dolgozójuk veszi bérbe. Igenám, de a bérlő mind gyakrabban elma­radt a bérleti díj fizetésével, ezért felbontották a szerző­dést. Azóta is 1,5 millió forint­tal tartozik a szövetkezetnek... Ezt követően pályázat után egy betéti társaságé lett az üz­let, s az utóbbi időben a társa­ság is elmaradt a díjfizetéssel. Félmillió forintos tartozása volt, amikor az áfész fölbon­totta a szerződést... Kaveczki László, a betéti társaság cégvezetője: — Számunkra elfogadhatat­lan volt a szövetkezet szerző­déstervezete. A bt kompro­misszumot keresve elkészí­tette a saját tervezetét, azt vi­szont az áfész vezetői elol­vasni sem voltak hajlandók. A további egyeztetés (a mindkét fél számára elfogadható meg­állapodás létrehozása) zá­tonyra futott, mert az áfész el­nöke július 2-án telefonon — elfogadhatatlan hangon — a bérleti viszony felmondásával fenyegetőzve követelte ösz- szes számlájuk azonnali kie­gyenlítését. Mi a több mint fél év alatt jelentős pénzt és munkát fordítottunk a bérbe vett létesítményekre. Ezért a szóbeli fenyegetésre július 6-án írásban közöltük az áfésszel, hogy a 60 napos felmondási időt figyelembe véve a bérleti viszony felmon­dását tudomásul vesszük. A bérleményeket augusztus 31-én visszaadtuk. Itt tart most a tabi 300 ada­gos melegkonyhás étterem és presszó ügye. Azt, hogy ki lesz (lesz-e egyáltalán) a bérlő, nem tudni. Krutek József (Sebők Dezső felvétele) Harmincezer telefon Külső-Somogy aprófalvas térségében hiányzik a telefon. Az évtizedek alatt kialakult hátrányos helyzeten a Balatel Rt telefonberuházással igyek­szik javítani. A közelmúltban Andocson, Karádon, Kisbár- apátiban, Ságváron, Som­ban, Somogyegresen, Szoro­sadon, Miklósiban megkezd­ték a kábelárok ásását, illetve a helyi központ épületeinek le­rakását. A részvénytársaság ígérete szerint a több mint harmincezer vonalas hálózat kiépítése és az országos há­lózatba való csatlakozása után a térségben felmerülő va­lamennyi igény kielégíthető. Új nyitvatartási rend Szeptembertől — egyelőre kísérleti jelleggel —, új nyitvar- tási rendet vezet be a 101. számú ABC-ben a tabi áfész. Az ipari üzemekben foglalkoz­tatott létszám csökkenése, a munkahelyek megszűnése át­alakította a kisvárosban a vásárlási szokásokat is. Az új nyitvatartási rend bevezeté­sével a vásárlói igények jobb kielégítésére és a forgalom növekedésére is számít a szövetkezet vezetősége. Rendkívüli segély Sérsekszőlős képviselő- testületének döntése alap­ján harminc diák 2500 és 3500 forint közötti rendkívüli segélyt kapott a tanév kez­désére. Ezzel a döntéssel a képviselők több mint száz ezer forintot osztottak szét. Erdélyi kultúrműsor Tabon Erdélyi dalokat, táncokat adott elő Tabon a művelő dési központ színháztermé ben a Csíkszeredái Hargita néptáncegyüttes. A csak­nem kétórás műsor után haj nalig tartó baráti beszélge­tésre, ismerkedésre került sor a torvaji népi együttes, a helyi néptáncsoport tagjai val, és a Tabon élő, Erdély­ből áttelepült családokkal. Új tanítónő Torvajon A torvaji kisiskolából — a tabi 1. számú általános is­kola tagiskolájából — elbú- csúzott Milkovics Sándor ta­nító: nyugdíjba ment. A kép viselő-testület javaslatára Léner Péternét nevezte ki iskolavezetőnek a tabi 1. sz. általános iskola igazgatója. Somogydöröcskei és acsai munkanélküliek A Koppány-völgye két kis településén: Somogydöröcs- kén és Ácsán a munkaképes korú lakosok közül 19-en, il­letve 26-an vesztették el munkahelyüket. Többségű! szakképzetlen. Á döröcske- iek közül 11, az acsaiak ko zül 18 csak az általános iskc lát végezte el, sőt az utóbbi faluban négyen még még e_ az iskolát sem fejezték be A munkanélküliek közűi két ten pályakezdő fiatalok. Egy most átképzési s egy szociá lis támogatásban részesül.

Next

/
Thumbnails
Contents