Somogyi Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-06 / 185. szám
SOMOGYI HÍRLAP III. évfolyam, 185. szám Ára: 9,60 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1992. augusztus 6., csütörtök Négyszázan költöznek át Áfádról Menekült- tábor nyílt Vésén (Tudósítónktól) Folyamatosan elköltözik négyszáz menekült a nagyatádi táborból. A vései tsz-szel kötött szerződés alapján tegnap megnyitott táborban azokat helyezik el, akik különböző okok miatt még hosszabb időt kénytelenek eltölteni hazánkban. Közöttük vannak a kórógyiak is. A vései tábor megnyitását indokolttá tette, hogy a korábban hálóvá átalakított közös helyiségek zsúfoltak voltak, s a jelenlegi nagy hőség miatt a sátrakban való elhelyezés embertelen körülményeket idézett volna elő. így a Nagyatádon maradtak és az elutazók is jobb feltételek között lesznek. Ma érkeznek Taszárra a nemzetközi repülőnap első résztvevői: a román, az a svájci, a német szállító olasz, a belga, az amerikai, egységek és a hollandok jönnek majd. Az előrejelzés szerint remek idő fogadja majd az európai hírnévre szert tett légi parádé néző- közönségét, a számítások szerint 150-200 ezer embert várnak szombaton és vasárnap is. Mind a két napon ugyanazt a műsort látják a nézők. Jegyet Kaposváron a MAV-pénztáraknál, alkalmi árusoknál és a helyszínen lehet venni. Akik vonattal utaznak, azok teljes áru menetjegyet vegyenek Batéig. Hazafelé ingyen utazhatnak, ha a bemutatóra szóló belépőjegyüket és a vasúti jegyet is felmutatják. (Folytatás a 3. oldalon) A TITKOS ÜGYEK MINISZTERE SZERINT A nemzetbiztonsági törvény megelőzi a rendőrségit Félmondatos módosítás kellene — A titkok tisztelete A nemzetbiztonsági törvény mielőbbi megalkotását sürgette tegnapi sajtótájékoztatóján a polgári titkosz- szolgálatok felügyeletével megbízott tárcanélküli miniszter. Füzessy Tibor terveiről szólva kiemelte: a Nemzetbiztonsági és az Információs Hivatalnak szerepet szán a fontos poszton lévő személyek zsarolhatóságá- nak kizárásában, az egykori lll/lll-as ügyek tisztázásában. A titkosszolgálatok hatáskörét ki kívánja terjeszteni a szervezett bűnözésre és a Kevesebb a pénz, csökkentett a szolgálat Somogybán Pihenőbe parancsolt mentők Szerény György: Az életmentő szolgáltatásokat időben és hiánytalanul elvégezzük Hírt adtunk már arról, hogy augusztus elsejétől — fokozatosan — nyolc mentőautót vonnak ki a forgalomból Somogybán. A kényszerintézkedés oka: hogy a bérkeret 5,2 millió forint helyett csak 4,8 millió forint lesz. A különbözet megtakarítását a kocsik leállítása és jelentős bércsökkentés mellett tudják garantálni. — Augusztus elsejével Barcson csökkentettük az éjszakai kocsik számát; eddig hét napon, ezentúl csak öt napon át szállít két mentő — mondta dr. Szerémy György, a Somogy megyei Mentőszervezet vezető főorvosa. — Csurgón a háromból kettő, Nagyatádon az ötből négy, Kaposváron a kilencből hét teljesít szolgálatot. A döntéskor figyelembe vettük a statisztikát és a gyengébb forgalmú napokon csökkentettük a járatokat. (Folytatás az 5. oldalon) gazdaságra is. Füzessy Tibor a két titkosszolgálatnak tartott eligazításokon a törvényesség fontosságát hangsúlyozta. ígérte: a tudomására jutott legkisebb törvénysértést is megtorolja. (Folytatás a 2. oldalon) Rakétatűz Szarajevóra A leghevesebb tüzérségi összecsapásának minősítették a helyszíni beszámolók a Szarajevóban tegnap újult erővel kirobbant harcokat. Virradatkor vihar, majd csaknem húsz percig rakéta-sorozatvetők tüze zúdult a városra; aknavetőkkel, tüzérségi fegyverekkel lőtték. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elnöki nyilatkozatban ítéli el a polgári személyek bebörtönzését, táborokban tartását Boszniában. Követeli, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt képviselői fölkereshessék ezeket a helyeket. Kopár István János Károlynál Salambbo-makett a spjanyol_ királynak Adó-vevő a palotában — A vitorlázó térképet visz Bushnak János Károly spanyol király Huelvában fogadta Kopár István bátor magyar vitorlás versenyzőt, aki 1990-ben Salambbo nevű, 31 láb hosszú hajójával, egyetlen kikötéssel megkerülte a Földet. (Folytatás a 15. oldalon) „Ideiglenes” politikai intézkedésként Két „egyenrangú” prefektus Csíkszeredán (Csíkszeredái tudósítónktól) A több mint kétséges Hargita és Kovászna megyei prefektuscsere kapcsán kedden Sepsiszentgyörgyön konzultatív jellegű megbeszélés volt a kormányfő, Th. Stolojan és közvetlen munkatársai — Ursu és Vaida államtitkárok — részvételével. Jelen voltak az RMDSZ, valamint más ellenzéki pártok koalíciójának képviselői is, úgyszintén a nacionalista pártok emberei. Egyezkedni akartak egy elhamarkodott kormányhatározat kapcsán: Stolojan kormányfő a múlt csütörtökön arra hivatkozott, hogy a prefektuscsere nem politikai nyomásra történt, de úgy igaz, megbeszélései voltak némely pártok képviselőivel, a döntés viszont ettől független volt. Fogadjuk el. (Folytatás a 2. oldalon) Tárgyalások á MÁV-nál A jövő héten folytatódnak a tárgyalások a MÁV vezetése és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között, a munkaerőpiaci bizottság döntésével kapcsolatban. A bizottság ugyanis a VDSZSZ vétója hatására felfüggesztette 230 millió forint folyósítását a MÁV-nak. Ezt az összeget a vállalat a korábban öt hétig részmunkaidőben foglalkoztatott dolgozóinak megelőlegezte. A bizottság a pénz kifizetését a vezetés és az érdekvédelem közti megegyezéshez kötötte. Német Béla és a történelmi tagozat között Folytatódnak a kisgazda-tárgyalások Szerdán az FKGP ideiglenes székházában Németh Béla főtitkár, Horváth László, a történelmi tagozat elnöke, ifj. Bélafi Antal, a tagozat főtitkára és Balogh György pártalelnök részvételével tegnap folytatódtak a tárgyalások a párt egységének helyreállításáról. „A legalapvetőbb kérdésekben, így a pártegység szükségessége, a párt és a frakció viszonya, valamint a koalíciót érintő kérdésekben teljes nézet- azonosságra jutottak a tárgyaló felek” — olvasható a kiadott közleményben. Németh Béla a megbeszélések után elmondta: egyelőre nem kívánják közölni a sajtóval, hogy a koalíciót érintő kérdésekben mit jelent a teljes nézetazonosság. Ez további tárgyalások témája. Egy kérdésre válaszolva azt is kifejtette: a kisgazdapártnak egyetlen frakciója van, mégpedig az, amely 1990 májusában alakult. Jeszenszky a balti államokba utazik Jeszenszky Géza külügyminiszter a héten hivatalos látogatást tesz a balti államokban. A baráti kapcsolatok és az együttműködés alapjait rögzítő államközi szerződést s a vízumegyezményt írja alá. Műszaki értékeink Az első hazai iparműkiállítás eszmeiségének jegyében nyitotta meg tegnap Pungor Ernő tárcanélküli miniszter a Magyar műszaki értékek 150 év világkiállításain című tárlatot a Legújabbkori Történeti Múzeumban — a technika fontosságát hangsúlyozva. Új tárcaközi bizottság Ügyrendjéről és idei munkatervéről döntött tegnap alakuló ülésén a munkanélküliséggel foglalkozó tárcaközi bizottság. A 11 tagú testület munkájában 10 minisztérium tisztségviselője és Szabó Tamás tárcanélküli miniszter vesz részt. Magyar-szlovák tárgyalások Rendkívül fontosnak nevezte Milan Knazko, a szlovák kormány nemzetközi kapcsolatainak minisztere tegnap pozsonyi tájékoztatóján a tervezett magyar-szlovák kormányközi tárgyalásokat. Me- ciar várható budapesti látogatását pedig „legkésőbb szeptemberre" valószínűsítette. Konferencia az átalakulásról Országos konferencia kezdődik ma Budapesten a szövetkezetek átalakulásáról. A kétnapos rendezvény célja, hogy áttekintést adjon a szövetkezetek átalakulása nyomán kialakult gondokról. Mahart-hajók A szemlék befejeztével két új, egyenként 20 millió forint értékű szárnyashajót indít a Mahart a Dunán. Ezek egészen alacsony vízállásnál is közlekedhetnek. A Mahartnak már nyolc szárnyashajója van. Atlantis - műhold Az Atlantis amerikai űrrepülőgép személyzete kísérletet tett arra, hogy kieressze a csaknem 20 kilométeres vékony kábelen vontatandó olasz műholdat. A kockázatos kísérlet egyelőre nem sikerült. Földárverési lista Mai lapunkban folytatjuk a földárverések listáját a megyei kárrendezési hivatallal történt megállapodás alapján. Olvasóink a 11. oldalon a karádi, a kányái, az osztopáni, a so- mogyszili, a somogyjádi és a nemesvidi tsz-ekben tartandó földárverések helyét és időpontját találják. Ma érkeznek a sztárok Taszárra